2013.10.12. 01:00
(321. nap) Vértestvér
220
Október 12. Hétfő
Ötödik nap laktanyafogság.
Ma Répával kiszöktünk.
Ő majd csak holnap délután megy szolgálatba, addig rengeteg időnk van, nekem is délután jár le a szabadnapom, eddig senki nem mondta, hogy szolgálatba kéne mennem éjszakára vagy holnap délelőttre.
Már a köteléken (eligazítás) tudtuk, hogy megyünk, elég volt csak összenéznünk.
Mikor vége lett és tudtuk, hogy legkorábban holnap délután mehetünk szolgálatba, úgy éreztük itt az alkalom. Hat óra körül kisunnyogtunk az épületből, hátra sasszéztunk és átbújtunk a kerítésen tátongó lyukon.
Kinn úgy döntöttünk, hogy nem megyünk busszal, nagyon világos van, pontosabban nappal, rém kockázatos, emiatt inkább átszaladtunk az úton és a laktanya mellett futó vonatsínpár között vagy a töltés mögött futottunk. Ha épp jött a vonat, az leparancsolt a töltés mellett párhuzamosan futó utcára. Ott még kisebb utcákat keresztünk, látszott hogy gyorsan távolodunk, de nem láttuk be olyan jól a környéket, így ha elment a vonat visszatértünk a töltés tetejére.
Még a terepfelderítésnél megbeszéltük, hogy gyakorlóban megyünk, de nem bakancsot veszünk, mert abban nehezebb futni, hanem a kincstári tornacipőt. Ebben a szerelésben most azt éreztem, hogy indián vagyok, könnyű bőrnadrág, bőrzeke és mokaszin. Mintha ez lenne rajtam. És Répán is láttam, hogy így mozog ő is, ruganyosan, energikusan, mint az utolsó ferihegyi mohikán.
Alig érte a talajt a talpunk, puhán és teljes csöndben léptünk.
Jól haladtunk, mégis érződött, hogy így azért nem jutunk messzire.
Hogy hová is igyekeztünk?
Hát haza, az otthoniakhoz.
Nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ezzel rémesen megijeszthetjük őket. Hogy mire fognak gondolni, ha meglátnak minket katonaszökevényként?
Nem érdekelt, haza akartunk menni. Az jobban foglalkoztatott, hogy így nem fogunk odaérni sehová.
Mégiscsak legyen busz.
Elértük a gyorsforgalmit, bőven a ráhajtó után, a mellette futó úton beálltunk egy buszmegálló mögé. Igyekeztünk a lehető legkisebbnek látszódni, a buszra is a hátsó ajtón ugrottunk be és ültünk le a leghátsó ülésekre. Ott is lecsúsztunk mélyen és élveztük, hogy olyasmit teszünk, amit kevesen mernek.
A vadállat Koltay volt a csapatügyeletes, így még veszélyesebbnek látszott az egész. Mivel gyakorlót viseltünk, azt éreztük abban hatékonyan tudunk menekülni.
Igazából, ha a városban mozgunk, gyakorlatilag borítékolható is a bukás. Ebben a szerelésben senki nem jár az utcán. Ilyen korú kölykök meg végképp nem, hacsak nem muszájból hordják.
Tehát akin gyakorló van, az muszájból vette fel, vagyis katona.
Tehát mi katonák vagyunk.
Ha valaki idáig eljut - márpedig ezt nem nehéz kitalálni -, akkor arra is rájön, hogy mivel nem kimenőt viselünk, akkor nem hivatalosan vagyunk kinn, hanem szökésben.
A metrót kerülnünk kell, ott sok az ember, meg egy cső, nincs hova menekülni. Az Örsről villamosokkal, buszokkal igyekeztünk Pasarétre, hogy először Répa mamáját látogassuk meg.
Arra gondoltam, hogy vajon Anyu is így megijed-e majd, mint Répa mamája, vagy könnyebben veszi-e? Logikus volt, amit a kicsit töpörödött, apró nő említett, hogy ezzel semmit nem érünk el, pár perc, amit itt tölthetünk, viszont azt kockáztatjuk, hogy sokáig egyáltalán nem jöhetünk.
Engem ellenségesen méregetett, hogy ki az, aki ilyen marhaságba behülyítette a fiát. Rossz hangulatban jöttünk el, Répán látszott, hogy az egész nem érdekli már, szerette volna, ha az anyja örül, de nem örült.
Így Répa sem, mégis becsülettel kísért el Újpalotára, az én családomhoz.
Sötétben, kilenc óra körül értünk a házunk közelébe. Elérzékenyülten álltam meg a kocsim előtt parkolóban. A Zsiga méltóságteljes nyugalomban aludt, csendben közelítettük meg, na itt van, ő az, mutattam be Répának, miközben végigsimítottam a tetején.
– Nézd azt a váltókart!
Átkaroltam a járgányt amennyire csak tudtam, karom hosszan simult a tetőhöz, a homlokom nekinyomtam az oldalüvegnek és áhítattal meredtem a váltókarra.
–Gyere, nézd! – biztattam Répát, aztán hosszan bámultunk befelé szótlanul.
– Na menjünk! – mondtam, bár rég éreztem magam ennyire boldognak, ahogy hirtelen rájöttem, ahogy hirtelen belém hasított a felismerés, hogy szerelmes vagyok ebbe a kocsiba. Tulajdonképpen ő hiányzik a legjobban és most végre keblemre ölelhettem.
Távozásom közben még végighúztam a tenyerem a kaszni oldalán, ujjaim közé fogva az antennát, és a véget jelző kis gombot megszorítva elszakadtam végre tőle.
Két öcsém és Anyu volt otthon csak. Anyu nyitott ajtót, és szintén megijedt.
