310

Július 14. Kedd

Délelőtt Ferihegy 1-en újra zárnunk kellett, ma a cseh külügyminiszter jött. A Kilósnak zabszem sem fért a seggébe. Tegnap ellenséges ország katonái jöttek, de a cseh külügyminiszter az csapattag, tuti bejárása van Gorbacsovhoz, még a végén besmúzolná a Korlát századost, ha valamit nem találna rendben. Ezért úgy szaladgált a reptéren mindenkihez, olyan tartással, mintha a kegyelmi kérvényére akarna aláírást kisírni. Én bizony nem adtam neki semmi ilyet, még az „álljon már meg Dvorszky, azonnal jöjjön ide” parancsára is csak legyintettem, hogy százados elvtárs, nem tehetem, megolvad a bakancsom talpa, kövessen, ha nem akar maga is leragadni ott, ahol van.

Ezt menet közben mondtam neki, hebegett, de tegnap kaptunk erre parancsot, nem állhatunk meg. Én csak szót fogadtam.

Kedélyesen andalogtunk, s közben még megkérdeztem, hogy így hogy legyen a zárás, mert akkor elvileg állni kell. Akkor borult a bili a Kilósnál, mikor kérdeztem, hogy ha már folyamatosan mozgásban kell lenni, esetleg zárjuk-e körbe a cseh külügyminisztert, egyre kisebb körökbe.

Mit szórakozik maga itt velem? – kiáltotta hevesen – Csak járkáljon fel-alá, semmi egyebet ne tegyen!

Elviharzott.

Hihetetlen a forróság. Tényleg olvad a bakancs talpa, ha megállok. A reptéri szolgálat folyamatosan méri a leszálló pálya hőmérsékletét, a tegnapelőtti fickónak integettem, ahogy visszafelé ment a Saab-bal az épületek felé, odakanyarodott hozzám, kérdeztem most mennyi a hőmérséklet. Egy méterrel a föld felett 70,7 Celsius fok. Majd szénné égett a lábam, de a hapsi adott megint vizet, amit beleöntöttem a bakancsba.

Megjött a várva várt kormánygép, láttam leszállni a cseh külügyminisztert. Hihetetlen, hogy ezek az öreg faszok irányítják az országainkat, ezekben a béna öltönyökben, bokalengő gatyákban. Szakmunkás iskolai gyakorlatvezetőnek néznek ki, de még annak is hiteltelenül egyszerűek.

Miután elment és befejeztük a zárást, a kormánygépet gyorsan feltöltötték, amivel kellett és el is repült. Tokossal maradtunk kinn a gépállóhelyeken, árnyék egyáltalán nem volt, most egyetlen gép sem állt benn, ezért dühünkben hatalmas rajzokat készítettünk a bakanccsal. Olyat akartunk, ami csak az űrből látszik, először azt javasoltam, hogy az én hátralévő napjaim száma legyen az, de ezt Tokos elszabotálta, azt mondta, ebben nekem nem segíthet.

A kopasz állatja! Az övét meg még hallani se akarom, majd 100 nappal több, mint az enyém, olyan sok, ami nekem tán sose volt. Rövid egyeztetés után a FUCK FEP feliratban állapodtunk meg, kezdetben majd 20 méteresre húztuk az első F szárát, de hihetetlen gyorsan eszi a bakancs talpát, muszáj volt csökkenteni a méretet, aztán rájöttünk, hogy a 6-7 méteres P betű felől nézve az egyre nagyobb betűket nagyon is tetszetős lett a felirat, mert így látszik teljesen egyformának az összes karakter, tökéletesen olvasható lett. Annyira belemelegedtünk, hogy teljesen elfeledkeztünk mindenről, arról is hogy figyelnünk kellene a reptéri forgalmat, arról is, hogy nem szabad összeállni. De senki nem látott meg, mi meg büszkén gyönyörködtünk a műremekben.

Délután megint Szadó őrnagy fogadott mindenkit a köteléken. Elmondta, hogy fekete feliratokat találtak a betonon, és megállapították, hogy mi, határőrök rajzoltuk oda a bakanccsal. De ez elkoptatja a surranó talpát, ezért szigorúan tilos! Akit észrevesznek, hogy rajzolgat, vagy cseréltetni akarja bakancsát, arra rá lesz HTK-zva. Mindenkire vonatkozik, nagyon figyelni fogják. Úgy néz ki most ez lett a főbűn a laktanyában.

Kaptam egy félig meghúzott szabadnapot 17- től 24-ig, de úgy érzem ennyi idő szart se ér, ki se mentem.

Általános a megrökönyödés, a kutyások is, meg a többi társam is hosszan győzködött, de nem hagytam magam, maradtam benn. Nem éreztem, hogy lenne értelme kimenni. Olvastam inkább este.

407

Április 8. Szerda

Péntekig szolgálat-képtelen vagyok.

Negyed 1-ig aludtam, még este jeleztem az alegység ügyeletesnek, hogy reggel beteg leszek, ne zavarjon.
Királyi dolgom van, nem teszek keresztbe egy gyufaszálat sem. Látogatást tettem a konyhán, mert éhes voltam, nem akartam az ebédet megvárni. Arra toppantam be, hogy Basa épp Robival vitázik, nem is igazán figyeltem, hogy min. Csak akkor éreztem, hogy nekem is türtőztetnem kell magam, hogy meg ne üssem, mikor valami olyasmit vetett a szememre, hogy semmi bajom, és csak lógok egész nap, de köhögtem neki rögtön egy kicsit csúnyán, Basa pedig a védelmemre kelt.

Akkor szorult igazán ökölbe a kezem, mikor a Hortományi alhadnagynak írt jelentésének velem kapcsolatos pontjait emlegette. Azt mondta, hogy mindent elkövet, hogy elkerüljek a konyháról, nem lesz nekem ilyen jó életem soha többet, vissza fogom sírni, de ő könyörtelen lesz és minden gazságomat megírja az alhadnagynak. Kipenderít innen a konyháról, hogy a lábam se éri a földet.

Zene füleimnek, semmit nem akarok jobban, mint innen elkerülni, bár jobban belegondolva már csakis Robi miatt mennék, más okom nem nagyon van, de nem mutathatom, hogy meginogtam. Robi igen elképedt, amikor illedelmesen megköszöntem a hozzám való jóságát, mosolyogtam, hogy annál, hogy innen elkerüljek, kevés fantasztikusabb dolgot tudok elképzelni. Zavarát azzal oszlattam el, hogy viszont a módszer, ahogyan teszi, az gyomorforgató, ugyanis azt az íratlan szabályt biztos ismeri, hogy nem köpünk a tiszteknek.
Egy gerinctelen smúznak tartom és legyen tisztában azzal, hogy amennyire tőlem telik, gondoskodom arról, hogy mindenki annak tartsa a laktanyában. Nekem az aranyéletem van oda, neki a becsülete, ha érzi a különbséget, biztos tudja, hogy melyiket lehet felemelt fejjel viselni. Viszont legalább nekem bebizonyította, hogy nem tévedtem a szakács suliban, amikor már ott rohadék féregnek gondoltam.

Nos, ebből tényleg majdnem verekedés lett, Basa fogta le, miközben hörgött, hogy szétbassza a fejemet, és vegyem tudomásul, hogy nem egy rohadék féreg.

Nem veszem.