48

1988. április 1. péntek

Ma mielőtt elindultam volna a laktanyába, megbeszéltem Anyuékkal, hogy jöjjenek be vasárnap hétre, adok ki nekik újságokat, cihát.
Ha netán szolgálatban leszek, majd leküldöm valamelyik megbízható társammal.

Délelőtt viszont egész más foglalkoztatott.
Ketya átjött, és elmondta, hogy van világútlevelünk január elseje óta.
Nem is értem ezt.

– Mink van?

– Hát világútlevelünk. Amivel a világ bármely országába elmehetünk. Januárban jött ki erről valami jogszabály, mert az MSZMP fejesei úgy érezték, hogy ezt most megadhatják. Persze, nem lehet csak meghatározott mennyiségű valutát venni, valuta kiviteli engedély kell hozzá, meg vízumok a célországtól, de ha akarunk, mehetünk.

Forgott velem a világ.

– Bárhova?

– Ahová csak akarsz.

– Angliába is, Franciaországba is?

– Oda is, de akár Amerikába is!

– Amerikába? Basszus, igaz ez? Ez kurva jó!

–  Ja, csakhogy a katonaság után egy darabig nem lehet innen kiutazni. Van valami törvény.

– Ó, az Isten bassza meg!

– Úgy valahogy.

– De én megpróbálok igényelni, lesz ami lesz! – mondom.

– Kell hozzá személyi.

– Leszerelek és visszakapom.

– Vissza.

– Mutasd a tied.

És ahogy néztem, kicsit el is érzékenyültem. Lassan másfél éve nem láttam a sajátom. Akkor leszek igazán civil valóban, ha ezt a kezemben tudom.

48 nap és szabad vagyok.
Utazni akarok.
Szerzek útlevelet.
Muszáj.

Korabeli rövidfilm a világútlevél bevezetéséről.