486

Január 19. Hétfő

Ma a zászlós magához rendelte két öregebb társamat, egyikük rám mutatott, hogy nyomás velük, majd a laktanya egyik távolabbi, bunkerszerű épületéhez autóztunk. A raktár, bunker, garázs vagy mi, 4-5 méter széles, 10-15 méter hosszú, magas teremből állt. Az egyik oldalán hosszú sorokban, rengeteg téliszalámi kígyózott végig felakasztva, a másikon kb. 2-3 méter magasan lunchhús konzerv tornyosult.
– Nem bámészkodik! Körbe se néz! – csattan fel a zászlós, aztán jó néhány téliszalámival teli dobozra mutatott. – Ezeket tegyék a kocsiba.
Megpakoltuk az iderendelt dobozos UAZ-t téliszalámival.

A zászlós, amint végeztünk, háromfelé vágott egy negyed rúd téliszalámit és odanyújtotta nekünk.

– Maguk nem láttak semmit, erről szót se senkinek, értem? Na akkor lelépni!

Megjegyeztem az arcukat! – kiáltotta még utánunk.

Aztán utasította a sofőrt, kicsit lelassítottuk a lépteinket. Furdalt a kíváncsiság, mi lesz a bepakolt szalámival.



(Forrás: www.teliszalami.hu)

– Attila, vigye a szállítmányt a Paprika csárdába, tudja, ahova múltkor is. A tulaj pecsétnyomóval lezárt dobozt ad majd helyette, meg egy borítékot. Idáig érti? A dobozt visszahozza nekem, a borítékot a Pasaréti úti közértben adja a tulajnak, tudja. Ott bepakol tizenkét karton sertésmáj konzervet. Aztán visszajön és jelentkezik nálam. Megértette?

Attila elviharzott, mi meg elrágcsáltuk a zsákmányt.

Se ez előtt, se ezután, soha nem láttam többet téliszalámit a seregben.