311

Július 13. Hétfő

Megint Rövid Ugrás. Éjjel fél 12 körül, a szolgálat után másfél órával sikerült lefeküdnöm, de olyan döglesztő a hőség a körletben is, hogy mindegyikünk csak forgolódik, aludni nem tudunk. Megbeszéltük, hogy mindenki kimegy a körleten kívülre fingani, mert annyira nincs légmozgás, hogy egy csomóban megáll, felforrósodik és marja a torkunk belégzésnél. Csak Misike szarik rá, azt mondja az övé jószagú, nézzük csak!

Kiabálunk, párnával dobáljuk, de csak annyit érünk el, hogy megállapítja, jó ez most tényleg nem olyan volt, mint amilyen szokott lenni, de a következő már tuti sokkal jobb lesz, és megint bereccsent egy súlyosat.

Hajnal ötkor ébresztő, támolygok, alig állok a lábamon, de sajnos délelőtt F1-re visznek kampózni.

11 körül megjelent a Kilós és elmagyarázta, hogy egy francia katonai attasé érkezik a vezérkar befolyásos tisztjeivel, 20 perc múlva teljes zárás lesz a reptéren. Ezeket meg nem tűri, mindjárt küld valakit, hogy összeszedje – mutat a földre tett vizes üvegre.

Aztán beül a Latviába, nagyot húz egy párától gyöngyöző vizes palackból és elhúznak a sofőrrel a társaim felé. Valóban jön is nemsokára a kutügyről egy pihenős katona és begyűjti a vizeinket.

Amint elment, úgy érzem, ezek megölnek, attól az üvegtől függ az életem. Ebben a hőségben nem lehet máshogy kibírni.

20 perc múlva valóban zártunk, bár ez most egy ún. kis zárás volt, ami két főt jelent, vagyis kijött mellém egy pihenős társam is. Neki az épp beérkező gép elejénél, nekem a végénél kellett állnom. Kis zárás, mert a francia az nem olyan fontos, majdnem ellenség. Szerencsémre a hátsó lépcsőn hagyták el a gépet a francia katonák, nagyon tetszett az egyenruhájuk. Nem is volt egyforma, némelyik mintha Rejtő regényből lépett volna ki, biztos, hogy idegenlégiós lehetett. Kijött egy kisebb magyar delegáció, a Kilós szokásához híven hajbókolt, és sorban kezet fogtak egymással.

Az egyik francia tiszt mikor hátralépett a kézfogás után, meglátott engem. Egy másodpercig sem teketóriázott, pár lépést megtéve egészen közel jött, hangos csattanással összecsapta a bokáját és feszesen tisztelgett nekem.
Amennyire tőlem telt, viszonoztam, bár Kilós rémült arcáról azt olvastam le a francia háta mögül, hogy istenem csak el ne rontsa! Tisztelegtem én már néhányszor baszki, megoldom.
És tényleg, a francia tiszt a tisztelgést követően még barátságosan felém is biccentett, majd visszalépett. Ezt látva a többi is felém fordult, tisztelegtek, de már csak hanyagul, a miheztartás végett. Aztán elvonultak.

A szám teljesen kiszáradt. Nagyon örülök, hogy semmi gubanc nem volt, nem kellett lelőnöm senkit, mert nem tudom, hogy csináltam volna, hogy ne a Kilós legyen az első.

Az ingem mintha kátrány lett volna ami épp a bőrömbe ég, úgy perzselt és amint magamra maradtam, kitűrtem a nadrágból. Nem szabad ilyet, de nem bírtam. Megpróbáltam az öv alá, de a nadrág fölé, a kettő közé bepasszírozni, de nem sikerült rendesen, nagyon szedett-vedettnek látszódtam. Viszont közben a derékszíj csatja hozzáért a hasamhoz, és több vörös csíkot is beleégetett. Hamar elmúltak, de érzékeny maradt a helyük.

Délután a köteléken Szadó őrnagy bejelentette, hogy fekete feliratokat találtak a betonon, és megállapították, hogy mi, határőrök rajzoltuk oda a bakanccsal. De ez elkoptatja a surranó talpát, ezért szigorúan tilos! Akit észrevesznek, hogy rajzolgat, vagy cseréltetni akarja bakancsát, arra rá lesz HTK-zva. Tilos továbbá álló helyzetben járőrözni, ami szerintem meg lehetetlen is, mindenesetre mivel a bakancs talpa olvad a meleg talajtól, tilos a megállás, folyamatosan járkálni kell, különben ki kell fizetni a bakancsot. Lényeg, hogy  tilos megállni, kötelező folyamatosan lépdelni. Vegyük tudomásul, hogy itt vigyázni kell a felszerelésre, mert az komoly érték. Tehát nincs rajzolgatás, nincs megállás.
Előre a hazáért.

Az, hogy mi megsülünk, nem érdekes.

371

Május 14. Csütörtök

Fölnyomott a Robi Cupinál, valami olyasmivel, hogy nem jól csinálom a zárást, gondolom, nem viseli jól, hogy már csak pár napig tartozom alá. Cupi meg akart fenyíteni még utoljára, nem tudom miért most, miért nem tegnap, akkor lett volna oka. A büntetésem, hogy berakott őrszolgálatba holnapra. Elmondta, hogy többet a konyhára nem kell lemennem, át fognak helyezni.
Ez így egy kicsit hirtelen jött, jó régóta küzdöm, voltak utalások, de így egyszer csak hirtelen, nagyon szarul esett. Elszoktam már attól a bizonytalanságtól, ami a kiképzés állandó jellemzője volt, amitől igazán elviselhetetlennek éreztem az egészet. Nagyon rossz érzés, ha úgy tűnik, találomra dobálják az embert, ha azt, akiről döntést, hoznak, annyira sem  veszik figyelembe, hogy tájékoztassák, mi fog vele történni, mikor és miért. Valahogy azt vártam, hogy néhány nappal előtte közlik, hogy elhelyeznek, hogy hova kerülök.
De megint ilyen hirtelen jött. Mint egy forgószél. Felemel és ledob valahol.
Utálom ezt.
Cupi meg se tudta mondani, hogy konkrétan mi lesz, vidékre kerülök-e vagy nem, csak hogy a konyháról felrendelnek, hogy ott már ne okozzak kárt. Ezt nem értem, miből feltételezik, tegnap volt az első botlásom.
Azt sem sikerült Cupitól kiderítenem, hogy mikor tesznek el innen, mindenre az volt a válasza, hogy holnap őrszolgálatba tett.
Megint félelmetes a jövő, ijedt voltam nagyon. Az egyetlen előnye mindennek, hogy Robinak már semennyi ideje sincs velem foglalkozni, megszabadultam tőle. De ez most csak tény, nem öröm.

Délután leadtam a szakácsruháim, felköltöztem a konyháról. Utoljára voltam lenn. Volt ebben valami félelmetes. Nagyon vágytam erre a percre régóta, de most félek, és fura nosztalgikus hangulatba kerültem. Rossz volt kipakolni a szekrényem, rossz volt úgy körbenézni, úgy kilépni, hogy egy komplett bejáratott kis birodalmat hagytam hátra.
Valami fura érzés szorította a torkom, tegnap még szét akartam verni mindent, ma meg fáj kilépni innen azzal a tudattal, hogy utoljára teszem.
Vidáman, mosolyogva pakolásztam, igyekeztem a lehető legnagyobb fesztelenséggel tenni, mintha mindez rettentő örömet okozna, hogy Robi ne lássa a bizonytalanságom. Ez sikerült is, mert láthatóan zavarban volt, nem szólt hozzám, nem gúnyolódott. Persze azt is láttam, hogy nem akar az új szakács előtt úgy viselkedni, ahogy szokott, hányingert keltően simulékony módon diskurált. Az egyetlen jó dolog tényleg az, hogy ezt nem kell többet elviselnem.

Reggel még együtt nyitottam a kopasz szakáccsal, úgy láttam, nem volt rá hatással Robi. Elbeszélgettünk, elmondtam, hogy a saját elhatározásomból hagyom itt a konyhát.
Ez az égbekiáltó marhaság nyomot hagyott az arcán egy időre, de aztán egész jól elbeszélgettünk. Eszembe jutott, hogy elmondom neki, hogy csak amiatt került ide, mert én el akartam helyeztetni magam. Hogy nekem köszönheti, hogy itt van, de végül soha nem mondtam neki. Sportszerűtlen lett volna, mintha ezzel kiváltságot akarnék kieszközölni a jövőre nézve. Meg hogy érezze lekötelezve magát.

De ne érezze.

Nem érdekel.

Amúgy meg jó gyereknek tűnik.

387

Április 28. Kedd

Ma nem osztottak be szolgálatba, este viszont újra egy BTSZ (bent töltendő szabadnap), nem mehettem ki. Most nem mentem Cupihoz bosszantani, én is tudomásul vettem, lementem gyúrni és utána visszakushadtam a körletbe.

Lemaradtam arról, mikor Nitró megérkezett, de valószínűleg megszáradt a húgy, mert semmit nem vett észre, bár ment is szolgálatba. Kérdeztem az írnok srácot, hogy mi volt, mi baja Nitróval? Azt válaszolta, hogy megszopatta, mert szombaton lett volna egy Tengs-Lengs koncert, ki akart menni, de Nitro nem engedte, tegnap meg, mikor kinn volt, felhergelte magát, miközben ivott a haverokkal.

Javasoltam, hogy ne legyünk rosszban sose, bár emeletes ágyon alszom, relatíve biztonságban. Megnyugtatott, hogy velem nincs baja, sőt tetszik neki, ahogy Nitróval feleselni szoktam.

Basa nem sokkal később felszólt a konyháról és megkérdezte, bezárnék-e helyette.
Elvállaltam, de mikor megérkeztem, Basa nem ment fel a körletbe, hanem lenn maradt velem. Elmondta, hogy csőszerelmes, ki akar szökni a csajához. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele menni. Miután letisztáztuk, hogy csak innen mennénk ki együtt, a csajához már csak ő menne, igent mondtam. Az volt a terv, hogy lenn maradunk a konyhán, mert úgy könnyen elsunnyoghatunk a kerítés mellett hátra. Sajnos egy túlbuzgó sorállományú öreg őrmester volt a csüti. Nagy mákunk volt, mert először zárás után kióvakodtunk egészen a gazos rész végéig, ahol Basa megmutatta azt a lukat a kerítésen, ahol ki lehet bújni, majd visszamentünk a konyhára, hogy kicsit később nekiindulunk, amikor megszólalt a telefon és a csüti kérdezte hol a konyha kulcs, mit csinálunk még ott. Emiatt mára lemondtunk a szökésről. Nem baj, legközelebb.
Nitro sose vette észre, hogy lehugyozták az ágyát, innentől kezdve az írnokkal néha kedvtelve nézegettük, ahogy a párnán szétkenődött arccal, nyáladzva szendereg.