246

Szeptember 16 Szerda

Reggel a szokott időben keltettek, de jelezte az alegység ügyeletes, hogy a tisztek kihallgatásra rendeltek, készüljek. Reggeli után készen voltam teljesen, de a legteljesebben arra, hogy szájon vágjam Bakonyit, egy gerinctelen Berbent.
Medvének, és ami súlyosbító körülmény, Robinak a haverja.

Robi már egy ideje eszembe sem jut, már feleselni is meguntunk egymással, ha ő van a konyhán, nem köszönünk egymásnak, nem szólok be neki, nem tesz megjegyzéseket, ellenségesen méregetjük egymást, szúrósan figyelem minden mozdulatát, ahogy a kaját adja nekem, ő látja ezt, már meg sem próbál, szart, vagy kevesebbet adni, gyorsan kiadja, ami jár, ne is lásson.
Hosszú út vezetett idáig.
Néha viták, kiabálás, de a legutóbbi összezördülésünk óta, ha úgy ítélem meg, hogy nem megfelelő az étel, amit adott, akkor keményen a szemébe nézek és ha nem fogadom el egyáltalán, akkor félretolom a tányért, ha csak azt várom, hogy egészítse ki, akkor meg vissza az orra elé. Ő legfeljebb szitkozódik, de hozzácsap még valamennyi húst, köretet, vagy ad egy új tányér kaját.
Nem akar vitát már ő sem, a múltkori eset komoly presztízsveszteség volt, nem akar többet ilyet. Engem meg már nem érdekel, adjon rendes kaját, amúgy meg szarok rá.
Van abban a mondásban valami, hogy embert barátjáról, ezt már Ketyával kapcsolatban is felfedeztem, de markánsan, Robi és Bakonyi barátságával kapcsolatban merült ez fel. Bakonyi alakra, testtartásra, gesztusaiban, de még hanghordozásban is teljesen azonos Robival, mintha egypetéjű ikrek lennének. Az a sunyi nézés is, amit már Robiban is rettentő visszataszítónak találtam, Bakonyiban ugyanúgy megvan.

És ma azt találta kérdezni a folyosón, hogy mi van baszdmeg Dvorszky, fegyveres zendülésre készülsz, minek neked egy húszas tár, meg hogy reméli, most kicsinálnak a tisztek. Kajánul vigyorgott, éreztem, hogy szeretném pofán vágni, de aztán csak bemutattam neki a középső ujjamat és folytattam az utam.

Aztán politikai foglalkozásra vezényeltek délelőtt többünket. Korlát százados tartotta, annak szentelte a foglalkozást, hogy milyen fontos feladata van Magyarországnak nem csak katonai szempontból, mert az nem kérdés, hogy az első bástya vagyunk a Szovjetunió védelmének szent feladatában, de ideológiai hadviselésben is jeleskednünk kell, ezért a legkisebb jelet, ami gyengítheti, ne adj isten nyíltan a rendszer ellen tör, írmagjában kell elfojtani. Például ebben a feladatban ránk osztott szerepben fokozottan kell figyelni a fegyveranyagra, mert az olyan eset, mint a tegnapi, felveti a szándékosság kérdését, és ha beigazolódik a sejtés, kegyetlen határozottsággal kell fellépni ellene, mit gondol erről Dvorszky határőr?
A fasz kilós, olyan teátrálisan adta mindezt elő, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy ez a színjáték az én megfélemlítésemet szolgálja. Igazat adtam neki, mintha nem én lennék, akinek a bőrére alkudoznánk épp, aztán az elsők között húztam ki a teremből.

Rögtön ezután hívattak a tisztek, a kilós, az őrnagy és a két kopasz hadnagy előtt kellett megjelennem. Gondolom a százados elmesélte már, hogy mennyire belém állította a szart a foglalkozáson, mert majdhogynem sajnálkozással hirdettek ítéletet.
Most az egyszer ezt véletlen botlásnak minősítik, de a fegyver és lőszer kiadási szabályokon szigorítani fognak. Ezt a kötelékek is kihirdették, mondván, hogy köszönje mindenki nekem, de nagy tolongás nem lett, néhány kurva anyád Dvorszky hangzott el, de elég is ez, a hajbókolással úgyse tudtam volna mit kezdeni.

Aztán hogy, hogy nem, délután a balhé ellenére kiengedtek szabadnapra, bár holnap majd délre vissza kell jönnöm. Átmentem rögtön Edithez, ahogy hazaértem, de nagyon ellenségesen fogadott.
Az apjának ugyanis küldött egy levelet a rendőrség, hogy jelenjen meg megadott időben a Skodájávál a kapitányságon. Napokig tiszta ideg volt az egész család, nyilván mindenki arra gondolt, hogy nyilván én csináltam valami piszokságot, amikor kölcsön kaptam.
Az apja szerencsére nem is volt otthon, Edit szerint jobb is, mert borzasztóan mérges rám, azt se tudja mit csinálna velem, ha itt találna. Ez valahogy nem erősítette meg azt a szándékom, hogy sokat időzzek náluk, Edit meg nem volt hajlandó eljönni otthonról, mondván ezekben a vérzivataros időkben szükségük van a szüleinek a támogatásra.
Bűnözőnek éreztem magam, az anyja tekintetére hagymát és szalonnát is húzhattam volna magam mellé, de azt nem tudtam megfejteni, mit tettem. Egyszerűen nem emlékeztem semmi olyanra, ami miatt ilyen eljárást kellett volna a rendőrségnek kezdeményeznie.

Mára teljesen elment a kedvem mindentől, Buksi jelenléte vigasztalt csak, amikor órákra elmentem vele sétálni. Aztán persze nemsokkal később kiderült, hogy valamilyen bűneset miatt az összes fehér Skodát berendelték a városban, adatokat, meg az állapotukat nézték meg, Edit apjáé tiszta. Gondolom cserbenhagyásos gázolás vagy valami egyéb történhetett, és törés, új fényezés nyomát kereshették.
Tisztázódtam és legközelebb már erről nem is beszéltünk, de valami bizalmatlanság a szülőkben visszamaradt.