Centi_30.jpg98

 

 

 

 

 

1988. február 11. csütörtök

Az éjszakák nagyon kemények.
Sosem éreztem magamon, a bőrömön a tél hatását, erejét. Itt a betonon viszont az ember a legapróbb részletéig megismeri.
Alaposabban, mint ahogy valaha szerette volna. A beton olyan kegyetlen, hogy szinte felfoghatatlan. Nyáron néha 70 fokra felmelegszik, most télen meg úgy ontja magából a hideget, hogy biztos 5-10 fokkal hidegebb van rajta, mint körülötte.

Mindenki retteg az éjszakától. Akkor olyan kíméletlen az idő, hogy nehéz felfogni, hogy nem kizárólag a mi elpusztításunk céljából létezik, hanem, hogy tőlünk függetlenül.
Felfoghatatlan, mint ahogy az is, miért ilyen kegyetlen velünk.

Az éjszakának két része van.

Az első rész az éjféltől hatig terjedő időszak.
Ez a nyugis.
Szarrá fagysz ugyan, de akkor csak geci hideg van, amolyan állandó. Megsarcol, de nem kegyetlenkedik. Ilyenkor a halálos ellenség: az álmosság. Akkor végünk van, akkor az egész éjszaka kínvallatás, vagy még inkább egy brutális vallási áldozat.
De erre fel lehet lelkileg készülni.

A másik részre viszont lehetetlen.
Ez borzalmasan ijesztő és nem csak ijesztget.

Hat és nyolc közt - időjárástól függően, talán a párától - egy fél órás időtartamra több fokot csökken a hőmérséklet, vagy csak a hőérzet változik, nem tudom, de akkor halálra lehet fagyni. Reggel hattól nyolcig valahogy a körülmények elegyéből véletlenszerű időjárás jön létre, soha nem lehet tudni, hogy mi.
És pára mindig van hozzá.
Az, ami az igazi kegyetlenség.
Azt nem lehet kivédeni.
Az bemegy.
Mindenhova.
Érzed, hogy beterít.
És arra jön a fagy, hó vagy ónos eső. Mindegyik más miatt szed cafatokra. És ők csak bevégzik, mert a pára már a csontokban van, az ízületek közt. Hat és nyolc között majdnem megöl a hideg. Nem halunk meg, de haláltusát vívunk.
Hosszú, kegyetlen agónia ez.

És míg az első részben egy akkor épp ideális esetben meg tudom állítani a remegést, a vacogást, addig itt semmi esélyem. Az első részben, ha ügyes vagyok sikerül meleget gondolnom. De hattól nyolcig védtelen vagyok, semmit nem tudok csinálni. Ilyenkor elemi erővel csap le a tél, a hideg.

fagy4.jpgEgész testemben remegek, görnyedt háttal, imára kulcsolt kézzel, rogyasztott lábakkal állok, és várom, hogy elkezdjen kínozni.
Nem tehetek mást.
Közben remegek, mint a kocsonya.
És úgy vacogok, hogy a fejem hátra hajtom, becsukom a szemem, és nyüszítve csattogtatom a fogaim.

Ilyenkor nincsen ám semmi gondolat.
Egy aprócska foszlány sem, tökéletesen semmi leszek, csak hús, utolsókat rúgó elhasznált hüvely. Az, ami én vagyok, tetszhalott vagy tán meg is szűnt létezni. Nincs bennem semmilyen gondolat, semmi.
Az a tudat sem, hogy lehetne bennem.
Nem létezem, amikor ennyire fázom.

Ilyenkor lehet a delikvensre botütést mérni úgy, hogy látható, nem törődik vele, azt várja, hogy vége legyen.

A részeges kegyetlenkedők kutyái ilyenek. Lehet látni, hogy már hiába ütik, már nem is érzi, már csak megvárja, míg vége. És nincs a szemében semmi, ahogy az enyémben sem, nem voltam jelen, illetve igazából nem is voltam egyáltalán.

