Centi_30.jpg393

 

 

 

 

Április 22. Szerda

56 hét.

Ma Basa ment lőni. Az, hogy nincs a laktanyában felbátorította Robit. Igazából már nem is figyelünk konkrétan egymásra, bármit teszek, ugrik rá, bármit mond, ellenzem. Apró szarságokon feszülünk egymásnak, a veszekedések végére már szinte nem is tudjuk, mi váltotta ki. Emlékszem, a suliban még sokat nevetgélt, most sikernek könyvelem el, hogy egyre morózusabb amikor a saját közegében, az öregebb katonák sleppjében diskurál. Ha a látótávolságban vagyok, a vigyora kifejezetten erőltetett, vagánynak mutatja magát, de basztatja a tudat, hogy létezem.

És ez jó, ezt szeretem.
Ha mondjuk kiül az ebédlőbe a többiek közé, imádom azt a szitut, amikor a tálalópult mögül előbb tudom bemutatni neki a középső ujjam, minthogy ő felengedhetne köztük és ezek után már nem is nagyon megy neki. Dühösen válaszol valamit, az asztalnál ülők meg nyugtatgatják, vagy röhögve ingerlik, hogy miért nem tépi le fejét a tiszteletlen kopasznak, miért nem? A kegyelemdöfést azzal szoktam megadni, amikor én is beállok a hangoskodók táborába és kiabálom ki neki a pult mögül, hogy tényleg, faszkalap, miért nem?

Ilyenkor már nem bírja üvölt, hogy igen széttép, meg a felmenőimet jellemzi, válaszolok is rendesen, akkor szoktam elkussolni, amikor a többi öreg katona is nyomatékosan megkér.

Robi stílusában.

Velük nem akarok ujjat húzni, főleg mert van közöttük 2. századhoz tartozó katona, és ki tudja, nem oda kerülök-e. Azért ilyenkor úgy csinálok, mintha belerejszolnék egy bögrébe, vagy csak egyenesen beleköpök a szemük láttára és bebaszom a tiszta tányérok közé.

Néha nézem Robit, ahogy diskurál és azon tűnődöm, milyen messze került az a kép, hogy ül az iskolapadban és valami csínytevés miatt röhögcsél hátrafelé az első padból ránk. Hova lett az a kölyök, akit még a suliban ismertem meg, akiből lehetett volna normális srác is? Egyre tompább az iskolai kép róla, már-már úgy hiszem nem emlékszem jól, sose láttam kamasznak, ő egyszerűen ekkora bunkónak született.

szakács7.jpg

Délelőtt kaptunk egy telefont a belső vonalon, hogy lökni fog a Nyírő, vagyis ellenőrzést tart a laktanyaparancsnok. Valóban be is toppant nem sokára. A hányinger kerülgetett, ahogy Robi körülugrálta, igaz, hogy most ő a rangidős szolgálatvezető szakács, neki kell megmutatni mindent, de ez a lakájszagú viselkedés borzasztó.

Nyírő mindent rendben talált, csak a Dinó hányásfoltjánál bizonytalankodott egy kicsit, szaglászott, de aztán nem kérdezett rá.

Miután elment, Robival megint összeugrottunk. Most is valami apróságon robbant ki, valami, ami jó lett volna mindkettőnknek, ott ahol van, de ő szól, hogy ide többet soha ne tegyem, azonnal vigyem innen, én meg mondom, jó helyen van ott, nem teszem sehova, mondom, hogy jó helyen van ott.
Ezekben a vitákban meglehetősen el is durvultunk.

– A te jó édes, büdös kurva anyádat te fasszopó geci, te gennyláda...

Ömlik belőlem mindez. Automatikusan állnak mondatokká és csak úgy dől kifelé. Miközben mondom is csodálkozom miatta. Én se értem, hogyan csinálom.
Van egy érdekes beszédhibám. Bakizom, ha idegesen akarok valamit nagyon nyomatékosítva közölni. Ha dühös vagyok, nem hiteles, amit mondok. Fenyegetni nem lehet úgy, hogy egy-egy szónak többször fut neki az ember. Talán az van, hogy én olyankor is gondolatot akarok közölni, azt meg kell fogalmazni, de olyan gyorsan, ahogy olyankor mondani kellene, nem tudom. De ez a Robinak címzett ocsmány káromkodás gond nélkül jön elő.

