21

1988. április 28. csütörtök

11. nap laktanyafogság

Ma Knízner kopasz hadnagy megint megpróbált megrendszabályozni.
Vagy ajándékot akart adni, de a szándék igazából nem derült ki. Nem tudom mi lelte, hogy ez most eszébe jutott, de behívott és mondta, hogy egy rövid eltávot engedélyez csak, mert ne higgyem, hogy meg van velem maradéktalanul elégedve.
Álltam, vártam, hogy most tulajdonképpen mit akar.
Mivel nem tudok róla, hogy szabadnapot kapnék ma, nem nagyon értem milyen rövid eltávot akar adni.
Ez itt nem szokás, a normál katona megkapja a heti egy szabadnapját, és ha jól viselte magát, akkor haza is engedik. Talán az írnokok intéznek maguknak kimaradást a két szabadnap közt, de kampósok közt nem jellemző.
Szóval, nem értem miről is beszél Knízner kopasz hadnagy.
21 napom van, mi az Istent foglalkozik velem?

És mivel csak állok ott előtte - meg sem szólalok, még igazából annak sem adom jelét, hogy hallanám, amit mond - mintha bizonytalan lenne tőle, és már mintha ő sem tudná, hogy jutalmat ad-e, vagy büntet.
És én sem tudom, mert miután a kezembe nyomta a katonakönyvem és leléptetett, azt látom beleírva, hogy körletelhagyás 14:15 - 18:00.
Mi a franc folyik itt?
14:15-től?
Ez meg milyen kezdő időpont? És hatig?
Ez teljesen hülye!
Az ügyeletes kezébe adtam a könyvem és mondtam neki, hogy tegye el, hatkor meg vigye vissza Kníznernek. Ennyi időre nem megyek ki, átöltözni sem érdemes emiatt.

Benn a körletben a srácok az új hobbinak hódolnak.
A konyháról szereztek egy öt literes befőttes üveget és azt ülik körbe.
Valamelyikük fogott egy imádkozó sáskát.
Nekem is megjelent nemrég a vállamon és tudom, hogy nem nehéz megfogni.
Valamiért nem menekül, simán el lehet kapni.

A srácok pár napja szerezték, azóta az a program, hogy őt ajnározzák. Fognak neki mindig legyet, és beteszik az üvegbe.


Amúgy, amikor vadászik nagyon gyors, illetve amíg becserkészi az áldozatát addig lassú, néha imbolyogva jár, hogy olyan legyen, mintha szélfútta levél lenne, lassan megfontoltan közelít, akár egy macska.
Amikor a légy gyanútlanul mosakodni kezdett, egy pokoli gyors mozdulattal elkapta. Őrületes gyorsan és módszeresen forgatta meg reszelős karjaiban, a rágószerve, mint valami körfűrész sorjázta le tizedmásodperc alatt, és mire a légy felfogta volna mi történik vele, már se szárnya, se lábai, se feje nem volt.

A sáska olyan sebességgel tette mindezt, hogy öröm volt nézni. Ezért más körletekből is mindenki aki csak tudott hozta a legyeket, meg egyéb rovarokat, de az jól látszott, a legyet szereti igazán.
Aztán jött az a produkció, hogy a legyet elengedtük benn a körletben és a sáska potrohát fogva közel tartottuk hozzá, ő meg mint a villám, kinyújtotta a karját és elfogta. Igazából ez a lustább legyekkel volt móka, amelyik nem szálldos sokat.
Először kitéptük a szárnyát a légynek, de hamar rájöttünk, hogy az kisebb élmény, meg sportszerűtlen is, és ezért hagytuk a legyet, hátha el tud menekülni.
De ha megfelelő távolságba tettük Manót, nem tudott.
Manó pontos volt és kíméletlen.

Nem tudom ki adta a nevét, de passzolt hozzá, ájtatos manó amúgy is a népies neve, így logikus lett az elnevezése. Manó hagyta magát megfogni, akár el is engedhettük a körletben, sose menekült. Az volt az érzésünk, szeret velünk lenni, szeret velünk élni.
Ha beszélt hozzá valaki, értelmesen forgatta a fejét, igen-nemmel válaszolt, illetve inkább nemmel, mert kevesebbszer bólogatott.

Éjszakára persze betettük az üvegbe, de reggel mindig felszaladt a betett ágon, és türelmetlenül várta, hogy valaki újból kivegye és foglalkozzon vele.
És zöld ruhában volt, mint mi, a sorstársunk lett.

Imádkozó sáska 3D szemüvegben legyet néz

Erős idegzetűeknek:

25

1988. április 24.vasárnap

7. nap laktanyafogság

Ma szabadnapot töltök benn, semmi dolgom nincs, kicsit gyúrtam, meg aztán olvastam fenn a körletben. B. Kozma adott nemrég egy könyvet és hát nem haladok vele könnyen.
Boris Vian, Tajtékos napok.

Olyan fura világot fest, amit nehezen tudok befogadni, illetve nehéz valóságnak, nehéz mesének képzelni, valahogy a kettő közt billeg. Azt látom, hogy csakis a hangulatomon múlik, hogy hogyan hat. Van amikor nagyon szórakoztat, van amikor idegesít, de talán csak amiatt idegesít, hogy egy ilyen világ elképzeléséhez nagyobb szabadság kell, el kell rugaszkodni a konvencióktól, de a sereg nem alkalmas erre.
25 nap múlva mindent másképp látok, nyilván ezt a könyvet is.

Délutánfele bejött B. Kozma és látta, hogy épp ezt a könyvet olvasom, kérdezte is, hogy na hogy tetszik. Neki az egyik meghatározó könyv volt az életében.
– Kicsit fura nekem, hogy ananászízű fogkrémmel kell kifogni a konyhai csapban élő angolnát.
– Miért, szerinted mivel kell?
– Láttál már angolnát előjönni a csapból?
– Nem, de ez nem bizonyítja, hogy nem ananászízű fogkrémmel kell megfogni.
– Lehet, hogy azzal lehet megfogni, mert azt szereti, de hol szokott rá? Tegnap szar napja lehetett amúgy!
– Ja, igen, hallottam, hogy valaki letaposta a szart a lefolyón.
– Nem is fogott angolnát!
– Na, azt nem tudni. Viszont kiderült, hogy miért nem volt lábnyom a folyosón visszafele.
– Miért nem volt?
– Mert az egyik felmosórongyba beletörölte a lábát. Tiszta szar volt, amikor ma a kopaszok fel akarták mosni a folyosót.
– ÁÁá, rossz hallgatni, egyre kacifántosabb a történet.
– Az.
– Este megint berúgunk! Tudod, mi kellene ide a Tajtékos napokból?
– Micsoda?
– Hát a koktélzongora, nem emlékszel?
– Régen olvastam.

B. K. Zs leült, én meg felolvastam neki ezt a részt a könyvből.

"– Parancsolsz étvágygerjesztőt? – érdeklődött Colin. – A koktélzongorám elkészült, kipróbálhatod.

– Működik? – kíváncsiskodott Chick.

– Pompásan. Nehezen készültem el vele, de az eredmény minden reményemet felülmúlja. A Black and Tan Fantasy-ból kiindulva valóban fantasztikus keveréket készítettem.

– Mi a szerkezet lényege? – kérdezte Chick.

– Úgy csináltam, hogy minden hangjegynek egy szeszfajta felel meg, valamilyen likőr vagy aroma.

Az erős pedál megfelel a felvert tojásnak, a gyenge pedál pedig a jégnek. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren. A mennyiség egyenesen arányos az idővel; a hatvannegyedeknek a tizenhatod egység felel meg, a negyedhangjegynek az egység, az egész hangnak a négyszeres egység. Ha lassú dallamot játszunk, működésbe lép egy regiszterrendszer, nehogy az legyen nagyobb – mert akkor túl bőséges koktélt kapnánk –, hanem a szesztartalom. És, a dallam tartamától függően, tetszés szerint lehet az egységértéket módosítani, például a századára csökkenteni, hogy olyan italt kapjunk, amely tekintetbe vesz minden összhangot az oldalsó szabályozó révén.
– Bonyolult – mondta Chick.

– Mindent elektromos kapcsolás és relé vezérel. Nem részletezem, hiszen érted. És különben is, a zongora valóban működik.

– Csodálatos! – csodálta Chick.

– Csak egy a feneség – vallotta meg Colin – , az, hogy az erős pedál taposása teszi bele a felvert tojást, úgyhogy külön kapcsolási rendszert kellett kidolgoznom, nehogy rántottarepeszek hulljanak a koktélba, ha nagyon hot dzsesszt játszunk, mert azt bizony nehéz lenyelni. Majd még barkácsolok rajta.

Most elég, ha vigyáz az ember. Ha tejszínt akarsz, akkor a mély g hangot kell leütni.

