173

November 28. Szombat


Ma betettek délutános szolgálatba, Ferihegy 2-re.

Okmányosra kerültem, meg kell állítanom a reptéri kocsikat és ellenőriznem a belépőkártyáikat.
Megint találkoztam a barkasos nővel.


Nagyon dühös vagyok, mert egyre hidegebb van, ettől mindenki több ruhát vesz fel. A nő is be volt vastagon öltözve már, úgy láttam, sokat szaladgál és sokat van távol a kocsitól, így az nem tud felmelegedni, ha egyáltalán fel tud egy tökéletesen szigetelés nélküli fémdoboz.

Fázósan begombolva nyakig a kabát, vastag, merev. Láttatja ugyan, hogy hatalmas mellei vannak, de semmilyen információt nem hordoz annak alakjáról. Élesen él még az emlékeimben múltkorról, meg az a játék amivel szórakoztunk, hogy igazi rendőrt játszom, miközben kerekre meredt szemmel nézem a mély dekoltázsban duzzadó keblei közé tett belépőkártyát.
Most meg ül itt darócban, és a hidegben csak bágyadt mosolyra telik neki is, de még ezen is átsüt, alig várja, hogy valaki befűtsön neki. Engem ettől úgy elöntött a forróság, hogy korlátlanul tudtam volna adni, de remegtem minden ízemben is közben, hogy milyen hihetetlenül béna vagyok.
Sűrűn megállítottam ma, és minden alkalommal csak annyit tudtam kérdezni, hogy láthatnám-e a kártyáját, de minden alkalommal egyre szürkébben. Nem tudtam lelkesítőt, kedveset, vicceset vagy akár komolyat mondani, amitől megmarad valami szellemi kontaktus, ha már a játékot téli bundára váltva, nem tudtuk feléleszteni. Pedig a fejemben olyan hatalmasat szeretkeztem vele mindig, két kanyar közt, hogy majd beszédültem a kerozinos kocsik alá.

És aztán egyszer csak eszembe jutott Edit. Egészen pontosan az, hogy milyen iszonyú rég nem jutott eszembe.

Két napja ugyan felbukkant bennem, de előtte, még csak elképzelésem sincs mennyi ideje egyáltalán nem gondoltam rá. Ez így nem pontos, mert gondolni akarattal kell, az bennem egyáltalán nem volt, de nem volt semmi olyan helyzet sem, amire önkéntelenül ugrott volna be a képe.
És most belegondolva, jó mélyre bevilágítva sem találok semmit, ami ragaszkodásra késztetne.
Riasztó, elvégre ő a barátnőm.

Ma éjjel, biztos, hogy a barkaszos nő jelenik meg nekem álmomban, nem Edit.
Mert Edit már nem hordoz nekem szexuális impulzust. A barkaszos nő meg két akkorát is, hogy abból több se kell.

Editet sosem kaptam meg.
Nem tudom, hogy mit kellene tennem, hogy megkapjam végre, de már nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom tudni.

Igazságtalan, de úgy érzem kifáradtam.

Azt, hogy messzi és távoli, itt benn a laktanyában elviselem, de ha mellette vagyok, akkor már nem biztos. Nem türelmetlen leszek ettől azt hiszem, hanem fásult.

Ez meg semmi jót nem ígér.