Láttam még - nagyon gyerekként - fekete-fehérben a tévében egy előadót. Makulátlan öltönyben állt a színpadon, az egyik kezével, hosszú pálcán tányért pörgetett, a másikkal közben megtapogatta a zsebeit cigarettát húzott elő majd rágyújtott és olyan átszellemülten és hosszan nézte a füstöt, mintha nem épp egy nehéz gyakorlatot mutatna be.
Így éreztem magam.
Úgy tűnt mocskolódás közben bármit csinálhatnék, oda se kell figyelnem, felléphetnénk Robival, káromkodó művészként, kérem tisztelt publikum, tessék-tessék, ki az, aki kibillenti művészeket, milyen feladatot tudnak kitalálni, amitől megzavarodnak, tessék-tessék, eddig senki emberfiának nem sikerült, tessék-tessék.

Azért se értem, mert otthon a szüleim, soha nem beszéltek csúnyán, nem káromkodtak. Nagyon sokat olvastak, mindketten választékosan fogalmaztak, szerettem hallgatni, ahogy beszélgettek egymással.
Amikor meg cselgáncsoztam, valahogy kialakult köztünk egyfajta arisztokrata attitűd, hogy nem beszélünk csúnyán. Fennhéjazva fogalmaztunk, a leggyakrabban előbukkanó szitokszavak helyett, valami mást használtunk, amennyiben bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen volt. Így lett a baszdmeg bakter, a fasz bakterpénisz, de ez utóbbi már a legerősebb indulatokat volt hivatott kifejezni, ez már-már csúnyának számított.
Amúgy döbbenetes hatása lett ennek, mert a konfliktusok sokkal nehezebben mérgesedtek el, sokkal hamarabb fordult át nevetéssé, mert nem lehet komoly arccal, hosszan bakterpéniszezni röhögés nélkül. De krízishelyzetben sem léptünk ki soha a szerepünkből, a mi magunk alkotta kiválasztottságból, sokkal erősebb volt a többiektől, másoktól, az ostobán káromkodó pórnéptől való megkülönböztetettségünk tudata, mint a belső torzsalkodás. Mindez úgy belém égett, hogy egészen mostanáig nehezen állt rá a szám a szitokszavakra, használtam néha, de csak, úgy ahogy cigarettázni kezd az ember, hogy azt hiszi, attól komolyabb, felnőttebb lesz.

Hát én most felnőttem teljesen.

Hogy abba a telibaszott, retkes, ótvaros, szétcseszett geci kurva életbe!

Bakterpénisz.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr555042166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T5H 2013.04.23. 07:02:59

Te Dvorszky!
Nem lehet esetleg kicsinyke hibácska benned is? Akárhogy próbálok visszaemlékezni, semmi konfliktus nem jut eszembe a katonaság idejéből. Nyilván habitus kérdése is, én konfliktuskerülő vagyok. Lehet, ha jegyzeteltem volna, egy-két, már a maga idejében is jelentéktelen dolog előkerülne, de 36 év után semmi. Semmi.

É2I 2013.04.23. 11:01:54

Érdekes, de én sem emlékszem ilyesmire. Az öregeket kerültük, a surcitársakkal vér és dac szövetségben voltunk (mindegyikkel, még azokkal is, akik nem voltak szimpatikusok), kopaszokat meg leszartuk.
De az is igaz, hogy az öregeknek nem pofáztunk vissza. Volt olyan, aki megtette, na annak el lett vágva a bakterpénisze. Gyakorlatilag az összes öregebb kotona szívatta ahol tudta. Nem volt olyan, amit itt és korábban leírsz.

Volt egy csóka, akit hozzánk vezényeltek, mert az előző laktanyában elkaszálták. Nos nálunk is nagy pofával szajkózta, hogy ő csókos.

Az első este - ha nem leszerelő volt a hozzánk vezényelt -, akkor mindenki lent maradt az étkezőt takarítani. Nem volt nagy etvasz, kicsi konyhánk volt, kicsi ebédlővel. Pont kiképző voltam és a szakaszom természetesen mosta maga után a konyhát, csendben, gyorsan. Emberünk meg puffogott, hogy ilyen-olyan ales a csókja és ő nem fog itt felmosni.
Mivel ő nem volt a feladatom letojtam. De amikor már tizedszerre is elmondta, hogy ő itt mindenkit megszopat, odalöktem neki, hogy jobb, ha kussol, mert itt felfele nem ugatunk (idősebb katona voltam, akár szopathattam volna is, de kiképzőként sem tettem az újoncokkal, nem hogy feladaton kívül vállaljak ilyesmit). Különben is, ha akkora csókos , miért vezényelték a dandár büntető századába? (A laktanyánkról az hír járta, hogy a büntető részlege a dandárnak. Egyébként ez nem volt igaz, ha nem basztál ki magaddal és nem voltál szolgálatban, simán kimehettél kimaradásra köv. nap reggel hatig. Ami pont elég volt egy alapos kufircolásra vagy a haverokkal bebaszni.) Ekkor visszább vett.
De később sem bírta türtőztetni magát.

