1988. május 18. -

Sziasztok!

Sok képet gyűjtögettem, hogy majd beleteszem a blogba, de nagyon sokszor az után jutott eszembe az, hogy nem tettem be, miután az aktuális poszt kikerült. Most válogatás nélkül teszem fel ide, van ami nem korhű, csak a reptér belső felépítését mutatja, de alapvetően a képek nagy része abból az időből van. És vagy sokat nézegettem ezeket a képeket, vagy tényleg ilyen furán tompa színe volt mindennek, mindenesetre az emlékeimben is valami ilyen hangulat él, amit a képeken látni.

Mostanában beszélgettem a reptéren szolgált katonákkal és azt látom, kivétel nélkül mindenkire hatott a reptér maga. Olyan világban jártunk, ahova azóta nem tehetjük be a lábunk, és aminek a működése mindenkit lenyűgözött.
Van, akit a szervezettsége, van, akit a repülőgépek, van, akit a kiszolgáló gépek. És van, akit a szabadság érzése, amit közvetít azzal, hogy fémhordók emelkednek a levegőbe, elszakadva a talajtól és elszakadva az induló országtól más országba érkezni.

Van, akit a kerozin szaga bűvölt el, van, akit az épületek, és van, akit a terminálos lányok.

Mindenki arról számolt be, hogy megfoghatatlanul kötődik hozzá.
Én is ünnepnek érzem mindig, amikor utazom és a gépen ülve látom a betont, és ahogy bagamoyo (olvasója és szereplője is a történetnek) fogalmazott egy kommentben, ilyenkor mindig nézi ő is a betont, keresve a járőrt, és élvezve azt az érzést, hogy minden járműnek, minden dolgozónak, aki a reptéren tevékenykedik, tudja, ismeri a dolgát, a szerepét.
Én ugyanezt érzem.

Szóval nagy szívásnak éreztem a katonaságot sokszor, de a reptér az nagyon mélyen beégett.
Be kell vallanom, hogy hihetetlen szerencsés vagyok, hogy itt töltöttem a katonaidőm, mert most, hogy újra végigéltem, tudatosult csak, hogy amikor csak tudattalan látványelemként, a sokadik Rövid Ugrás után bambán bóklásztam, akkor is tódult be az információ, akkor is töltött meg a semmihez nem hasonlítható hangulattal, amitől az ember úgy érzi, (és most magamat idézem), hogy a reptér és a repülés az emberiség csúcsteljesítménye. A reptér amiatt lenyűgöző, mert pokolian jól szervezett, és azzal, hogy egy önmagában is hatalmas egységként része egy hatalmas, globális, országokon, nemzeteken átívelő rendszernek, azt jelképezi, hogy képesek vagyunk együttműködni származástól, kultúrától függetlenül.
Ez a globalizáció legjobb hozadéka.


És örülök, hogy mindezt abban a korszakban láttam a saját szememmel, amikor még egy lila rágó is szenzáció számba ment.
Így ütött olyan nagyot.

Szóval én szeretem ezeket a képeket.
:)

D. Tamás

A következő poszt csütörtökön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.