Centi_30.jpg370

 

 

 

Május 15. Péntek

Már mindenki tudja a laktanyában, hogy a konyháról elvezényeltek, de igyekszem olyan felhőtlennek tűnni, hogy minden gúnyolódásnak sikerült elejét vennem, öröm látszott rajtam, bár iszonyú nehéz eljátszani ezt úgy, hogy sajnálom a konyhát és be vagyok szarva attól, ami ezután jön. Viszont rajtam nem ez látszott és mivel senki nem értette, minek örülök, és annak, hogy lehet ennyire, nem találtak fogást rajtam. Már élesítgettem a mondatot Nitrónak, ha beszól,  hogy "minden jobb, mint itt lenni köztetek", de még a tekintetem is kerülte.

Reggel szóltam a Szilasi főtörzsőrmesternek (2. század), hogy hadd legyek kutyás. Egyrészt reméltem, hogy kiderül, itt maradok-e vagy dobnak tovább vidékre, másrészt ha maradok, ez nem rossz beosztás.

Gyerekként nagyon szerettem volna kutyát, megtettem mindent, hogy tudjam, mivel jár. Elolvastam minden elérhető könyvet, ahogy említettem már, az etológus Konrad Lorenz kutyák viselkedésével foglalkozó könyveit is. A kiképzésről is mindent, ami elém került. Német juhászra készültem, csakhogy mivel lakótelepi lakásban laktunk, végül keverék tacskónk lett.
A Buksi.

Buksikicsi.jpg

Mérete ellenére mindenben kárpótolt, a kezdeti csalódást átváltoztatta büszkeséggé. Társ volt, barát, bohóc és hős. Harcosként küzdött és tiszteletet vívott ki a környék kutyáiból, egész nagytestű állatokat futamított meg. Fiatalon pokoli gyorsan cikázva, ravasz cseleket alkalmazva szinte pszichikai hadviselést folytatott, sosem frontális támadással, hanem oldalirányú idegesítő harapásokkal támadott, azonnali meneküléssel, majd közben hirtelen irányváltásokkal, szűk, alacsony helyekre besurranva hagyta maga mögött a parkoló autók oldalának, kerítéseknek fájdalmasan csapódó üldözőt és míg az még csak értékelni sem tudta a történteket, Buksi már harapta is a lábát, farkát, újra. De ezt is mintha csak kedvtelésből művelte volna, csak a móka kedvéért. Szinte örök kölyök maradt, a vicces csínytevések végig elkísérték.

Erre, és arra a szinte árulásnak is beillő elképzelésre gondolva, hogy most lehetne végre német juhászom, úgy döntöttem, a kutyásokhoz kérem magam. Igen, árulásnak éreztem Buksival szemben, de azzal nyugtattam magam, hogy itt csak szolgalati kutyát kapok, nem fogom megszeretni, Buksi marad az első számú kedvenc, meg úgy egyáltalán, nem is biztos, hogy ez menni fog.

Szilasi - bár nem vagyok különösebben szimpatikus neki, mégsem volt elutasító. Lehet, hogy sikerül is. Azt mondja, pont szerel tőlük egy öreg, helyette úgyis kell valaki, és ha nincs a kopaszok közt kifejezetten erre a beosztásra küldött katona, akár én is lehetek. Ha nem vezényelnek vidékre.
Szóval semmi nem biztos még mindig.

Buksi3kicsi.jpg


Reggel 8-kor kezdem életem első őrszolgálatát. Huszonnégy órás szolgálat, négy órát benn tölt az ember pihenőn, négy órát valamelyik őrizeti ponton. Két ilyen van, a lőszer, vagyis a lőszerraktár, meg a kapu előtti poszt. Senki nem szereti az őrszolgálatot, de nem értettem soha az okát.

Egészen az első négy óra éjszakai pihenőig.

Reggel nyolckor kezdődik a szolgálat, én pihenéssel kezdtem. Déltől kinn a kapunál kellett lennem négyig, majd este nyolcig pihenő újból. Éjféltől pihenő, a lecuccolás miatt nagyjából egy óra körül tud lefeküdni az ember, pont innentől a legjobb az alvás, de hajnal fél négykor felkeltenek. Borzalmas. Pont a legjobb és mély alvást szakítják meg drasztikusan, utána viszont éberen figyelni kell kinn.

Brutál.

Biztos, hogy igazi katona akarok lenni?