398

Április 17. Péntek

Eligazítást tartott a Hortományi alhadnagy a szakácsoknak. Félórás beszédében nem mondott semmit, csak értelmetlenségeket. Felálltunk sorban, Basa, Robi, én és a két konyhamunkás, akiknek az egészhez semmi közük nem volt.

A se füle se farka beszédben hemzsegtek az olyan fordulatok, hogy a konyhai higiénia olyan alapfeltétel, mint, akinek a hűtőszekrények mögötti területet is, mert azt nem lehet kihagyni, ugyanis a legfontosabb az, hogy a szolgálatot pontosan fel legyen dolgozva.

Elragadtatásában a negyedik-ötödik szó után minden addigi témájáról megfeledkezett, néha hosszabb szüneteket is tartott, s a szavak közti csendben fel-felbukkant az elfojtott röhögés, vinnyogás, de most nem vette észre.

Berúgott, meghibbant vagy megjelent neki valamelyik kiforratlan, marginális, önpusztító vallás háborúistene. Nem derült ki mit akart mondani, az se, mit is mondott tulajdonképpen, mi célból jött be és milyen választ vár a legvégén feltett, hasonlóan precíz ténykérdésre.

Köhécseltünk egy kicsit a beállt csendben.

Majd Cupi felkiáltott, hogy “Ez a beszéd!” és kicsattogott a konyháról.

Meghibbant?