6

1988. május 13. péntek

A kopaszok nagy része napokkal korában megérkezett, már járnak tanulószolgálatba. Nincs itt mind, el se férnének, előtte le kell szereljünk.
Mi már egyenesen útban vagyunk.

De aki itt van, azt már mindenki használja különböző szolgálatokra, takarításra. Van egy srác köztük, akit sehova nem visznek, semmit nem csinál.
Nagydarab, halk szavú, arcra riadt kiskamasznak látszik.
De 52-es a lába.

Ez inkább az óriásokra jellemző, nem a kamaszokra. Eddig csak papucsot kapott, abban slattyogott ide-oda. Ma végre megérkezett valami központi elosztóból egy vadi új bakancs. Az a hír kapott lábra, hogy Adyligeten nem volt ekkora méretű bakancs, és külön le kellett gyártatni.

Pihenőidőben nem hordunk bakancsot. Amint bejövünk a szolgálatról, azonnal átvesszük a papucsot vagy a tornacipőt. Az a szokás nálunk, hogy a bakancsokat a folyosón a körlet falához egymás mellé állítjuk. Mivel a sarkaik egy vonalban vannak, jól látszik a köztük lévő különbség.

A kopasz bakancsa viszont nem nagyobbnak látszott, hanem egyenesen olyan volt, mintha síléc keveredett volna a surranók közé. Zengett a folyosó a röhögéstől ahogy nézegettük ezt a csónakot, mindenki a lábára próbálgatta, sőt én bakancsostul bele tudtam lépni.

Aztán nagyon gyorsan elhalt a röhögés, amikor Kníznerrel az élen a tisztek elindultak a körletekbe szekrényellenőrzést tartani.

Gondolom a kopaszok előtt akarnak erőt demonstrálni, de szerintem jobb lett volna, ha ezt a leszerelésünk utánra időzítették volna. A kopaszoknak ezt a sok nyegle, engedetlen, idős katonát nem kellett volna látni.
Volt aki nem akart felkelni az ágyból, más azt válaszolta, hogy ott a szekrény, nézegessék, addig ő elmegy budira. Nekem meg megtalálták a nagyalakú határidőnaplóm, amibe esténként bemásoltam a reptéri lépcsők verseit.
Le is foglalták rögtön.
Láthatóan nem elégítette ki a kíváncsiságukat az a válaszom a mi ez? kérdésre, hogy a feljegyzéseim.

– Milyen feljegyzések?
– Gondolatok.
– Micsoda? Gondolatok? Mit csinál velük?
– Gyűjtőm.
– Minek?
– Hogy meglegyen. Mint egy gyűjtőnek, csak meglegyen és kész.

Azzal váltunk el, hogy na, majd ők utánanéznek, mi ez.
Lefoglalják, megvizsgálják.
Knízner arcán egy erőteljes rángás szaladt végig amikor hanyagul utánuk szóltam, hogy legkésőbb a leszerelésig szeretném visszakapni.
Nem volt benne se jelentem, se hadnagy elvtárs.
Csak ez a felszólítás.
Knízner szemében látszott, hogy meg tudna ölni, de nem szólt, kilépett a körletből.

Nem baj, vigyétek, olvassátok el, mit gondolunk rólatok.

529

December 7. Vasárnap

Megint borzalmasan horkolt éjjel a bikanyakú! Rázogattuk, lökdöstük, rugdostuk, de nem használt. Újra éberen virrasztottunk hajnalig. Hangos sóhajtások, elfojtott káromkodások jelezték, hogy egyikünk sem alszik. Már a reggel homályos fénye derengett be az ablakon, amikor a terem elejéből a bikanyakú ágyához robogott egy megtermett srác.

– Én ezt nem bírom tovább! – mondta ingerülten. – A kollégiumban bevált egy módszer, most is jónak kell lennie.

Felkönyököltünk, Szabó még ki is kelt az ágyból és a srác mellé állt.

– Milyen módszer?

– Add a papucsod, ne dumálj!

Szabó lehúzta a papucsait, s a srác felé nyújtotta. Vietnami gumitalpú, pántos produktum volt. A srác kikapta a kezéből és ugyanazzal a lendülettel, hatalmasat csapott a vele a bikanyakú homlokára. Ijedten szisszentünk fel.

Ez azért kicsit sok!

Csak amikor a zúgolódás abbamaradt, tűnt fel, hogy a horkolás nem szűnt meg.

– Hihetetlen! – hüledeztünk.

A srác visszaadott Szabónak fél pár papucsot.

– Itt van, üssed te is!

Csitt! Csatt!

Felváltva záporoztak az ütések a széles, lapos homlokra.

– Üsd erősebben, még nem elég! – kiáltotta a srác izzadtan.

Suhintottak még egyet-kettőt, aztán valaki odakiáltott.

– Elég lesz srácok, abbahagyta!

Még ütésre emelt kézzel vizslatták a szerencsétlen alvót, s miután tényleg elcsendesedett, elballagtak aludni. Hogy felébredt-e, csak ennek semmi jelét nem adta vagy az egészet átaludta, nem derült ki.

Néhány óra múltán, ismét a szokásos reggeli ordítós tisztes rekedt hangjára riadtunk. Megráztam a bikanyakút.

– Kelj fel, baszd meg, ébresztő van!

Az felemelte a fejét és felém fordult. Kisebesedett homlokán szépen kirajzolódott a papucs talpának rácsos mintázata, s tán még a “Made in Vietnam” felirat is belesajtolódott.