– Csinálok egy koktélt a Loveless Love-ra – ajánlotta Chick. – Irtó erős lesz!"

B. K. Zs elgondolkodott kicsit aztán a merengésből lakonikusan jegyezte meg.
– Hát nemtom, milyen koktélt lehetne játszani fél liter kevertből, egy liter cseresznyepálinkából, meg Bonbon meggyből.
– Bonbon meggy? Azt meg ki hozta?
– Nem tudom, csak valaki ma azt mondta, az is lesz.
– Ehhez valami punk zene kellene!
– Zongorán punk zene?
– Koktélzongorán. Azon mehetne simán. Mondjuk a California über alles.
– Miért pont az?
– Mert 25 és aztán nekem Amerika! Kiskopasz!

B. Kozma tettetett felháborodással válaszolt.
– A nénikéd a kopasz, 248!
– Mennyi? Nem hallom! 248? Az meg milyen szám? A szénatom felezési ideje?
– Majd meglátod öcsém!
– Nem hiszem, 25 nap múlva semmit nem látok majd abból, ami itt van, nemhogy nem látom, emlékezni se fogok! Szabad leszek, mint a madár. California über alles! Nekem Amerika lesz! Te meg még mindig a dolgozó népet szolgálod.

– A MosOitól ismered azt a számot aminek az a refrénje, hogy a "dolgozó népet szolgálom"? Ha lesz lehetőséged, hallgasd meg, Rendőrdal a címe, tanulságos.
– Nem hallgatom, túl vagyok a dolgozó népen, már csak 25 napon kell túl lennem és vége.

És igen, alig hihető, hogy már csak ennyi nap van hátra, de hogy csökkenjen amit józanul töltök, este újra berúgtunk, Burján Kozmával a Tajtékos napokról beszélgettünk, arról, hogy mivel lehet még csapba lakó angolnát fogni.

Boris Vian Tajtékos napok, előszó.

("– Ez az angolnapástétom kitűnő – szólt Chick. -Kinek az ötlete volt?

– A Nicolas-é – felelte Colin. – Mindennap megjelent a mosdójában egy angolna, mely a hideg vízvezetéken át érkezett.

– Furcsa – mondta Chick. – Hogy lehet az?

– Kidugta fejét, és kiürítette a fogkrémes tubust, mégpedig úgy, hogy megnyomta a fogával. Mivel Nicolas csakis ananászos amerikai fogkrémet használ, a hal megkívánta.

– Hogy fogta meg? – kérdezte Chick.

– Egy egész ananászt tett oda a tubus helyett. Amikor a hal lenyelte a fogkrémet, lement a torkán, és aztán visszahúzhatta a fejét, de az ananász után ez már nem ment: minél jobban húzta, fogai annál jobban belevájódtak a gyümölcsbe. Nicolas...

Colin abbahagyta.

– Szóval, Nicolas? – kérdezte Chick.

– Habozom, hogy megmondjam-e neked. Lehet, hogy elmegy tőle az étvágyad.

– Rajta! – biztatta Chick. – Már nem vagyok nagyon éhes.

– Nicolas éppen abban a pillanatban lépett be, és borotvapengével levágta a fejét. Aztán kinyitotta a csapot, és utánajött az egész angolna.

– Ennyi az egész? – mondta Chick. – Adj még egy kis pástétomot. Remélem, hogy népes angolna família lakozik a csőben.")

43

1988. április 6.   szerda  

Valószínűleg Korlát százados nem tudta megemészteni a tegnapi dolgokat, nem vette be a gyomra, hogy Bíró beszólt neki, mert ma mindkettőnket délelőttös szolgálatba tettek, azután bent töltendő szabadnapot kaptunk.

Negyvenhárom napunk van hátra, ez igazán nem fog komoly gondot okozni, Bírón is láttam, ahogy a kötelék alatt elmosolyodik, ahogy ezt Zádori hadnagy kihirdeti. Persze Korlát századosnak nincs annyi vér a pucájában, hogy maga tartsa az eligazítást és maga mondja meg nekünk, hogy büntetni akar, holott pontosan tudtuk, hogy benn szöszmötöl az irodában, nekem még az is eszembe jutott, hogy belülről az ajtónak tapadva hallgatózik.

Bíróval lementünk a konditerembe és gyúrás közben beszélgettünk. Azon dühöngött, hogy amúgy ő autószerelő, és ha két napja, a lövészeten hamarabb beviszik, akkor lehet, hogy sokkal hamarabb vissza tudott volna jönni a század. Meg azt magyarázta, hogy Korlát századost pofán vágja, ha legközelebb látja. És azt is elmesélte, hogy tán nem is baj, hogy nem megy ki, mert nemrég hagyta el a barátnője, tuti berúgna csak és elmenne hozzá részegen. Na, mondom, ezt ismerem, ez nagyon szar ötlet.
– De a berúgás nem rossz, azt meg kéne ma próbálni.

Még egy kicsit súlyzóztunk, de lassuló intenzitással, mert már a berúgáson töprengtünk, meg éreztük, hogy ha ma valóban lerészegedünk, akkor a testépítés eléggé felesleges erőfeszítés.
Bíró unta meg előbb.

– Hagyjuk a faszba! – dobta a földre a súlyzót.
Nem ellenkeztem.
–  Menjünk szerezzünk italt!

Felsunnyogtunk a századhoz, szétváltunk, hogy kiderítsük megy-e valaki ma piáért. Nemsokkal később Bíró bejött a körletbe, hogy Gulyás Gyuláék körletéből mennek ki többen is a Sarokházba, ő elmegy velük, hoz be valamit.

Gulyás Gyula korosztályom, már szakaszvezető, de amúgy jó gyerek, sosem volt köztünk semmilyen vita. Az, hogy Bíró Zoli felajánlotta, hogy hoz be szeszt, nekem kapóra jött, nem volt kedvem kimászni a kerítésen és kilométereket gyalogolni, inkább összedobtunk pénzt.
A tisztek eltakarodtak haza, ők meg kiszöktek.
Másfél óra múlva jöttek vissza, érződött, hogy mintát vettek abból az anyagból, amit elhoztak, de maradt bőven pálinka. Bíró a körletünkbe betoppanva ragaszkodott hozzá, hogy mindenki meghúzza a butykost. Alex és Petró Dezső éjszaka szolgálatba mentek, ők csak épp belekortyoltak, de Korita meg Bálna alaposan kivették a részüket. Bálna kisMágus, nagy, megtermett, jó szándékú srác, hamar megkedvelte mindenki, így teljes joggal vett részt az ivászatban.
Nagyon fura amúgy, hogy az utánunk jövő korosztályok egyike sem vált ki semmilyen érzést, de az a korosztály, aki minket vált, aki ugyanúgy Mágus lett, az valahogy közelebb áll hozzánk.

Azt is mondhatnám, hogy sokkal jobb fejek, mint az eddigi kopaszok, de valószínűleg nem látjuk objektíven, az a tudat biztos befolyásol, hogy ők is Mágusok. Logikusan belegondolva teljesen véletlen is lehetne, simán előfordulhatna, hogy más korosztály is szimpatikus lesz, de nem lett, csak ezek a kisMágusok. Valahogy az ember felelősséget is érez irántuk, valami gyámságféle érzést, ahogy Basa gyámkodott felettem a konyhán, mint egy bölcs tanító.

Így amíg az öreg Mágus le nem szerel, a kisMágusok többet tehetnek meg, mint majd utána tehetnek. Abba senki nem szólhat bele, hogy velünk isznak a kopaszok, akiknek amúgy semmi keresni valójuk nem lenne az iszákosok közt.
Ezért vehettem részt én is sok berúgáson lenn a konyhán.

Ezért iszik ma velünk Bálna, meg még egy-két kisMágus.

Bíróval végigjárjuk a körleteket, kínálgatjuk a pálinkát. Közben valahogy mindig szóba kerül, hogy mennyire megszopattak minket a lövészet alatt, minket, leszerelőket. A folyosó végére érve a nyitott ablaknál cigizőknek is elpanaszoljuk. Addigra már én elég sokat ittam, bekapcsolódom a kórusba, hogy a kurva anyját a Zádorinak meg a Kníznernek, hogy megszívattak, de már arra nem is emlékszem, hogy én is a szopás elszenvedője voltam, hanem csak skandálom, hogy ez szemétség.
Bíró kérdezi, hogy te nem érzed azt, hogy ezt a szopást meg kellene torolnod?

Ekkor eljut a távolodó valóságon át, hogy engem szopattak meg, én vagyok a szenvedő alany és de, meg kell torolnom.
– Meg kell torolni! – válaszoltam akadozó nyelvvel, felkaptam a stokit, amin a hamutartó állt, és miközben azt kiáltottam, hogy mindet megölöm, messze kihajítottam a nyitott ablakon.
A másodikról nagyot repült, hatalmasat dörrent odalent.
Pár másodpercet csöndben álltunk, majd Bíró Zoli hátraszólt egy kisSasnak, hogy szaladjon le érte és hozza fel. Másra már nem emlékszem, csak hogy Zoli mondja, hogy hülye vagy, jó hogy nem ugrottál utána.

