2013.10.22. 06:00
(331. nap) Kutató
210
Október 22. Csütörtök
Zádori hadnagy ma átkutatta a szekrényeket. Zádori szintén kopasz hadnagy, vidéki pali. Eddig mintha kicsit elnyomva érezte volna magát, mert most úgy nézett ki, szabadjára engedte az indulatait. Talán a jóképű, pesti, beképzelt rohadék Knízner hadnagy uralta le eddig, mert mostanáig nem nagyon szólalt meg és talán rájött, hogy körbe kell hugyoznia a laktanya minden szegletét, különben szart se fog érni..
Mivel nem tudta, hogy akkor is, ezért ma végigjárta a körleteket és az összes szekrényt átkutatta. Az alegység ügyeletest utasította, hogy ne engedjenek senkit kijönni a szobákból, ne tudjuk megtárgyalni a folyosón, mit is művel és szisztematikusan átkutatta az összes helyiséget. Agresszív volt, paraszt és alapos.
Mindent kirázni az ágyra, ő mindent áttapogat, mindent kinyitni, kibontani, ő mindenbe belenéz.
Közben kiabál a sebesség miatt, nem lehetsz elég gyors neki ma. Minden érdekli, mindenbe belekérdez.
Mindenről van véleménye, de semmi nem tetszik neki.
Isten tudja, mit keres, de nálunk nem talált semmit. Két dolog van most nálam, ami nem lehetne. A Centit nem nagyon szeretik, de azt a nadrágom zsebébe csúsztattam.
A másik meg, a hadititok, vagyis a feljegyzéseim a kis naplómban.
De ez is viszonylagos biztonságban van, ha épp nincs közvetlenül elől, mert akkor nem merül fel, hogy töltöm. Mindenki első nap bevágta a szekrénybe és az ott csak úgy van.
Senki nem nyúl hozzá többet.
Így azt nem is nézik.
Azért annyi rutinunk van már, hogy a többi tiltott holmit elrejtjük, minden nap számítunk szekrényrend ellenőrzésre. Igazán érdemleges tiltott anyagot senkinél sem talál.
Majd pont egy ilyen kopasz marha fog minket rendre tanítani.
Persze.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
igor2 2013.10.22. 08:36:34
paveway 2013.10.22. 08:45:45
Ez meg úgy hangzik, mintha mindenkinek lett volna naplója: "Mindenki első nap bevágta a szekrénybe és az ott csak úgy van."
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.22. 11:46:09
Háthaeznemfoglaltnick 2013.10.22. 16:18:31
Dvorszky határőr 2013.10.23. 10:43:47
a rejtekhelyek, meg néha nagyon triviálisak voltak, a ruhadarabok más kincstári közé csomagolva, újság a szekrény alá, (kicsit meg kellett dönteni, de pozdorja szekrény volt alig volt súlya), de ahogy feljebb írta álfirkász, szekrény teteje, a matrac alatti ágykeret, vagy a matrac huzatát kicsit megbontva a szivacs és a huzat közt, de nekünk kihúzható ágyneműtartónk volt, abban is, vagy egyszerűen alá csúsztatva is sok dolgot tudtunk tárolni.
@paveway: és én a naplót nem dugdostam, annyit csináltam, hogy a felső polcomon kicsit hátrébb tettem, ne az látszon, hogy mindennap használom, így gyakorlatilag mivel szinte szem előtt volt, sose lett gyanús, egyszer sem nyitotta senki sem ki, mégha a kezében volt, akkor sem.
Martin Berghoffer 2013.10.23. 11:32:31
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.23. 11:39:38
Maczi 2013.10.23. 11:51:35
Rollende Landstrasse 2013.10.23. 22:35:45
Dvorszky határőr 2013.10.24. 09:18:08
Dvorszky határőr 2013.10.24. 09:23:00
Mint ahogy ki is került. :))
Dvorszky határőr 2013.10.24. 09:23:35
lutria 2013.10.27. 18:44:09
Ezeken kívül bevittem még alsógatyát-amikor kérdezték miért mutattam nekik a kincstárit amiben már fél év elgyengült a gumi-kérdeztem hogy lecserélik-e-persze inkább engedélyezték a civilt(másoknak is) minthogy újabb kiadásba verték volna a honvédséget.
Akkoriban kezdték bevezetni a terepszínű gyakorlókat amihez már tartozott khaki zöld rövid ujjú póló-amit csak honvédségi prospektusban láttunk mivel persze nem az átlag sorkatonák kaptak először belőle hanem az elit csapatok-innentől akinek volt otthon hasonló színű/fazonú pólója az bevitte és ebben voltunk a körletben ing helyett,amikor a tisztek szóltak miatta akkor mutattuk nekik a prospektust hogy máshol már rendszeresítve van ez a ruhadarab csak nekünk még nem jutott kincstári.
