Centi_30.jpg293

 

 

 

 

Július 31. Péntek

Láttam felszállni a JUMBO-t. Délelőtt voltam újból F1-en. Reggel még a PAN AM és a Jumbo is itt vesztegelt. Egymás után készítették fel őket, először az iráni, aztán az amerikai gépet.

Ez a Jumbo, vagyis a Boeing 747-es tényleg döbbenet. Hatalmas méretű, most, hogy egy ideig zárva volt, meg tán hideg is ahhoz, hogy az idegen legyek repkedjenek, megnéztem közelebbről, bár nagyon közel most nem engedtek a kommandósok, fura, hogy van olyan, amire én jelentek biztonsági kockázatot, akinek ennek az egész kócerájnak a védelme a feladatom. Mindenesetre a gép hatalmas, és amikor felszállni igyekszik akkor is olyan esetlen, hogy a kifutópálya vége felé sem tűnik úgy, hogy elérte volna a megfelelő sebességet, lassúnak, lomhának látszik, aztán egyszer csak elemelkedik az eleje, majd a hátulja is és elég bizonytalanul, de felszáll. Valószínűleg azon a határértéken lehet, amivel még épphogy egy ilyen súlyos valami fel tud emelkedni.
De úgy éreztem, ilyennel repülnöm kell majd, muszáj kipróbálnom. Sose gondoltam volna, hogy ekkora dögöt képes az emberiség megépíteni, és egyáltalán nem tűnnek talányosabbnak az egyiptomi piramisok.

Postlogo.jpgMiután elment, az épp induló amerikai géphez gyalogoltam, és ott egy nagyon kedves, de a helyzetemet teljesen rosszul értékelő légiutas kísérő leadott nekem egy Washington Post-ot.
Narancslére szomjazom, nem hírekre.
A szám nem információ hiány miatt cserepes.
Ráadásul ez a lap akkora lepedő, hogy sokáig magamnál sem tarthatom. Begyűrtem az ingem alá, megvártam míg kitolják őket is, és megpróbáltam átlapozni. Egész az elejétől a végéig angolul van, ilyet se láttam még, sokkal több szöveg, mint a kép, de azokból is csak azt tudtam kibogarászni, hogy egy tornádó pusztított az USA-ban, Albertában, meg hogy Panamában sztrájk van épp, és Noriega szerepelt egy fotón, de nem sokáig böngészhettem, mert a hirtelen támadt szélben ezekkel a hatalmas lapokkal úgy nézhettem ki, mint aki siklóernyővel szökni próbál.

Egy JUMBO felszállása.

Dokumentumfilm a Boeing 747-ről (Discovery, Szuperszerkezetek)

süti beállítások módosítása