Visszafelé a laktanyába, az IFA-n ülve egy ilyen éjszaka után újragondolni a történteket végtelenül elszomorító.

Úgy tűntem el magamból, mintha nem is lennék. Mi vagyok én tulajdonképpen? Hol lakom magamban? Vagy hová megy a lélek a testből, ha nekem sehova se ment? Mihelyst nem voltam a testemben, nem voltam egyáltalán.

Hol vagyok, mi vagyok és ki vagyok?

Valaki mondja ezt meg!

Benn a laktanyában Cupi alhadnagy fogadott.
Ő megmondta, amit gondol, de nem rólam gondolkodott.
Fontosabb dolga van annál.
A csapatügyeletes tiszt irodája előtt közölte, hogy mindenkit elvár a délutáni kötelékre, eligazításra. Nézünk egymásra, ez tök hülye. A köteléken kötelességünk megjelenni, mióta világ a világ. De jó, délután megjelentünk. Hosszan cuppogott a szájával, miközben a szétálló szemeivel minket fürkészett meg maga mögött mindent. Ismerős ez a szituáció, Cuppogó, vagyis Hortományi alhadnagy a szakaszparancsnokom volt, amikor én még szakács voltam.
Rengeteg afférunk volt.
Egy emberöltő távol történt.
De ilyen is, hogy Cupi tartja a második századnak az eligazítást. Talán csak a korára való tekintettel adnak számára fontosabb, de amúgy jelentéktelen feladatot.
Mondjuk tartson eligazítást.
Ne érezze, hogy elpocsékolta az életét.
Soha semmi értelmeset nem csinált.
Szar ezt felismerni.
És az öreget miért ne kíméljük, főleg, ha helyettünk tesz valamit.
Csinálja csak.

És ő csinálja.

Szent meggyőződése, hogy ebben a szerepében nem csak a szolgálathoz kapcsolódó információkat kell közölnie, hanem kötelessége a világot is alakítani, rendeleti úton, vagyis parancsra, és kinyilatkoztatásként meghatározni valamit. Ma az volt a rettentő fontos közlendője, hogy nem enged senkit haza, mert olyan jegesek az utak.

Az ő szavaival ez így hangzott:

"Senki nem megy sehova, mert a hórengetegek ráfagytak az útviszonyokra."

Köszönjük Cupi a tájékoztatást.

Kimerítő volt.

De tényleg.

Nem mehetnénk végre a picsába, vissza a körletünkbe?

 

Centi_30.jpg99

 

99 NAPOM VAN!

KÉTJEGYŰ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tudtam tegnap, hogy ez ünnep, de hogy ez ekkora örömet okoz majd, azt nem tudtam. A folyosón reggel a korosztályom mind a centit csattogtatta, büszkén, örömmel és szeretettel köszöntöttük egymást, mindenki testvérem, akinek kétjegyű a száma a centin.
Az én centim nagyon elmés módon mutatta, hogy innentől nagyobb léptékben telik az idő. A 100-as számjegyig, a háromjegyűek mind apró számokkal jelentek meg rajta, de ezek a kétjegyű számok, ezek nagyobbak, több hely áll rendelkezésre, jobban mutatják, hogy mennyivel kevesebb az annyi. Mikor ezt észrevettem majdnem elsírtam magam, úgy éreztem, a lehető legjobb centit találtam meg a RÖLTEX-ben. A sors akarta így, de ennél jobb bajtársam soha nem lesz.
Egész nap dobpergés, cintányér, fanfárok hangjait hallottam a fülemben, mindig azt a dobpergést, ami a cirkuszi halálszám, a produkció előtt hallatszik, mindig ez volt a fejemben, amikor a centimre néztem.
Nemsokára meghal, feláldozza magát, de mindent megtesz, hogy az ő drámáját én a legnagyobb örömmel éljem meg, minden apró rezdülése ezt szolgálja, a mérete, a hangja, ahogy csattogtatom, és még ez is.

