2014.05.15. 06:00
(537. nap) Szopatsz, Dvorszky?
4
1988. május 15. vasárnap
Szadó berendelt ma, hogy probléma merült fel.
Hát, ha a tegnapra gondolok, nekem is úgy tűnik, de nem szoktak ilyen finoman fogalmazni. Azért, hogy félmeztelenül fekszem a fűben őrszolgálatban, és pont a laktanyaparancsnok talál rám, az régebben komolyabb dolog volt, mint sima probléma.
De Szadó nem is ezzel kapcsolatban hivatott. Ketten voltak jelen, ő és Knízner kopasz hadnagy. Elmondta, hogy megnézte azt a könyvet, amit Knízner hadnagy talált nálam tegnapelőtt.
Aztán elhallgatott.
Vártam, hogy nagy levegőt vesz és valami súlyosat szól, de csak annyit kérdezett, hogy van-e valami mondanivalóm ezzel kapcsolatban.
– Jelentem nincs – mondtam nyugodtan.
Szadó bólintott, és rezignáltan Knízner felé fordult, átadva neki a szót.
Láttam, hogy Knízner alig várja, hogy nekikezdjen és nem csalódtam.
Azt ecsetelte, hogy a szocialista haza védelmére szerveződött fegyveres alakulat vezetőinek, parancsnokainak meggyalázása az egész, ebből olyan politikai botrány lesz, hogy éveket kaphatok miatta.
– Tele van trágár szavakkal, Szilasit, és sok más tisztet rágalmazó írással, egyáltalán mi az Isten ez? – kérdezte már-már kiabálva.
– A gondolataim.
Ugyanazt mondtam neki, amit akkor mondtam, amikor megtalálta.
– Azok egy ideje ilyenek.
Szadó őrnagy lehajtotta a fejét, mintha mosolygott volna.
Esetleg sírt.
De talán inkább mosolygott.
Knízner szinte magán kívűl kiabálta, hogy ne hazudjak, benne van egy csomó társam neve, hogy kerülnek oda, mik ezek?
Az a válaszom, hogy vannak olyan gondolataim, amiket a fejemben leginkább a beleírt határőrök hangján szeretek hallani, ezért írtam bele - teljesen kihozta a sodrából.
– Dvorszky, ne hazudozzon nekem össze-vissza! Ki fogom hallgatni az összes benne szereplő katonát, fel fogom ezt az egész ügyet göngyölíteni!
Szadó ekkor felemelte a fejét és Kníznerre szólt, hogy ez valóban alapos vizsgálatot igényel, de ő előbb szeretné tüzetesebben átnézni azokat az írásokat. Igen határozottan utasította, hogy hagyja itt az asztalon, és menjen, ellenőrizze le az éjszakai váltást a szolgálatos könyvben. Knízner idegesen harapdálta a szája szélét, de kiment.
Amíg be nem csukta maga mögött az ajtót, Szadó meg se moccant. De ekkor a kezébe vette a naplót, belelapozott, beleolvasgatott, néha nagyon halványan elmosolyodott.
Majd megkérdezte, hogy mi ez az egész.
– Emlékek – mondtam. Ő mélyen a szemembe nézett, összecsukta a naplót és az asztalon elém tolta.
– Tegye el! Ne is lássam. És most beszéljünk a problémáról.
Azt hittem, most jön a tegnapi félmeztelen szolgálatom, de nem ezt említette.
Arról beszélt, hogy mivel januárban Balroghoz került a szabadságos könyvem, és nála is maradt, nem figyelte senki, hogy megkaptam-e az éves címszabit, de most a leszerelők aktáit átnézve tűnt fel, hogy nem kaptam meg.
De már nincs idő kiadni, viszont kötelező lenne.
Alá kéne írnom, hogy kinn voltam.
Csak a rend kedvéért.
Kicsit néz a szemembe, hogy mit szólok.
Nagy franc amúgy, mert pár másodperc múlva mintha jókedvűen és cinkosan rezdült volna meg, és egy alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán.
– Dvorszky, biztos tudja, hogy a tisztikar nagy része nem bánja, hogy így alakult. Nem sajnálja magát senki, csak a papírok legyenek rendben. De, ha már így alakult, állapodjunk meg abban, hogy én személyes hatáskörben kiutaltatom napidíjban, illetményként. Két napra persze kimegy, a négy napra kap napi 240 forintot.
És aláírja, hogy kinn volt hat nap címszabadságon. És erről senkinek nem beszél! Megértette?
Kedvelem én ezt a fickót.
Katona, tehát nem kér.
De az emberhez beszél, tisztességes alkut ajánl.
Hogyne érteném, elkúrták, egy csomó papírmunka lenne, tán még elmarasztalás is, ő eltekint az elmúlt napokban történt bakijaimtól, búsásan kifizet, a havi zsold 920 Ft, én meg aláírom neki a szabadságos könyvet, hogy ne üsse meg a bokáját.
