Centi_30.jpg274

 

 

 

 

Augusztus 19 Szerda

Én ezt nem értem. Miért ilyen csöndes a leszerelés? Úgy nézem az az elementáris érzés, hogy vége, valahogy mégsem okoz eufóriát. Talán mert nagyon lassan jön el, végül is nekem is 540 napom van szokni az érzést, hogy lassan vége. És mire tényleg vége az ember annyira megszokja, hogy nincs benne semmi rendkívüli. Az történik, amiről 540 napja pontosan tudni, hogy megtörténik. De ha nekem most azt mondanák, hogy leszerelhetek, majd kiugranék a bőrömből, még tán törni-zúzni is elkezdenék örömömben.
De a Mamutok nem törtek-zúztak, egyszerűen csak csendben leszereltek.
Ahogy a májusiak.

Aztán az is lehet, hogy amikor kézzel fogható közelségbe kerül a leszerelés, kézzel fogható közelségbe kerül a szabad élet, akkor az ember sokkot kap. Azon például én egyáltalán nem gondolkodom. 200 valahány nappal ez érthető, de 10-5 vagy három napnál az ember érzi, hogy egy olyan világ jön, ahol semmi nem tudható biztosan.
Hogy jön az ismeretlen. És az bizony rettegést kelthet.
Mert a leszerelésnél lehet, hogy kisebb öröm, hogy vége, mint amilyen erős a félelem a jövőtől, amiben már minden döntést nekünk kell meghozni, nincsenek kopaszok, akik felett hatalommal bírunk, akiknél a puszta létezésünkben is többek vagyunk, nincs utasítás, nincs lógás. Talán az az igazán kemény, nem ez itt.

szabadságszobor_1.jpgJön a felelősség, meg a gondolat, hogy mit csináljak magammal. Én azért nem gondolkodom erről, mert halvány sejtelmem sincs, mit csinálok majd. Olyan mértékben sötét folt a jövőm, hogy felesleges meregetnem a szemem előre. Meg messze is van még. Az egyetlen, ami miatt a jövő reményt ad, az az, hogy nem leszek itt.

De ez azért jövőképnek karcsú.

Mindegy jöjjön csak. Éljen a szabadság.

Valamit majd kezdenem kell magammal.
Mennyivel egyszerűbb itt! Mert ma azt kezdtem magammal, hogy lementem a dokihoz, lázas is vagyok, meg szarul is, de nem annyira, mint ahogy eljátszanom sikerült. Cannes-i nagydíjas alakítás lett, öt nap egészségügyi szabadságot ért!

 

Szóval ma volt az augusztusiak leszerelése. De még a doki és a leszerelés előtt részt vettem a leszerelő beszéden. Na nem magamtól, hanem, mert fel kellett tölteni a sorokat. Mert a beszédet ugyan a leszerelőkhöz intézik, de nem róluk szól. Hanem a laktanyaparancsnokról. Akinek itt alkalma nyílik szívhez szóló beszédet mondania. De az meg hogy veszik ki magát, hogy a beszéd nem telt ház előtt zajlik? Az, hogy nincs annyi augusztusi leszerelő, akikhez szólani kíván, hogy ne legyen foghíjas a terem, az nem érdekes. Ő akkor elégedett, ha sokan kíváncsiak a gondolataira.

A beszéd szar, az érzés jó volt. Meghatódtam. Egyáltalán nem attól, ami benn elhangzott. A szokásos szocialista haza kifejezés szökött szárba megint és csak pufogtak a munkásmozgalmi frázisok. De elképzeltem, hogy egyszer majd úgy unatkozom itt, hogy néhány óra múlva örökre elmegyek. Ez az érzés elérzékenyített.

Pár percre, mert az orvosnál már nem ez munkált bennem. És hát öt nap EÜ szabadság komoly eredmény.

Jöjjön csak. Éljen a szabadság.

süti beállítások módosítása