2013.06.18. 06:00
(205. nap) Románul se tud
336
Június 18. Csütörtök
Ma megint 16 órát pihentem! Nem értem, pont tegnap mondták a tisztek, hogy töméntelen Rövid Ugrás jön. Megint mákom van.
Délelőtt kampóztam, újból F1-en. Nem tudom mi történt, de már nagyon régóta csak Ferihegy 1-re tesznek, holott F2 nekem sokkal érdekesebbnek tűnik. Minden része korszerű, letisztult, átgondolt. Olyan érzés ott lenni, mintha egy másik világban, egy másik korszakban jelentem volna meg. Ferihegy 1 ehhez képest egy vidéki vasútállomás. Érdekes, hogy ide a külföldi gépek jönnek, mert Ferihegy 2-t csak Malév gépek használják. Kicsit meg is vagyok lepődve, mert ha jó képet akarnánk magunkról mutatni a világnak, Ferihegy 2-re kellene érkezniük a külföldieknek, különösen a nyugatiaknak. De nincs ilyen szándék, kiemelt figyelemben is a szovjet gépeket részesítjük inkább, de ez is csak azt jelenti, hogy két gép közül a szovjet mellé kell állnom, azt kell biztosítani. A szovjeteket hímes tojásként kezeljük, a nyugatiakat épphogy megtűrjük. Mindenesetre itt kopott ruhájú, fegyveres börtönlakónak, Ferihegy 2-n meg birodalmi rohamosztagosnak érzem magam. És az is nagyon jó érzés ott, hogy ez a modern űrkikötő teljesen magyar, az összes gép, az összes pilóta, stewardess is magyar. Mintha valami ultramodern, rendkívül fejlett ország lennénk. Jó ott, de állandóan Ferihegy 1-re küldenek.
Ma azt csináltam, hogy megnéztem a különböző népeket. Nem utaztam még soha sehova, külföldit is igazából itt láttam először, most van lehetőségem megvizsgálni milyenek a másmilyenek.
Sok Aeroflot gép jött ma, az oroszok olyanok, mint a filmekben, hangosan, vodkától kipirult arccal csődülnek le a lépcsőn, mintha rohamoznának valamit. Ugyanúgy ahogy a háborús filmjeikben, ahol „hurrá” kiáltás mellett magasra tartott dobtáras géppisztollyal özönlenek. Itt ugyanúgy, csak nincs náluk fegyver. Kese haja és kék, egymástól távol álló, buta szeme van mindnek. Olyan szedett-vedett ruhában utaznak, hogy kicsit össze is zavarodom. Azt gondoltam, hogy az utazás az valamiféle ünnep. Amikor az ember az esemény tiszteletére és az élmény erősebbé, mélyebbé tétele miatt szebb, elegánsabb ruhát vesz fel. Ahogy a nyugatiak. Nem kisestélyiben jelennek meg, de a kifejezetten sportos ruházatot is eleganciával viselik. Messziről lerí az utasokról, hogy keletről vagy nyugatról jöttek.
Meg azt is gondoltam, hogy az utazás drága, hogy csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak. De az oroszok olyan melegítőgatyákban, pólókban, ingekben utaznak, amiben már itthon is csak autót szerel az ember. Nem értem, hogy kerülnek repülőre. Hogy lehet, hogy jegyre van pénze, nadrágra nincs? De amúgy jó kedélyű bagázs, többen vigyázzba vágják magukat előttem és nevetve tisztelegnek nekem. Az egyikük egy idősebb férfi egy becsomagolt Aeroflot feliratú cukorkát nyom a markomba és megveregeti a vállam, mosolygunk és még a buszból is visszaint nekem. Fura szerzet az ember. Nem tudom, hogy már itt nevelték belém, vagy amúgy is van egy adag üldözési mánia bennem, mert rögtön az bukkan fel gondolataim közt, hogy meg akar mérgezni. Ebben semmi logika, nem is értem miért ugrott be, csak valahogy gyanús volt, hogy olyan szívélyesen mosolygott, hogy nem hittem el, tiszták a szándékai. Kicsit arrébb megyek és vizsgálgatni kezdem a csomagolást, de teljesen épnek látszik. Olyannyira, hogy azon gondolkodom, elrakom emlékbe. De ha mérgezett, akkor ez felelőtlenség, bárki megtalálhatja később és baj lehet belőle. Ha meg nem mérgezett, miért ne enném meg?
Aztán meg el is szégyellem magam, mert olyan jóindulat volt az öreg szemében, olyan atyai féltés vagy inkább együttérzés sugárzott belőle, hogy összeszorul a torkom. Rosszul érzem magam az indokolatlan gyanakvás miatt. Mintha elárultam volna. Nem értem, mi ütött belém, kezdek becsavarodni?
Ráadásul finom a cukorka. Nem málnás, meg narancsos, mint amiket itthon kapni, hanem valami fura, egyszerre édes és savanyú íz.
Megnéztem a románokat is. A román légitársaság, a Tarom gépével jöttek. Semmivel sem jobbak az oroszoknál, sőt még az is felmerült bennem, hogy valami tévedés van, mert a sok bőrkabátos, élezett bokalengő nadrágos, papucscipős barna bőrű alak változtatás nélkül beillene az ecseri úti autópiac cigány nepperei közé.
Próbáltam kideríteni, hogy pontosan honnan jött, esetleg Törökországból vagy Pakisztánból, hátha ezek tényleg nem románok, de nem tudtam meg, illetve amit megtudtam, nem értettem.
Megkérdeztem egy pilótát valahogy így, hogy Szófia, Isztambul, Teherán? Láthatóan nem értette, de én csak ennyit tudok angolul.
