290

Augusztus 3. Hétfő

Egész 24 órát nem voltam szolgálatban! Nem is emlékszem mikor volt ilyen. Tegnap este tíztől, ma este tízig nem tettek szolgálatba. És valami rejtélyes oknál fogva semmilyen irányított szabadidős programra sem rendeltek, ezért gyúrtam lenn a konditeremben több órát, meg olvastam is. A kondizással elég jól állok, ha nincs épp Rövid Ugrás, akkor mindig beiktatom, kezd egész komoly hatása lenni, vállasodom vagy mi a szösz, mert feszül rajtam az ing. Meg már egész jól bírom a tempót az idősebbekkel. Azt szoktam csinálni, hogy az általam még elbírható legnagyobb súllyal csinálom azt, amit valamelyik tapasztaltabb srác. Én magam nehezen találok ki edzéstervet, de ha valaki csinálja a sajátját, be tudok csatlakozni. És nagyon jó érzés, hogy szinte mindig bírom.

Éjszaka kampózni voltam F2-n. Esett tegnap délután óta és úgy lehűlt a levegő már tegnap is, hogy mikor este jöttem el a kutyakonyháról, majd megfagytam. Kicsit durva ez a pár nappal ezelőtti hőgutához képest.

Ma éjjel különösen rohadt hideg volt, már a folyosón érezni lehetett, az egész épület áthűlt. Szolgálat előtt felöltöztünk, és bár azt, hogy mikor, mit vehet fel egy katona országos parancsban kell megkapjuk, nagyon sokan, így én is felvettük a kabátot. De persze az a szemét Koltay levetette rólunk, mondván, hogy ne vicceljünk, augusztus van, mit veszünk fel télen?
Egy kis fagy nem fog megártani, olyanok leszünk, mint az a szőlőfajta, hogy amelyikből akkor lesz jó bor, ha megcsípte a dér. De mindenki rettegett az éjszakától, ezért kikönyörögtük, hogy legalább a mikádó külső része hadd maradjon. Ebbe beleegyezett, kivetette a mikádóbelsőt, és mindenkit alaposan végigellenőrzött, nincs-e valakin nem megengedett, plusz réteg.

Mikor most a szolgálatba készülődtem, Szögi úr az ágyból figyelt. Miközben vettem fel a kabátot, megkérdezte ki a csüti.

– Hát a Koltay.

– Akkor öcsém, itt hagyhatod a mikádódat, úgyis vissza fogod hozni.

– Tuti leveteti?

– Le.

Na, akkor én bizony nem hagyom magam, ezért a zsávoly felső alá felvettem az atlétát és a kimenő ingem is. Szögi úr elégedetten bólogatott.

– Cseles.

És azt hittem be is válik, mert ha a mikádót le is parancsolja, marad rajtam némi réteg.

De nem sikerült, mindenkit átvizsgált, és sorra kerültek elő a tiltott civil holmik is.

Koltay hatalmas kiabálás kíséretében zavart vissza mindannyiunkat, majd a szabályos nyári ing, zsávoly és mikádó külsőben engedett szolgálatba. A mikádó külső része egy nem túl vastag vászonkabát, meleget nem ad, inkább csak esztétikai szerepe van. Ezért szarrá fagytunk éjjel. Felsejlett az a gondolat, hogy bármilyen keménynek, embert próbálónak is éreztem a fullasztó nyári hőséget, csak erőtlen bolhacsípés volt ahhoz képest, amit a téli fagyok jelentenek majd. És jeges marok szorította meg az elmém, de nagyon úgy tűnt, azt a helyzetet, hogy mínusz fokokban ne adj isten olyan télen, mint az idei volt, még csak foltokban sem tudja érzékeltetni.

Teljesen beszartam, már most.

De az igazi beszarás az, hogy alvás helyett a reggeli után már vittek is ki a kutyakonyhára. Nem tudom, kinek mi járt az eszében amikor ide rendelt Ultra Hiper Rövid Ugrásba, mert nekem az alvás. Ő se számíthatott másra, és meg is kapta, 11-ig horpasztottam a csibészruhán. Egy órakor felvittek a századhoz, hogy könyvem van 15-21-ig, mert fogorvoshoz kéredzkedtem.

Ja tényleg, valamelyik nap megtettem valóban.

523

December 13. Szombat

Ma megint a gyakorlótérre mentünk. Szabó reggel óta azzal idegesített, hogy állandóan az orrom alá fingott, mindig mellém settenkedett és odaeresztett, hiába ütlegeltem a kulacsommal vagy a csajkával. Figyelmeztettem, hogy baromi mérges leszek perceken belül.

Nemrég ráadásul még a rajban mögém is került, és most a sorakozónál, felém fordult, s mindenféle szégyenérzet nélkül hatalmasat szellentett. Lekaptam a vállamról a géppisztolyt és a fatusával jó nagyot suhintottam a hátára. Porzott a kabát és olyat dörrent, mintha üres lenne a mellkasa.

A magasfigyelős tisztesem rögtön felkapta a fejét.

– Mi az ott? Mi ez a közelharc? ÁÁÁááá… Dvorszky? Maga az? Akkor nem lesz teljesen ismeretlen a feladat. Magának mi a neve? – kérdezte Szabót.

Megismerkedtek, aztán a tisztes leírta mi lesz a dolgunk.

– A szakasz erőltetett menetben halad, maguk szaladnak körben a szakasz körül és egymás körül is! Indulás! Szakasz…iiiindulj!

Nem tudom, hány kilométert tettünk meg, de a tisztes egy perc pihenőt nem engedett. A szakaszt is meghajszolta alaposan, ők is izzadtak, káromkodtak halkan.

Már az első tíz perc után szédelegtünk az állandó kerengéstől. Szabó a gyakorlótéren, én visszaérve, a laktanyában hánytam el magam.

536

November 30 vasárnap

Ma is csak heverésztünk. Lassan azt érzem így telik el a katonaság, annyira nem kellünk senkinek. Ma vasárnap van, még laktanyai feladatok sincsenek. Aztán este hirtelen berobbant három tisztes.

– Elvtársak! Mi ez a tunyulás? Ki az ágyból! Kettő perc múlva teljes menetfelszerelésben a folyosón sorakozó! Mozduljanak már meg! 10 másodperc letelt!

Kiugrottunk az ágyból, kapkodtunk, de összekeveredtek a bakancsok, kabátok, sapkák. Mindenünk egyforma, ilyen sietve nem kellett eddig felöltöznünk még.

Nem is ment, legalább tízünknek kellett még kétszer levetkőzni és szigorúan két perc alatt felöltözni, mindent bekötni, begombolni, bepakolni a zsákba az ágyak közti szűk résben, kapkodó ideges társak közt. Koncon marakodó keselyűkhöz voltunk hasonlók.

Sorba állítottak bennünket a konyhánál, kaptunk két szelet kenyeret, meg egy konzervet. Mi lesz ebből?

Mára semmi nem lett, visszatereltek a körletbe, lekapcsolták a villanyt.

–Lecuccolnak, aztán lefekszenek. Két perc múlva visszanézek, addigra mindenki legyen ágyban! Jó éjszakát elvtársak!

Vaksötétben tapogatóztunk az ágyakhoz és próbáltunk úgy levetkőzni, lepakolni, hogy mindent megtaláljunk másnap. Ugyanaz az ideges tolongás lett ebből, mint korábban, de végülis ágyba kerültünk, mire a tizedes benyitott újra.