Nem tudtam megnyugtatni azzal, hogy most hét nap laktanyafogságban vagyok, mert elhagytam a fegyverem, csak azért szöktem meg, hogy ezt elmondjam. Persze nem hiszem, hogy mostantól sűrűn jövök majd haza, mert ezt azért a tisztek nem hagyják annyiban.
Daráltam gyorsan neki, hogy csak ennyit akartam elmondani, mert máshogy nagyon lassan ér ide a hír, de ne aggódjon, több év börtönt úsztam meg a napokban, minden rendben van. Anyu csak állt szegény, azért úgy látszott megijedt mégis, a két öcsém is megjelent mellette, ők még kevésbé értették, mi zajlik, emiatt nem akartam sokat időzni, át sem léptük a küszöböt.
– Sietnünk kell, be sem megyünk – hadartam –, csak valami elvihető kaja kellene.
Ez még jobban megijesztette Anyut, beszaladt a konyhába és rémült hangon kiáltott ki, hogy hát mit adjon? Jöjjünk be, együnk valami rendeset, de nem mozdultunk az ajtóból. Végül valami nápolyit adott, és én éreztem, ahogy a keze hozzáért a kezemhez, hogy remeg.
Elköszöntünk. Nem volt jó érzésem, azt hittem nagy öröm lesz, de én is megijesztettem a családom. Azért mire az utcára értem már a Zsiga járt az eszemben újra és még egy utolsó pillantást szerettem volna vetni rá, mikor hirtelen egy rendőrautó fékezett mellettünk. A benn ülő két fakabát a kiszállás lendületével csapta a fejébe a tányérsapkát. Se köszönés, se semmi, csak erős hangon, hogy személyiket kérem ellenőrzésre.
Tudtam, hogy nem nagyon lehet gyakorlóruhában csak szökött fegyencet és katonát látni, gyanúsak lehettünk. Lebukni nem akartunk, ezt láttam Répán is, lassú, észrevehetetlen mozdulattal bólintott felém, értettem, ezt egy erősebb pislogással jeleztem, s hirtelen futásnak eredtünk.
Önkéntelenül felnéztem az ablakunkra és láttam Anyu alakját, Buksi és a macskánk apró fejét, mert az ablak alá tolt székről ők mindig tudni akarták, mit nézünk, nélkülük nem lehetett az ablakot megközelíteni. Olyan volt a kép, mintha belelőtték volna a tudatomba, mintha belenéztem volna egy diavetítőbe és az izzó vakító fénye a retinámra égette volna Anyu alakját és a két kis csillogó szemű tökfejet. Anyu összehúzta a vállát, mintha a hideg ellen védekezne így, de nincs hideg, nem attól remeg és fázik.
Már futottunk, de ez a kép nem mozdult, vibrált a szaruhártyámon, ez feszítette szét a pupillám, ez kúszott elnyúlt alakban a látóidegeim falán és ez töltötte fel az agyam. Ha ott állnak az ablakban, biztos látták, hogy rendőr elől menekülünk. Anyu eddig is ijedt volt, most simán sokkot kaphatott.
Csak ez járt az eszemben, de nyilván valamilyen belső rétegeim funkcionáltak, mert valahogy összehangolódott Répával a mozgásunk, aztán az izgalom hátranyomta a képet, bár kioltani nem tudta.
Élveztem, ahogy a roppant erős sprintben egyforma hosszúakat léptünk, egyszerre ért földet a talpunk, egyszerre vettük a levegőt, egyformán mozgott a karunk a testünk mellett. Egy motor két összehangolt dugattyúja lettünk Répával, minden mozdulatunkat valami magasabb rendű parancs irányította, gondolattalanul végezte a test a dolgát.
– Ott az a kapualj!
Ismertem a környéket, Répa rám bízta magát. Berontottunk a kapun, mögöttünk szuszogva loholt a két rendőr a kapu felé.
– Azonnal álljanak meg! Állj! Ez parancs! – hörgött utánunk az egyik
Parancs a kurva anyádat.
A másikat indulásunkkor láttam az öve után nyúlni, megijedtem, hogy a pisztolyt veszi elő, de mivel nem lőtt még, valószínűleg a rádió kellett neki. Átszaladtunk a házon, a másik oldalon ki az utcára. Most látom, milyen klassz labirintus a lakótelep, ezek a hosszú háztömbök úgy állják útját az üldözőknek, mint valami várfal. Megkerülni nem könnyű, én ki tudtam nyitni a körletbeli szekrénykulccsal a kopott zárakat, ahogy mindig is szoktuk gyerekkoromban, de mihelyst becsapódott a kapuajtó, útját állta a rendőrnek.
Arra! – mutattam egy másik ház kapujára. Berobbantunk a lépcsőházba.
A túloldalon ki.
Az a cél, hogy úgy tűnjünk el, hogy fingjuk ne legyen hová lettünk. Újabb parkba, illetve játszótérre kerültük, rohantunk a fák között, a mögöttünk loholó rendőröket úgy tűnt, leráztuk, de a park szélén újabb rendőrautó bukkant fel. Lehasaltunk, kúszva igyekeztünk a legközelebbi ház felé.
Olyan összhangban mindezt, hogy egymásra sem kellett pillantanunk, tudtam, mit csinál Répa, és ő tudta mit csinálok én, és ahogy a forradalmi dalok mondják, tényleg egyszerre dobbant a szívünk.
Amint elhaladt mellettünk a kocsi, talpra ugrottunk, s viharként törtünk be egy újabb házba.