Végül annyit, hogy mondott, hogy Rumania, Rumania, és böködött a gép felé. Viszont valamivel világosabb volt a bőre, mint az utasoknak, tehát lehet, hogy külföldi vendégpilóta, nem tud se románul, se angolul, meg sehogy se, azért nem érette meg, mit akarok.
Aztán még megnéztem egy Swissair gépet.
Svájciak.
Mindegyik karót nyelt.
Csinosak, jól öltözöttek, még az öregek is olyan ruhában vannak, amitől sokkal fiatalabbnak néztek ki. Szakállast például egyáltalán nem láttam köztük. De rám egyik se nézett, mintha ott sem lettem volna. Ennyire nem vagyok se ijesztő, se ronda látvány. Nem vagyok fenyegető, hiába van fegyverem. De senki nem fordította felém a fejét, vagy ha igen, elnéztek mellettem.
Bosszúból addig álltam a lépcső alatt, fixírozva az egyik idősebb stewardesst, míg sikerült hadisarcot kivetnem és beszedtem egy egész doboz narancslevet, meg egy sütit. Gyorsan bedugtam a hónom alá azon az oldalon, ahol a géppisztoly lóg, mert így nem annyira feltűnő, hogy dudorodik a zsávoly alatt. Ez a narancslé valami isteni finom. Nem olyan híg lötty, mint a mieink, hanem benne van a gyümölcs. Miután lenyeltem a számban maradnak a rostok. A szolgálat végéig azzal foglalkoztam, hogy egy-egy korty után ezeket egyenként levadásztam a nyelvemmel és összeharapdáltam mind.
Délután mégis kiengedtek szabadnapra.
7 komment
Címkék: külföld börtön világ szovjet nyugat repülőjegy cukor málnás gépek elegancia narancsos sportos népek lötty hímes tojás kampó Ferihegy swissair szedett-vedett lepődve börtönlakó kopott ruha fegyveres birodalmi rohamosztagos melegítőgatya fura szerzet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
johnibyg 2013.06.18. 12:28:44
A svájciak persze, hogy nem féltek tőled, mert otthon volt a gépkarabély 50 lőszerrel felszerelve, ha valaki át akart menni hozzájuk, és szívbaj nélkül felrobbantottak volna minden hidat és alagutat, ha kell.
Itt tudsz többet is olvasni róluktiboru.blogrepublik.eu/2011/03/21/kantonok-karakan-katonai/
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.06.18. 16:26:10
Dvorszky határőr 2013.06.18. 18:01:24
Rollende Landstrasse 2013.06.20. 09:51:58
Meg kell védenem az oroszokat. Életem második felében volt alkalmam megismerni a világukat. Tudod, mekkora élmény harminc orosz tengerésszel bulizni? Keblemre moj drug, vodka, husika, együnk-igyunk, za druzsba! Nyíltak, barátságosak, a betyárbecsület és az adott szó, a kézfogás szent! Tulajdonképpen ezért működik olyan fegyelmezetten a maffia is náluk. De ha simlis vagy, akkor a polgári társadalomban megvetnek, a maffiában elásnak, hajón meg eltűnsz a viharban. Utóbbi helyen régebben csak hajóbizottság elé került az ügyed a politikai tiszt vezetésével (azért abban a korban is volt valami jó).
Sajnos nem tudok oroszul. Utáltam tanulni, mert kötelező volt. Kegyelem kettesekkel éltem túl a diákéveket, most meg magamtól is megtanulnék már. Ilyen megfordult világot élünk.
Dvorszky határőr 2013.06.21. 12:33:30
De azt én is sajnálom, hogy én se tanultam meg oroszul amikor lehetett volna. :)
Rollende Landstrasse 2017.10.30. 21:49:44
Dvorszky határőr 2017.11.03. 15:45:28
Yaltán a hazautazásunk előtti estén találtuk ki a jóbarátommal, hogy még igyunk azokon a helyeken amiket szerettünk és ebből nem volt kevés, meg ugye az oroszoknál az 1 vodka az két deci, és bevállalva, hogy puhapöcsnek tartanak, mi 1 decinként ittunk, majd a barátom kikészült ő hazament, kevesebbet ivott. de beteg volt, neki elég volt. Én úgy gondoltam nekiveselkedem a yalta-i éjszakának, de egy óra múlva már a szálláson voltam. De ebben az egy órában történtekre egyáltalán nem emlékszem, fogalmam sincs mi történt, ittam-e még mentem-e valahova, két foszlány ugrik be, hogy rendes utcai ruhában megyek be a tengerbe, mellig ér, a bőrkabátomon jól látszott másnap meddig, és mögöttem kiabál valaki, hogy idiot idiot, meg valami fiatal kölkökből álló társaságra, akik felajánlják, hogy hazakísérnek, meg még arra, hogy valaki megüt talán és egy kis virágoskertet körülölelő térdig érő kovácsoltvas kerítésre zuhanok vállal. De hogy mi történt nem tudom, a barátom is arra ébredt csak fel egy óra múlva, hogy elváltunk, hogy két szőke orosz csaj hoz haza és huzigál ki egy taxiból. A jóbarátommal 1,2 liter vodkáig tudtuk a megivott mennyiséget biztosan rekonstruálni, de lehet, hogy ez alatt az óra alatt még ittam rá. Fogalmam sincs. De mindenem megmaradt, útlevél, pénz, és még másnap haza is tudtunk jönni, időben elértük a gépet.
Hogy kik vertek meg és miért nem tudom, de alaposan össze volt verve a fejem, hetekig bujkáltam a hatalmas monoklikkal. :))
Hát így.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal