371

Május 14. Csütörtök

Fölnyomott a Robi Cupinál, valami olyasmivel, hogy nem jól csinálom a zárást, gondolom, nem viseli jól, hogy már csak pár napig tartozom alá. Cupi meg akart fenyíteni még utoljára, nem tudom miért most, miért nem tegnap, akkor lett volna oka. A büntetésem, hogy berakott őrszolgálatba holnapra. Elmondta, hogy többet a konyhára nem kell lemennem, át fognak helyezni.
Ez így egy kicsit hirtelen jött, jó régóta küzdöm, voltak utalások, de így egyszer csak hirtelen, nagyon szarul esett. Elszoktam már attól a bizonytalanságtól, ami a kiképzés állandó jellemzője volt, amitől igazán elviselhetetlennek éreztem az egészet. Nagyon rossz érzés, ha úgy tűnik, találomra dobálják az embert, ha azt, akiről döntést, hoznak, annyira sem  veszik figyelembe, hogy tájékoztassák, mi fog vele történni, mikor és miért. Valahogy azt vártam, hogy néhány nappal előtte közlik, hogy elhelyeznek, hogy hova kerülök.
De megint ilyen hirtelen jött. Mint egy forgószél. Felemel és ledob valahol.
Utálom ezt.
Cupi meg se tudta mondani, hogy konkrétan mi lesz, vidékre kerülök-e vagy nem, csak hogy a konyháról felrendelnek, hogy ott már ne okozzak kárt. Ezt nem értem, miből feltételezik, tegnap volt az első botlásom.
Azt sem sikerült Cupitól kiderítenem, hogy mikor tesznek el innen, mindenre az volt a válasza, hogy holnap őrszolgálatba tett.
Megint félelmetes a jövő, ijedt voltam nagyon. Az egyetlen előnye mindennek, hogy Robinak már semennyi ideje sincs velem foglalkozni, megszabadultam tőle. De ez most csak tény, nem öröm.

Délután leadtam a szakácsruháim, felköltöztem a konyháról. Utoljára voltam lenn. Volt ebben valami félelmetes. Nagyon vágytam erre a percre régóta, de most félek, és fura nosztalgikus hangulatba kerültem. Rossz volt kipakolni a szekrényem, rossz volt úgy körbenézni, úgy kilépni, hogy egy komplett bejáratott kis birodalmat hagytam hátra.
Valami fura érzés szorította a torkom, tegnap még szét akartam verni mindent, ma meg fáj kilépni innen azzal a tudattal, hogy utoljára teszem.
Vidáman, mosolyogva pakolásztam, igyekeztem a lehető legnagyobb fesztelenséggel tenni, mintha mindez rettentő örömet okozna, hogy Robi ne lássa a bizonytalanságom. Ez sikerült is, mert láthatóan zavarban volt, nem szólt hozzám, nem gúnyolódott. Persze azt is láttam, hogy nem akar az új szakács előtt úgy viselkedni, ahogy szokott, hányingert keltően simulékony módon diskurált. Az egyetlen jó dolog tényleg az, hogy ezt nem kell többet elviselnem.

Reggel még együtt nyitottam a kopasz szakáccsal, úgy láttam, nem volt rá hatással Robi. Elbeszélgettünk, elmondtam, hogy a saját elhatározásomból hagyom itt a konyhát.
Ez az égbekiáltó marhaság nyomot hagyott az arcán egy időre, de aztán egész jól elbeszélgettünk. Eszembe jutott, hogy elmondom neki, hogy csak amiatt került ide, mert én el akartam helyeztetni magam. Hogy nekem köszönheti, hogy itt van, de végül soha nem mondtam neki. Sportszerűtlen lett volna, mintha ezzel kiváltságot akarnék kieszközölni a jövőre nézve. Meg hogy érezze lekötelezve magát.

De ne érezze.

Nem érdekel.

Amúgy meg jó gyereknek tűnik.

405

Április 10. Péntek

Nem kellett mennem mégsem szolgálatba, ma is betegnek vagyok beírva. Nem számítottam erre, mert tegnap Cupi mintha azt mondta volna, hogy beosztott mára.

Munka nélkül egész jól telnek a napok, de megint pária vagyok, kerülnek a többiek, azt hiszik meghibbantam. Elkerülök a konyháról és ettől nemhogy riadt és elkeseredett nem vagyok, mint más normális ember lenne, hanem még örülök is. Rejtély számukra miért akarok oda kerülni, ahonnan mindenki más menekül.

Lementem gyúrni, Kozmával beszélgettünk, lehúzták szabadnapról, mert nem borotválkozott meg rendesen. Nem érti ő se mit akarok, de azt mondja, Robit ő is utálja, nem szívesen dolgozna vele. Ez némi lelket önt belém, mostantól erre fogok hivatkozni. Robi becsületén olyan nagyot nem rontok ezzel és ez legalább érthető. Ha még utalok is rá, hogy végül nagyrészt ő intézte el nekem, ő fúrt ki, még sajnálni is fognak.

Ez az. Ez jó lesz így.

Azt mondom, annak örülök, hogy nem sokáig szívathat már. Ha viszont megemlítem, hogy katona akarok lenni, mindenki gyanakodva figyel, hibbantnak tart.

Hát kapnak nekik tetsző választ!