– Gyerünk a tetejére! -mondtam - onnan belátni az egész környéket. Gyerekként sose volt szabad felmennünk a házak tetejére, szigorúan tiltotta minden felnőtt. De persze nem fogadtunk szót, nagyon sokat lógtunk fenn, pontosan tudtam, hogy jutunk ki.
Fenn körül kémleltünk.
Tízemeletes ház, jól belátni róla a környéket. Négy-öt rendőrautó cikázott már lenn, és azt fedeztük fel, mintha a taxik is járőrözni kezdtek volna. Vagy tízet láttam fel-alá furikázni. Nem volt túl rózsás a helyzet.
– Répa, nekem vissza kell mennem.
Répa nem nagyon értette.
– Vissza kell mennem megnyugtatni Anyámat. Látta, ahogy elszaladunk a rendőr elől. Vissza kell mennem megmondani, hogy nincs baj.
Répa széles vigyorba borult, oké, mondta. Csillogó szemmel nézte még pár pillanatig a sok rendőrautót és egy nem mindennapi kaland jelent meg előtte.
– Menjünk. – kacsintott és elindult.
Lementünk a földszintre, s mikor nem jött semmi, kiszaladtunk a házból és befeküdtünk egy parkoló autó alá, aztán autótól autóig futás, majd pihegés alatta.
A házhoz közeledve megpillantottam Anyut a kutyával lenn az utcán, gondolom tudnia kellett mi történik és lejött Buksival.
De ekkor bekanyarodott egy rendőrautó is és Anyu előtt állt meg.
Mi becsusszantunk egy kocsi alá és közben megjelent Buksi.
Izgatottan ugatott be nekünk, valami újdonatúj játéknak gondolva mindezt. Hallottam Anyu hangját, hogy Buksikám fejezd be, meg, hogy fakón, tompán, hosszú szünet után válaszol arra a kérdésre, hogy nem látott-e erre két szökött katonát.
Nem látott senkit mondta.
– Soha nem szoktak itt szökött katonák felbukkanni, valami tévedés lesz az.
– Nem, nem asszonyom, nem tévedés, bejelentés érkezett, hogy két kiskatona fel akarta törni azt a sárga Zsigulit. Sokáig kísérleteztek, de a kollégák tetten érték őket, most egyelőre még szökésben vannak. A kutyára meg tegyen pórázt, nagyon ugat ott a kocsinál.
Igen tényleg ugatott, pisszegtem is neki, hogy ne, Buksi ezt most ne, de ő úgy gondolta, hogy de.
A rendőrök továbbálltak, Anyu odajött Buksihoz, hogy végre lecsöndesítse. Majd összecsukott, ahogy Buksi mellett mi is kibukkantunk a kocsi alól.
– Anyu minden rendben, ne izgulj, futni jobban tudunk, mint ezek. Nem kapnak el, most mennünk kell, de nyugodj meg, visszajutunk, semmi gond nem lesz.
Egy levegővel daráltam el mindezt, szerettem volna, ha megnyugszik, bár sok esély erre nem volt. Hiába látszottunk mi annak, sőt Répa arcán egyenesen kicsattanó jókedv honolt, de Anyu csak tördelte a kezét, hogy jaj, Tomikám mi lesz ebből?
–Semmi, Anyu, nem lesz gond.
Aztán lemondón beleegyezett, jól van elhiszem, menjetek és én arra gondoltam, hogy nem nyugodt, de szeretné, ha már mennénk, ha már menekülnénk.
Hogy most attól talán megnyugodna.
Legalábbis remélhetne.
Hogy megússzuk.
– Rendben, szia Anyu! – adtunk puszit gyorsan egymásnak és Répával futásnak eredtünk. A játszótér végén, a parkolóból jól látszott, hogy valóban járőröznek a taxisok is, egyre többen jelentek meg. Becsúsztunk egy kocsi alá, összenéztünk és szavak nélkül beszéltük meg, pillanatok alatt:
háromra ki a kocsi alól, futás a szemben parkoló kocsisorig, aztán várni alatta, amíg a taxi vagy a rendőrautó elhalad a mellettünk lévő úton. Elment, ha háromig nem hallunk egyéb zajt, akkor futás a következő sorig.
És ez a folyamat zajlott többször, ciklikusan.
Épp egy kocsi alatt feküdtem.
Egyszer csak tiszta lett.
Egyértelmű.
Én Igazából Editet akarom látni, pontosabban akarom, hogy lásson.
Répának tetszett az ötlet.
– Persze, látogassuk meg
Úgy láttam, ezt a bújócskát Répa rettentően élvezi. És igaza van, a pulzusunk az egekben, de tulajdonképpen boldog vagyok, ilyen társam, bajtársam még sose volt, ilyen kalandban még nem volt részem.
Megint mutattam az utat, hatékonyan, olajozottan mozogtunk, mint az amerikai filmekben, padokat ugrottunk át, bokor alatt rejtőztünk, beton pingpongasztalokon, parkoló autók motorháztetőin gurultunk át a hátunkon, kúsztunk közöttük, el alattuk.
A gyerekkori olvasmányokból jutott eszembe Winnetou, úgy éreztem én vagyok, az ellenséges szíú táborból szökünk épp, még a szemem is úgy hunyorgattam a kocsik alatt, ha rendőrautó jött, mint ő, hogy ne vegyék észre a szeme csillogását. Rettentően élveztem, és ezt láttam Répán is.
Hogy indián.
A vértestvérem.
Bejutottunk a házba felmentünk Editék emeletére, a liftre se kellett várni.
Sokáig csengettem, míg végre csoszogás és fojtott káromkodást hallottunk. Répa a lépcsőfordulóba húzódott vissza, majd álmos arccal nyitott ajtót Edit apja. Edit szokta mesélni, milyen korán fekszenek, és 10 óra már biztosan elmúlt. Aludtak.
Kértem keltse fel Editet, és az apja azonnal tette, amit kértem, mert annyira meghökkent, hogy a köszönést is lefelejtette. Edit is álmosan, kócosan bújt elő, és most nagyon sajnáltam, hogy Répa elvonult, mert megmutattam volna neki, hogy nézd, ez a kis bájos, tökéletes lány a barátnőm.
Hogy ő Edit.
Átöleltem és gyorsan elhadartam, hogy megszöktem, mert látni akartam, de ekkor infarktusként rontott rám az emlék, amikor ugyanezt mondtam neki, még júniusban. Hirtelen azt éreztem, ez most nem igaz, fals az egész, utólag se kozmetikázható, vagyis azzal folytattam, megyek is, csak akartam, hogy tudd.
Ez a része nem volt valótlan, de nem is több, mint amit jelent.
Rosszul éreztem magam mikor láttam, hogy ettől a gesztustól, hogy eljöttem, milyen nyílt szerelemmel teli öleléssel búcsúzik tőlem. Hazugnak és hűtlennek tűntem. De mire visszatértem Répához, a lift elé, ez is elmúlt. Nem, nem miatta jöttem. Eszembe se jutott, csak tíz perce, hirtelen ötletként.
És az se miatta.
Nem azért hogy őt lássam.
Hanem, hogy ő lásson engem.
Engem, a westernhőst, a rosszfiút, a törvényen kívülit. Azt szerettem volna, ha mindenki tudja a lakótelepen, hogy milyen vakmerő vagyok. Mindenhova felcsengettem volna, ahol ég a villany, de Edithez van jogosítványom, ő biztos nem rúg ki ilyenkor, hogy ezért csöngettél fel, na szórakozz az öregapáddal. Ő egyenesen örül nekem, és büszke lesz rám, elmeséli az osztálytársainak, és azok majd más szemmel néznek rám, ha elé megyek a sulihoz.
Valaha.
Távolodom tőle és még lódítok is neki.
– Gyerünk! – adtam parancsot magunknak mikor kiértünk a házból és már csúsztunk is be a legközelebbi kocsi alá.
Elértünk egy buszmegállóhoz, autók alatt hasalva vártunk. Csendben maradtunk, amíg egy taxi vagy rendőrautó elhaladt a közelben. Majd lassan megérkezett a busz, és amikor épp csukta volna az ajtókat, csöngetett, kiugrottunk a kocsi alól, s felpattantunk rá, bár a sofőr így is észrevett. Egy lány, meg egy harmincas srác ült még fenn. A következő megállónál kihajolt a sofőr, a fülkéjéből:
– Nem titeket keresnek a rendőrök? – kérdezte – Honnan szöktetek? Valami laktanyából?
Rábökött a CB rádiójára:
– Tele van veletek ez a vacak!
Előre kúsztunk a fülkéig. Mesélni kezdtük a történetünket, még a két utas is bekapcsolódott, hogy sima sorállományú határőrök vagyunk, megelégeltük benn, hazajöttünk. Most meg menekülünk, vagányabb, ha nem bukunk le.
Ha megússzuk és visszajutunk.
A sofőr erre rögtön megkérdezte, hol lenne jó, ha kirakna bennünket?
– Majd rákospalotán kívül, valami nem túl forgalmas helyen. – válaszoltunk Répával egyszerre. A sofőr kacsintott és a két utas beleegyezését kérte, majd letért a vonaláról és a Mexikói úti végállomás helyett a Hungária körút és a Thököly út sarkához közel, egy kis csöndes utcában tett ki.
Még elmondta, hogy Ő nem volt ennyire merész, mint mi. Büszkén vigyorogtunk, hálásan megköszöntük, mondtuk, hogy örökre bekerül egy komplett legendába, ha valamelyikünk egyszer megírja. Kiemeljük majd külön, ne aggódjon.
Megindultan csapott a tenyerünkbe, aztán a lány és a fiú is sok szerencsét kívántak.
Gyalog indultunk tovább, buszokkal nem mertünk, sok rajtuk az utas, még bejelentenének megint. Meg lassan le is állnak a járatok.
Megyünk gyalog. Későre járt már, sokat gyalogoltunk kis utcákban, bekúszva kocsik alá, ha fényszórót láttunk közeledni.
Órák óta túráztunk.
Répa mondta ki, de bennem is nagyon régóta motoszkált.
Innunk kell. Meghalok szomjan.
És az addig kerülendő kocsmából megkerestük a legközelebbit és gondolkodás nélkül beléptünk. A csöndes, szürke törzsközönség hatalmas szemekkel révült belénk, míg a pultig kimért, peckes léptekkel elértünk. Vizet kértünk a csap mögött álló dermedt emberformától.
Az felocsúdott, hogy srácok, ti hogy kerültök ide? Megszöktetek? Béla nézd má, ezek megszöktek!
Felugrott a kocsma népe, velük a hangulat is, meséljünk, mi történt velünk. Egymás szavába vágva játszottunk el újra, büszkén néztünk időnként körbe, szinte hősnek éreztük magunkat ennyi rajongó közt.
– Itt egy sör, ne vizet igyatok! Jól is nézne ki nem, Béla? Ha innen bárki úgy menne ki, hogy vizet adtam? Nem, Béla?
Innen soha! Nincs az az Isten! Itt vizet senki nem ihat! De még egy sört nem kértek srácok? Nehogy kevés legyen a laktanyáig. Nem, nem, mindjárt ott vagyunk, nagyon köszönjük az eddigieket, mennünk kell.
Mélyet, jólesőt szippantottunk a párás októberi hideg levegőbe, mikor kilépünk a kocsmaajtón.
Isteni érzés hősnek lenni.
Felszabadító.
És ettől kezdve sebezhetetlenként mozogtunk, miénk volt a világ. Visszaugattunk a kerti kutyáknak, utánoztuk bagzó macskák hangját, késői vacak körtét loptunk egy kertből, egy rövid ereszdarabbal és artézi kúttal fellocsoltunk egy utcát, és végig hangosan kacagtunk.
Hajnal ötre értünk vissza a laktanyához, hosszan álltunk látótávolságban tőle, hogy múljon végre a a jókedv és a hahota.
Lehetett a sör is.
Nem tudom.
Hónapok óta nem ittam, de inkább hősök voltunk tényleg.
HÁLÁS KÖSZÖNET AZ AKKORI BUSZSOFŐRNEK, A NEVED HOMÁLY FEDI, DE A TETTED SZÁMON TARTJA AZ UTÓKOR:
MÉG EGYSZER, NAGYON KÖSZÖNÖM. :)
71 komment
Címkék: indián rendőr taxi szökés ijedt buszsofőr kerget szíú vértestvér Winnetou kiszöktek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GrG 2013.10.12. 07:09:49
Martin Berghoffer 2013.10.12. 09:30:27
Oldm4n 2013.10.12. 12:02:00
Ha jól emlékszem, épp egy katonai bűncselekmény büntetését fejelte meg a legsúlyosabb katonai bűncselekménnyel...
Leon Cor Leoni 2013.10.12. 12:22:00
johnibyg 2013.10.12. 12:23:23
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.12. 13:56:46
(viszont úgy hallottam, a katonai bűncselekmények nem évülnek el... Szóval ha mindez nem csak egy jól fejltett, írói fantázia terméke, akkor én nem biztos, hogy folytatnám a blog írását)
phranxinatra 2013.10.12. 15:31:26
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.12. 16:04:03
Oldm4n 2013.10.12. 16:16:31
Ezzel együtt nem hinném, hogy ma felelősségre vonnák. Sokkal komolyabb bűnügyek maradnak büntetlenül -sajnos- e hazában...
phranxinatra 2013.10.12. 16:28:47
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.12. 17:53:21
Sajnos azt kell mondanom, hogy orbánisztánban még ez is reális lehetőség.
És még várd ki a blog végét, elvégre valahol félidőnél tartunk! Állítólag voltak a srácnak ennél durvább húzásai is.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.12. 17:55:17
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.12. 17:56:57
dwr 2013.10.12. 18:29:31
Ez nem semmi... Ha csak a Pasarét-Újpalota-Fep utat nézem gyalogosan, nos ez derék dolog. Amúgy zsávoly+tornacipő kombóban kolbászoltak jónéhányan, nem volt az annyira különleges. Legalább is vidéken, pláne ha kicsit kopottabb is volt.A raktáros zsebe meg dagadt :)))
A FEP-en a TG-s és a központos fiúk mindíg azzal szédítettek, hogy éjszakás nővérkékkel Szex-telefonálnak, illetve még ki is lógnak hozzájuk a Nagyvárad térhez. Ezt akkor ott elképzelhetetlennek tartottam. Hol volt az az ominózus kerítéslyuk?
üdv: kisberben
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.13. 08:15:27
Mert ha jóban lettél volna a bandával, akkor érthető lenne: fedeztek. Így elég... érdekes.
phranxinatra 2013.10.13. 11:16:29
phranxinatra 2013.10.13. 11:17:59
wrstjnethn 2013.10.13. 23:54:51
A taxisok felnyomtak volna vagy ők csak hallották a rádión és érdekelte őket a dolog? Apám! Lehet, hogy taxival is vissza tudtatok volna menni.
A rendőrök miért nem riasztották a laktanyákat, hogy tartsanak létszám ellenőrzést? Jó, tudom, szerintem fingja nem volt senkinek hogy milyen telefonszámot kellene hívni. Vagy elküldték volna őket a fenébe hogy azt feltételezik a hadseregről, hogy ilyen megtörténhet. Meg lehet azt hitték civil suhancok "szerzett" ruhában.
wrstjnethn 2013.10.13. 23:56:45
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 07:44:19
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 07:46:54
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 07:48:22
(tudom, kicsinyes vagyok - mondjuk tippem van, de egyelőre megtartom magamnak :) )
Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.14. 09:37:26
Azt remélem már mondtam, hogy nem bloggazdánkat tartom úgy ahogy van hülyének, hanem azokat a dolgokat amit annó (majdnem harminc éve!) csinált. Meg talán az akkori énjét. Szerintem visszanézve ő is más szemszögből lát sok mindent...
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.14. 09:59:42
Dvorszky határőr 2013.10.14. 17:13:09
@wrstjnethn: @johnibyg: @álfirkász: Azt igazából nem tudom, hogy a rendőrök mit gondolhattak, miért nem riasztották a laktanyákat, de csak én ismerek 5 laktanyát pesten, de simán lehet, hogy több is volt. Nekem a ságvári, a petőfi, aztán újpesten a flotillások laktanyája (nem tudom, hogy hívták), Adyliget és Ferihegy. Lehet., hogy a nagyokat riadóztatják, de nem tudom, hogy volt-e erre valami gyakorlat.
Az meg nem meglepő, hogy nem tűnt fel, hogy hiányzunk, mert állandó mozgás volt a körletben, meg a folyosókon is, jószerivel éjszaka is. sosem lehetett tudni, hogy az aki nincs a körletben miért nincs. Hogy éppen szolgálatban van-e, szabadnapon van-e, vagy pihenő idős csak külső körletre vezényelték. Ha a rövid ugrások úgy alakultak, sokszor napokig elkerülhettük egymást mondjuk őt ferihegy 1-re viszik délelőttös váltásra, engem reggel hatkor váltanak le ferihegy 2-őn, mikor engem hoznak be, őt viszik ki, aztán míg én alszom szabadnapot kap stb. Soha nem tudtuk a másikról, hogy éppen hol van. A takarodónál semmilyen létszámellenőrzés soha nem volt, amúgy is a takaródó csak annyit jelentett, hogy nem hangoskodtunk és attól függően, hogy mennyi öreg volt épp a körletben és mennyire akart aludni, vagy leoltottuk a villanyt vagy nem. 10-kor leoltottuk a villanyt, de 11-kor leért a repterekről a délutános szolgálat, akiket 10-kor váltottak, felkapcsolták a villanyokat, hangoskodtak, még elmentek fürdeni, kicsit trécseltek itt-ott, az ügyeletes nehezen tudta (volna) ilyenkor csendre inteni őket. Pizsamában is folyamatos volt a mászkálás, egymás körletébe átmenés, szomszédolás. Az idősebbek éjszakánként a klubszobába mentek pornót nézni, kértek néha kopaszt takarítani, ahogy engem meg éjszakánként a konyhára rendeltek az öregek. Az alegységügyeletestől, azt a kérdést, hogy hova megyek, középidőszaktól szerintem nem is hallottam, csak akkor szóltak hozzám, ha valami feladatot akartak adni, de aztán arról is leszoktak, volt aki a csapat ügyeletes tiszttel volt jóban, azok hozzá somfordáltak le, szóval inkább amolyan cserkésztábori hangulat volt, miután a tisztek hazamentek délután. Az épületben benn már nem volt gond, tudtuk, ha beértünk, bárki szól hozzánk, lökünk valami hazugságot, tök mindegy, azt úgyse bizonyíthatják ránk, hogy kinn voltunk. Aztán nem volt ritka, hogy a szabadnapokat nem adták meg egészben, mert valakit büntettek, és kaphatott könyvet este 11-ig, éjfélig, azok is a folyosón szöszmötöltek. Sok esetben a az állandósult szkanderbajnokságok is takarodó után indultak, akkor is sok volt a jövés menés, arra kellett figyelni, hogy a csapat ügyeletes tiszt ne neszelje meg lenn, de volt, hogy minden az ő tudtával történt. Hajnalban sem tűnt fel, amikor bementünk, a csüti aludt, az első emeleten a az ottani alegységügyeletes, nem szólt hozzánk, mert fingja nincs a második század, hogy működik, ki miért mászkál éjjel, a második századnál meg a mi ügyeletesünknek se kell mondani semmit, ha az ember határozott. Répát kedvelték a tisztek is, nyugodtan mondhattuk volna azt, hogy a csütivel bandáztunk, vagy a klubszobában voltunk, de az ügyeletes, leginkább csak akkor szólt, ha benn volt valami tiszt, hogy azonnal takarodjunk a helyünkre, tűnjünk el a folyosóról, nehogy a tiszt meglásson, de hogy hol voltunk lényegtelen. Egy esti létszámellenőrzés az órákig tartó művelet, mire kiderül, hogy ki miért van távol, nagyon ritkán volt ilyen, de akkor meg mindig lehetett tudni előre, amúgy meg eléggé lazán hagytak minket, gondolom azért mert azért mindezek mellett rengeteg szolgálatot adtunk. Nekünk Répával csak attól kellett félnünk, hogy nehogy elkapjanak a városban.
Legalábbis azt hittük.
Benn a körletben meg az ember fel se emelte már a fejét, ha nyílt az ajtó, (amiatt is futottam bele, hogy szartam rá, ha előljáró lép be), mert ott is állandóan jöttek-mentek az emberek, és azt a kevés időt amit pihenéssel tölthetett az ember, azt igyekezett arra fordítani, vagyis, ha letette a fejét akkor aludt, éjjel még inkább mint máskor, mert pl. az éjszakás váltás délelőtt alszik pár órát, akkor világos is van, létfontosságú volt, hogy ne nézegesd, ki jön, ki megy. Nem, attól nem féltünk, hogy a laktanyában ez kiderül.
:)
Dvorszky határőr 2013.10.14. 17:25:03
:)
A taxisokról megint semmit nem tudok, fogalmam sincs hogy működnek ilyenkor, de nem lennék meglepve, hogy segítettek a rendőrségnek, cserébe a rendőrök szemet hunynak a taxisok kisebb stiklijei felett, de azt se állítom, hogy valóban járőröztek, csak nekünk nagyon úgy tünt és jobbnak tartottuk őket is kerülni.
A kerítésen a lyuk meg ha szembe állsz az épülettel, jobb oldalt van ugye a konyha bejárata, mellet sréhen fut a kerítés, el kellett menni az épület és a kerítés közt hátra, és lényegében az épület mögötti grund legtávolabbi részében, ott ahol a hátsó és az oldalsó kerítés találkozott, ott volt megbontva az oldalsó kerítés alja. Arra mentek ki azok is, akik a Sarokházba mentek italért. De a csüti ezek felett szemet hunyt, ha nem egyenesen küldte őket sörért. :)
Dvorszky határőr 2013.10.14. 17:49:07
Fogod még ezt érezni párszor a közeljövőben. :))
Dvorszky határőr 2013.10.14. 17:52:10
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 19:24:07
"Az meg nem meglepő, hogy nem tűnt fel, hogy hiányzunk, mert állandó mozgás volt a körletben, meg a folyosókon is, jószerivel éjszaka is. sosem lehetett tudni, hogy az aki nincs a körletben miért nincs. "
Na ezt nem akartam részletezni, mert ugye mit lehet tudni, nem adok ötleteket. :))
De erre tippeltem. Nálunk is volt idő, mikor nem lehetett tudni, hogy aki takarodókor nem volt a helyén, az hol kóválygott éppen: kocsmázott, hazalógott (a környékbeliek asszem, megtették néha) vagy szolgálatban volt.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 19:27:21
kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 19:52:47
Azóta csak nagyotmondásra képes, igazat írni nem nagyon.
(Igen, tudom, hogy az igazi hanta vírus nem ezt teszi.)
@Dvorszky határőr:
Ne fLusztráljon, de egyrészt túlspiRázva, mert a latin spirare igéből származik.
Másrészt óriási nagy hazugsággyűjtemény, nem szimpla túlspirázás.
NemNick 2013.10.14. 20:14:37
EZT már komoly élvezet volt olvasgatni.
Gratulálok!
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 20:24:57
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 20:25:56
Macgaby 2013.10.14. 20:36:13
Azt hiszem gyönyören sikerült leírni a reptéri állapotokat. És ez mit sem változott az évek alatt. :)
régi villamos 2013.10.14. 20:49:57
dvogabi 2013.10.14. 21:22:49
Üdv:az egyik testvér :)
kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 21:25:46
Én voltam katona, nem első lépcsős laktanyában, és kurvára nem ez volt.
Ráadásul ismerem a ferihegyi laktanyát is. Mivel eleve a repülőtér statégiai fontosságú létesítmény volt (békeidőben is), igen komolyan őrizték, nem voltak lyukak a kerítésen, nemhogy a laktanyánál, de körben sem sehol.
A történet olyan ellentmondásait nem is említem, hogy onnan az Örsre a fél várost megkerülve lehetett csak eljutni (93-as - Köki - 51-es, Kőbánya városközpont - 62-es, Örs) - , ha Pasarétre akartak menni, akkor Köki-metró-5-ös busz, vagy ha nem akar metrózni, akkor Köki-51-es busz - 28-as villamos, 4-6-os, aztán a Moszváról már volt pár lehetőség. Ellenben az Örsről a 4-6-osig szintén iszonyatos kerülőkkel lehetett csak eljutni metró nélkül, legrövidebb úton is a Bosnyákon át, majd 7-es busz, ezeken azért eléggé feltűnt volna 2 gyakorlóruhás katona.
Szóval aki nem ismeri a várost, az lehet, hogy beveszi ezt a kamut.
Másrészt egy (pláne két) gyakorlóban mozgó katonakorút már a rendőr feltartóztatott volna az első megállóban, míg oda nem ér a VÁP.
Szóval aki ezt a hazugságözönt elhiszi, annak elég komoly bajok vannak vagy az ismereteivel, vagy a realitásérzékével, vagy mindkettővel.
(Arról most nem beszélek, hogy a laktanyafogságosokat minden takarodó előtt kötelezően ellenőrizte az ÜTI, szóval már akkor lebuktak volna.)
Szóval ez a kocsmai nagyotmondós katonasztoriknak is a túlszínezett változata, annak is gagyi.
Lehet, hogy a tizenéves csajok buknak az ilyenekre, de értelmes férfiembernek azért kurvára kilóg a lóláb.
gyuri62 2013.10.14. 21:30:57
gyuri62 2013.10.14. 21:39:48
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.14. 22:47:04
cso zsi 2013.10.14. 23:14:24
81 nyarától vonultam másfél évre.
Az első félév vidéken, ott nem volt hová menni, kocsmába nem jártam, helyi lányok nem érdekeltek. A VÁP egyszer kötött belém a Keletiben.
A többi Pesten. A dobbantás napi szintű lett, a kutyát sem érdekelte, hol vagyunk éjszaka, ha nappal a helyünkön voltunk. Természetesen fedezettel, visszaadva a kölcsönt a bajtársnak.
Az italt is "az sosem iszik" hordta be, akkor lett kis híján bukta. De egy hasmenéssel elintézhető volt a furcsa járás, amit az üvegek csörömpölésmentes szállítása miatt kellet alkalmazni.
cso zsi 2013.10.14. 23:22:04
Jó lesz az "spiláz"-nak (bár magam is "spiráz"-nak tudtam), mert a német überspielen (túljátszani) szóból ferdült magyarra a túlspiláz. (túljátssza a szerepét a színész)
kiwirágós kivirradtig 2013.10.15. 00:32:09
Akkor spílez lenne.
Tudod, vannak a magyar nyelvnek szabályai, még ha te erről nem akarsz is tudomást venni.
kiwirágós kivirradtig 2013.10.15. 00:37:23
Ez mondjuk nem igaz, de biztosan jól hangzik a kocsmai történetmesélések során.
1982 (Brezsnyev halála) és 1985 között pont hogy az egyik legnagyobb szigor volt.
@álfirkász:
Ja, biztos volt ilyen is az építő- meg egyéb brigádoknál, ahol naponta hazajártak a katonák, de Ferihegyen pont nem. Ha megálltál a vasúti síneknél fényképezni a repülőket, 5 percen belül ott volt a rendőr, hogy nem kém vagy-e.
Nyilván a szökött katonákat hagyták volna, hadd menjenek.
Gondolom, te Andersen meséit is elhiszed.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.15. 04:07:41
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.15. 04:08:57
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.15. 04:17:17
gyuri62 2013.10.15. 04:41:46
Akkor elmondom mêgegyszer, komkrétan ott voltam sorállomânyù útlevêlkezelő abban az időben, ês nekem sajât tapasztalatom az amiről te azt hiszed, hogy "tudod".