Ez is, hogy mostantól nagyobb a szám, hogy jobban lássam ilyen vénséges vén ÖREGként is.

Még 99 napig.

1988. február 10. szerda


fagy1.jpgÉjszaka Ferihegy 1-en voltam szolgálatban.

A napközbeni mosolyt, hamar letörölte az éjjel. Iszonyú hideg szakadt a betonra megint, azt hittem összenyom.
Fura volt nagyon, mert az estét nem éreztem hidegnek.
Meleg persze nem volt, csak olyan semmilyen, viselhető egyenhőmérséklet, olyan, amit úgy visel el az ember, hogy nem is veszi észre, tudni ugyan, hogy hideg van, de működöm benne, olyan hideg, ami pont olyan, hogy a felvett ruhát nem üti át, amit benn nem érzek.
Aztán valahogy éjszakára rám ereszkedett a fagy.
Öt órát álltam kinn, még soknak sem annyira mondható, de odaszögezett a betonra.

Úgy éreztem, nem akarok mozdulni, talán akkor kicsit megkímél, ha nem ficánkolok nem mar belém jobban. Úgy tűnt olyan, mint egy szigonyvég vagy horog, ami minél többet mozgok, annál mélyebbre fúródik.

Most várok hosszan, remélve, hogy a szigony kiakad, elenged valahogy, és a fagy szorítása enyhül, de tudtam, hogy nem fog kiakadni, mert már belém mart, már kapaszkodik a húsomba.
És most már fájni fog.
Minden mozdulat.

Ezért ameddig csak tudok, mozdulatlan vagyok.
Csak ha már nagyon, ha már elviselhetetlenül zsibbadok akkor rándulok egyet és ilyenkor a fagy beljebb váj.
Fájdalmasan mélyre.

Kétszer rándultam, eltelt 10 perc.

És még hátra van majdnem öt óra.

Centi_30.jpg117

 






1988. január 23. szombat


Ma tettek csak éjszakás szolgálatba. Ferihegy 2-re kerültem.
Kegyetlen hideg van nappal is, Láng Józsi összetöppedve várja, hogy leváltsam, mondja, hogy járt erre a sárga SAAB, a sofőr mondta, hogy nappal mínusz 14 fok van, készüljek fel, mert nemsokára még alacsonyabbra süllyed a hőmérséklet.

És igaza lett, joggal féltem az éjszakától, mert az minden előzetes konzultáció nélkül megtámadott. Én menekültem, ahogy csak bírtam.
De a hideg jött, korbácsolt, marta a testem.
Járkáltam fel-alá, mert a legmelegebb helyet kerestem.
Egy csupasz betonplaccon ezt nem könnyű megtalálni.
A többségi vélemény a kampósoknál, vagyis a második századnál, hogy ilyen nem is létezik.
Én hiszem, hogy létezik.

Mivel nyáron itt van a legmelegebb pont. Itt a két reptéren. Ez a föld legmelegebb pontja. Nyilván télre is maradhat egy négyzetméter vagy fél. De nincs meg, mert nehéz a teljes betont átpásztázni. Az ember a lámpaoszlopok, lépcsők közelében reméli, én például sokkal hosszabb ideig kerestem mellettük, jóval az után is, mikor már nyilvánvaló kellett volna legyen, hogy nem nyújtanak védelmet a hideg ellen.

Amikor épp érkezik egy, vagy készítenek fel gépet, akkor lehet a kiérkező gépek mellől foszlányokat elcsípni.
A kerozinos kamion, a cateringes autó, a csomaghordó kis traktor motorjainak hulladékhőjében turkálni. Amikor járó motorral várakoznak, elől, a hűtőrácsnál szökik néha, oda lehet állni elé, gyűjtögetni a kabátra, amíg a hűtő ventilátor be nem indul.
tűz.jpgLehet vadászni egy kis meleget a nyerges vontatók és a vontatmány találkozása mellett közvetlen, és jó reflexekkel, erős sprinttel a sofőrök ki-beszállásakor a fülkehő gyorsan elhaló pamacsait összekapkodni.
De végszükség esetén, tehát mindig, sokat segít a plusz egy század hőfok emelkedés illúzióját keltő kipufogógáz is egy távolodó autó mögött.

