Centi_30.jpg256

 

 

 

 

Szeptember 6 Vasárnap

Na, ezt a napot együtt töltöttük Edittel. Délelőtt mire átmentem hozzá, megenyhült, a tegnapi ellenségesség már egyáltalán nem látszott. Ma nem volt jó idő, esett egész nap, amit normál esetben szitkozódva fogadtam volna, de ma nem jött rosszul, mert semmi kedvem nem volt kimozdulni.
Hatalmas szerencsém volt, ugyanis Edit szülei valahova látogatóba mentek, így totális offenzívát indítottam. Minden lehetséges eszközzel igyekeztem megszabadítani a ruháitól, és a legeldugottabb testzugait is birtokba venni.
Nem erőszakosan tettem, hanem eltökélten.
Látta rajtam, hogy most nem tud megszabadulni tőlem, véghez viszem, amit elkezdtem, hiába tologatja el a kezem, hiába húzogatja vissza a pulcsiját. De már csak a móka kedvéért ellenkezett, birkóztunk, hadakoztunk, ez csak még elszántabbá tett és úgy felajzott mindkettőnket, hogy hallottam fortyogni a vérünk. Ő is merészen használta kezeit, és én is tologattam neki, de nem el, hanem a megfelelő irányba. Aztán nem kis küzdelem árán, de lehántottam róla a felesleges rétegeket, a melltartó csatját merő véletlenségből egy kézzel és nagyon gyors mozdulattal (amely később emberfeletti képességemmé nőtt) kapcsoltam ki és a vékony kis blúzával együtt határozott rántással letéptem.
Nem volt elegáns mozdulat, még türelmesnek sem mondható, de hatékony, esélye sem volt megakadályozni. Kicsit meghökkenve pislogott félmeztelen, lassan eltátódott a szája. Azt gyorsan betömtem csókkal, mert az a veszély fenyegetett, hogy most ezt túlreagálja.

Tényleg elég keményen letéptem a cuccait, de ha úgy istenigazából szabadjára engedtem volna az indulataim, ami kilenc hónapja gyűlik, akkor valószínűleg nem a ruháját tépem le, hanem a húsát, a csontjait, mindent, hogy minél gyorsabban beljebb jussak, benne érezzem magam, és csak akkor eszmélnék ha egyáltalán , amikor véres húsként pulzálna a kezemben a szíve.

De ő nem is érzi mennyire jól járt, hogy az érdeklődésem jelen esetben felületes.
Illetve felületi.
Mondjuk megelégszem kis területtel, most például a mellbimbói bőven csapdába ejtik az agysejtjeim, semmi másra nem tudnak figyelni, még jó, hogy a légzésem reflexből többé-kevésbé folyamatos.
Először optikai terepszemlét tartok, most jövök rá, hogy így még nem is láttam őket, hogy semmi nem takarja, semmi nem lóg elé, semmi nem árnyékolja. És így szép. Illetve gyönyörű. Illetve vadítóan hetyke és kívánatos. Mélységi felderítésre indulnak a kezem, ujjaim, de nem sokáig bírom, rávetem magam, és a számmal, nyelvemmel habzsolom a bimbóit.
Felváltva játszom, hol az egyikkel, hol a másikkal, mihelyst úgy érzem, hogy a nyelvem alatt megduzzad és keménnyé válik, váltok. Ő élvezi a játékot, ha lehunyja a szemeit, lassítok, tátott szám közepére helyezem a bimbóját, a leheletemmel és a felette milliméterekre vonagló nyelvemmel segítem érezni a testét, segítek neki elterülni az érzetek pázsitján.

szeretkezés1.jpg

És ekkor, hallom fordulni a kulcsot a zárban, és ekkor, nyílik a bejárati ajtó. Edit a melltartót bevágja a szekrénybe, a blúzt magára rántja és kivörösödött arccal szalad a szülei elé.

Sziasztok, ti már meg is jöttetek? Nem volt jó a vendégségben?

Visszacsúsztatom a vágyam a gatyába, letekerem a libidót, eloltom a tüzeket.

Összeszedem a cuccaim és mogorván köszönök.

Mindenkinek.

Centi_30.jpg446

 

 

 

Február 28. Szombat

 

Ma elmentem Edithez, az egész délelőttöt együtt töltöttük náluk. Heverésztünk, tévéztünk, zenéket mutogatott, amikkel egyáltalán nem tudtam azonosulni, meg nevetgéltünk. Most azt a taktikát alkalmaztam, hogy nem közeledtem testileg egyáltalán. Ha mellém bújt átkaroltam, de nem volt a mozdulatomban sem gyengédség, sem szeretet, viszont nem volt benne türelmetlenség és erőszakosság sem. Csak átkaroltam és kész. Nem kezdeményeztem a csókolózást, de nem is tértem ki előle. Nem húztam magamhoz és nem akadályoztam meg, ha távolodott.

Nem sokáig bírta.

Mi van velem? Rosszul vagyok? Nem szeretem már? Van valakim? – szegezte nekem a lehetetlenebbnél lehetetlenebb kérdéseket.

Dehogyis. Jól vagyok, szeretem, nincs senkim.

A picsába! Ő kell. Ő kell, csak jobban. Miért olyan nehéz ezt megérteni?

cold_heart.jpgDe nem estem ki a szerepemből, nem voltam elutasító, nem voltam ellenséges, úgy viselkedtem mint egy testvér, távolságtartó voltam, de kifejezetten barátságos.

Viszont belül jéghideg.
Minden idegszálammal azon igyekeztem, hogy az ágyékom hűtve legyen, ezért átfagyasztottam mindent magamban. A csonttá dermesztett elmémből a mellkasomon, a gyémánt keménnyé merevedett szívemen keresztül sugároztam lefelé a borzongató hideget és sikeres voltam.

Nagyon is.

Nemi vágyat nem éreztem tényleg.

De semmi mást sem.

A jégpáncél mögött én tudtam, hogy ő kell, őt akarom, a kérdéseire adott válaszaim mégis üresek voltak, kimondva értéktelenek. Úgy estek ki a számon, mint a jégkockák, hangosan, illetlenül nagyot koppantak a visszafojtott csendbe burkolt reménye padlatán, úgy törtek darabokra, és olvadtak fel semmivé, mintha semmi alapjuk nem lett volna.

Megelégeltem a kérdéseket - elrontok valamit csúnyán, ha nem menekülök el.

Megrendülten figyelte, ahogy felálltam, felvettem a cipőm, a kabátom. Aztán félszeg mosollyal tisztelegtem neki, és sietve kifordultam az ajtón.

 

süti beállítások módosítása