518

December 18. Csütörtök

Egy héten csak egyszer volt fehérnemű csere. Nagyon vártuk. Múlt héten ez valamiért teljesen elmaradt, ráadásul a tegnapelőtt elázott holmijaink sárosak, vizesek voltak még. Hatalmas kupacba, a földre hajigáltuk a zoknit, alsónadrágot, törülközőt, atlétatrikót, aztán sorba álltunk és normál esetben tisztát vételeztünk a raktárból.

Két másik szakaszt meztelenül hajtottak az első emeleti raktár elé, mi legalább felvehettünk melegítőnadrágot. Másfél órája álltunk a széles folyosó két oldalán, egyre türelmetlenebbül, senki sem árulta el, mire is várunk tulajdonképp, a cuccokat mindegyikünk eldobálta már. A ruhátlan srácok arcát sütötte a meztelenségből adódó szégyenérzet, és kezdtek fázni is. Ingerülten kérdezgették, mikor kapnak végre alsógatyákat. Ellenségesen méregettek minket, nadrágosokat és haragosan kiabáltak ránk, ha valamelyikünk rajtuk felejtette – akár egy pillanatig is –, a tekintetét. Csak a Komári nem nagyon vette észre magát, de semmi mást nem tett, mint amit egyébként: bámult maga elé.

A pucérak persze sértésnek vették, hogy hiába kiáltoznak neki, meg sem moccan, továbbra is bambul a képükbe. Néhányuk agresszívan förmedt rá.

– Mit nézel, barom? Nézd a padlót inkább, mert letépem a fejed! Köcsög vagy? Széttéplek, ha nem fordulsz előre!

A bikanyakú nem mozdult, mintha szándékosan ingerelte volna őket. Tényleg úgy nézett ki, mindjárt széttépik. Két-három nagyhangú elindult felé.

Hirtelen Szabó penderült eléjük.

– Vissza, barmok! Egy lépést se tovább!

Felbátorodtunk mi is. Ennyit tesz egy melegítőnadrág.

– Álljatok vissza a sorba! – kiáltottuk többen.

– Kussoljatok! – válaszolták azok. – Azt a barmot akarjuk rendre teremteni! Nem moziban van!

Közben a meztelenek szépen felsorakoztak a nagyhangú társaik mellé.

– Ne álljatok elénk! A barommal van dolgunk!

Komári ügyet sem vetett a vitára, csak akkor riadt fel egy kissé, mikor Szabó megfogta a karját.

– Lehet, hogy rátok nézett, de köztünk van. Nem olyan második emeleti meztelen csiga, mint Ti! Gyertek, ha valami dolgotok van vele!

Annál mulatságosabb látványt, amit most az ellenfél nyújtott, nem sokat láttam. Testük teljes egészében hófehér, de mindnek elvörösödött az arca, mintha egy hosszú fáklyasor lennének.

– Szemétláda! – kiáltotta a legaktívabb meztelen, most jól látszott, milyen aránytalanul nagy a feje. – Ezt nem úszod meg szárazon.

A két ellenséges sorfal egymás felé indult. Én nem örültem különösebben, sosem verekedtem, most sem volt kedvem. Hirtelen felcsattant a raktárvezető tisztes hangja:

– Emberek! Ma nem lesz tisztacsere…

Itt elakadt. Most nézett ránk, rögtön felmérte a helyzetet. Kicsit hátrébb lépett, aztán az arcán apró mosollyal kérdezte.

– Jól látom, amit művelnek, katonák? Mi ez a sorfal?

Legyintett.

– Különben mindegy! Szóval… Egy hét múlva tudunk gatyát cserélni!

Rámutatott a szennyesgatya-dombra, szemében apró fény csillant.

– Mindenki válogassa ki a saját gatyáit, saját zokniját!

Néztem a meztelen sorfalat, a gyűlöletet a szemükben, a feszültséget a testtartásukban, a meghökkenést az arcukon. Néztem az esetlen testeket. Cikáztak a gondolataim.

Nem! Én nem akarom senki alsógatyáját magamra húzni! Két hete izzad benne a valaguk.

Pfújjj…

Viszont alsógatya kell ilyen hidegben a gyakorlópályán!

A raktáros hangosat kiáltott.

– Öt perc múlva senkit nem akarok itt látni. Értve?

Összetalálkozott a tekintetünk Szabóval.

– Gyerünk! – ordított és mint valami tigris, ugrott a dombhoz. Követtem, s mindenki, aki felocsúdott. Tépkedtük ki a szaros gatyákat a kupacból és próbáltunk jellegzetességekre bukkanni, kerestük a sajátunk. Már nem csak a meztelen volt az ellenség, de azért nagyobb fülest adtam nekik, mint a társaimnak és nagyobbakat is kaptam tőlük. A verekedés csak kialakult valahogy!

Ne szarozz annyit! – szólt Szabó – Csak a méretre figyelj! Szaladjunk a kantinba mosószerért!

Sikerült egy sértetlennek látszó gatyát találnom, az egyik zoknit az utolsó pillanatban elszakította egy kéz, amelyik megmarkolta és szorította, amíg bele nem mélyesztettem a fogam. Majd elengedtem, legyen az övé, gyorsan belemarkoltam a kupacba egy újabbért.

Aztán szaladtunk le a kantin felé, sokan követtek bennünket, de a meztelenek a kapunál –ahogy besüvített a jeges szél–, megtorpantak. Még láttam, hogy sokuk visszaindul, fel az emeletre, gondolom nadrágot húzni, de aztán futottam tovább. A szakaszunk felvásárolta az összes mosószert a kantinból, míg a meztelenek koszos alsókat hordtak még néhány napig.