134

1988. január 6.   szerda

Ma egy kicsit beszélgetni is tudtam a srácokkal, azt mondják, már a tetoválás elejétől fogva olyan érzésük volt, mintha gyaluval állt volna neki a mester, pokolian fájt a művelet és negyedóra múlva már rázni kezdte őket a hideg, és érezték, hogy dagad a nyelvük.
Erre a művész elvtárs kitalálta, hogy nem baj, akkor azt csinálja, hogy ha valaki már nem bírja, addig pihen, míg a következő is ebbe az állapotba nem kerül. Így rotációban sokkal több embert tud kidekorálni. Volt kapkodás is, versengés, kiét csinálja először. Mesélték a srácok, hogy valamelyik kórteremben fekszik egy srác, akinek a nagy kavarodásban, véletlenül a körlettársa barátnőjének a nevét tetoválta fel.
A rotáció mindenkinek tetszett, nagyon jó ötlet, sokan egyetértettek, örültek, hogy csökken a várakozási idő. És sokáig senkinek nem tűnt fel, hogy egyikük sem került vissza abba az állapotba, hogy folytatni lehessen. Sőt, szinte egyszerre lettek olyan rosszul, hogy muszáj volt a dokival beszélni, az meg mindet felvette azonnal gyengélkedőre.
Így most a környező kórtermekben összesen tizenegyen fekszenek úgy, mint ők. Mindnek rögtön bedagadt a nyelve, úgy vonultak libasorban a gyengélkedőre, hogy mindegyiküknek kényszerű grimasz honolt az arcán, és ha nem fájt volna, kedvük lett volna röhögni egymáson, mert mint mondták, némelyikük olyan volt a felpüffedt nyelvvel, mintha Alien akart volna a száján keresztül megszületni.
A doki marha ideges lett, hogy ez az országos parancsnokságon is kitudódik, ezért napokig nyomta beléjük az antibiotikumot meg tán szteroidokat is, nehogy tovább kelljen küldeni őket így a Honvéd kórházba. Azonnal megtépázná a határőrség tekintélyét egy szakasznyi nyelvöltögetős katona. Nem, nem szabad ezeket sehova elvinni, dögöljenek meg.

Azért persze a doki sűrűn benézett a napokban, hogy élnek-e még.

Velem nem ilyen alapos, a kivizsgálást ma már nem is említette, csak hogy holnap hazaenged, mert a gyógyulásom a nagyon közeli napokra jósolható. Azt már lehet a laktanyában, vagy otthon. Fejezzem be máshol, ne gondoljam, hogy itt meggyógyítanak teljesen, itt csak az irányt határozzák meg.
Nekem mondja, de az az érzésem, hogy a többieknek szánta, hogy innen háromféle módon lehet kijutni. Az egyik mód, hogy hajlandóság mutatkozik bennem a gyógyulásra, ha ennek a jeleit meglátják, mehetek a francba. Vagy nem gyógyulok, de menthető vagyok, akkor a Honvéd kórház az irány, minden egyéb esetben tepsiben mehetek innen.


Gyáva alak ez a doki, amíg fennáll az életveszély, ott toporog a kezeit tördelve, de amint biztos, hogy a beteg túléli, már támad, fenyeget.

Mindegy, holnap elhagyom a gyenguszt végre.

138

1988. január 2.   szombat

Ma is gyenguszon vagyok, valami lehet velem, mert mindent kihányok, és ezt már a doki is betegségnek titulálta, itt tart pár napig megfigyelésen.
Nagyjából ennyi is történt, figyelnek.
Azt se nagyon, csak, hogy élek-e?
Ezt is csak délelőtt, meg este.
Meg a kímélő étrendet tartották megfelelő kezelésnek. Emlékszem a konyhára, meg az itteni kajákra és meghökkentem, hogy az egyszerű, kímélő ételek is milyen szarok, mennyivel jobb még az étel is Ferihegyen, mint itt.
A normál kaja messziről kifejezetten mosléknak tűnt.
Jól meg tudtam figyelni, mert a többiek azt kapták, de hozzá se nyúltak, amíg el nem vitték a szennyest, addig érintetlenül, a kis szekrényekre kitéve párologtak és hűltek.

Na hát és ja, a többiek.

Négyen fekszenek még a kórteremben.
Nem beszélgetünk.
Én nem nagyon akarok, ők meg nem tudnak.

Az ápolót kérdeztem meg délután, hogy mi történt velük, mert mindegyik mozdulatlanul fekszik, tátott szájjal, amiből extrém hosszan lóg ki a nyelvük. Nem is lóg igazából, hanem bedagadva meredezik ki, mintha mindegyik egy lila bébi delfint nyelne le épp egyben.

Kiderült, hogy valami barom egy koszos tűvel végigtetovált egy csomó embert, mindegyiknek feldagadt a nyelve, meg a szája, azért fuldokolnak itt mellettem a félbemaradt tetoválásaikkal. Be voltak rúgva, és az arc dicsekedett, hogy milyen fasza tetkókat tud csinálni, erre valaki jelentkezett rögtön, hogy na, akkor vele kezdje, neki csináljon, de ezzel divatot is teremtett. Csak valahogy a filmekből látott módszer, hogy a gyufa lángjától kormos tűt még leöntik egy kis Keverttel, valahogy nem vált be.

Nagyon fájhat a nyelvük, a torkuk, meg ahogy néztem, minden egyéb mozdulat.
És ahogy a kaját nézik, azt mutatja, hogy éhesek.

De a doki szerint jó nekik a normál kaja, nem kell ide pépes étel, ha ezt a zseniális tetoválós ötletet le lehetett nyomni a torkukon, akkor lemegy ott minden.

Nekem társaságnak pont megfeleltek, tudtam pihenni, nagy szaladgálás nem volt.