397

Április 18. Szombat

Koltay zászlós volt a csüti (csapat ügyeletes tiszt), de egész nap rendesen viselkedett. Rettegtem, hogy mi lesz, ha átjön és faggatni kezd a pár nappal ezelőtti esetről, de nem jött. Sőt én hívtam át a konyhára, mert nyálkás volt a vacsorára szánt virsli. Csak amikor kicsomagoltam, akkor láttam, hogy nyálkás. Felhívtam Koltayt, hogy mondja meg, mi legyen. Aggodalmas, bosszús arccal jelent meg, azt hittem kettéharap, de szó nélkül nézte meg a virslit, szaglászta. Az volt az érzésem, fingja nincs, mi legyen.
Na, a kurva kemény katona.

Kértem engedélyt jelenteni. Megadta, így elmondtam, hogy ez a húsoknál sok esetben az elején majdhogynem csak felületi, nincs elszíneződve, nem romlott még, csak valószínűleg nem elég hideg helyen tárolták. Ha lemosom őket ecetes vízzel, majd rendesen megfőzöm, észre sem fogják venni, de erre neki kell engedélyt adni.
Hümmögött, aztán mondta, hogy csináljam, szóljak majd, ha megfőtt, megvizsgálja, és akkor dönt.
Mikor jeleztem, hogy kész, átjött újra, kiszedtem egy virslit és egy tányéron nyújtottam felé. Szaglászta, majd továbbtolta az ajtóban lebzselő konyhamunkásnak, hogy kóstolja meg. Azon meg látszott, ahogy egy pillanatra önkéntelenül hátrafordította a fejét, hogy arra menekülne, de csapdába esett.
Egy gyenge próbálkozást még tett.
– Én?
De Koltay eloszlatta a kételyeit.
– Hát ki más, maga agyalágyult!

A srác vonakodva közeledett. Én tudtam, hogy semmi baja a virslinek és megkegyelmeztem a srácnak, kettévágtam és az egyik felét undor nélkül ettem meg. Tanulókoromban alaposan megtanultam, hogy lehet, romlott ételből élvezhető gasztronómiai remeket előállítani. Külön művészete van. Simán lehet a KÖJÁL által meghatározott ideig tárolható, lassan kidobásra érett készételekből, több különböző fajtából egészen új és fenséges ételeket készíteni.
Az oktatókabinetben, ahol a szakmai gyakorlat nagyrészt lezajlott, a konyhafőnök bár mesterszakácsi minősítést is szerzett, sose főzött a konyhán másból, csak a készételes hűtőből. Úgy tüntette el az új ételbe nem való alkotóelemeket, mintha sose lettek volna, úgy lett a zöldbabfőzelékből hamis gulyás leves, ahogy a rántott hús panírja is exitált a lucskos-káposztában.
Hitetlenkedve figyeltük, ahogy a citromlével, ecettel, lekvárral, paradicsompürével, fűszerekkel, szódával, tojásfehérjével és ki tudja még mikkel varázsol.

Nem csak a még ehető, csak a szabályok miatt kidobásra ítélt ételeket mentette meg, hanem a konkrétan romlott ételt is. Savanyú és habos a halászlé? Büdös a tatár bifszteknek szánt hús? Nyálkás és keserű az előre csomagolt rétestészta? Penészes a fűszervaj? Zöld a kolbásszal töltött fasírozott?
Na és? Mindenre van megoldás. Ha nem is ugyanaz az étel maradt, kiegészítője tudott lenni másnak, ahol a többi elvette az ízét, a színét.

A halászlét forrald fel és vágd tele csípős paprikával, a tatárt párold, aztán pirítsd meg sok fűszerrel, összekeverve sertéshússal mehet is a rakott káposztába, vagy a hortobágyi palacsintába, majd azt mondjuk birkahús, még drágábban is lehet így eladni. A rétestésztát ecetes ronggyal alaposan töröld át, káposztás rétesben fel se fog tűnni, fűszervajat kiolvasztod, sok petrezselyemmel, kicsit markánsabban fűszerezve mehet bele az újonnan készülőbe, lehet is visszahűteni, a zöld fasírt pont jó az alaposan fokhagymázott spenóthoz, csak alulra kell tálalni és rá a főzelék, tetejére egy karika főtt tojás, még esztétikus is.
Nyálkás a virsli?
Ugyan már!
Ki szerint?

– Jó ez. – mondom és a felbátorodott konyhás is megerősíti.
– Rendben – nyugtázza Koltay – osszák ki. Majd kifelé menet vállon vereget, még valami felismerhetetlen mosolyféle is van az arcán, és azt mondja:
– Azt hallottam, hogy maga meg akarta reformálni a szolgálati szabályzatot! De legalább vág az esze!
Ha tudná, hogy ehhez sok ész nem kellett.