Centi_30.jpg232

 

 

 

44 hetem telt el, 37 van hátra.

 

Szeptember 30 Szerda

 
Az éjszakai szolgálat után, dél körül keltett az ügyeletes, mondta, hogy 5-től szabadnapos vagyok, persze benntöltendő, azt mondja valamelyik kopasz hadnagy szájából hangzott el, hogy hadd szokjam. Ébresztő után folyamatosan járkáltam kihallgatásokra, minden tiszt meg akarta nézni azt a balfaszt, aki az Ő praxisuk alatt elhagyta a géppisztolyát.

Először Knízner hadnagy hivatott. Úgy nézem ő se tartja sokra Szilasi főtörzsőrmestert, mert azt gondolta, hogy az ő feladata közölni, kihajítanak a kutyásoktól. Még elvben Szilasi a szakaszparancsnokom, de gyanítom, Knízner élvezte ezt a szerepet, végre élhet a ráruházott hatalommal. Papolt hosszan, hogy komoly beosztást kaptam, amikor kutyásnak tettek meg, komoly feladat és tulajdonképpen megtiszteltetés. De én ebben a beosztásomban elégtelenül működtem, a feladataimat nem láttam el, és érdemtelennek bizonyultam a bizalomra. Tudja, hogy nem ez a legsúlyosabb vétkem, de már azt is érezzem büntetésnek, hogy ebből a posztból kivesznek.

A hülye, mintha pár napja nem én kértem volna, hogy helyeztessen el tőlük. De oké, megpróbálom büntetésnek érezni, remélem ennél nagyobbat nem is kapok.

Ez persze nem valószínű, mert folyik a kivizsgálás az ügyemben, a létező összes fejes a laktanyából benézett már a századparancsnokhoz. Az idegesen jelentget, ha másért nem, emiatt a sok bosszúsága miatt tuti megbüntet. Bár az a gyanúm, hogy azzal úsznám meg legkönnyebben, ha ő tenné. Csak sajnos a jelek nem erre mutatnak. A legfelsőbb vezetés is szinte biztos, hogy büntetni akar. Hivatott a Balrog őrnagy, a laktanya politikai megbízottja és hadműveleti tisztje. Telefonon szólt át, hogy azonnal küldjék hozzá azt az idiótát.
Ez vagyok én.
angyalbör19.jpg
Balrog a második legmagasabb beosztásban lévő tiszt, és a második cigány, akivel a seregben találkoztam. Illetve az első, mert a kiképzésen csak hallottam a cigánygyerekről, de nem láttam.
Balrog őrnagy cigány.
Ez egy kicsit zavarba is hoz, mert az egyenruha ellenére a megjelenése autónepperhez hasonló. Az arca viszont, merev, ünnepélyes. Ha jól belegondolok a határőrség egy színtiszta fehér fegyveres testület. Mint minden testen vannak kisebb bőrhibák, mint Balrog őrnagy, de ő csak egy csúnyább szeplő, amúgy a test, árja test.

Ketya
mesélt nekem arról, hogy náluk Lentiben mennyi cigánygyerek van, de ő honvéd, nem határőr. Mesélte, hogy mennyire nehéz és kockázatos velük kontaktálni.
Ezért is igyekezett el onnan.
Én nem tudom, csak most, az őrnagyot látva tűnt fel, hogy nálunk nincsenek. Összességében Balrog őrnagy nem kockázatosabb, mint bárki más, bár olyan gyűlölettel méreget, hogy sok jót nem olvasok ki a találkozónkból. De az összes fejes ilyen, és most a tiszt gyűlöl, ahogy nézem, nem a cigány.
Nem vezényel nekem pihenjt, vigyázzban hallgatom. Ő is mondja, milyen komoly feladatot látunk el, itt nem babra megy a játék, majd felszólít, hogy mondjam el mi történt.

Ezek a legrosszabb részek, nem tudom szépíteni a dolgokat. Akárhogy csűrném-csavarnám, süt a mondandómból a lényeg, aludni akartam benn az épületben a szolgálati időben, majd elhagytam a géppisztolyom.
Rohadt szarul hangzik.
Balrog is csak csóválja a fejét, a lényegtelen részeknél félkört ír le az ujjával, jelezve, hogy ugorjak. Például rögtön az első mondatomnál.

– Olyan fáradt voltam... – kezdem, de jelez és látom, hogy az, ami minimálisan mentség lenne, az nem érdekli. Emiatt majdnem a fent említett tömörségben vagyok kénytelen előadni, és így még brutálisabban látszik a súlya annak, amit tettem. Balrog őrnagy siet megnyugtatni, hogy a szovjet hadseregben kivégzik azt a katonát, aki elhagyja a fegyverét, de sajnálatára ez a határőrségnél már nem szokás.

– Fiam, maga az egyik legsúlyosabb vétséget követte el, amit katona elkövethet. Biztosíthatom, hogy a büntetése ennek megfelelő lesz. Leléphet.