Ezenkívül be tudtam még vinni a relatív kisméretű Smena symbol fényképezőgépemet is,nehogymár az életem egyik fontos állomásáról ne legyen képi emlékem...
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.27. 19:26:49
Apropo kitárazás: vajon történt valaha baleset a kitárazás általam ismert, gondolom, eléggé elterjedt módszeréből?
Mifelénk az volt a divat, hogy az első lőszert kézzel, a többit meg az elsővel pöcköltük ki a tárból. Néha elgondolkodtam, vajon mekkora ütés kellhet, hogy berobbanjon a hüvelyben lévő lőpor. :D
Börnike 2013.10.27. 20:44:28
A fényképezőgépet én lent tartottam a telephelyen a bmp tornyában elrejtve. Persze hétvégeken mikor tiszta volt a levegő akkor fölkerült a körletbe és ott is fotóztunk. Érdekes, hogy nálunk a századszinten tárolt kajáért nem szóltak ha nem volt romlandó. A piát is literes ketchupos flakonban hoztuk és tároltuk bent.
Soha nem buktunk meg vele.
lutria 2013.10.28. 17:22:56
www.imagebam.com/image/282b68284515534
Mi is így táraztunk ki,másképp hogyan lehetne kb.max.20 sec alatt 30 db lőszert lövés nélkül kitárazni?:)(volt verseny is belőle...)
Egyébként lehet,a tár alján lévő lezáró elemet kell lepattintani és akkor rugóstul "kiömlenek" a lőszerek.
Ebből a módszerből adódóan balesetről nem hallottam(de nekem is eszembe jutott,de mivel a tisztek nem tiltották ezt a módszert gondoltam hogy talán nem veszélyes)de eléggé be kellene vadulni hozzá mert elvileg csak a hüvelyek peremei találkoznak,a gyutacs meg jóval beljebb van,még szándékosan sem lehet megütni akkora erővel hogy elsüljön a gyutacs.
Ezt meg onnan tudom hogy szedtem szét "hatástalanítottam" már ilyen lőszert,a lövedék kihúzása és a lőpor kiöntése után elég nagyot kellett egy pontozóval/kalapáccsal rásózni hogy elműködjön a gyutacs.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.28. 18:18:13
Nálunk a hivatásosok... hogy úgy mondjam, nem nézték jó szemmel ezt a kitárazási módszert, de bővebb emlékem nincs róla.
Egyébként nem arra gondoltam, hogy szabályosan sülne el a lőszer, hanem hogy az ütögetés az alvégen valami egyéb úton indítja be a robbanást.
Persze így utólag visszagondolva, kb. nulla az esélye tényleg.
Bambano 2013.10.29. 01:49:33
nálunk kétféle gyorstárazás volt divatban:
- kivette az első lőszert a katona és utána a tárazóhoz ütögette a tár alját, ettől a benne levő lőszerek lenyomták a rugót és a felső kiesett.okosabbja verhette két kézzel is két tárból.
- lefektettél két tárat egymás mellé, egymással szemben és az egyiknek azzal a pöckével, amivel beakadt az amd-be, kitologattad a másikból a lőszert.
az első módszer kicsit veszélyesebb volt, mert pergett mindenfelé a lőszer, rá is üthettünk volna, a második meg gyorsabb.
nálunk kitárazási baleset nem volt, mármint akkor, amikor leadtuk a lőszert. olyan volt, hogy kómás kolléga az éjjeli váltáskor ellőtte a tárazó tetejét, de mivel szabályosan csinált mindent (rögzítette a fegyvert, stb.) csak a sorrend nem volt jó, nem volt balesetveszély.
okosak sose lőtték el lövészeten a teljes javadalmazást, így mindig volt kéznél lőszer, ha valaki elhagyta volna a toronyban.
30 lőszerre sose pazaroltunk 20 másodpercet.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.29. 11:29:15
Mik derülnek ki ennyi év után! :)
A tetőt ellövő sorstárs és a körülötte állók dobhártyája is megúszta sérülésmentesen?
Pár éve volt valami BM/HM (egyetemi) bemutató a Városliget peremén, ott vaklőszerrel lövöldöztek a srácok. Hááááát... sokáig úgy éreztem, hogy egy darabig nem fogok rendesen hallani. :)
A két táras módszer kb. ugyanaz, mintha kiveszed az elsőt és azzal lökdösöd ki a többit.