Centi_30.jpg7

 

 

 

 

 

1988. május 12.csütörtök

Ma este szóba került, hogy nemsokára visszakapjuk a személyinket.
Talán nagyobb élménynek látszik ez most, mint amikor először kapjuk  meg.
Mert gyerekként még igazából nem tudja az ember, hogy mit jelképez. Akkor is fontos volt persze, mert valahogy a felnőtté válást jelentette. Olyasmink lett, ami eddig a felnőttek privilégiuma volt, mert az ország, amelyben élünk, a többi egyedtől elkülönülő személynek, külön embernek tekint bennünket.
De a másnap, a személyi kézhez vétele utáni első nap, ugyanolyan volt, mint az előző.
Semmiben nem különbözött.
Így a személyi lassan egy irattá vált, sőt nyűggé, amit mindig magunkkal kell hordani.

De most a személyi egészen mást jelent.
Most az új személyt jelzi, azt, akit mint kiderült, az ország csak nyersanyagnak tart, de aki ezentúl külön személynek, külön embernek tartja magát.
Aki már tudja, hogy az állam csak azért tartja felnőttnek, hogy nem sokkal később, csak a tömeg alkotóelemeként használja.
Az állam rossz gazda, most a személyi a tőle való távolodást jelenti, a szabadság jelképe lett.
Az önálló élet kezdetébe való belépéshez szükséges igazolvány.

Az efelett érzett izgatottságot látom a többieken.
Korita mondja is a folyosón Her cicának, hogy neki megégetné a kezét a személyi, ilyen kopaszon gondolnia sem szabad rá, mert a gondolat lyukat égetne a tudatán és azonnali agyhalált okozna. Aztán még hozzáteszi, hogy de neked öcsém meg lehet, hogy ez jól is jönne, nem kéne csúf agóniában bevégezned, mert nálad nagyon előrehaladott stádiumban van az agyhalál.

Itt egy kis vita támadt, hogy ki dugja fel magának a fóka nyelét, de végül Korita megkérdezte:

– Hány napig is fogja még a sereg tompítani az agyad mostantól számítva?

– 236 napig.

– Hány nap múlva lesz személyid?

– 236.

– Nekem 7. Ez a különbség. Ezért vagy kopasz. Én már nem is emlékszem majd arra, ami itt van, te még mindig jelentesz Kníznernek!

 

 

 

 

 

Tizenhat éves még alig-alig múltam,
mikor először megkaptam őt.
Éreztem, ahogy megtapogattam:
a fejem lágya benőtt.
És akkor megtudtam az osztályfőnökömtől,
hogy sohat többé el nem hagyhatom,
Azóta télen-nyáron, viharban napsütésben
magammal hordozom.

Személyi igazolvány, mindennél fontosabb nekem,
Személyi igazolvány,s néha úgy becézem: kis SZIG-em.

Szigorú és elszánt önmagammal nézek szembe
mindjárt az első oldalon,
Hogy 46-ban megszülettem Budapesten,
bár szeretném, de nem tagadhatom.
Apám s anyám elváltak régen,
de itt jól megférnek egy lapon,
S még néhány adat: hogy jártam iskolába,
van otthonom és dolgozom.

Személyi igazolvány, van, tehát én létezem,
Személyi igazolvány, az egyetlen igazolvány
mellyel hitelt érdemlően igazolhatom,
hogy azonos vagyok velem.

Ha eltévedek a forgalomban, vagy
átmeneti zavaromban nem találom a helyem,
Vagy szavaimnak kell mások előtt kell hitelt szerezni,
olyankor előveszem,
És minden változást, mely feltüntethető,
én becsülettel beírattatok.
Oly megnyugtató érzés pecséten látni,
hogy egy ideig még érvényes vagyok.

Személyi igazolvány, drága kis SZIG-em,
Mi lesz veled, ha visszavonnak végül, nélkülem?

Tudom, hogy itt és most, hogy ő és én,
mi ketten összetartozunk,
És mégis megtörtént már olykor-olykor,
hogy elvált az utunk.
Nélküle, bevallom, félembernek érezem magam,
s bár tiltakozni nincs jogom,
Valami furcsa boldogságot érzek,
ha újra visszakapom.

Személyi igazolvány, az én igazi párom,
AU-IV 385 223
Személyi igazolvány, hát lássuk csak, ki vagy te barátom!
AU-IV 385 223