Centi_30.jpg499

 

 

 

 

Január 6. Kedd

 

Visszakerültem a Jacksonba. Adyliget egy hatalmas, lélektelen olvasztótégely. Még a végén visszasírom Sopront. Ott az igazi, monumentális vaskapu mögött álló épületekben volt valami, amitől nem tűnt félelmetesnek. Talán amiatt, hogy ezek az épületek az egykori középiskolám stílusában épültek, ismerős volt minden részlete, mondhatni emberi. De az adyligeti határőr laktanya zord, távolságtartó és nyomasztó. Túl sok ember, túlzottan értéktelenként kezelve.

Itt lakótelepi házak mintájára épült szürke téglalapok az épületek, semmi nincs, ami barátságosabbá tenné a környezetet. Csak a laktanya hizlaldája felől időnként betörő gyomorforgató disznószarszag önt el némi melegséggel, jelezvén, hogy nem mi vagyunk a hierarchia legeslegalján.

Nagyüzem, daráló.

Sopronban nem voltunk sokan, pár száz ember, itt viszont folyamatosan mozgásban van a laktanya többsége, vagyis néhány ezer katona. Rajokban, szakaszokban ismeretlen indokkal menetelnek, tűnnek el az épületekben vagy mögöttük. Pontosan látszik, hogy amit csak a kiképzés egyik túlkapásának tartottunk, az itt meghatározza a laktanya működését, vagyis egyedül katona nem megy sehova, az gyanús, akkor valami vaj van a füle mögött. Később szembesültem is ezzel, amikor különböző konyhai szolgálatba különböző időpontokban igyekeztünk kisebb csoportokban vagy akár egyedül, szinte mindig megállítottak tisztek, tisztesek, hogy mit lófrálunk az udvaron, nehogy már csak úgy kedvünk támadjon levegőzni. A szolgálati szabályzat szerint a laktanyabeli mozgás rajokban vagy az annak megfelelő létszámot elérő 8–15 fős csoportban szabad, tisztes vagy rangidős vezénylete alatt, vagyis semmi nem lehet olyan sürgős, hogy ne lehessen bevárni, míg összegyűlik egy rajnyi ember. A raj a kiszolgáló út vagy a járda jobb oldalán halad, a szabályzatban előírt sebességgel és köteles a nagyobb katonai egységben közlekedőknek szabad utat biztosítani. Köteles a megfelelő tiszteletadásra rajmozgás közben is. A tisztelgéssel egy időben a határőr vesse a fejét az elöljáró, feljebbvaló felé, majd kövesse fejével úgy, hogy ujja ne távolodjon el a halántékától, illetve a sapka szélétől.

A Határőr felemelt fejjel, egyenes testtartással meneteljen. Alakzatban karját nyújtott ujjakkal mozgassa a teste mellett, illetve előtt, a lábával ellentétesen úgy, hogy elöl az alkarja ví­zszintesen legyen. Tenyere nézzen a teste felé a testétől egy tenyérnyire, a mellzseb alsó szélének magasságáig megemelve.
A másik karját ezzel egy időben lendületesen nyújtsa hátra.

Ok, kiképzésnél ilyen marhaságra számít az ember. De másfél évig így élni?

Rohadjatok meg!

 

 

De ma még ugyanaz a semmittevés volt, mint az első napokban, csak már rutinosan, rajnak álcázva megyünk társaimmal ebédelni.

Senki nem mondja, hogy mit is kellene csinálnunk, és nem sietünk megismerkedni a konyhával mi sem.

VISZONT MA MÁR 4-ESSEL KEZDŐDIK!!!!!!!!

Hurrá!

500magy.jpg

süti beállítások módosítása