Aztán még arra emlékszem, hogy a legtöbben röhögnek, meg talán még az öklendezésre a budin, de az már rutin, és már le se kell feküdnöm hozzá a húgyba.

.

103

1988. február 6. szombat  

Csesztetett az a gondolat, hogy nem tudom ellopni a kormáynyt, hogy csak azon múlik a dolog, hogy nagyobb a kelleténél. Persze tudom én is, hogy minél nagyobb valami, annál nehezebb eldugni, de a tegnapi sikertelenség nagyon bosszantott.
Ha egészben akartam volna a vontatót elcsórni és nem jutok ki vele, akkor azt elfogadtam volna, de mégiscsak, önmagához képest egy igen elhanyagolható méretű részét szerettem volna elvinni.

A délutános szolgálat alatt úgy döntöttem, hogy elkezdem felderíteni a reptereket olyan szemszögből, hogy mely részéről tudok esetleg kiszökni. Vagyis a terv az az volt, hogy szolgálat közben kilógok a kerítésen túlra, valahol kinn elrejtem a kormányt és amikor kiengednek szabadnapra, egyszerűen előszedem és meg is van.

Ferihegy 1-re tettek ma, és a szolgálat alatti terepfelderítés eredménye az lett, hogy nincs olyan része a szolgálati helyeknek, ahonnan ez megvalósítható. Most jöttem rá, hogy nem is tudom, hol a reptér kiterjedésének a széle, fogalmam sincs, hol az a kerítés, melyik épület mögött, ahol egyszerűen már csak át kell másznom a civil világba.
Míg a kutatóügyletről kiértem a betonra - aztán ott kinn is - minden zugot megnéztem, hátha kivezet a való világba. Most esett le, hogy sosem akartam szolgálatból megszökni és hogy semmilyen képem nincs a reptérről magáról, csak azt a részét ismerem, amit a vaksi szememmel látok.
Gondolatban számba vettem azt is, amire Ferihegy 2-ről emlékszem, és rájöttem ott sincs egyáltalán olyan hely, ahonnan ki lehet szökni. Ami logikus, mert beszökni se lehet, és pont ez a lényeg, és hogy pont ez segíti nagyban a dolgunkat.
Azért a kerítés már eleve megszűri a határsértőket.

Esetleg közvetlenül a F2 kutató ügyelet ajtaja előtt, ahová a kutyát kötjük ki, ott lehetne a kerítésen átmászni. De ha bárki meglát, hogy egy lopott kormánnyal a kezemben mászom át épp ott, gyanítom, mindenki azt gondolja, meghibbantam.
És lehet, hogy igazuk lenne.
Éreztem már a szolgálat alatt, hogy elég nagy hülyeség az egész, teszem azt elkapnak kinn, vajon mi lenne belőle? Szolgálatból megszökni elég csúnya dolog, mert ilyenkor az ember fegyveres szökést valósít meg.
Persze mondhatnám, hogy nem is szököm, csak ezt akarom elrejteni.
– De mit, az Istenért? – kérdeznék.
– Hát ezt itt, ezt a kormányt.
– Aztán minek?
Nem, ez így nagyon hülyén nézne ki.
Mondjam azt, hogy elrejteni van nálam? Mert haza akarom vinni?
Mert én ugyan azt gondolom, hogy ez jó kis kormány, de ki tudja, hogy ő elhiszi-e? Én azt gondolom, hogy ez jó, mert jól mutatna a Zsigulimban, és ez jó.
Semmi rosszat nem csinálok, dehogy szököm én meg fegyveresen, ennél sokkal érettebb vagyok már, a szökdösős korszakomnak már vége. Most csak ezt lopom épp, semmi egyéb, megyek is vissza, dehogy szököm.
Mit mondana erre bárki is?
Azt, hogy ja az más, akkor minden rendben?
Nem basszus, ez az egész egy ostoba marhaság.
De azért még játszogattam a gondolattal. Fegyverrel nem szökhetem ki, vagyis akkor először el kell dugnom a fegyvert itt benn, aztán kilógni elrejteni a kormányt kinn és visszajönni.
Na de hová a picsába rejtsem a fegyvert?
Nézegettem a lehetséges helyeket, de nem találtam megnyugtató rejtekhelyet. Nagyon tetszik a vontató kormánya, de be kell látnom, hogy ez nem fog menni, kivitelezhetetlen. Persze ezt csak a szolgálat végén voltam hajlandó beismerni, merthogy legalább eltelt a tervezgetéssel a nap. Abban állapodtam meg magammal, hogy még azt megnézem, ha Ferihegy 2-re tesznek, hogy a kutyaház mellett a kerítésen ki tudom-e rakni, úgy, hogy bentről nem látszik és egy eltáv alkalmával meg össze tudom szedni.
Ez az egyetlen esélyem, bár ez is nagyon feltűnő lenne és nagyon is az lenne érte jönni kintről.

Arról nem beszélve, mivel magyaráznám, hogy a szolgálati időm alatt valaki észrevétlenül el tud lopni egy kormányt egy kocsiból úgy, hogy semmit nem veszek észre. Felettébb gyanús lenne. Mert ugye azt fel fogják fedezni, hogy az egyik vontatónak nincs kormánya. Mert anélkül nem nagyon lehet vezetni, gyakorlatilag használhatatlan, ezt észre fogják venni.
Tutira észre fogják venni.
Nyilván megkérdeznek engem, aki ott őrködött, hogy nem láttam-e valamit.
És ha nem láttam, azt mivel magyarázom?
Bocs, nem figyeltem?
Valaki bemászott a reptérre, odajött mellém és az egyik vontató kormányát kiszerelve távozott, de pont nem néztem arra? Nem vettem észre? Akkor mi az Istent csináltam szolgálat alatt? Mit lehet egyáltalán rám bízni?

Amúgy meg nem lenne hihető sem, miért kockáztatna bárki egy ilyen kormányért? Mit kezdene vele? Van bárki is, aki börtönt kockáztatna ezért? Megtervez egy ilyen akciót ezért? Nem, ilyen hülye nincsen.
Illetve egyetlen egy ilyen hülye van.
Én.

A tisztek is hamar rájönnének, csak maga lophatta el Dvorszky, és nekünk meséli hogy valaki beszökött?
Maga hazudik Dvorszky, és lop. De inkább hazudik, mert a kormány ott van a kezében. Nehogy azt mondja, hogy kicsavarta a tolvaj kezéből!

Nem, ez nem vállalható. Még nekem sem, ebből csak szarul jöhetek ki. Hagynom kéne, nem kellene ellopnom.
Hagyom a faszba.

Még Ferihegy 2-n megnézem, hogy ki tudom-e tenni kerítésen kívülre, és aztán hagyom a faszba.

155

December 16. Szerda

 
Délelőttős szolgálatból megyek szabadnapra.
Nem tudom, hogy a tisztikar feladta-e a küzdelmet vagy megint hiba csúszott a gépezetbe, de a délelőttös szolgálat után rögtön azzal fogadott az alegység ügyeletes, hogy van könyvem, teljes, egész szabadnapot kaptam. Olyan boldog volt, mintha ő kapta volna. Nem akartam nagyon belerondítani az örömébe, tehát legyintettem megadóan, jól van, egye fene, kimegyek.

Molnár Csabival kezdtünk készülődni, ő is ma kapott kimenőt.
Beszélgettünk, majd Csabi elindult a mosdó felé borotválkozni.

– Te nem jössz? – kérdezte – Rád férne.

Végigsimítottam az állam. Tényleg elég szőrös vagyok, ezzel már egy ideje nem sokat törődöm.

– Nekem nem kell. – válaszoltam nagyképűen.

– Mindenkinek kell, de te tudod. – vigyorgott vissza, aztán kilépett a körletből.

Én meg úgy gondoltam, hogy maradok szőrös, ha ki akarnak engedni, ki fognak, ha nem akarnak, akkor legyen okuk, ne kelljen valami hülyeséget kitalálniuk. Az is felmerült bennem, hogy azért engednek ki, hogy megérezzem az ízét. Hogy rájöjjek, mit játszok el, hátha felébred bennem az igény és ezáltal kezelhetőbb leszek. Ezért is gondoltam még, hogy nem borotválkozom.
Ne érezzék, hogy ezzel lekenyereztek, nem fogom én máshogy gondolni se előtte, se utána.

Aztán mindannyian kimenőben felsorakoztunk a folyosón. Horváth hadnagy jött ellenőrizni minket, holott benn volt még Zádori is. Ő szokta ellenőrizni a a kimenőre készülőket, mert itt lehet a legtöbbet gecizni.

De persze Horváth hadnagy is éles szemű határőr tiszt, azonnal észrevette, hogy szőrös vagyok. Papolt kicsit, hogy ezt nem szabad, most bevonhatná a könyvem, de mivel a szempillám sem rezdült, elzavart borotválkozni.

– A többiek addig itt állnak, megvárják magát. – vágta utánam.

Akkor nem várakoztatom őket sokat, gondoltam.
Elmentem a borotválkozó készletemért, bekanyarodtam a mosdóba, elszámoltam ötvenig a tükör előtt, aztán visszaálltam a sorba. Molnár Csabának kacsintottam egyet, mert ő azonnal kiszúrta, hogy semmit nem csináltam. De Horváth hadnagy éles szemű határőr tisztnek már lankad a figyelme, mert hangosan jegyzi meg.

– Most már jó lesz. Na azért Dvorszky, látom, mégiscsak lehet magával bánni, csak meg tanulja, mi a rend.

Kinn a buszmegállóban Csabi hitetlenkedve mondta, baszki, te nem vagy komplett, képes vagy másfél hónap után szórakozni a kijáratnál ilyen hülyeséggel, hogy nem borotválkozol meg?

– Mondtam, hogy nekem nem kell. – válaszoltam nevetve.

– Menj te a picsába.

160

December 11. Péntek

Újabb szabadnap.

Szívok benn.

Költözködöm.

Balrognak igaza volt. Nem tudom, hogy alakult ez így, de ma magamtól kezdtem el.
Az alegység ügyeletes bejött reggel, hogy szóljon, kizavartam, hogy szabadnapos vagyok, majd amikor kedvem lesz, átköltözöm.
Igazából, azt hiszem, nem törtem meg. Nem nagyon volt kétség bennem sem, hogy költözni kell majd, nem gondoltam, hogy meggyőzöm a tiszteket, de valahogy élveztem a tegnapi napot.
Nem nagyon volt tétje.
Ha nagyon szorongatnak, azt mondom, oké, költözöm, most már akarok.
De idáig nem jutottunk, mára meg igazából lényegtelen lett minden, költözöm.

Igazából célom nem volt a tegnapi akadékoskodással, pusztán csak örömmel tölt el, hogy fejtörést okozok a tiszteknek.
A négyes körletbe tettek, sejtelmem sincs miért, van két februári leszerelő, meg itt van Molnár Csabi.
Ő legalább örül nekem.

162

December 9. Szerda


Ma a fejesek úgy döntöttek, át kell költözzek egy másik körletbe.
A süket Kapuvári őrvezető tudatta velem. Két korosztállyal fiatalabb, mint én, kisBerben.
Nem tudni, hogy ő hogyan lett alkalmas a katonaságra, mert nagyothall. Ő sem tudja pontosan, de olyan, mintha nem szervi baja lenne, mert teljesen véletlenszerű, mit hall meg, mit nem. De azt sem lehet rá mondani, hogy direkt sumákol, mert látszik, hogy igyekszik. Ennek ellenére van amit zajos környezetben is jól hall, van amit kongó folyosón is el kell neki többször ismételni. Nagyon jóindulatú srác, én kifejezetten kedvelem, olyan békés, jóságos arckifejezése van, amitől még a kopaszkori szopatásokat is megúszta.
Ezért nagyon rossz érzés volt neki ellentmondani.

Bejött a körletbe és tájékoztatott a vezérkar döntéséről. Azonnal költöznöm kell egy másik körletbe.
Mondtam Kapuvárinak, hogy ne érezze ezt személyeskedésnek, de nem megyek. Jelentse annak, akitől a megbízatást kapta, hogy nem vagyok hajlandó.
Nem mondtam ezt hangosan, de abból, ahogy Kapuvári elfehéredett, tudtam, hogy ezt most hallotta.
Kicsit győzködni próbál, nem úgy, mint Kapuvári az alegység ügyeletes helyettes, hanem mint Kapuvári, a jóságos.

Nem érti, miért hívom ki magam ellen a sorsot megint, de nem akartam magyarázni, csak hogy nem akarok költözni. Végül Kapuvári belátta, hogy nem győz meg és kelletlenül ment el jelenteni Zádori hadnagynak a történteket.

Zádori azonnal behívatott magához.

– Dvorszky, maga félreérti a helyzetet. Nem kérést intéztünk magához, ez parancs volt. Lehet, hogy azt hiszi Kapuvári határőrnek ellentmondhat, de ez a felsőbb vezetés parancsa volt, azonnal menjen, költözzön át.

Kicsit meglepte szerintem, hogy én azt hiszem nem csak Kapuvárinak mondhatok ellent, mert önkéntelenül felállt a székből, ahogy jól artikulálva mondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó költözni.

– Dvorszky, ne szórakozzon velem! Kezd elegem lenni magából! Ez most már mindennek a teteje. Adok magának egy utolsó esélyt. Elmegy most azonnal költözni és az előbbi mondatát meg sem hallottam.

– Jelentem, nem akarok.

Nem voltam hangos, agresszív vagy ilyesmi, Zádorinak mégis valamiért felment a pumpa.

– Na ide figyeljen Dvorszky, már hajlottam arra, hogy holnap szabadnapra engedem magát, holnap kimehetett volna! Hány hete nem volt otthon? Négy, öt? Nem akar haza menni? Mert így az életbe nem fog. A holnapi szabadnapról lehúzom parancs iránti engedetlenség címén, és nem fogok én bajlódni magával, kihallgatásra rendelem Horváth századoshoz, majd ő kitalálja mi legyen magával. Leléphet.

Horváth százados sem tud már kiabálni, a bajsza alá motyogja:

– Dvorszky, mit művel már megint? Nem akar költözni? Egyáltalán, hogy érti ezt? Azt tudja, hogy ezt jelentenem kell a századparancsnokának? Majd ő tudja, mit csináljon magával. Na menjen! Takarodjon ki innen.

Most majd mehetek Szadó őrnagyhoz magyarázni, hogy nem költözöm.
De ők meg miért nem mondják, hogy miért kéne?
Ha érteném és meggyőznének, mennék.
Vagy legalábbis nagyobb eséllyel.

De így tényleg nem akarok.
Megszoktam itt, jó helyem van, a körlettársak elfogadtak, biztonságban vagyok, még azt is mondhatnám, hogy vannak itt barátaim. Faszom költözzön csak azért, mert a tisztikar hirtelen ezt találta ki.

Terjed a hír, mert délután F2-n már a délelőttös váltás is tudja, hogy megint nyíltan megtagadtam a parancsot.

168

December 3. Csütörtök

Ma bent töltendő szabadnapot kaptam. Legalábbis a köteléken (eligazításon) ezt közölte Zádori hadnagy, majd mielőtt "oszolj"-t vezényelt volna, szólt, hogy két perc múlva jelentkezzem az irodájában.

Beléptem és nyugodtan, fesztelenül hallgattam végig. Azt mondja nem látja rajtam, hogy olyan nagyon igyekeznék, hogy meghúznám magam. Nem látja a bűnbánatot. Azt remélte, hogy lassan megjön az eszem, de neki úgy tűnik, hogy élem a világom, a korábbi büntetések nem sokat értek. Tudja, hogy most épp nincs konkrét ügy, amivel kapcsolatban el kellene járnia, de úgy általában véve a hozzáállásom nem tetszik neki, ezen akar változtatni.

Nem tudom, honnan gondolta, hogy valaha látni fog rajtam bűnbánatot.

– De figyeljen ide Dvorszky! Én a kemény büntetések híve vagyok. Egy katona nem lehet engedetlen. Ha engedetlen, akkor példásan meg kell büntetni. Magát Dvorszky, büntetni kell.

Hosszan merengett az arcomba, reakciót várt.

De hát csak hadd várja. Százvalahány napom van még, abba nekem belefér.
Álltunk.
Zádori unta ezt meg előbb, leült az asztala mögé, sóhajtott és folytatta.

– Csak hogy lássa kivel van dolga, én ma kiengedem magát. Öltözzön kimenőbe, aztán a többi szabadságossal jelentkezik öt óra előtt. Értve vagyok?

– Jelentem igen.

Nem köszöntem meg, és semmilyen módon nem reagáltam le.
Engedjen ki, vagy tartson benn.
Leszarom.

De azért átöltöztem és öt előtt valóban ott álltam a sorban, a többiek közt, akik szintén ma kaptak szabadnapot. Zádori jött ki az irodából kiosztani a könyveket.

Ilyenkor még egy kicsit emberkednek, fitogtatják a hatalmukat, na mutassa csak a cipőjét, nem jó, menjen tisztítsa ki, így akar maga határőr létére a civilek közt mutatkozni? Magának meg van orvosi igazolása? Miről? Hogyhogy miről? Maga nem borotválkozott meg rendesen. Én tudjam, mi az oka? Ilyen szőrösen nem megy sehova, ha két perc múlva nincs itt sima pofával, bevonom a könyvét és nem megy sehova!

