243

Szeptember 19. Szombat

Megint Rövid Ugrás, az éjszakai szolgálat után délutánra visszatettek Ferihegy 1-re. Mike volt megint a Küti, izgatottan osztott be bennünket, én a kettes betonra kerültem, vagyis a Kutügyhöz legközelebbi szolgálati helyre.

Azt láttam egész délután, hogy valami készül, akkora jövés-menés volt. Mindenkin mintha a jobbik ruhája lett volna, a mindig vidám szerelők egyike is, aki egy SU gép hajtóművéből bújt elő, komoly ábrázattal biccentett felém, arcán szétkenődött olajfolt, apacs törzsfő ünnepélyes harci dísze.
Őt kérdeztem meg, mi ez a felhajtás, mitől bolydult fel a reptér?
Ó, nagy nap a mai, mondja, érkezik a CONCORDE!!!!
Iszonyú szerencséje van, folytatja, hogy őt osztották be mára, mert régóta szerelmes bele, sose hitte volna, hogy lát majd ilyet élőben, ráadásul ő fogja majd a leszállás utáni ellenőrzést elvégezni. Attól fél, neveti végre el magát, hogyha hozzáér el fog élvezni.

Majdnem megvakultam, mert innentől kezdve a tekintetem a napba fúrtam, ahonnan a gép érkezése volt várható. Hunyorogtam, könnyeztem, izgatottan vártam, hogy felbukkanjon. Senki nem látta még élőben, de benn a laktanyában sokszor szóba kerül. Négy géptípus kapott kitüntetett figyelmet, mindenki azért remegett, hogy a másfél éve alatt legalább az egyiket láthassa élőben.
Az egyik és tán legnagyobb pontértékkel bíró gép a Concorde. Az a gép amelyik hangsebességnél gyorsabban repül és aminek olyan a formája, amilyen papírrepülőket hajtogattunk gyerekkorunkban.
A másik, amit ha lát esetleg az ember, olyan, mintha előléptették volna, mintha a bölcsek kövét kapta volna meg, az a Jumbo. Azt én már láttam, én már ismerem a titkot. Tudom milyen a púpja.
Aztán ugyanígy érdekes az Airbus, meg a legnagyobb, legfurább szovjet gép, az IL-76-os.

Ezek közül Concorde még soha nem járt Magyarországon, ma lesz először. A francia légitársaság jött vele hozzánk. Azt éreztem már egy ideje, hogy kiég a szemem, mikor megláttam egy reflektor erős szúrófényét a távolban. Lassan, mint valami lidérc öltött testet, közeledett, és növekedett.
Még a nap is a háttérbe szorult, és átengedte a csillogást a fejedelmi gépmadárnak, ami kecses könnyedséggel készült a leszállásra, a farkát kicsit maga alá húzva, szárnyait szétterpesztve, kerékgumiban végződő lábait előre nyújtva, fejét, csőrét leszegve.
Gyönyörű!

Ahogy egy sas, aki az elhullott állatra ereszkedik, magabiztosan, kecsesen, lassan, tudva azt, hogy már a megjelenése minden vetélytársat elriaszt tette le a kerekeit, billegés nélkül puhán terhelt az első futóműre, még egy kicsit gurult előre nagy sebességgel, aztán hirtelen lelassult, mintha csak az lett volna a mozdulataiban, hogy eleget parádéztam, megnéztetek, de elég.

Tűhegyes orrát a földi irányítóra szegezte, lomhán gurult felé, és mikor már majdnem felszúrta az orrára a bizonytalanná váló férfit, megtorpant, megállt, mintha valamiben megakadt volna.

Sajnos ez már messzebb történt tőlem, a beton másik felére tették el, közelebb menni meg nem mertem, mert Mike is megjelent a Kutügy UAZ-zal bámészkodni. De amint a váltásom megérkezett, minden szabályt felrúgva gyalogoltam át, megnézni közelebbről.
Sokkal kisebb, mint aminek gondoltam, sokkal keskenyebb, sokkal törékenyebb. Amit korábban jól láttam, hogy az orra olyan hegyes, tényleg át tudná szúrni a mellkasom. Nem tudom mi a hangsebesség, mert a Zsigulimmal is csak 125 kilométer per órás sebességgel mentem eddig, amikor egyszer tövig nyomtam a gázt, ezeken a gépeken meg nemigen látszik, hogy felszálláskor 250 körüli sebességgel haladnak, tehát nem tudom, mi az, amit ez a Concorde átlép, de hogy ehhez ilyen forma kell, tekintélyt parancsol a tény.
Mint egy Forma 1-es autó az Újpalotai lakótelep parkolójában, úgy mutatott a többi gép mellett.
Jézus testeként tettem volna a számba a kihűlt croissant vagy mi az a kis levegővel felfújt ízetlen süti, amiről sose tudom, hogy édesnek vagy sósnak akarták eredetileg és amit orrhangon kommentálva adogatnak az Air France-ról mindig, de későn érkeztem, bezárták már, nem tudtam ciházni.