233

Szeptember 29 Kedd

Mintha földönkívüli lennék, ügy kerül majdnem mindenki. Mintha ragályos lennék, mintha a velem való érintkezés valami fertőzést jelentene. Nem hiányzik senkinek, hogy a tisztek fülébe jusson, hogy velem mutatkozott, netán beszélt is. Senki nem akar bajba keveredni. A korosztályom enged fel elsőként, kérdezgetik van-e már valami hírem a bukásomról.
De semmi hír, mindenki kussol. Érződik, hogy iszonyatosan nagy bukásnak tartják mindannyian. A tisztek olyan jelentőségteljes arccal mászkálnak el mellettem, hogy azt érzem, most kegyetlen példát statuálnak majd. Nagyon rossz ez az állapot, számkivetett vagyok, pária.

Éjjel miközben megyünk ki a szolgálati helyekre Prill Csabival, Mágus surranótársammal megbeszéljük, hogy megpróbálunk rádión beszélgetni. Első kézből akarja hallani, mi történt. Egyezményes jeleket beszéltünk meg gyorsan, hogy 1-től végignézzük a rádiócsatornákat, mindig Csabi mutatta melyik állomásra váltott és én is odatekertem. Az első félórában találtunk is egy nem használt sávot.

Hallgatóztunk nem szól-e bele rendőr vagy rampás. A kutató ügyeletes nem sokat szarozott velünk, mert kerek 6 órára kitett minket, egyikünket sem váltotta le. Így gyakorlatilag az összes akkumulátort felhasználva, végig beszélgettük a teljes 6 órát a rádión. Így egész gyorsan telt az idő. Persze ez is tilos, de én úgy éreztem, nekem mindegy, Csabinak meg erősebb volt a kíváncsisága.