298

Július 26. Vasárnap

Ma ért véget a szabadság.

Az éjszakai munka után 10-ig aludtam, Anyuék hamarabb felkeltek és pakolásztak. Én még néhány órát segítettem, aztán búcsúzkodnom kellett, mert ötre vissza kellett érnem a laktanyába. Hazafelé vadul vettem a kanyarokat a Zsigával, megmagyarázhatatlan módon a múltkori lerobbanása után, most, hogy megint tökéletesen működik, még jobban megszerettem és még nagyobb lett a bizalmam hozzá.

Ezt az érzést amúgy, az azóta vásárolt autóim maradéktalanul kiirtották. Általában az, hogy elromlott valami, azt szokta jelenteni, hogy szarabb lett. De a Zsiga most hasított, én meg élveztem, azzal az önpusztító felszabadultsággal, ahogy a Félelem bére utolsó jelenetében, Yves Montand vezet a szakadékokkal nehezített hegyi úton.
Van némi ellentmondás ebben, de igazából szembefordítva egymással, összeilleszthető a két jelenet. Yves Montand a kvázi rabszolgaságból való szabadulást jelentő munkabér megszerzése feletti és a szabadságba való átlépés (meg persze egy nő) gondolatától került euforikus hangulatba, én viszont az utolsó fillérjeimből vett üzemanyag megmaradt cseppjeit égettem el, a szabadságvesztésem helyszíne felé tartva és attól kerültem euforikus hangulatba, hogy megy a kocsim.

Más, de azért kurva jó volt.

Még kinn a telken felhívtam Anyuék figyelmét arra a tényre, hogy 8. hónapja vagyok katona, de ez csak nekem ilyen öröm, nekik ott csilingel az a gondolat, hogy basszus, akkor még 10 hónap hátra van. Igen, ez igaz és én is tudom. De ha nem örülnék annak, hogy mennyi telt már el, akkor azt hiszem, begolyóznék. Össze szoktam hasonlítani persze, hogy mennyi telt el, mennyi van hátra, de már nem az adatok szintjén, hanem csak úgy, mint két botot, hogy az egyik már csak egy kicsit hosszabb a másiknál.

De már attól is sokkot kapnék, ha erre a botra rovátkákat faragva bejelölném a napokat. Mert úgy még borzalmasan sok van hátra. Inkább marad az, hogy két botom van, és amikor megyek velük, az egyik miatt egy kicsit bicegek.

Aztán benn nem hagytak sokat a laktanyabeli hangulatba visszaszokni, hanem kitettek éjszakára Ferihegy 2-re, kampósnak, bicegni.