Két konkrét esetet is láttam, amikor az öregek megszívatták:

Először:

Hétvége volt. Az üti egy a korosztályt szigorúan tartó alkesz hadnagy. Szóval barátunknak feltöltötték a mosdót, bement vagy 20 kékvillám, két vödör olajos korom (olajkályháink voltak - a korábban leírt majdnem megfulladtatok, nálunk is játszott), 6-8 kólásüveg erőből hozzávágva a padlóhoz és emberünk mezítláb. Annyit mondok: általa lett kitakarítva a budi.
Az üti is bejött a körletbe és csak annyit mondott, hogy egy kicsit halkabban.

Másodszor:

Éjszaka. Alegység ügyelet-helyettes voltam, tehát én huhogtam.
Egyszer csak berongyolt egy frissen leszerelt csóka. Hozott egy húsz literes borot meg vagy három liter páleszt, megünnepelendő a civil életet a még bent maradt barátokkal.
Azzal kezdte, hogy belém öntött vagy két deci páleszt -nem volt apelláta vagy megiszom vagy belém töltik :)-, így meg is volt oldva, hogy elpofázom-e vagy sem.
Szóval jól berúgtak és az az ötletük támadt, hogy emberünket megszívatják jól. Igen ám, de emberünk szolgálatban volt. Balszerencséjére -az egyik legszarabb szolgálatban - fent a HÁP dombon mafizta a csillagos eget. Szépen fellopóztak és jól megijesztették, annyira betojt, hogy az -ismerten- üres fegyvert is rájuk húzta. Persze ez még nem volt elég, tehát kezét lábát megfogva ledobták a HÁP dombról, ez úgy 30 méternyi bukfencezést jelentett bakancsostól, AMD-stől.

Szóval nálunk biztos minimum megkanalaztak volna egyszer-kétszer, de azt sem tartom kizártnak, hogy valamelyik üstben, nyakig vízben elkezdik melegíteni alattad a vizet. :D

Amúgy meg nagyon tetszik a blogod, az elejétől elolvastam és olvasom továbbra is. Sokszor elszorult a torkom. Az idő már megszépítette ugyan, de beugrottak a hasonló élmények. bár én bokorugró voltam, de nálunk is negyed évente volt vonulás, mivel a híradósok is úgy vonultak.

Dvorszky határőr 2013.04.23. 11:30:44

@T5H: Valóban nem mondhatom, nem volt velem baj, mert a katonaság előtt és után én is konfliktuskerülő voltam, vagyok. :)

Dvorszky határőr 2013.04.23. 11:36:35

@É2I: Az hogy szakács vagyok, érezhetően komoly védettséget adott, valószínűleg ezért kanászodtam el, nyilván ha sima őrszolgálatos, vagy valahol nyúl vagyok, nem lett volna ekkora mellényem. :)

És örülök, hogy tetszik a blog, az nagyon jó, ha emlékeket hoz elő!
:))

É2I 2013.04.23. 13:12:05

@Dvorszky határőr: Így van, a szakácsokkal mindenki igyekezett jóban lenni. Senki nem akart egy csulát a levesébe.
Mondjuk én rengeteg konyhamalacot (mosogatót) adtam kopaszon, uh. ismertem a szakácsokat, később meg konyha tisztest, akkor meg a szakácsoknak kellett jóba lenni velem :D De kiképzés (Vasvári, Budaörs) után kis egységhez kerültem, így ott mindenki ismert mindenkit, mondhatni családi volt a hangulat, már ha nem basztál ki magaddal.

Én '90-91-ben vonultam az első egyéves önkéntesnek :) fostunk is, hogy a bentlévő 1,5 évesek hogy fognak reagálni, hogy együtt szerelünk. De volt annyi realitása a katonaságnak -ami ugye szinte sose-, hogy ők is egy évre szereltek.

Emlék meg annyi van, mint a nyű, szinte napi szinten emlékszem a dolgokra, bár nekem nincs noteszem és az se ma volt.

Egyébként meg sem fordult akkor az eszemben, hogy naplót írjak. Általában az forgott benne, hogyan tudjam elskummantani a feladatokat és hogyan jussak a kapukon kívülre :)

Kozsok 2013.12.09. 20:52:31

89-91. sok csellót adtam Kincsestáborban. kedvenc elfoglaltságom volt, hogy a kiadott konyhás melót (cselló) gyorsan, pontosan elvégeztem, majd jelentettem a szakácsnak
(egy ilyen fasz volt köztük), hogy kész vagyok, kérem a következő feladatot. szép arcokat tudott vágni :D
süti beállítások módosítása