Mindig ez a cirkusz, minden szabadnap előtt.

Mindig ezzel fenyegetőznek, hogy nem adják oda a katonakönyvet, vagyis hogy nem engednek ki, ha valami kis apróságot nem találnak rendben. De persze, ha valakit nem szeretnek, akkor találnak valamit, akkor is, ha minden rendben van.

Zádori kijött, sorban beszédet intézett mindenkihez, majd átnyújtotta a beszéd végén a könyvét. A sor vége felé álltam, lassan közeledett, majd amikor elém állt, folytatta, amit az irodában elkezdett.

– Dvorszky, nem vagyunk megelégedve magával, a viselkedése semmilyen jutalmazást nem tenne lehetővé.

Ez amúgy hazugság, mert amióta elhagytam a gépfegyverem már kaptam könyvet, már kiengedtek többször is.

– De én ma szabadnapra engedem magát. Kinyitotta a könyvem, ott ahol a kimenőket írják be, és olyan kéjes, leereszkedő arccal nyújtotta át, hogy már felesleges volt elmondania, amit még elmondott.

– De ne higgye, hogy most akkor minden el lett felejtve magának. Ezért nem mehet teljes szabadnapra, ma öttől este kilencig engedélyezem magának a kimenőt. Hogy lássa kivel van dolga.

Belepillantottam a könyvembe, ott valóban az állt, 17-21.

Na a kurva anyád.

Összecsuktam a katonakönyvem és egy határozott mozdulattal visszaadtam a kezébe és közben ugyanolyan kéjes, leereszkedő arcot vágtam hozzá, mint pár perccel ezelőtt ő.

Hogy lássa kivel van dolga.

Teljesen elképedt, már-már megsajnáltam, amilyen övön alulinak érezhette ezt.

De ne akarjon nekem kegyet gyakorolni! Egy hónapja nem voltam otthon. Nem érzem, hogy ez a helyzet megtört volna.
Akármennyi időt kibírok benn.
Mennék haza, persze, de akkor engedjenek ki rendesen. Nem éhes kutya vagyok, akit konccal magához tud szoktatni, akit maradékkal feltétlen rabszolgai hűségre lehet kényszeríteni.
Ha épp beledögleni készülnék abba, hogy nem voltam otthon régen, akkor sem omlanék össze egy ilyen semmi alak előtt, egy ilyen piti ajándék láttán.
Kinek gondolnak ezek engem?

Ha kapnék az alkalmon, akkor se látná rajtam. Hálának a legkisebb jelét nem fogná, úgy fogadnám, mint jogos jussomat. De ez a konc ez nem kell, ne érezze,  hogy kegyet gyakorolhat.
Kapja be, neki én nem megyek ki.

– Dvorszky! Könyvet kapott, nem akar hazamenni? – kérdezte döbbenten.
Válaszra sem méltattam csak annyit mondtam, kérek engedélyt lelépni.

Hirtelen erős haragra gerjedve kiáltotta, Dvorszky, akkor takarodjon vissza a körletbe, a többiek jelentkeznek a csapat ügyeletesnél, amíg meg nem gondolom magam.
A srácok elhúzták a csíkot, én is elindultam vissza a folyosón. Éreztem Zádori dühös tekintetét a hátamon, ezért jóságos mosolyt öntöttem az arcomra és egy pillanatra hátrafordultam, hogy egy villanás erejéig találkozzon a tekintetünk.

Csak, hogy lássa, kivel van dolga.


Másnap a kimenősök közül többen megkerestek és állították, még egy szabadnapot is megér tényleg az az elképedt pofa, amit a jelenetemre a hadnagy vágott. Értem én, de persze az én szabadnapom bánta, az pedig senkinek nem túl drága, sok szájhős.

240

Szeptember 22 Kedd

Persze megint lehúztak a szabadnapomból, öt óra helyett háromra kellett visszajönnöm a szabadnapról, és amint betoppantam a körletbe, Németh Gyuri jelezte is, hogy ezt ő maga intézte el, mert úgy látja, hogy csak ezzel lehet engem fegyelmezni.

Elképzelésem sincs, hogy ezt honnan látja, meg is említettem neki, hogy volt már olyan, hogy ki se mentem, mert rövidnek tartottam a szabadnapot. Ha csak ez az egy eszköze van, ne sok változást reméljen.

Délután külső körlettakarításra rendeltek. Molnár Csabi volt az őr a lőszerraktárnál, beültem a bódéja mögé, ő meg benn helyezkedett el és beszélgettünk, míg a csüti keresni nem kezdett.
Akkor kiléptem egy odakészített morzsalékos betondarabbal, hogy főtörzs elvtárs ezzel mi legyen, hova tegyem?

Hát izé. Mi az? Nem tudom. Dobja vissza a bokrosba!

És ezzel el is lett felejtve, hol a fenében voltam eddig.

249

Szeptember 13 Vasárnap

Semmittevéssel töltöm a szabadnapom, de volt időm összeveszni a Misivel.
Nem akarom felmosni a körletet.
És nem is fogom.
Akármit csinálhat Misike, szabadnapom van, szerezzen kopaszt, vagy várja meg, míg lejár a szabadnapom, utána van joga. Persze tudom, hogy délután szolgálatba megy, nem lesz itt akkor, amikor már joga lenne.
Épp ezért mondtam.
Látszódjak konstruktívnak az ellenkezésben is. De érezze, hogy most tuti, nem csinálom meg. Kínlódunk, veszekszünk, nem bír velem, csakhogy már van annyira öreg, hogy ciki legyen kimenni az alegység ügyeletest segítségül hívni. Nem kürtölheti világgá, hogy nincs tekintélye egy kopasz előtt. Fenyegetőzik, de le sem reagálom, elengedem a fülem mellett.
Egykedvűnek látszottam, de belül ujjongva ugráltam.

Nagyon jól esett az engedetlenség, eszembe juttatta az adyligeti időszakot.

Istenem, de irtózatosan régen volt!
El se hiszem, hogy velem történt, annyira messziről, a múlt ködös távolából sejlik fel most. Mintha kollektív tudat kikristályosodott munkája lenne, nem az enyém, mégis ismerem a sztorit, a legapróbb részletekig.
Ezért már megszépülve tolongnak, kedves emlékként, és olyan familiáris érzésem lett ettől a mostani makacsságtól, hogy édes romantikával gondoltam arra az idilli időszakra, amikor mindenki utált.

Akkor vágott az eszem, pörgött az agyam, nem tudott senki rajta túljárni. Egy kis Ludas Matyi voltam, egy hős.
Mi az isten történt velem?
Leeresztettem, apátiába estem. Hagyom, hogy sodorjanak a dolgok.
Faszság.
Ez így nem élet.
Hadd pörögjön.
És ez jó, most pörgött, most jó volt Misikével ellenkezni. Hadd legyen konfliktus. Akkor nem tespedek bele a révültségbe, hanem folyamatosan gondolkodom. Mert akkor nincsenek társak, én adom a válaszokat magamnak a kérdéseimre.
Tisztulok.
Csiszolódom.
Mert eddig is volt példa, hogy engedetlen voltam, de csak enervált lustaságból, a kényelmem okán. Ellenben ezt így tudatosan, hihetetlen felszabadító, minden pillanatát élveztem. Megtörhetetlennek bizonyult az akaratom.
Misike, legyőztelek.

Na, de aztán megérkezett a délelőttös váltás, köztük Németh Gyuri, a rajparancsnokom, és köszönés nélkül mondta, hogy beszélt Misikével, ma én mosom fel a körletet.

Imádtam magam a következő percekben. Olyan határozottan válaszoltam, hogy senkinek nem volt aztán kérdése. Mondtam, hogy az égvilágon semmit nem fogok ma csinálni, mert ez a dolog becsületbeli ügy, ezt kettőnknek kell rendezni, Misikével fogjuk ezt majd lejátszani, ehhez senkinek semmi köze.
És ez hatott.
Semmi értelme nincs annak, amit mondtam, de érvnek látszott és olyan volt a fellépésem, hogy mindenki visszavonulót fújt. Visszafeküdtem az ágyamba, olvastam, majd lementem gyúrni.
Senki nem szól hozzám, a rajparancsnokom sem.
Németh Gyuri, legyőztelek.

324

Június 30. Kedd

Bent töltendő szabadnap. A heti pihenőnap. Jár, hogy regenerálódj.

De azért van, amit csinálnod kell.

Ez az irányított szabadidő.

Mert azt lehet. Ha benn maradtam, akkor a szükséges mértékben - a pihenőidőmből - egyszerűbb szolgálatokra vagyok rendelhető.

Ma például a Guttyánkertet kellett gereblyézni.

De azért délutánra kikéredzkedek fogorvoshoz.

Kinn vagyok, dönthetnék úgy, hogy Edithez elmegyek.

De nem döntöttem úgy.

Még a végén a nyakamba ugrik!

Na nem, azt azért mégse kéne!

Maradjon a seggén, maradjon veszteg.

Majd jövök.

Valamikor.

Nyolcra értem vissza, közölték, hogy éjszakai kampós szolgálatra megyek természetesen Ferihegy 1-re.

387

Április 28. Kedd

Ma nem osztottak be szolgálatba, este viszont újra egy BTSZ (bent töltendő szabadnap), nem mehettem ki. Most nem mentem Cupihoz bosszantani, én is tudomásul vettem, lementem gyúrni és utána visszakushadtam a körletbe.

Lemaradtam arról, mikor Nitró megérkezett, de valószínűleg megszáradt a húgy, mert semmit nem vett észre, bár ment is szolgálatba. Kérdeztem az írnok srácot, hogy mi volt, mi baja Nitróval? Azt válaszolta, hogy megszopatta, mert szombaton lett volna egy Tengs-Lengs koncert, ki akart menni, de Nitro nem engedte, tegnap meg, mikor kinn volt, felhergelte magát, miközben ivott a haverokkal.

Javasoltam, hogy ne legyünk rosszban sose, bár emeletes ágyon alszom, relatíve biztonságban. Megnyugtatott, hogy velem nincs baja, sőt tetszik neki, ahogy Nitróval feleselni szoktam.

Basa nem sokkal később felszólt a konyháról és megkérdezte, bezárnék-e helyette.
Elvállaltam, de mikor megérkeztem, Basa nem ment fel a körletbe, hanem lenn maradt velem. Elmondta, hogy csőszerelmes, ki akar szökni a csajához. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele menni. Miután letisztáztuk, hogy csak innen mennénk ki együtt, a csajához már csak ő menne, igent mondtam. Az volt a terv, hogy lenn maradunk a konyhán, mert úgy könnyen elsunnyoghatunk a kerítés mellett hátra. Sajnos egy túlbuzgó sorállományú öreg őrmester volt a csüti. Nagy mákunk volt, mert először zárás után kióvakodtunk egészen a gazos rész végéig, ahol Basa megmutatta azt a lukat a kerítésen, ahol ki lehet bújni, majd visszamentünk a konyhára, hogy kicsit később nekiindulunk, amikor megszólalt a telefon és a csüti kérdezte hol a konyha kulcs, mit csinálunk még ott. Emiatt mára lemondtunk a szökésről. Nem baj, legközelebb.
Nitro sose vette észre, hogy lehugyozták az ágyát, innentől kezdve az írnokkal néha kedvtelve nézegettük, ahogy a párnán szétkenődött arccal, nyáladzva szendereg.

390

Április 25. Szombat


BT, bent töltendő szabadnap, büntetés a tegnapi akcióm miatt. Délelőtt kilógtam a bokrosba és napoztam kb. egy órát. Délután, ahogy lejárt a szabadnapom, magához rendelt a csüti, vagyis Gitti. A rendes nevét nem is tudtuk, Gitti őrmester.

Nomen est omen.
Mindentől fosott. Ha megcsörrent a telefon, vagy valaki jelentést akart tenni, a várható rossz hír gondolatától abban a pillanatban berogyasztotta a térdét, könyörgő tartásba helyezkedett és csak akkor oldódott fel, ha a feladata elmúlt valahogy, vagy sikeresen elkerülte. Ma ő volt a csapatügyeletes Elmondta, hogy különleges felügyelet alatt állok, vagyis az övé alatt, és azonnal álljak neki körletszemlét vágni.

Na az fasza lesz, ha elkezdenek konkrétan a tisztek is szívatni. Hogy én micsoda tehetséggel utáltatom meg magam mindenhol. Gyönyörű!

De az méltatlan, hogy pont Gitti akar. De megkapja. Felmentem az emeleti alegység ügyeleteshez, elmondtam mi a helyzet és hogy találjon ki valami elfoglaltságot a körlettársaimnak, mert addig útban vannak. Bementem a körletbe és kiparancsoltam mindenkit. Basa szolgálatban volt, őt egyébként sem tettem volna ki, de Nitrót nehéz volt, hiába rugdostam az ágyát egy darabig, hogy kifelé a picsába innen, hadakozott, hogy így nem beszélhetek a felettesemmel, de azért sikerült kitennem, hogy takarodjon, beszélje meg Gittivel, nem én akarom szemlére vágni a körletet, ha tudni akarja.

Nem sok kedvem volt takarítani és ez látszott az eredményen. Tessék-lássék felsöpörtem felmostam, majd az ajtó elé tettem egy stokit meg a felmosó vödröt és lefeküdtem Basa ágyára. Ha valaki be akart nyitni, üvöltöttem, hogy épp szárad, ne jöjjön. Csak Nitró nem bírta ki, benyitott, de feldöntötte a vödröt. Felpattantam és a Robival begyakorolt káromkodásokkal úgy basztam ki, hogy csak úgy zörgött. Baszki, most kezdhetem elölről, majdnem kész volt, jelentse már legyen szíves Gittinek, hogy késem kicsit és tegye hozzá, ki miatt.

Majd feltöröltem és lementem a csütiért. Ő nem volt elégedett, azt mondta, hogy ennél azért szebben kéne ragyognia, jobban is meg tudom ezt csinálni, ott ázott porcicát lát, itt meg ez a hosszú hajszál, nem is érti, nőket is fogadunk néha? Na, csináljam csak meg még egyszer. Felfelé és lefelé is a lépcsőig kísértem és magyaráztam, hogy mindent megtettem, esetleg vételezhetek-e ultrát még, meg ilyenek, nehogy valamelyik tisztest, ne adj isten Nitrót mellém rendelje felügyelni.

Ugyanazt csináltam, mint az előbb, csak már nem is söpörtem fel. Ezt a kört még eljátszottuk kétszer, mindenki ideges volt, a körlettársak kintről kiabáltak, hogy most már, fejezzem be, igyekezzek. Gitti újból feljött, nyilván látta, hogy semmit nem csináltam, de olyan erélytelen fasz, hogy nem éreztem szükségesnek, megtenni, amit kér. Látta, hogy ezt a végtelenségig csinálhatnánk, ezért jelezte, hogy most már jó, úgyis mindjárt takarodó.

Szerintem is jó.

Kapjátok be mind.

391

Ez a 150. napom!!! Hurrá! Kurva jó!

Bár még két és félszer ennyi hátra van.

Április 24. Péntek

A tegnapi jelenet miatt valószínűleg egy darabig nem megyek sehova. Mivel minden mindegy lett, a délelőttös szolgálat után bejelentkeztem az Öreghez. Elmondtam, hogy kihallgatásra akarok menni Nyírőhöz. Alig kapott levegőt, azt hitte, azért jöttem, mert Koltay rendelt kihallgatásra a tegnapi hülyeségem miatt, de amikor előadtam, hogy a laktanyaparancsnok elé akarok járulni, hogy elintézze, ne itt helyezzenek a 2. századba, hanem határszélre dobjanak le valahova, például Sopronba, igen Sopron jó lesz, akkor kiakadt.

Tekintetei cikáztak körülöttem, és a fura kappanhangján kiabálni kezdett, hogy mit képzelek, hogy neki erre van ideje? És hogy gondolom, hogy innen legalulról pont a laktanyaparancsnok elé tudok járulni ilyen marhasággal.

– Dvorszky, maga nem normális, de ha ragaszkodik hozzá, majd májusban visszatérhetünk erre, de addig ne is gondoljon rá.

Délután részt vettem köteléken, kihirdették, hogy bent töltendő szabadnapon leszek öttől. Kötelék után kihallgatást kértem Cupitól újra. Elmondtam, hogy úgy nézem nem kaptam könyvet, de én szeretnék kimenni. Kérek engedélyt blablabla...

Hüledezve dülöngélt az asztal mögött, egy pillanatra azt hittem rosszul lett.

– Azt a kurva úristenit magának! Ilyen pofátlanságot én még nem láttam! Nem küldi fel a vacsorát időben, de haza akar menni? Ha így folytatja az életben nem fog! Takarodjon ki az irodámból! Még ilyen pimaszságot! Maga büntetésben van, ha nem vette volna észre! Majd, ha rendesen elvégzi a feladatát, kérhet kedvezményt, addig ne is lássam! Kifelé!