Este hazamentek a hivatâsosok, az üti-t meg qrvára nem êrdekelte, hogy mi törtênik a barakkban, amíg nem volt balhé. Egyedül a riadó csoportot ellenőriztêk nêha, aki oda volt beosztva, annak ugrani kellett ha szólt a szirêna.
Brezsnyev halâlânak meg semmi köze a dologhoz...
Macgaby 2013.10.15. 13:35:26
Én is ferihegyen voltam katona, és azt kell, hogy mondjam, hogy a dobbantás kb. pont így működött. A KöKi- Örs közti közlekedésre meg ott van a 85-ös busz.
Dvorszky határőr 2013.10.15. 15:38:01
És nem hencegni akarok ezekkel, sokan kommentelnek/kommenteltek az enyémnél cifrább eseteket is. Annál, hogy de fasza csávó voltam régen, sokkal jobban esik, hogy egész jól csiszolódik az írói stílusom ma. :)
Dvorszky határőr 2013.10.15. 15:40:46
Macgaby 2013.10.16. 08:21:52
Nem, én 96/3 vagyok.
Az egyéves háborúmat Adyn, és Ferihegyen töltöttem, 3/9 hónap leosztásban. Adyn Kik 1/1, Ferihegyen pedig előbb az ellátószakasz, annak megszűnésekkor meg az első szd. állományát gyarapítottam mint informatikás.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a blogért, ahogy olvasom, úgy színesednek ki újra a megfakult emlékek, és jönnek elő a rég elfelejtettek.
Több sorkatonai visszaemlékezést olvastam el, hallgattam meg, de ez a blog mindenképpen közelebb áll a szívemhez. Amikor annyit olvasok, hogy lementem a dokihoz, akkor számomra megelevenednek a folyosók, és képzeletben én is befordulok jobbra lépcső alján, és végig a folyosón...
Viszont amikor én voltam Adyn, akkor már használhattuk a krumplipucoló gépet, és a feketemosó volt a legjobb kummantóhely, mert a fél órás melók közti időben a kutya nem nézett ránk, hogy mit csinálunk. A többi helyről meg vittek mindenkit takarítani. Csak erről nem kellett szólni senkinek :)
Dvorszky határőr 2013.10.16. 17:46:22
Azért amúgy le a kalappal az előtt, aki a rendszerváltás után volt katona. valahogy az "átkos" éveit nem sajnálom a katonaságra, de utána komoly érvágás lett volna.
És nagyon köszönöm, valami ilyesmit szerettem volna elérni a bloggal. :)
(h)öreg 2013.10.16. 20:27:30
Adyn? Tóth szds, Kun hdgy, Palancsa hdgy,
Fuchs fhdgy. (A rendfokozatok hozzád képest 13 évvel korábbiak).
Macgaby 2013.10.18. 06:07:46
Sajnos egyikük sem volt már ott.
Egyébként érdekes, mert a legtöbb HT helyen fiatal tts-ek, hadnagyok, főhadnagyok voltak. Csak az informatikán volt Németh szds, és Fejes őrgy.
cso zsi 2013.10.18. 21:42:45
Maczi 2013.10.20. 02:04:48
Viszont a ladáddal miért nem mentettek vissza? Az én autóm is folyamatosan ott parkolt a D portai nagy parkolóban és mivel ebben az időben szinte naponta kaptam eltávot, az autóm mindig kéznél volt a hazaútra.
Dvorszky határőr 2013.10.21. 16:10:32
Maczi 2013.10.21. 17:09:42
lyken 2013.10.23. 08:33:45
(...)
Szóval aki nem ismeri a várost, az lehet, hogy beveszi ezt a kamut."
Ez hülyeség. A 80-as években Rákoskeresztúron laktam és 100%, hogy Rákoskeresztúr központ felől ment busz. Nem tudom mik voltak az akkori utcanevek, de a mostani gyorsforgalmi/Csévéző utca kereszteződésnél lehetett róla le/felszállni. Rákoskeresztúrról meg a 61-es és a piros61E is bement az Örsre, de átszállással még több lehetőség volt. Ráadásul a 61E csak a végállomásokon állt meg, úgyhogy csak le kellett húzódni a végében.
lyken 2013.10.23. 08:42:55
Ha a te logikádat követnénk, akkor a magyarba bejött jövevényszavak háromnegyedét másképp kéne mondani. Több mint száz szóról beszélünk.
hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B6vev%C3%A9nysz%C3%B3
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_sz%C3%B3kincs
Nem is tudom miről jutott eszembe az a mondás, hogy nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. :)
Dvorszky határőr 2013.10.23. 10:21:45
Dvorszky határőr 2013.10.23. 10:24:06
Maczi 2013.10.23. 11:41:21
lyken 2013.10.23. 12:07:45
lyken 2013.10.24. 14:22:01
Ezt teljesen megértem, így hogy olvaslak, sorban jön elő, hogy milyen volt akkoriban a környék, sorban jönnek elő az emlékek. Mint egy stroboszkóp. Képek, hangok, illatok, ízek... :)
Rákoskeresztúr városközpontban a buszvégállomás épületében volt egy ilyen talponálló. Ott olyan tejszínhabos kávét adtak üvegpohárban, hogy húúúúúú. :) Most hogy olvasok az időszakról, szinte az orromban érzem az illatokat.
Szemben a sarkon meg eszméletlen gépesfagyit mértek a panelház aljában.
A tér déli felén volt a helyi rendelőintézet komplxum, onnan ment asszem ferihegy felé a busz.
Szóval érdekes szerkezet az agy, meg érdekes, hogy elő tudnak jönne régi elfeledett emlékek.
Dvorszky határőr 2013.11.05. 10:14:19
:)