26

1988. április 23.szombat

6. nap laktanyafogság

Ez az elgondolás, hogy szépüljön a laktanya, ez tényleg jó ötlet.

Teljesen leszarom amúgy, mert 26 nap múlva leszerelek és egyáltalán nem érdekel mi lesz a laktanyával utána.
De ha objektív akarok lenni, akkor ez jó dolog.
Attól szar csak, hogy ezzel bizonyos kellemetlenségek együtt járnak.

És most elárulom, hogy az, hogy mi lesz a laktanyával az nem érdekel tényleg, de a felújítás maga, halálosan idegesít. Hogy tegnap korlátozva volt a vízfogyasztás olyannyira, hogy végül nem tudtam zuhanyozni, mérhetetlenül felháborított.
Sokan megoldották ma, de mire én eljutottam, este tíz körül, már elzárták a vizet megint. A rohadt felújítás miatt egész reggelig valamiért nem volt víz az épületben, pontosabban csak a wc padlóján volt a lefolyóból feltörő húggyal alaposan kevert elegy, de máshol nem volt.

És valahogy most ez a húgy megakadt középtájt és egy kisebb, de mélyebb, felduzzasztott tavat hozott létre. Ebbe mélyebben ért bele a legelső, még gumicsizma nélkül elérhető budiajtó.
Jobban megszívta magát, alaposan bedagadt.
És beszorult, nem lehetett kinyitni.

Talán ez lehetett az oka annak, ahogyan valaki  elvégezte éjjel a dolgát.
A nyomokból mindent ki lehet olvasni.
Mert nyomok bőven voltak.
Valaki ma éjjel kiment a vécére.
Az történhetett, elért a vécé ajtajához.
Látta, hogy áll benn a húgy.
Biztos, hogy papucsban volt.
Belépett a budi előterébe.
Az első egy méteren száraz a padló, de beljebb, már a piszoárok alatt is minden tiszta víz, de még a papucs talpának széle alá ért.
Itt vannak a nyomok.

Aztán megállt a mélyvizes medence előtt, talán már tudta, hogy nem nyílik az ajtó, csak nem hitte el, de az is lehet, hogy fingja nem volt nyílik-e, sőt valószínű, hogy nem is érdekelte, teljes természetességgel nyúlt az ajtó felé, lévén az ajtónak az a dolga, hogy nyíljon.
De nem nyílt.
Bedagadt.
Ott ez meglephette, hosszabb ideig tanakodhatott. De ahhoz, hogy a zárt ajtó meglepje, beljebb kellett lépjen a mély vízbe.
Egész mélyen beleért a csupasz lábfeje is.
Aztán elhitte végre, hogy nem nyílik és kiemelte a lábát, kiment a folyosóra és egy pillanatig nem tudta eldönteni mi legyen. Nem tudott szarni, ezért egy kis időre az kerekedett felül benne, hogy szarik rá, elmegy aludni.

Ugyanis tett pár lépést a körletek felé.
Majd valószínűleg belecsikart valami a gyomrába, vagy csak spontán érzések alapján felismerte, hogy ettől még ugyanúgy kell szarnia, így visszafordult az ellenkező irányba.

Jól okoskodott, mert ha a budin nem tudta elvégezni a dolgát, akkor még valahogy elintézheti a mosdóban.
Oda igyekezett.

Látszott mindez a nyomokból, mert a bal lába csupa húgy, mert a papucsa, mint valami szivacs, felszívott valamennyit, és minden lépésnél nyomta ki magából. A folyosó kövén pontosan látszott abból ahogyan csillog, hogy itt bizony víz van, minden lábnyomnál, olyan sok, hogy reggelig se száradt meg.

A nyomok azt mutatták elindult a mosdó felé.
Lehet, hogy tudta már útközben, de lehet, hogy csak ott tapasztalta meg, hogy nincs víz.
Ezt nem tudni.

De az biztos, hogy megoldotta.
A nyomokból ítélve az egyik zuhanyzót használta. A végtermék földet érésének helyzetéből és az elkenődött lábujj nyomokból arra lehet következtetni, hogy nem erős az elkövető combja, nem tartja fixen a görnyedt testet a tálca fölött a célzás közben, ezért dolga végeztével a lábát használva a papucs talpával igyekezett a megfelelő mederbe terelni az eseményeket, tologatta a cuccost a tálcán ide-oda, de az átcsapott a papucs szélén, és becsapott a lábujjak közé is.
Sőt nagyon valószínű, hogy a hugyos lábát használta, mert az kicsúszott a papucsból.
Erre a telitalpas nyomból lehet következtetni.
Így a végére összeállt a történet, megfejtettük.

Tehát végül elmondható, hogy valamelyikünk éjszaka kiment a budira, de nem jutott be, emiatt beleszart a zuhanyzóba, majd megfelelő formába öntve a produktumot, azt a lefolyóba taposta.

Végül.
Ennyi.