Ezekkel jó, ezekkel viselhetőbb az a kíméletlen fagy, ami csipkedi minden tagom, és ami mondjuk például az orrom, az ujjaim és a lábam egyenesen marcangolja. Talán ez a lopott meleg nem is melegít, mert csak a kabátot éri, de legalább kicsit visszafogja a furkász fagy fúróját, nem kell éreznem, hogy több ponton támad, a külső rétegen és a belső anyag jó részén már túljutott és csak idő kérdése és behatol.
De az idő nem nekem dolgozik.
Ezért ha nincs gép, mániákusan igyekszem centiről centire bejárni a betont, hogy meglegyen a legmelegebb hely, ha meg gépek mozognak, szaladok melléjük csenegetni, elnyúlt arccal, transzban azt az élményt, hogy a testem néhány százaléka kicsúszott a zsibbasztó hideg markából.

Ami szinte igazi megváltás az a HOUCHIN.
Ez az a nagy teljesítményű aggregátor, amellyel a gépek akkumulátorait töltik. Ember magas gurulós fémdoboz, és valami rejtélyes ok miatt nincs szigorúan vett kipufogója, hanem a kipufogógázt belül kiengedik egy nagyobb térbe valamelyik oldalon, és egy nagy rácson keresztül szivárog a felszínre. Közvetlen elé kell állni, és akkor a hátat, vagy a teljes mellkast bemelegíti. Eszméletlenül büdös, az ember érzi, hogy káros is, de olyan finoman, simogatóan melenget, hogy olyan érzés, mintha ő szeretne egyedül ezen a világon.
houchin.gif
Csak be kell harapni a gallért vagy az usanka fülét és szájon át venni a levegőt. Akkor érdemes új szövetterületet bekapni, ha az ember háttal áll, és már a régibe annyi nyál folyt, hogy a szájtól pár centire belefagy a kabátba. Forogni is érdemes előtte, mint a sütőben, az is jó. A hátránya az, hogy a ruha kegyetlen büdös dízelolaj szagú lesz, már-már olyan a körletben aludni, mintha autó szerelő műhelyben lennénk.

Ma elég sokáig működtek ezek, két órát sikerült mellettük tölteni.
És ma felfedeztem egy belevésett írást.
Azt hittem az enyém, én írtam be karácsonykor, de hosszabb volt, meg közben eszembe jutott, hogy egyszer még nyáron, egy lépcsőben láttam azt bekarcolva, hogy "Terdik a gyalog". Azóta se tudom ki volt az a Terdik, de a neve alapján olyannak képzeltem, mint Butykó Horit, tehát akkor a gyalog az az jelenti, hogy paraszt lehetett.

De ez egy hosszú vers.
És meg van komponálva.
Gondolkodott, aki írta.
És ez nagy szó.
Nem azért, mert ne tudna majdnem bármelyik társam gondolkodni, hanem mert a reptér sík betonja a lényegével, a látványával leszoktat erről mindenkit.
Ha én gondolkodnék, akkor nem szaladgálnék melegért. Ezt csak ész nélkül lehet, mániákusan, megrögzöttként.

