Centi_30.jpg 536

 

 

 

November 30 vasárnap

 

Ma is csak heverésztünk. Lassan azt érzem így telik el a katonaság, annyira nem kellünk senkinek. Ma vasárnap van, még laktanyai feladatok sincsenek. Aztán este hirtelen berobbant három tisztes.

– Elvtársak! Mi ez a tunyulás? Ki az ágyból! Kettő perc múlva teljes menetfelszerelésben a folyosón sorakozó! Mozduljanak már meg! 10 másodperc letelt!

Kiugrottunk az ágyból, kapkodtunk, de összekeveredtek a bakancsok, kabátok, sapkák. Mindenünk egyforma, ilyen sietve nem kellett eddig felöltöznünk még.

Nem is ment, legalább tízünknek kellett még kétszer levetkőzni és szigorúan két perc alatt felöltözni, mindent bekötni, begombolni, bepakolni a zsákba az ágyak közti szűk résben, kapkodó ideges társak közt. Koncon marakodó keselyűkhöz voltunk hasonlók.

 

Sorba állítottak bennünket a konyhánál, kaptunk két szelet kenyeret, meg egy konzervet. Mi lesz ebből?

 

Mára semmi nem lett, visszatereltek a körletbe, lekapcsolták a villanyt.

–Lecuccolnak, aztán lefekszenek. Két perc múlva visszanézek, addigra mindenki legyen ágyban! Jó éjszakát elvtársak!

Vaksötétben tapogatóztunk az ágyakhoz és próbáltunk úgy levetkőzni, lepakolni, hogy mindent megtaláljunk másnap. Ugyanaz az ideges tolongás lett ebből, mint korábban, de végülis ágyba kerültünk, mire a tizedes benyitott újra.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr154873478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2013.10.17. 15:15:20

Nagyjából ez az egyetlen olyan igazán hasznos és nap mint nap használható dolog, amit a katonaságnál meg lehet tanulni. Az én Uram általában háromszor felöltözik, mire én kiválasztom az aznapi cicifixet. :-)

Amúgy a blog csúcs! Hálás köszönet, hogy megtudhatom, milyennek látta, aki ott volt. Szerencsére ez nem Izrael, úgyhogy nekünk lányoknak nem kellett bevonulnunk. :-)

Üdv:
b

Dvorszky határőr 2013.10.17. 17:31:38

@borzimorzi: Örülök, hogy tetszik, és hogy nőként tetszik, ez az egyik legkomolyabb fegyvertény a bloggal kapcsolatban, mert a pasikat ez inkább érdekli. Örülök. :)

borzimorzi 2013.10.17. 18:55:55

@Dvorszky határőr: :-) Igazság szerint ez egy kicsit olyan, mint a Kékszakállú Vára. Nem szeretném, ha visszahoznák a sorozott katonaságot, de amíg volt - És csak a fiúknak volt! -, addig némi titokzatosságot kölcsönzött a fiúknak. Egész addig ott voltak az orrunk előtt, koedukált sulikban nőttünk fel. Legtöbb fiú osztálytársamról többet tudtak a lányok, mint sejtette az illető. Viszont a katonaságnál eltűntek a fiúk a szemünk elől, ettől titokzatosak lettek és sokkal érdekesebbek. Mai fejemmel persze tudom, hogy hülyeség, de tizenévesen a fejem is csak tizenéves volt. :-)

Mellesleg ma sem lenne haszontalan, ha önkéntes alapon nyaranta mehetnének a 18. életévüket betöltött fiatalok némi katonai kiképzésre, 1-2 hónapra. Mivel igen sok gyerek 7 évesen kezdi az általánost, meg a sulik között is egyre több van, amelyik plusz 1 évet is beiktat (nemcsak a Waldorf sulik), mire leérettségiznek, sokan 13 évet töltenek el a közoktatásban. Aki 7 évesen kezdte, az 20 évesen érettségizik, vagyis az utolsó két nyáron már nagykorú. Miért ne szerezhetne plusz pontokat a felvételijéhez akár azzal, hogy önkéntesként ételt oszt a hajléktalanoknak vagy kórházban kisegít, akár azzal, hogy honvédelmi oktatásban vesz részt?

Ceterum censeo, a blog nagyon élvezetes. Csak ma találtam rá, de már a 83. napnál tartok. Hálás köszönet!

Üdv:
b

Dvorszky határőr 2013.10.21. 15:10:58

@borzimorzi: Valamelysik napnál mostanában kialakult egy beszélgetés, hogy hasznos volt-e a katonaság, de még a katonaviselt férfiak közt sincs ebben egyetértés, de az biztos, hogy emlékként mindenképp megmarad mindenkiben mélyen és kitörölhetetlenül.
:)
süti beállítások módosítása