Szabadsag-szobor-Budapest-IMG_0297.jpg

1988. május 18. -

 

 

 

 

 

 

Na, az utolsó videó a reptérről. Sajnos csak az első részt találtam meg, de azért szeretem ezt a filmet, mert akkoriban készült, amikor ott voltam, és azokat a viszonyokat mutatja be, amikben én léteztem, azokat az eszközöket, autókat, gépparkot sorakoztatja fel, amiket én láttam akkor.

 

FERIHEGY TITKAI

 

 

 

 

A következő poszt jövő kedden.


A blogtalálkozón felmerült kérdésekre fogok még majd válaszokat adni a posztokban, várhatóan ilyesmik lesznek:

- a blog születése, karbantartása, üzemeltetése;

- írás folyamata, hogyan készült, stb.;

- korabeli képek beszkennelése (van egyetlen, amin rajta vagyok Alex, Bíró Zoli, én és még páran, de nem találom, még turkálok a lakásban, meg ígértek katonatársak is, ezeket szeretném összegyűjteni és betenni);

- a blog látogatottságának adatai;

- van még néhány elfeledett videó a határőrségről, Ferihegyről.

A sorrendet nem tudom, ahogy valamelyikkel kész vagyok, teszem ide be, de lelassultam kicsit.

Nagyjából ezekkel jelentkezem még. Aztán nyáron nyaralok, és szeptembertől kezdek neki újabb blognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr906294720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dvorszky határőr 2014.06.12. 12:35:30

@BG10: Basszus ez az! Pedig egész sokat kerestem, de valahogy nem találtam.
Mindenesetre nagyon köszönöm, egyrészt végignézem, másrészt meg majd meg is osztom.
Még egyszer köszi
:)

alien 2014.06.15. 22:42:57

Mi lesz az uj blog?

Blazsejdoki 2014.06.16. 14:55:02

Szevasz Őrvezető!
Kis Tomival találkoztál? Mit szólt a képhez? Nyári sörözés mikor? Jelentkezz ha van valami, légyszi. Ha most nem akkor, jó nyaralást.
Blazsej

Dvorszky határőr 2014.06.19. 17:45:12

@alien: Szia alien, még bevallom nem csináltam semmit, szerintem nyáron most nyaralok, lesz még ide egy két poszt aztán szeptemberig nyaralok.
:) ha lesz esetleg sörözés ideírom

@Blazsejdoki: Szia Blazs!Igen igen találkoztam vele, tegnap volt 50 éves basszus. Nagyon örült a képnek, bár először kérdeztem, hogy felismeri-e ott azt a srácot? Nézte saját magát, fókuszált, aztán mondta, hogy az nem, de a többi mintha rémlene, aztán mondtam, hogy tőled kaptam a fotót, rádmutatva a lépen, erre felkiáltott, hogy basszus ezt ismerem, ja meg azt ott melette azt is, ja meg a többit is, tehát, akit mutattam az ő maga! Na ez klassz volt nagyon, tényleg örült neki, beszéltük is, hogy lehetne összeülni valóban, bár most minden ismerősöm vébét néz, mondjuk ettől még lehetne mondjuk a jövő hónapban. jelentkezem :))
Tom

alien 2014.06.30. 20:06:00

@Dvorszky határőr: nyaralj, de tudd végig, hogy hiányzik a nap végi olvasásom, de csak nyugiban nyaralj bele a világba

na csak vicc szóval, várom a folytatást, írj erre a blogra és jó nyaralást, pihenést hajrá

Dvorszky határőr 2014.07.04. 17:17:36

@alien: Nagyon köszönöm, szeptemberben jelentkezem :))
Szép nyarat Neked is, és mindenki másnak!
:)
süti beállítások módosítása