Szót fogadtam, de felemelt fejjel, kimért mozdulatokkal tettem, az iroda ajtót is nagyon lassan csuktam be, hogy hadd visszhangozzék a folyosón az Öreg hangja. Volt is hatása, többen kinéztek a körletekből. Óvatosan bekattantottam a zárat, elengedtem a kilincset, az elképedt alegységügyeletesek arcába mosolyogtam, beintettem egy jó nagyot a folyosó végén ámuldozó Nitrónak, majd nyugodt léptekkel, elégedett arckifejezéssel mentem le gyúrni. Körlettakarítás, folyosó sikálás? Csinálja, aki akarja. Magasról tettem mindenre.

Mit csinálhatnak velem? Nem engednek haza? Hogyan? Jobban? Még néhány hétig? Kapjátok be, leszarom.

424

Március 22. Vasárnap

17-től szabadnapra mehettem ismét. A délelőttös szolgálat alatt volt egy kisebb fennakadás, Dinót valami városi fuvarra rendelték a dobozos UAZ-zal, emiatt az egyik kopasz sofőrt küldték el IFÁ-val a kajáért. Rosszul pakolták fel a platóra a reptéri konyhán azokat a nagy alumínium bödönöket, amiben az ételt hozták át hozzánk, és emiatt egy kanyarban összeborultak. Mikor ideértek és lenyitottuk a nagy deszkaajtót, akkor láttuk, hogy a csőtészta beborítja az egész platót, ázik a húslevesben és kis szigetekben felhalmozódva áll benne a sertéspörkölt.

Két bödön tartalma volt menthető, de vészesen közelgett az ebéd ideje, a szolgálatba indulóknak enni kellett adni, de ez nem volt elég. Basa szabadnapon volt, Robi persze sehol és az az állat Koltay volt a csüti. A korosztályombeli sofőr, amúgy vagány, tuti, hogy ő vadult az IFÁ-val, de annyira beszart, hogy bár én is meg voltam ijedve, meg kellett ígérnem, hogy valamit kitalálok. Azt találtam, ki, hogy a balesetet tényként kezelem és inkább már a megoldással hívom fel a Koltayt.

Megnéztem, hogy a raktárban milyen hideg élelem van, lekvár, konzervek. Ebből mindig valamivel többet kapunk, meg Hortományi alhadnagy néha külön is rendel, hogy ha esetleg riadó van, akkor zökkenőmentes legyen a megnövekedett igény ellátása. Amikor valami baj volt mindig ehhez nyúltunk.

Azzal hívtam Koltayt, hogy a bödönök zárhatóságára ki kellene találni valamit, mert a lazán rátett fedő nem tartja meg a tartalmat, ha egy IFA platón csúszkálva kell elhozni. De ha már IFÁ-t küldünk, akkor biztosítani kellene a sofőr számára valami eszközt, amivel rögzíteni tudja ezeket a kör alakú vékony, magas edényeket.

Mert különben az történik, ami ma.

Hogy nincs ebéd.

Azonnal átjött, de már azzal fogadtam, mielőtt kinyithatta volna a száját, hogy kérek engedélyt a szolgálatba menőknek kiosztani a megmaradt ételt, csökkentett adaggal, de kenyeret és lekvárt adnék nekik mellé. A pihenősöknek később lenne ebéd, addig a sofőrt vissza kéne küldeni és amilyen maradékot csak lehet, össze kellene gyűjtetni a reptéri konyhán. Minden adag mellé tudok löncshúst adni, és ha többféle kaját kapunk, akkor szakaszonként vezényeljék az alegység ügyeletesek enni a katonákat és akkor nem lesz baj abból, hogy nem egyformát kapnak. Az IFÁ-ra meg rendeljenek a platóra néhány embert, akik arra felügyelnek, hogy ne boruljanak ki a bödönök.

Koltaynak nagyon tetszett a dolog, még azt is elfelejtette megkérdezni a sofőrtől, hogy mi is történt valójában, mert azért az a bödön nem borul könnyen.

Leereszkedőn mondta neki, hogy fiam, maga szedjen össze néhány embert, aztán induljon máris, én addigra odaszólok, hogy mire van szükségünk.

Délután szabadnapot kaptam, és kihirdették a köteléken, hogy ma kisebb zavar volt az élelmezésben, de szerencsére Koltay zászlós évtizedes határőrizeti tapasztalata kihúzta a bajból a laktanyát.

Vivát Herr Koltay!

434

Március 12. Csütörtök

Lakatos meg Wágner úr ma kocsit törtek.

Mindketten öreg Mágusok, Wágner úr eredeti nevét soha nem tudtam meg. Néhány éve vonult be ide, csak valamin összezördült egy szolgálatot teljesítő rendőrrel és csőre húzott géppisztollyal végigkergette az utasok között. Azt mondják, hogy a leszerelés előtt állt, de nagyon féltékeny volt a feleségére és egy szolgálatos rendőr, aki valahonnan tudta ezt, folyamatosan zrikálta, hogy már nem kell sietnie a leszereléssel, mert biztosan valaki más dugja, erre ő csőre rántotta a fegyvert, átugrott a kordonokon és az utasokat megfektetve utánaeredt. Végigkergette ki egészen a reptér utcafrontjáig, és csak ott fékezték meg valahogy.

Azok a határőrök, akik futkosón voltak, nem térnek már vissza a határőrséghez. A tisztek szerint, ez lefokozás tulajdonképpen. Hogy a büntetés letöltése után a honvédség állományába kerülnek.

Wágner úr futkosóra került, 2 évet kapott, s a büntetés letöltése után, a napokban helyezték vissza. Hogy kinek lehet a rokona, hogy mégis határőr maradt, nem tudni. Ráadásul nem határszélre került, hanem ide, ahol eddig szolgált.

Ma Lakatossal berúgtak éjjel a reptéri őrszolgálatban, elkötöttek egy belső rendszámos Zsigulit. A hatalmas betont tökéletesen alkalmasnak ítélték arra, hogy farolgassanak egy kicsit. Mivel minden autóban benne van a kulcs csak el kell fordítani. Persze pont az ilyesmit megakadályozandó vannak ott a határőrök, és a többiek látták is, de ki mer rászólni két részeg leszerelőre, akiknél fegyver van és az egyikük már közel járt egyszer ahhoz, hogy használja és sitten is ült miatta. Normál esetben meg nem szokás jelentgetni sem, hogyha a másik valami olyat tesz, amit nem feltétlen támogat a szabályzat. Remélték a többiek, hogy megunják majd, nem lesz baj. Ők meg élvezettel rodeóztak a kifutón és valahogy, ismeretlen okból egy oszlopnak ütköztek. Ezt meg elég nehéz eltussolni.

Egész éjszaka hatalmas balhé volt, a tisztek mindegyikünkkel kiabáltak, ha kellett, ha nem. Felvertek minket éjjel, szekrényrend ellenőrzést rendeltek el, de nem találtak semmit, egyetlen részeg leszerelő sem farolgatott kocsival a polcokon a ruháink közt.
Na mondjuk ezt hiába mondanád egy tisztnek előre, meg kell róla bizonyosodni. Semmit nem találtak, de még ez se nyugtatta meg őket
.
Délelőtt még mindig idegesek voltak, azt ígérték, bekeményítenek és hogy ilyeneket nem lehet többet csinálni. Én persze nem tudtam, hogy eddig lehetett, de nyilván az én fejemben is rendnek kell lenni, ezért kezdetnek megrövidítették a szabadnapom.
Nekem. Logikus nem?

17-től 22-ig engedtek csak ki. Igaz, hogy ettől nem éreztem nagyobb felelősséget amiatt, amit Wágner úrék csináltak, de legalább jó előre megbüntetnek, ha mégis egyszer eszembe jutna követni a példájukat.
Húzok is ki innen, öt kinn töltött óra nem sok, de mégis valami.

 (Fotó:Nagy Gábor)

Soha többet nem megyek kimaradásra. Szinte csak arra elég, hogy hazamenjek, s rögtön vissza. Innen a világ végéről két óra hazajutni, két óra vissza. Egy órám maradt a kimaradást élvezni. De ez alatt majdnem összevesztem Edittel. Csodálkoznék, ha kibírná ezt a másfél évet.

Kaptam tőle egy képet amikor bevonultam. Megígértem, hogy a szívem felett hordom majd mindig.
Az első adandó alkalommal beillesztettem a tányérsapkába. Van benne egy nylonnal fedett rombuszalakú terület, az a szerepe, hogy ne zsírozza át a sapkát a haj, de hatása az, hogy azon a területen kihullik. Nagyon sokan kopaszodtak meg ettől. Másfél év alatt szép tonzúra alakul ki. Viszont ennek a nylonnak az egyik oldalát pengével behasítva be lehetett dugni alá egy képet.

Edit meglátta és kiborult, hogy miért nem húzom le mindjárt a WC-n? Hiába érveltem, hogy egyrészt itt is a szívem fölött van, másrészt emiatt sokkal többet látom, minden alkalommal, amikor a fejemre teszem, harmadrészt meg, hogy így nem gyűrődik meg.

