321

Július 3. Péntek

321 napom van még. 321. Olyan, mint egy visszaszámlálás. Basszus bár már ott tartanék, 3 nap, 2 nap, 1 nap. De nem, ez még 321. Nem baj, ennél több már sose lesz!

Megint 16 órát pihenek, csak délután mentem szolgálatba. Megint Ferihegy 2-re.

Na most ebből lesz egy hosszú sorozat?

Ferihegy 1-et már ismerem, mint a tenyerem, az elmúlt hónapban szinte csak oda küldtek.

Sajnos ma óriási eső volt, Ferihegy 2-ből semmit nem láttam, nem tapasztaltam, nem kezdtem kiismerni ezt a repteret.

Annyit igen, hogy a csáp alatt nem ázom. A csáp az a mozgatható folyosó, amin az utasok rögtön az épületbe szállnak ki.

Egy kicsit gyalogolni is tudok alatta.

De ennyi.

Ezt gyorsan megtanulom.

Ehhez nem kell 7 és fél óra egyfolytában.

Márpedig én ennyit szívtam kinn benne.

Abban a kis harangban, amit a csáp csinál nekem ebben a júliusi vízfüggönyben. Igen, tényleg, július van. Vagyis pár napja újabb hónapot kezdtem meg.

Egyre közelebb a leszerelés.

Na, nincs azért közel, mert még mindig több van hátra, mint ami eltelt, de közeleg. Lassan, kisebb huzavonákkal, lelassul az idő, állni látszik, aztán meglódul egy kicsit, hogy reményt adjon, nem jobban.

Nincs olyan, hogy egyszer csak megnézve a napok számát, felkiáltok, hogy de rég nem figyelem, milyen sok eltelt!

Nem. Ilyen nincs.

Este úgy fekszem, hogy elmormolom az eltelt és a következő nap számát. 322-321, így egymás után.

Reggel úgy kelek, hogy elmormolom, hogy 321-dik napom kezdődik meg, holnaptól már csak 320 van hátra.

Minden eljövő, a történelemben még soha korábban elő nem forduló hónap megkezdése ünnep, mert minden ilyen hónap, nemrég még jövő volt, onnan jött a jövőből. Micsoda bravúr különben a jövőből múlt időben jönni! Július van. Eljött, abból az irányból, ahova én tartok, a leszerelésem napja felé. De mindez csak teória, mert most, ebben a hét és fél órában amit kinn töltöttem, megállt az idő.

Se jövő, se múlt.

Minden távoli.

Csak az az időpillanat, ami épp van.

Se több, se kevesebb.

Ez a létezés legmarkánsabb állapota.

Egy állandó lebegés, megszabadítva mindentől, nincs felelősség, a múlt elmúlt, túlléptünk rajta, a jövő meg majd jön, tenni ellene nem lehet. Olyan gyorsan itt van, hogy már benne is vagyok. És egy szemvillanás, jön a következő pillanat a jövőből, megy a múltba az előző. Ezeket tudom.

Felfogom ésszel.

De amit érzek, az az, hogy vagyok.

Benne, a MOST-ban.

Amiben kezdetben több a múlt, de jön bele a jövő, aztán kitolja a múltat. De amikor egyformán van múlt és jövő, akkor van a most, az a se nem múlt, se nem jövő, az a most. Az a „van”-ság.

Az „épp ez van” szelleme, titka, vallása, törvénye.

A „biztos” birodalma.

A hazugság nélküli világ.

Van.

Érzi és tudja az ember.

Tudja mi van.

Ez az a pillanat, amire a legteljesebb valójában összpontosul a működésünk, amiben megnyilvánul, életre kel a test és a szellem együtt, az a pillanat a létezés lényege.

Ott nincs idő. Ott nincs szerepe.

Felesleges.

Ebben az állapotban állok a csáp alatt az esőben.

Nincs idő.

Annyira nincs, hogy nem is telik.

Idő csak arra van, hogy mérgezzen a düh.

És minden időt, amit a jövőmből elvett a létezés, megkap a harag. És időmilliomosként komótosan, nem sietve, bekúszik a zsigereimbe a kérdés, hogy mi a tetves, jó büdös kurva anyjáért nem megy, nem telik már végre? Legalább egy perc. Vagy másodperc.

Persze telik, tudom. Valahogy elment a hét és fél óra.

Tudom.

Mert az idő nem állt meg.

Látom magamon.

Számolni tudom, hogy veszem a levegőt.

Látom, ahogy megemelkedik a mellkasom. Vagyis mozog.

Ezt csakis időpillanatok szakadatlan folyamában lehetséges.

Számolni tudom, ahogy veszem a levegőt.

Egy folyamat vagyok.

Az időben.

Ha a folyamat rendben működik, létezik az idő. Vagyis telik.

Látom emelkedni a mellkasom.

Ebben az ütemben telik.

Számolom, ahogy veszem a levegőt.

Tízet-tizenkettőt egy perc alatt. Több másodperc a belégzés és több másodperc a kilégzés.

Minden másodperc, minden lélegzetvétel egy kicsit farigcsálja a hét és fél órát. Lassan, de megeszi.

Tíz perc alatt 100, egy óra alatt 600 lélegzetvétel. Összesen 4500.

De hol is tartottam? 2850 vagy 55? Vagy 2580?

A kurva anyját, elölről nem kezdem!

Időnként egy-egy órára kijött kutyával Németh Gyuri a kutyások rajparancsnoka, és amikor elment mellettem, mindig tájékoztatott a fejleményekről.

A fejlemények a következők:

Tegnap jött egy új kutya. Senki nem tudja pontosan mi célból, de Géza az egyik idősebb körlettársam kavar a kutyákkal, válogat. Kitalálta, hogy most lenne lehetőség újraosztani az ebeket. Németh Gyurit Géza fél óránként felhívja telefonon a kutatóügyeleten, hogy most épp melyik kutya mellett döntött.

Gyurin is látom, de mondja is, hogy mindenki ideges, senkinek nem tetszik az ötlet, de Géza hajthatatlan.

Nem tudni, melyik kié lesz.

Ölni lett volna kedvem.

Nélkülem ne dőljön el, melyik kutya az enyém.