Centi_30.jpg104

 

 

 

 

1988. február 5. péntek


Ma Ferihegy 2-re, és azon belül az egyes előtér szolgálati helyre kerültem megint.
Elloptam végül a kormányt a kis bányász golfkocsiból.

Éjszaka, amint a reptér forgalma megszűnt, a beton szélén parkoló kis vontatóhoz oldalogtam és kiválasztottam azt a járművet, ami a leginkább takarásban állt.
Meg persze arra is figyeltem, hogy újszerű, alig használt látszatot keltse a kormány maga. Majdnem összevizeltem magam arra a gondolatra, hogy milyen vagányan fog majd kinézni a Zsigulimban. Beültem, becsuktam az ajtót. Kicsit eljátszottam az ujjaimmal a slusszkulcson, de végül úgy döntöttem nem indítom be, mert úgy nagyobbnak éreztem a lebukás lehetőségét. Pedig kegyetlen hideg van, jó lenne befűteni, majd elfagy a kezem, ahogy a csavarhúzóval szedem ki a közcsavart takaró műanyag borítást tartó csavarokat. Egész könnyen ment vele, jó ötlet volt behozni. Lassan az utolsó csavart is kiszedtem, a dugókulccsal kicsavartam a központi anyát, lehúzkodtam a tengelyről a kormányt, majd kiszálltam a vontatóból.
Nagyon tetszett, hogy nem csak egy lapos karika, amilyen a sima Zsiguli kormány, hanem a középkonzol, amibe a tengely illeszkedik, mélyebben feküdt a kormánykerék síkjához képest, úgy nézett ki, mint egy mélytányér. A középkonzol közepe ráadásul csúcsosan dudorodott ki magából a konzolból, mintha a bimbója lenne egy robotnő drótmellének.

Oké, itt állok vele a betonon. Most mi legyen? Hová tegyem? El kellene dugnom és később visszajönni érte, ha épp hazaengednek.

Csakhogy nincs itt a reptérnek olyan pontja ahová érdemes eltennem. Mert ha nem szolgálatba jövök, akkor ide nem tudok bejutni. Ide csak úgy jövök, ha szolgálatba küldenek, kimenőben ide nem jutok be. Tehát nem tudom hazavinni. Itt nem hagyhatom.
Be kell vinnem a laktanyába.

Oké. De hogy?

Kézben? Nem lenne gyanús?

Nagy valószínűséggel valamelyik ügyeletes csak megkérdezné, akár puszta kíváncsiság okán is, hogy az ott mi?

Mit mondanék?

Hogy hát izé, vak vezet világtalant?

 

Mert így nézne ki. Nem tudom, hány énem van, de most bentről szólni kellene annak, aki csak áll őrszolgálatban, egy kormánnyal a kezében, hogy: hahó, minden stimmel? Jól vagy így?

Mert mondjuk még az IFA-n valahogy eljátszhatnám a platón, hogy vezetek, de lenne egy enyhe pikantériája a jelenetnek, és lehet, hogy az se győzne meg mindenkit, ha leszögezném, hogy én gyorsabban hajtok a sofőrnél, előbb beérünk a laktanyába.

Ha meg mondjuk a csapat ügyeletesnek - miután felsorakoztunk előtte a szolgálat után - mondanám, hogy viszem haza, ez se biztos, hogy mindent megmagyaráz.

Nem, kézben nem vihetem.

De akkor hogy?

Rejtsem a gatyámba?

kormány2.jpg

Hátul úgy nézne ki mintha beszartam volna.
És nem is csak a dudor miatt, hanem ahogy megyek vele.
Elől meg úgy mutatna, mintha valamilyen gigantikus heresérvem ellenére azért még felállna a farkam. A kabát alatt elől instant sörhas, ami este, szolgálatba lépés előtt nem volt, reggel már van, vagy ugyanilyen, ha fentre teszem elől, mert úgy tyúkmell, hátul meg úgy mutatna, mintha simán púpos lennék.

Próbáltam azt, hogy behúztam a hasam és a kormányt úgy igyekeztem a kabát alá tenni, hogy a cintányér alakjának a közepét illesztettem a köldökömbe, hogy a homorú részét mutassam a külvilág felé, de úgy néztem ki, mintha lenyeltem volna egy mosógépdobot. Mikor meg ezt felismerve elővettem a kormányt újra, olyan érzésem lett, hogy kibeleztem R2D2-t, és a medencecsontját próbálgatom magamhoz.
Sehogy se jó ez.
Nem fogom tudni kivinni.
Akkor viszont vissza kéne szerelnem.
Itt így nem állhatok, a birtoklás öröme nem elég most, hogy hosszan élvezzem.
Visszaszerelem.

Valami mást kell kitalálnom.

 

Kicsit gondolkodtam azon, hogy csak provizorische szerelem vissza, nem húzom meg rendesen, hogy amikor kitaláltam, hogyan viszem ki, gyorsabban ki tudjam venni újból, de aztán bevillant a kép, hogy száguld a vontató egy kerozinos kamion felé, miközben a sofőr rémülten tartja a kezében a kicsavarozott kormányt, ezért úgy döntöttem mégis meghúzom rendesen.

Az éjszaka további részében inkább csak melegedtem benn, beindítottam, egy helyben járattam a motorját és úgy döntöttem, mindig ezt csinálom majd, minden éjszaka.

Jó, lehet, hogy majd csak egyszerűen beindítom a motort, előtte nem szerelem ki és vissza a kormányt minden alkalommal.