Jó csere, mehet!
– Jelentem értettem! – mondtam mosolyogva, a papír fölé hajoltam, aláírtam. Közben hosszan megnéztem a tollat, valami olyan MALÉV-os golyóstoll volt, amit még sosem láttam.
– Na, ne bazsalyogjon itt nekem, most már leléphet Dvorszky! – mondta leereszkedő, de barátságos hangon – Ne is lássam!
Úgy tisztelegtem neki, hogy még a sarkam is összecsaptam és akkora vigyorral jöttem ki, hogy Nagy Feró kérdezte is a folyosón, hogy mi van? Csak nem korábban szerelnek le?
– Engem? Minek? 18-án szerelek. – vihogtam felé – Négy napom van, civil vagyok. Neked hány napod van?
– Szopatsz Dvorszky? Együtt vonultunk!
– Na és mikor szerelsz?
– 18-án baszdmeg.
– És hány napod van?
– Négy.
– 536 napja vagy katona. Négy nap az mennyi?
– Az semmi!
– Az az! És akkor mi vagy?
– Civiiiiil!
14 komment
Címkék: civil emlékek napló gondolataim napidíj politikai botrány illetmény őrszolgálat leszerelés MALÉV címszabadság laktanyaparancsnok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wrstjnethn 2014.05.15. 14:08:06
wrstjnethn 2014.05.15. 14:22:08
1. Ezek a legboldogabb napok, tiszta nyaralás, onnan meg ki akar hamarabb hazamenni? Lehet menőzni a kopaszok előtt, szarni a tisztek fejére és élvezni a tavaszi semmittevést.
2. Olyan helyen vagy, ahova soha többé nem teheted be a lábad. No nem a laktanyára gondolok, hanem a ferihegyi betonra. Nem sok ember mondhatja el, hogy ült pilótafülkében, rallyzott a betonon, aludt a gépek kerekének dőlve. Sokunk csak álmodni mer arról, hogy az üzemi területet, vagy ilyen repülőket körbejárhassunk, megfogdoshassunk.
3. Utána a társakat sem látod sohasem, vagy ha néha mégis, akkor az már nem lesz olyan, nem köti össze semmi a különböző embereket. Aztán már hiába megy vissza az ember a kerítésen keresztül kukucskálni befelé.
4. Ezután ideje lesz valami munka után nézni, mert ha jól emlékszem eddig semmi konkrét nem fogalmazódott meg, leszámítva az idős nénik "társalkodó" fiúja szerepet. Ezután viszont nem lesz több kifogás, lehet beállni a taposómalomba, vége a fiatalságnak.
wrstjnethn 2014.05.15. 14:24:57
Bambano 2014.05.15. 15:06:17
az utolsó napokban már csak "módszertani temetésekre" jártunk. ez volt a szleng, merthogy öreg katona pályafutása csak temetéssel érhet véget.
meg politikai továbbképzésre, ahol az volt a téma, hogy hogyan kell visszailleszkedni a civil életbe. itt az egyetlen komolyan vehető mondat a titoktartási kötelezettség sulykolása volt, mert egyébként nekünk, egy évig katonáknak magyarázta egy 30-40 éve katona vén trotty, hogy mi a civil élet? kiröhögtük.
az utolsó héten még tartottak egy hksz-t (harckészültségi riadót), ahol kifejezetten megtiltották a leszerelő állomány közreműködését, mert az volt a cél, hogy ellenőrizzék a laktanya harckészültségi szintjét az öregek távozása és a kopaszok érkezése közötti időszakra. nyilván nem volt meg, de ez már nem a mi gondunk volt.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.15. 15:28:15
Rollende Landstrasse 2014.05.15. 19:15:16
Dvorszky határőr 2014.05.15. 20:57:45
és basszus, meg fogsz döbbenni mennyire eltaláltad, illetve ráéreztél arra ami akkor bennem is motoszkált, a reptérről szinte szóról szóra ezt írtam le, de az amiket pontokba szedtél mind megvannak, tökéletesen átlátod a dolgokat.
:)
Dvorszky határőr 2014.05.15. 20:59:55
Azt a hksz-t végignézni leszerelőként nagy élmény lehetett
:))
Dvorszky határőr 2014.05.15. 21:02:02
wrstjnethn 2014.05.15. 23:39:08
szepi79 2014.05.16. 01:13:04
Dvorszky határőr 2014.05.18. 00:22:10
wrstjnethn 2014.05.18. 01:16:35
Az is érdekelne, miért éppen ennyi év után döntöttél úgy, hogy megírod a történetet.
Meg, hogy mi lesz a kutyás pasival.
Meg, hogy mi a feleséged neve. :)