138

1988. január 2.   szombat

Ma is gyenguszon vagyok, valami lehet velem, mert mindent kihányok, és ezt már a doki is betegségnek titulálta, itt tart pár napig megfigyelésen.
Nagyjából ennyi is történt, figyelnek.
Azt se nagyon, csak, hogy élek-e?
Ezt is csak délelőtt, meg este.
Meg a kímélő étrendet tartották megfelelő kezelésnek. Emlékszem a konyhára, meg az itteni kajákra és meghökkentem, hogy az egyszerű, kímélő ételek is milyen szarok, mennyivel jobb még az étel is Ferihegyen, mint itt.
A normál kaja messziről kifejezetten mosléknak tűnt.
Jól meg tudtam figyelni, mert a többiek azt kapták, de hozzá se nyúltak, amíg el nem vitték a szennyest, addig érintetlenül, a kis szekrényekre kitéve párologtak és hűltek.

Na hát és ja, a többiek.

Négyen fekszenek még a kórteremben.
Nem beszélgetünk.
Én nem nagyon akarok, ők meg nem tudnak.

Az ápolót kérdeztem meg délután, hogy mi történt velük, mert mindegyik mozdulatlanul fekszik, tátott szájjal, amiből extrém hosszan lóg ki a nyelvük. Nem is lóg igazából, hanem bedagadva meredezik ki, mintha mindegyik egy lila bébi delfint nyelne le épp egyben.

Kiderült, hogy valami barom egy koszos tűvel végigtetovált egy csomó embert, mindegyiknek feldagadt a nyelve, meg a szája, azért fuldokolnak itt mellettem a félbemaradt tetoválásaikkal. Be voltak rúgva, és az arc dicsekedett, hogy milyen fasza tetkókat tud csinálni, erre valaki jelentkezett rögtön, hogy na, akkor vele kezdje, neki csináljon, de ezzel divatot is teremtett. Csak valahogy a filmekből látott módszer, hogy a gyufa lángjától kormos tűt még leöntik egy kis Keverttel, valahogy nem vált be.

Nagyon fájhat a nyelvük, a torkuk, meg ahogy néztem, minden egyéb mozdulat.
És ahogy a kaját nézik, azt mutatja, hogy éhesek.

De a doki szerint jó nekik a normál kaja, nem kell ide pépes étel, ha ezt a zseniális tetoválós ötletet le lehetett nyomni a torkukon, akkor lemegy ott minden.

Nekem társaságnak pont megfeleltek, tudtam pihenni, nagy szaladgálás nem volt.