Nem volt hosszú beszélgetés, de Balrog őrnagyból olyan elemi erővel sütött a rosszindulat, hogy remegni kezdett a bensőm, amiben szinte infarktusként jelentkezett a félelem amikor Nyírő, a laktanya parancsnok is magához rendelt. Mindenki által ostobának tartott tiszt, én csak ritkán láttam, legutóbb amikor az augusztusi leszerelők előtt beszédet mondott.
Ott se látszott okosnak.
És most se. Fontoskodva pakolászik még az asztalán, miközben én már ott állok előtte vigyázzban. Mind ezt csinálják, mintha a tiszti főiskolán tanítanák nekik. Már Adyligeten találkoztam ezzel az allűrrel. Aztán rám néz, ugyanaz a rosszindulat látszik a szemében, mint Balrog őrnagyéban.

– Dvorszky határőr igaz? Jól mondom? Dvorszky?

– Jelentem igen, Dvorszky.

– Na mondja Dvorszky határőr, mit is csinált maga? Olyasmiket hallok, hogy elkeverte a fegyverét. Ugye ez csak valami szóbeszéd? Életemben nem hallottam még olyan hülyéről, aki ilyet művelt volna! Na mesélje csak el, hogy mi történt!

Neki is elmeséltem. Nem tudom szépíteni, már csak a tényeket mondom. És az tényleg rondán hangzik. Nyírő egyre nagyobb elképedéssel hallgatott. Látszott, hogy eddig tényleg nem sokat tudott az ügy részleteiről, nyilván valami apró csínynek gondolta. Valamelyik tiszt valami olyasmit jelenthetett neki, hogy van itt egy balfasz, aki elkeverte a fegyverét. Nyírő talán olyasmit képzelt, hogy valaki a kutügy pihenőhelyiségében hagyta, nem vitte be a fegyverszobába, a szekrénybe. De amit én mondtam az komoly hatást gyakorolt rá.

Azt hallhatta most tőlem, hogy nem mentem ki a szolgálati helyre, hanem az épületben elbújtam, elaludtam, ott rám találtak, akkor kimentem ugyan, de benn felejtettem a fegyverem, órákig észre sem vettem, elfelejtettem bekapcsolnia rádiót, nem lehetett elérni.
A fegyvert pedig takarítónők találták meg.

Minden mondatom után láttam, hogy kész, ennél súlyosabbat még sose hallott, lassan eltátotta a száját, de a következő mondatom mindig durvább volt az előzőnél, így szorítania kellett az asztal szélét.
Mikor végeztem, hosszan nézett rám, és csak nagy sokára szólalt meg.

– Ezt... Ezt a sok súlyos kihágást, mind maga követte el? Észnél volt maga? Vagy teljesen megőrült? Tudja maga egyáltalán, hogy mit művelt? Ennél már csak az lenne súlyosabb, ha a felettesei felé fordította volna a fegyverét.

Ennek a mondatnak elharapta a véget, kicsit bizonytalan lett, mintha az jutott volna az eszébe, hogy ezzel vigyáznia kell, nehogy ötletet adjon.

– Ilyet én még életemben nem hallottam. Maga egyszerűen nem normális! És ha épp akkor jelenik meg fegyveres határsértő, terrorista vagy mittudménmicsoda?? Ezzel veszélyeztette a saját, a társai, a reptér, az ország és elsősorban a felettesei biztonságát! Ez...ez...ez a harckészültség veszélyeztetése, hadianyag, fegyverzet gondatlan kezelése!! Tudja hány évet kaphat ezért?
Nem tudom, hogy melyikünk fulladozott jobban, ő aki hadarva kiabált velem és elfogyott a levegője, vagy én, akinek csak simán összeszorult a torka.
Meg a segglyuka.
Nincs az a zabszem...

Nyirő előbb életben maradt, mint én, és újrakezdte.
– Biztos lehet benne, hogy példás büntetést fog kapni. Nem lesz itt nálam kupleráj, túl jó dolguk van maguknak. Azt hiszik itt mindent lehet? Na ennek én véget vetek. Leléphet!

Még hallottam, hogy felemeli a telefont és Szadó őrnagyot kéri, a századparancsnokomat.
Vele aztán kinn az udvaron találkoztam. Gyorsan szedve a lábait igyekezett Nyírőhöz. Úgy néztem, jobban be van szarva, mint én. Tisztelegtem, viszonozta, de nem fogta, hogy miattam szalad.

A kutyások a körletben levegőnek néznek, már nem tartozom hozzájuk, alacsonyabb kasztbeli lettem, senki lettem számukra, KAMPÓS.

Olvasni próbáltam, de néha rohamszerűen elöntött a forróság, leizzadtam percek alatt és a homlokom belső felén villódzott a hadbíróság, a szabadságvesztés és egy három-négy éves katonai börtön képe.

Azt hiszem végem.
Szerencsésen megúsztam eddig szinte mindent. De most úgy nézem, ezt nem fogom.
Évek?
Futkosón?

Rám szakad az ég.
Ez itt a vég.

Szöveg.

süti beállítások módosítása