És így is telik az idő.
Sőt mi több, jobban.
Talán ezért lehet az ostoba embert megvezetni.
Tele kell tenni a fejét egyszerű utasításokkal, érthető primitív automatizmusokra építve, és az emberünk azt hiszi, hitet kapott, dolga lett, tehát gyorsabban megy az idő, nem kell figyelni arra, hogy amúgy szar. Kussolni kell a Párt miatt, bár hangosan éltetni elvárás. Nem élünk túl jól, ha nem tudunk állami vagyont lopkodni, és aki közelebb van a Párthoz, az többet tud. De az is éljenez, akinek csak az ígéret jut, hogy amikor megvívtuk a harcunkat az imperialistákkal, akkor mindenki egyenlő lesz. Az ilyen elhiszi, hogy ez a harc lesz a végső, és simán lehet szájon át fasszal tölteni, mert ugyanazt fogja visszaböfögni, emésztetlenül, amit a szájába adtak.
Nekem is ez segít.

Szopat a határőrség, de ha nem gondolkodom jobb, akkor a hülyeség is jelszó lehet, "keressük a nyílt betonplacc legmelegebb pontját".
De, hát nincs neki!
Nem baj, én hiszem, hogy van.

A Houchin előtt meg, mint egy kiterített medvebőr, tátott szájjal terülök el, és nem több bennem a gondolat, mint egy valódiban.

De itt valaki gondolkodott. És bele karcolta az eredményt a gép oldalába.

Egész jó vers.
Legközelebb hozok papírt, tollat, felírom.

 

Centi_30.jpg192

November 9. Hétfő

Délután F1-en.
Megint Rövid Ugrás, még szerencse, hogy éjjel nem fagytam át, mert még így is rázott a hideg, amikor pár óra alvás után felvertek, hogy megyek szolgálatba megint.

Érdekes, hogy napközben nincs olyan rossz idő, ma lehet, hogy plusz volt, mert a nap is sütött, látszott ez mindegyikünknek értékes lett, mert bármerre néztem, minden társam a betonon, arcát az ég felé emelve, csukott szemmel napfürdőzött.
nap1.jpg
Én is hagytam a nyugati horizont felé haladó napkorongról csorgó fényt befolyni a gallérom alá már régóta, mikor keletről megérkezett hozzám a löket. Nem látták, hogy lesütött szemmel, majdnem transzban ácsorgom, mert mire feléjük fordultam, már őrkatona ábrázatom lett újra.

Szilasi jött érdeklődni, mit tapasztalok, milyen események történtek. Az történt, hogy a nap óráról órára lejjebb száll, meleg és gyönyörű.

– Jelentem semmi rendkívüli esemény nem volt.

Töprengve nézett a képembe, azt hittem leégett az arcom és azt nézi, de aztán az lett az érzésem, hogy nem hiszi, amit mondtam.

– Semmi?

–Semmi. – mondom nyugodtan.

Ebbe elég nehéz belekötni, mert ahogy végigmért és körbenézett láthatta, hogy most nem hazudok.

Az jutott az eszembe, hogy talán kapott valami fülest az előző napi akciónkról és hogy most fülön akar csípni, de másnap milyen nyoma lehet rajtam annak, hogy éjszaka nem fáztam?

Szóval ma délután vigyázzban állva nem könnyű tetten érni, hogy éjjel reptéri vontatót vezettem.
El is mosolyogtam ezen, Szilasi rám szólt, hogy ne vigyorogjon nekem itt, semmi oka nincs magának vigyorogni.

De pedig volt, mégsem karoltam át a vállát, hogy gyere elmondom.

Visszaszállt a kocsiba és meglátogatta a többi társam. Ebből az következik, hozzám jött először. Ezek tényleg a körmömre akarnak nézni. Ez a gondolat akkor erősödött, amikor megjelent Gulyás főtörzs is lökni, mert ő is egyenesen hozzám jött először.

Neki tényleg sokat vigyorogtam, mert tudtam, hogy nem fog találni semmit. Ostobák ezek, tudom, hogy éjjel nekik is hideg van, pedig ha eredményt akarnának, éjszakánként járnának ellenőrizni.

De nem szeretik a hideget.

Éjjel fagy, meg addigra be is rúgtak már.

Menjen a faszom ellenőrizni.