Centi_30.jpg 62

 

 

 

1988. március 18. péntek

Ahogy nézem, elég macerás lesz a fülbevalót ki-betenni. Éjszakára ugyan visszahelyeztem, de reggel ki kell vennem, ezért ma is inkább leragasztottam, és reggel át is jutottam vele az összes ügyeleten, de lehet, hogy sokáig nem tudom majd ezt így csinálni.
Már majdnem mindenki tudja a sorállományú társaim közt, hogy mit takargatok, simán a tisztek fülébe is eljuthat, ha mondjuk Koltay nem is jelenti, ahogy megígérte.

Azt gondoltam - mielőtt bejöttem volna vele -, hogy senki nem fogja tudni, csak arra kell figyelem, hogy mindig leragasszam, de így elég kockázatos.
Nem mintha bármit tudnának azon kívül csinálni, hogy kivetetik, de ez már megint valami ostoba feszülésnek látszik. Minden egyéb büntetés amúgy nevetségesnek látszana, laktanyafogság, vagy fogda is olyan suta, hogy nem próbálkoznának vele szerintem.
Fogda nincs a reptéren, el kéne vinni engem Adyligetre, de ott röhögésbe fulladna, hogyha mondanám, hogy fülbevaló viselésért kaptam. Szembeállítva ezt azzal, hogy akkor sem kaptam fogdát, amikor elhagytam a fegyverem, az egész tényleg csak egy siralmas bohózat lenne.
Valahogy ehhez nincs kedvem.
Ma még benn van, de majd meglátom, hogy erőlködöm-e tovább.

Szolgálat alatt véletlen felfedeztem egy lépcső oldalán azt a kis rigmust, amit a megfelelő időben én is sokat mondogattam.
Sok ilyen van, amiben valahogy a napjaink számát, vagy a korosztályunk, az öregségünk kürtöljük világgá. Kicsit sajnáltam most, hogy ezek majd egyszer elfelejtődnek, mert miért is maradna meg, hisz ez egy korszak és azon belül is egy kis szakasz motívuma.
Soha többet nem lesz szükség rá, semmit nem fog jelenteni.
De ahogy ma elolvastam, úgy éreztem, hogy fel kellene ezeket is jegyeznem, hogy hátha évek múlva majd mégis szívesen emlékezem rá, nosztalgiát ébreszt, hiszen már ma is nosztalgiát ébresztett, holott még katona vagyok.

"Ne szólj, csak ints, már százharminc sincs."

Milyen sokszor mondtuk egymásnak ezt amikor 129-re fordult a napjaink száma. Mekkora öröm volt ez és milyen messze van már ez is.
Utálom a katonaságot, alig várom, hogy vége legyen, de aztán soha többet nem lesz ilyen, ahogy akkor, amikor Alexszel a Depeche Mode koncerten is éreztem már, veterán leszek, katonaviselt, de katona az már sohasem.

Végigtapogattam a zsebeim, de nem volt nálam toll, papír, pedig régebben elhatároztam, hogy mindent amit lépcsőkön, Houchinokon találok feljegyzek.
Ezentúl nem felejtem el, kell a papír és toll.
Mindent felírok, amit csak találok.
Sőt.
Elkezdek relikviákat gyűjteni, mindenféle apró szart, ami majd a reptérre emlékeztet. Újságokat a gépekről, névtáblákat csomagokról, slusszkulcsokat a különböző vontatókból. És bassza meg, még egyszer megnézem, hogy a múltkor már egyszer kiszerelt kormányt el tudom-e végre lopni.
Az lenne az igazán nagy fogás.
De addig is mindent, ami a zsebembe befér, elhozok.

Délután benn a laktanyában meglepetés ért.
Levelet kaptam.

A köteléken mondta Zádori.
Mindig így ment ez amióta katona vagyok, a kiképzéstől kezdve, hogy az eligazításon kihirdetik ki kapott aznap levelet. Én már hónapok óta nem is írtam senkinek és nem is kaptam senkitől.
És nem is vártam.
Mindig unottan álltam, míg felolvasták azok neveit, akik kaptak. Nem is nagyon volt ez itt Ferihegyen szokás, szinte mindenki hetente hazajárt, csak az olyan szerelmeket kellett levélben életben tartani, amelyek vagy nagyon erősek vagy nagyon gyengék. De én akkor sem éltem ezzel az eszközzel már, amikor még Edittel együtt voltunk.

Így eléggé meglepődtem, hogy tőle kaptam levelet. A körletben ment a találgatás mi lehet benne, miután elmeséltem nekik a napokban, hogy micsoda fasza jelenetem volt náluk részegen.

