Centi_30.jpg54

 

 

 

54!!!
54!!!
Ötvennégy napom van hátra!!
Nem kerek szám és mindig a kerek számokat szoktam ünnepelni, de szép szám, ugyanis tízszer ennyi a katonaság! Vagyis 540 nap. A katonaság 90%-a mögöttem van, 54 napom van, a 10%, és leszerelek!!
Iszonyú lassan telik az idő! Kicsit olyan, mintha megállt volna, ha nem volna centi, azt hinném megállt. De nem, megy ez csak rettentő lassan.
10%.
Bírd ki, nem sok.

 

 

1988. március 26. szombat


Ma megint tranzitőrnek vittek.
A pakisztáni pereputty még mindig itt van, most már tényleg nagyon büdösek.
Nem látszik, hogy ez őket különösebben izgatná, de az utasváró légterét alaposan belengi. Mivel csak néhány széksorral lett az ő térfelük leválasztva, így a szag korlátozás nélkül terjedhetett.

A többi utas eleinte csak sima csodálkozással vegyes undorral lépett a váróba, nem feltételezve, hogy ez a szag állandó résztvevője az itteni életnek. De mikor már hosszabb ideje semmi jele annak, hogy ez elmúlik, sokan fintorognak, szóvá teszik, az arra járó reptéri dolgozóknak, akik amúgy tehetetlenek, és néhányan egyenesen  öklendezni kezdenek, a lehető legtávolabb menekülve.

Kistatárt váltottam, mesélte, hogy ma újra nagy a kapkodás az útleveleseknél, mert úgy tudni Carlos megint megpróbál bejutni az országba. Nem értem miért próbál időről időre bejutni hozzánk, de valamiért nagy a kísértés. Holott ki lett már utasítva innen, meg a legtöbb szocialista országból, mégis vissza-visszatér.

Kistatár mondja, hogy volt itt egy olyan tiszt, akit még sohasem látott, és felhívta a figyelmét, hogy most fokozottabban figyelje az őrizeteseket, ne szaladgáljanak a kicsik sem, mert ez a Carlos mindenre képes, még egy gyereket is képes túszként elfogni, vagy pajzsként maga elé tartani. Az útlevélkezelők azon lesznek, hogy felfedezzék és megakadályozzák, hogy bejusson, de mindenre fel kell készülni, remélhetőleg tűzharc nem lesz.

Hát ezt én is nagyon reméltem, mert annyi pajzsa lett volna, amennyit csak akar, ugyanis ezeket pakisztáni kölköket nem lehet kordában tartani, továbbra is szaladgálnak a váróteremben. Mivel ők is büdösek, az utasokon jól látszik a viszolygás, amit tetéz az is, hogy valamiért ezek a zsebkendő használatát nem ismerik.
Mindegyiknek folyik az orra, talán felfáztak mind a kemény márványon alvástól. Csorog nekik rendesen, leginkább akkor törlik le a kezükkel, ha már nagyon sok csorgott a szájukba. De ilyenkor vagy csak alkarral szétkenik az arcukon, vagy belegyűjtik a tenyerükbe és az első útjukba kerülő dologra rákenik.

Ezt az egyik középkorú hölgy megelégelte, és valami kis cukorka kíséretében mindegyiknek kiosztott pár darab papír zsebkendőt. A cukorkának nagy sikere lett, viszont a zsebkendőket - a hölgytől nem is nagy távolságra - mindegyikük szinte egyszerre dobta el, mintha égetné a kezüket.

Rám ügyet se vetettek, de a gumibotot készenlétbe helyeztem, hogy ha valamelyik a taknyos képével, kezével veszélyesen megközelítene, akkor el tudjam hessegetni.
ima.jpgA felnőttek rendszeresen imádkoznak, kis szőnyegeket terítenek le, és arra térdelve hajlonganak.
Láttam már ilyet arab pilótáktól is.
Ma két pakisztánival is megtörtént és azon tűnődtem, hogy vajon csak véletlen, és nagyon szégyellik, ha megesik a hajlongás alatt, vagy simán lehet ima közben fingani?

ima2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

____________________________________________________________________________________

Carlos a sakál, magyar nyelvű dokumentumfilm (youtube)

 

 

Centi_30.jpg 516

 

 

 

December 20. Szombat

 

Reggel megint az ügyeletes recés hangja keltett. A gatyák persze nem száradtak meg éjszaka, csavarni lehetett belőlük a vizet. Szabó a sorakozó előtt a kályhára tette a sajátját.

Tegnap este már senki nem fürdött, mivel a mosástól elfogyott a meleg víz, ezért a sorakozó után tömött sorokban rohantunk néhányan bepótolni. A többi buzipendelyes alak közt elsőnek értem a zuhanyzóba, aláálltam, megnyitottam a csapot, és vártam.

Vártam, mert a víz nem jött.

– Nálatok működik? – kiáltottam át a szomszédos rekeszekbe.

– Nem! Biztos elzárták a főcsapot! – ez Szabó hangja volt – Nem tudom, mit fáj nekik, ha megfürdünk?

Most a bal oldalamról kiáltott valaki.

– Nálam egész hangosan szörcsög! Hallgassátok csak!

Tényleg sziszegett, buhákolt nálam is. Aztán, egyszer csak megindult!

– Mi a lótüdő? – ugrottunk ki alóla mindannyian. – De rohadt hideg!

Szabó állt mellettem.

– Ez… ez jégkása! – hebegte – Hogy lehet ebben megfürdeni?

És tényleg! A csövekből szép, krémes állagú jégkása bukkant elő, kisebb jéghegyet hozva létre a zuhanytálcában. Tanácstalanul álltunk előtte. Ki hallott még ilyet?

Ekkor megszólalt Misi.

– Odanézzetek!

Mögöttünk Komári zuhanyzott. Lábával módszeresen oldalra kotorta a jeget, beállt a jégfürdő alá, a mellére engedte, a tenyerével megtámasztotta, míg az olvadni nem kezdett. Azután alaposan átdörzsölte magát. Nem hagyta ki sem az arcát, sem a fenekét, semmit!

– Ez egy átkozott kyborg! Nem ember, az biztos! – dörmögte Szabó, de azért ő is lassan követte Komári példáját.

Mindannyian halálra váltan, kékre fagyva szaladtunk vissza a körletbe.

Benn az ügyeletes fogadott bennünket. Egy gumibottal igyekezett leszedni a kályhán lángoló alsógatyát.

– Ki volt az a marha, aki ezt idetette? Mondja azt, hogy véletlen volt, mert, ha kiderül, hogy szárítani akarta, akkor biztos lelövetem!

Közben a gumibot is időnként a kályhához ért, meg-megolvadt, és fura pikáns mellékízt adott a körletben terjengő, égett szarszagnak.

– Könyörgöm, miért nem mosta ki rendesen? – öklendezett a szakaszvezető.

Végre beleakadt a gumibot, s a gatyó a földre került. Az ügyeletes néhányszor még dühösen rátaposott, aztán az végképp kilehelte lelkét.

– Ki rakta ezt ide?

Szabó vonakodva jelentkezett. A raktáros dohogva utalt ki neki egy teljesen tiszta és száraz alsót. Viszont aznap négyszer mosta fel a folyosót.