284

Augusztus 9  Vasárnap

Ma nem tettek szolgálatba, gyúrtam megint egy sort lenn. Szeretek délelőtt lemenni a konditerembe, mert ilyenkor szinte senki nincs. Mindenki inkább a délutánt használja erre, de ilyenkor még némi természetes fény is lejut ide a pince provizórikus lőrésein. Délután kiengedtek szabadnapra 17-től, és mivel sokszor ígértem, meglátogattam Baby-ékat. Ő a nagynéném, Rákoskeresztúron laknak hárman, a nagynéném, a fia, vagyis az unokabátyám, és a nagymamám. Amíg a szülőkkel együtt jártunk a telekre, időnként odafele vagy visszafele beugrottunk, de mióta külön autót használok, én ritkán voltam. De ígéretet tettem, meg kíváncsi is voltam mit szólnak hozzám katonaruhában. Nála lakott a Mama is, őt is nagyon régen nem láttam.

(A kép forrása: www.blikk.hu)

A korai gyerekkorom egy részét amíg a család együtt lakott, meg a testvéreim születéséig, Lacival, az unokabátyámmal töltöttem, így a legrégebbi emlékeimben Laci szerepelt sokat. Állandóan viszálykodtunk, például, amikor valahonnan kiderült számunkra, hogy víz van a föld alatt és mivel mi csak a Dunát ismertük mint vizet, úgy gondoltuk az van lenn. Elhatároztuk, hogy mi bizony leásunk a Dunáig.
Együtt kezdtünk neki a kertben, két kis homokozólapáttal, de minél mélyebbre ástunk, annál nehezebben fértünk egyszerre a lukhoz. Összevesztünk és külön váltunk, az eredeti lyuk mellett jobbra-balra fél métert arrébb húzódva, új gödröket ástunk. Estig egyikünk se ért le a Dunáig, másnap meg már az egész teljesen érdektelenné vált. Mama és Baby érdeklődve hallgatták a történeteim bentről, közben valahogy felemlegettük az előbbi történetet is, meg hogy Laci ugyan idősebb nálam egy évvel, de nem vitték még el katonának.

Most beszélgetés közben megint rám jött az az éktelen hasfájás, ami márciusban, illetve annak a gyengített változata, de az elég volt ahhoz, hogy ne nagyon tudjak mozogni, meg későre is járt, ezért náluk aludtam, csak reggel mentem haza.