A fogadások arra a körülményre születtek, hogy soha többet nem akar látni, bár ebben volt némi bizonytalanság is, mert ezt minek írná meg? De érkezett tét arra is, hogy újra akarná kezdeni, de ebben is volt némi bizonytalansági faktor, mert miért egy részeg marha megjelenése ébresztene benne ilyen gondolatot.

Korita szerint az új pasijának szánt levelet küldte el nekem véletlenül, és el se kéne olvasnom, mehet a kukába most rögtön.
De mindenki kíváncsi volt, és tulajdonképpen én is.

Azok nyertek, akik a "soha többet nem akar látni" fordulatra szavaztak. Az állt a levélben, hogy nagyon sokat gondolkodott miután elmentem tőlük. Nagyon rosszul esett neki így látni engem, mert ugyan már mást szeret, de nem haragudott rám. Viszont miután részegen beállítottam hozzájuk napokig haragot érzett.
Undorodik a részegektől, és a szülei előtt is marha kényelmetlenül érezte magát.

De aztán végiggondolta a dolgokat, és rájött, hogy valószínűleg én nem tudtam túltenni rajta magam és nagyon szomorú lett attól, hogy hónapokkal a szakításunk után is ilyen állapotba tudok kerülni és csak remélni tudja, hogy nem teszem magam tönkre, nem ilyen állapotban töltöm a mindennapjaim, őt és a kapcsolatunkat siratva.
Itt már vaskos röhögés hullámzott a körletben.

– Dvorszky, most már összeszedhetnéd magad, hetek óta zokogsz nekünk, embereld már meg magad!

Tényleg groteszknek éreztem én is, mert ugyan valóban elmentem hozzá, de hogy hónapok óta siratnám, na azt nem.

Írta, hogy mikor arra gondol, hogy az érzelmektől meggyötört arccal álltam az ajtajukban, nagyon sajnált.

– Érzelmektől meggyötört arc? –  röhögött Korita – Nem inkább alkoholtól eltorzult?

– Kuss már! – hurrogták le a többiek nevetve.

Nagyon örül, hogy ennyire fontos vagyok neki, hogy ilyen erős és múlhatatlan bennem a szerelem, de ezt nem most kellene tudnia, hanem akkor kellett volna ilyen szenvedélyesen megmutatnom neki, amikor együtt voltunk.

Erre már Nagy Laci, a kis köpcös, hallgatag berben is megjegyezte.

– Na, Dvorszky és a szenvedély!

levelezés.jpg
De már késő, írta Edit, már elmúlt, nagyon sajnálja, hogy én képtelen vagyok túltenni magam rajta, de ő már mást szeret, más figyel rá, más szereti. És igazából a levelet csak azért írja, hogy zárjuk le végleg, és szeretné, ha majd amikor kiengedtek a laktanyából, egyszer menjek el és vigyem el a cuccaim, amik nála maradtak.
Józan legyek és tisztelettudó, akkor megkaphatom őket.

– Mid van nála, Dvorszky? Trezorkulcs? Viselkedj rendesen, különben nem kapod vissza. –  kacagtak a srácok, és én tényleg nem emlékeztem mi is lehet nála, ami az enyém.
Amióta katona vagyok szerintem semmit nem hagytam nála, amit meg előtte, arra meg nem is emlékszem.
Így nem is hiányzik.

Józanul biztos nem jut eszembe elmenni hozzá soha többet.

De hogy nem teszem meg részegen, arra nem vennék mérget.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr435800788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepi79 2014.03.18. 10:59:47

hehh... :D a nők, meg a kombinálásaik :D bár még fiatalka, szóval elnézhető. kiváncsi leszek, van-e még folytatása :D

hungarisztan 2014.03.18. 18:04:21

Az mekkora vicc lenne, ha olvasná ezt a blogot... :o)

Martin Berghoffer 2014.03.18. 19:04:28

@hungarisztan: Hát ha jól tudom tud róla,szóval jah.... :)

alien 2014.03.18. 23:01:41

@Martin Berghoffer: te hogy vagy ennyire képben?

Martin Berghoffer 2014.03.19. 12:32:12

@alien: valamelyik nap alatt olvastam(mikor majdnem sikerült szűztelenités a kőrül).

Dvorszky határőr 2014.03.22. 16:11:02

@Martin Berghoffer: @alien: @hungarisztan: Igen igen, én írtam egyszer egy kommentben, hogy felhívtam rá a figyelmét, de hogy tényleg olvassa-e azt nem tudom. :)
süti beállítások módosítása