Centi_30.jpg 483

 

 

 

Január 22. Csütörtök

 

Ma is röhögve rendelt sikálni a nyüzüge. Látszott a szemén, hogy azt hiszi, most úgy szétszopat, az anyámat se fogom megismerni. Az örömét néha elrontottam azzal, hogy a szájára mutogattam, vagy úgy csináltam a számmal, mintha épp fújnék valamit. Ő messziről szitkozódott, fenyegetőzött, de aztán eluntam ezt is.

Sikáltam megint egész nap, reggel hattól délután négyig. Ebéd után szereztem egy hosszabb nyelű sikakefét, már hajlonganom sem kell. Óránként elballagok a vállamon a kefével, újabb doboz hypoért, ultráért, senki nem zaklat, azt gondolják, akkora szívás, amiben részem van, épp elég.


Szolgálat után most már csak fekszem, havat nem megyek lapátolni, napok óta már nem is nagyon kell. Senki nem piszkál, azt gondolják, azért vagyok csöndben, mert megzakkantam.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr124905458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása