152

December 19. Szombat

Reggel leadtam a szolgálatot, megint nem sokan szóltak hozzám, valóban úgy nézhetett ki, hogy megtébolyodtam éjjel kinn a betonon.
De Editet letudtam ezzel az éjszakai vad tánccal, tényleg úgy feküdtem le, hogy rendben vagyok, kiszerettem belőle.
Délben, amikor ébresztettek, hogy megyek délutánra Rövid Ugrással, azt éreztem ez sokkal jobban bosszant, mint az, hogy elhagyott a barátnőm.
Helyére kerültek a dolgok éjjel.



Ferihegy 2-re tettek.
Nem nagyon értettem mi volt ma.

A szót igen.

De a jelentése nem stimmelt.

Bombariadó volt ugyanis.

Csakhogy nem egészen világos, hogy az hogyan lehet.
Ki tud behozni ide a reptérre bombát úgy, hogy csak itt derül ki, hogy az már benn van.
Kintről, vagyis külföldről nem nagyon jöhet be vele. Nem hiszem, hogy valaki az ideszánt bombával, teszem azt, Zürichben száll fel.
Ott kockázatos bevinni a reptérre, itt kockázatos kihozni.
Ha én hoznék ilyet, akkor azt szeretném, ha tőlem távol robbanna. Ahhoz itt kell hagyni, és az előtt elhúzni a csíkot, hogy felfedeznék vagy hogy felrobban.

Nem lenne okos gondolat behozni bombát, elhagyni a repteret, majd felrobbantani, mert mivel akkor érkeztem, egyből a gyanúsítottak, legalábbis az ellenőrzendők listáján lennék. A nyomozás egy szűk csoportra, a nyilvánvalóan abban az időben reptéren tartózkodó személyek csoportjára fókuszálna.
Nem, ezt hülyeség megkockáztatni.

Akkor nyilván bentről, az országból hozta be valaki.
De hol szerez manapság reakciós állampolgár robbanóanyagot?
Oké, de tegyük fel, szerez.
Idehozza, robban.
És akkor?
Lezárják azt az épületrészt, és a felújítás idejére a reptér többi része pedig átveszi a szerepét.

Ha meg a betonon robbantanak a gépek közt, akkor megsemmisül néhány repülőgép, pár csomagos kocsi, de szerintem az aljzatbeton nem sérülne. Elsöpörnék a roncsokat és menne minden tovább.
Ettől a szocialista haza nem remegne meg, szilárdan tart minket a Szovjetunió, meg az a sok maszlag, amit onnan kaptunk a laktanya politikai tisztjeinek az agyába ültetve, úgy, hogy kritika nélkül csorogjon ki a szájukon. A szemben álló nagyhatalmak nem ilyen pitiáner akciót fognak végrehajtani, nem lehet ezzel dicsekedni, hogy na jól odapörköltek a kommunizmusnak a magyarországi nemzetközi reptéren. Mert túl sokan kérdeznék, hogy az a Magyarország, az meg mi?
Semmi se változna, mintha kiömlene a leves az ebédlőben, valaki feltakarítja, de a többieket benn a laktanyában zavarná-e? A legtöbb nem is hallaná, ha meg hallaná vállat vonna.
Ilyen lenne itt robbantani.
Ez lett volna a terv? Tényleg?

Ragyogó.

Nem hiszem, ilyen hülye honfitársam nincs.

De akkor meg milyen bombariadóról beszélnek a tisztek? Olyannyira komolyan, hogy egy órával előbb kellett menni a délutános szolgálatba.

Mert a bombariadó ma úgy nézett ki, mint a tegnapi nap meg az azelőtti. Semmi meg nem mozdult, semmi meg nem változott, minden a szokásos menetrend szerint zajlott.
Ezek szerint nálunk minden nap bombariadó van.

Szóval nem értem.

Hét órát álltam kinn végül, viszont szereztem egy Párizsból érkező MALÉV gépről egy Le Point-ot!

Hogy ez a francia lap mit tudott, azt nem tudom, de ez amolyan komoly trófea itt benn.
Büszke rá akinek már van.
Valahogy nagyobb pointértékkel bírt, mint bármely más lap.
Hogy mi a szart csinálok vele - mert franciául nem tudok, a képek meg majdnem mindegyikben egyformák - nem tudom, de van nekem is.

Ááá, asszem a képeket megnézem mégis...

311

Július 13. Hétfő

Megint Rövid Ugrás. Éjjel fél 12 körül, a szolgálat után másfél órával sikerült lefeküdnöm, de olyan döglesztő a hőség a körletben is, hogy mindegyikünk csak forgolódik, aludni nem tudunk. Megbeszéltük, hogy mindenki kimegy a körleten kívülre fingani, mert annyira nincs légmozgás, hogy egy csomóban megáll, felforrósodik és marja a torkunk belégzésnél. Csak Misike szarik rá, azt mondja az övé jószagú, nézzük csak!

Kiabálunk, párnával dobáljuk, de csak annyit érünk el, hogy megállapítja, jó ez most tényleg nem olyan volt, mint amilyen szokott lenni, de a következő már tuti sokkal jobb lesz, és megint bereccsent egy súlyosat.

Hajnal ötkor ébresztő, támolygok, alig állok a lábamon, de sajnos délelőtt F1-re visznek kampózni.

11 körül megjelent a Kilós és elmagyarázta, hogy egy francia katonai attasé érkezik a vezérkar befolyásos tisztjeivel, 20 perc múlva teljes zárás lesz a reptéren. Ezeket meg nem tűri, mindjárt küld valakit, hogy összeszedje – mutat a földre tett vizes üvegre.

Aztán beül a Latviába, nagyot húz egy párától gyöngyöző vizes palackból és elhúznak a sofőrrel a társaim felé. Valóban jön is nemsokára a kutügyről egy pihenős katona és begyűjti a vizeinket.

Amint elment, úgy érzem, ezek megölnek, attól az üvegtől függ az életem. Ebben a hőségben nem lehet máshogy kibírni.

20 perc múlva valóban zártunk, bár ez most egy ún. kis zárás volt, ami két főt jelent, vagyis kijött mellém egy pihenős társam is. Neki az épp beérkező gép elejénél, nekem a végénél kellett állnom. Kis zárás, mert a francia az nem olyan fontos, majdnem ellenség. Szerencsémre a hátsó lépcsőn hagyták el a gépet a francia katonák, nagyon tetszett az egyenruhájuk. Nem is volt egyforma, némelyik mintha Rejtő regényből lépett volna ki, biztos, hogy idegenlégiós lehetett. Kijött egy kisebb magyar delegáció, a Kilós szokásához híven hajbókolt, és sorban kezet fogtak egymással.

Az egyik francia tiszt mikor hátralépett a kézfogás után, meglátott engem. Egy másodpercig sem teketóriázott, pár lépést megtéve egészen közel jött, hangos csattanással összecsapta a bokáját és feszesen tisztelgett nekem.
Amennyire tőlem telt, viszonoztam, bár Kilós rémült arcáról azt olvastam le a francia háta mögül, hogy istenem csak el ne rontsa! Tisztelegtem én már néhányszor baszki, megoldom.
És tényleg, a francia tiszt a tisztelgést követően még barátságosan felém is biccentett, majd visszalépett. Ezt látva a többi is felém fordult, tisztelegtek, de már csak hanyagul, a miheztartás végett. Aztán elvonultak.

A szám teljesen kiszáradt. Nagyon örülök, hogy semmi gubanc nem volt, nem kellett lelőnöm senkit, mert nem tudom, hogy csináltam volna, hogy ne a Kilós legyen az első.

Az ingem mintha kátrány lett volna ami épp a bőrömbe ég, úgy perzselt és amint magamra maradtam, kitűrtem a nadrágból. Nem szabad ilyet, de nem bírtam. Megpróbáltam az öv alá, de a nadrág fölé, a kettő közé bepasszírozni, de nem sikerült rendesen, nagyon szedett-vedettnek látszódtam. Viszont közben a derékszíj csatja hozzáért a hasamhoz, és több vörös csíkot is beleégetett. Hamar elmúltak, de érzékeny maradt a helyük.

Délután a köteléken Szadó őrnagy bejelentette, hogy fekete feliratokat találtak a betonon, és megállapították, hogy mi, határőrök rajzoltuk oda a bakanccsal. De ez elkoptatja a surranó talpát, ezért szigorúan tilos! Akit észrevesznek, hogy rajzolgat, vagy cseréltetni akarja bakancsát, arra rá lesz HTK-zva. Tilos továbbá álló helyzetben járőrözni, ami szerintem meg lehetetlen is, mindenesetre mivel a bakancs talpa olvad a meleg talajtól, tilos a megállás, folyamatosan járkálni kell, különben ki kell fizetni a bakancsot. Lényeg, hogy  tilos megállni, kötelező folyamatosan lépdelni. Vegyük tudomásul, hogy itt vigyázni kell a felszerelésre, mert az komoly érték. Tehát nincs rajzolgatás, nincs megállás.
Előre a hazáért.

Az, hogy mi megsülünk, nem érdekes.