A falnak beszéltem.

Annak se sokat, mert jönnöm kellett vissza, esélyem sem volt engesztelni, dühösen jöttem el, csalódottan maradt ott.

Soha, de soha nem megyek ki ilyen rövid kimenőre.

437

Március 9. Hétfő

 
Azt érzem, mákom van, hogy szabadnapos vagyok, mert mozdulni se bírok. Basa is kiakadt szemmel fekszik. Ha néha beszélek hozzá, felkiabál nekem, hogy kussoljak, mert lenyom fekvőtámaszban, mint tegnap. Jeleztem, hogy döntetlen volt, de amennyiben kétségbe meri vonni, valóban újra kell játszanunk és akkor nem fogom kímélni.

Magamat se.

Hajnalban, mikor lefeküdtünk végül, bár folyamatosan szapultuk és nevetgélve kicsinyítettük a másik teljesítményét, még a nyilvánvaló számokat is kétségbe vonva civódtunk, mégis csillogott valami tiszteletféle a szemünkben.

Basa jó fej.

Aztán kimásztam az ágyból, mert úgy döntöttem, folytatom az erősítést, a testemnek nem árt némi mozgás, azt mondják az jó az izomlázra. Mikor láttam, hogy Basa elszenderedett, berúgtam az ágya alá. Ijedten ugrott fel.

– Gyere Basa gyúrni, puhány vagy! – vihorásztam.

– Kurva nénikéd, hagyj aludni, este lenyomlak, hülyegyerek!

Beleröhörésztem a képébe, de amikor célozni kezdett a papucsával, kiszaladtam.

Egész jól felszerelt konditerme volt a laktanyának, persze az összkép nagyon szedett-vedett, amolyan szocialista stílusú. Az egész egy poros pincében lett kialakítva, de viszonylag sok súly, meg még egy fekvenyomó pad is rendelkezésre állt.

Izomlázzal is legalább 200 karizom erősítő gyakorlatot végeztem, menni fog ez!

Este megint versenyre keltünk a Basával. Nem bírta ki, hogy ne kürtölje tele a folyosót, hogy ma fog végérvényesen kikészíteni, fogadásokat kötött magára.

Megint kifulladásig nyomtuk a fekvőtámaszokat. A bámészkodók megint hamar elkoptak, de most ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen bíró, legyen tanú, ezért a fiatalabb körlettagoknak Basa parancsba adta, hogy nincs alvás, minket figyeljenek. Tizenegy után már kókadoztak a fejek, szerencséjükre hirtelen betoppant a Dinó. Májusi leszerelő, ahogy a neve mutatta, kicsi fej, nagy test.

– Meghoztam a sört! Itt a sör! – kiáltozta. Basa talpra ugrott, felkapta a pólóját.

– Gyere! Ma berúgunk! – vetette oda nekem. Én eddig csak szolid bulikban vettem részt civilben is, sosem ittam, de fel kell nőnöm valamikor! Követtem a többieket.

Dinó sofőr volt, és mint ilyen néha kiment a laktanyán kívüli világba. Ha olyan volt a csapatügyeletes tiszt meg az őrök, akkor az öreg katonák megbízásából nem hivatalosan, de ki szokott járni sörért a Sarokházba, a közeli kocsmába. Mindenki szemet hunyt egy-két korsóért cserébe. 25 literes tejfölös kannában hozta be, és a konyhában volt a támaszpont, minden öreg oda sunnyogott le berúgni. Elég változatosan művelték, volt, amelyik eleinte hangos, aztán halk lett az italtól, volt, amelyik éppen fordítva, de olyan is akadt, aki módszeresen itta ki és töltötte tele a sárga műanyag bögréjét és az italról sose vette le a szemét, folyamatosan követte ivás közben is. Amíg csak tartotta a kezében a bögrét, úgy bámult bele, mintha tűzbe révedne. Majd szótlanul lefordult a székről. Segítenem kellett a többieknek tojáskartonokat alá tenni, hogy reggelig fel ne fázzon.

Na, hát ittam sört én is. Nem sokat, csak egy bögrével.

Sosem voltam még részeg, ma ittam először alkoholt, leszámítva a gyerekkori szilveszterek elcsent pezsgőkortyait. Nem nagyon ízlett most sem, ahogy akkor sem ízlett, amikor Apuék sörébe engedéllyel egyszer-egyszer hosszú könyörgés után belelógathattuk a nyelvünk az öcséimmel.

Valami fenséges italnak gondoltam, abból amennyire a szüleim szerették, főleg nyáron a kerti munkák közben, de amikor megéreztem az ízét, még a hányinger is elkapott. Most csak simán szarnak, keserűnek éreztem, de majd legközelebb megpróbálok egy kicsit többet. Persze most is tukmáltak, főleg amikor kiderült, hogy még sose voltam részeg és nem dohányzom. Nagyot röhögtek, nem hitték el, hogy van ilyen.

Tényleg kis hülyegyereknek tűntem köztük, és amikor valamelyik nagydarab agresszívabb öreg körberáncigált az összes helyiségen és közölnöm kellett a bent részegeskedőkkel, hogy absztinens és nemdohányos vagyok, olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban, amikor a családhoz betérő távoli rokon felkért, hogy produkáljam magam, ha már olyan a hangom, hogy beválogattak a helyi fiúkórusba.

Anyátokat.

444

 Március 2. Hétfő

Négyszáznegyvennégy!

Annyira szép számsorozat! Lesz még néhány ilyen, 333, 222 111. Ma elhagyom a 444-et és elkezdem közeledni a 333-hoz.
Az általam letöltendő legnagyobb egység az év. Abból egy kereket töltök benn. A második legnagyobb egység amit benn töltök, az év fele. 6 hónap, 180 nap.
A következő legnagyobb egység ez, az azonos számjegyekből álló napok közti idő. Vagyis 111 naponta van egy azonos számjegyekből álló nap. Ha 15 nappal hosszabb időre hívnak be, akkor 555-el kezdtem volna, de nem így indult, tört szakasszal kezdtem, pár nap múlva lesz 100 napja, hogy bevonultam. Viszont ilyen szép számból csak 4 van benne a katonaidőmben, és most megvan az egyik.
A 444.

Gyönyörű szám.

Egy új vallás szimbóluma lehetne. Teljesen ellentéte például a 666-nak. Ez utóbbi szárai jobbra felfele állnak, a 444-nek a szárai képzeletbeli folytatása balra lefele, míg a testükben a 444 felül, a 666 alul hangsúlyos. A 666 csak görbületekből áll, csupa hajlat, a 444-et alkotó vonalak egyenesek, szöget zárnak.
A 666 lágyságot sugároz, a 444 merevséget. Hangzásukban a 666 mély tónusú, a 444 magas. És ha a 666 a sátánizmus jele, akkor a 444 lehetne a Tisztizmus szimbóluma.
Ahol bár nem teljesen szabad akaratukból, de elkötelezett hívek állnak rendelkezésre, a nyilvánosságtól távol, izoláltan lehet hódolni a liturgiának, a Tiszt az Isten és merev mint a szög. Az intuíció, a megérzés, az empátia ismeretlen, tán üldözendő tulajdonság.
Ahol a Tiszt megkövetelheti a gondolkodás nélkül született téves döntései és elméletei tiszteletét, ragaszkodhat az azzal való azonosuláshoz.
Mereven.
Tisztizmus.
444.

Behivatott Cupi újra. Körülményesen kezdte, de csak kibökte, hogy megvitatták az ügyemet a vezérkarban és abban állapodtak meg, hogy most az egyszer szemet hunynak a botlásom felett, most még bizalmat helyeznek belém, remélik, hogy megérdemlem azt a kedvezményt, amit a jó magaviselet megelőlegezéseként utaltak ki. Tekintsem úgy, mint egy előre adott érdemjegyet, aminek becsület kérdése megfelelni. Bár ő személy szerint azt a véleményt osztja, hogy pont ebben a kérdésben buktam el, mert szerinte sunyin elloptam azt a napot és lapítottam, hogy ki ne derüljön.

Ő maga ezzel a döntéssel nem ért egyet, mert ő olyan lendülettel venné el tőlem, hogy kipenderülnék az ajtón. Tudom-e, hogy ha rajta múlt volna, kiadta volna a körözést, katonaszökevénynek nyilvánított volna.
A vezérkar túlzottan jó indulatú, pont ezzel az üggyel lehetne példát statuálni.

Hallgatom, nézem, ahogy mondja.

Na ne már! Most komolyan ez akkora ügy? Tényleg ezen rugózik a vezérkar? Nincs ezeknek jobb dolguk? És hogy én vagyok ezért a hibás tényleg? Ez komoly? Az a baj, hogy nem ismerem el készséggel a felelősségem abban, hogy hibázott?

De látszik, hogy tényleg kiadta volna a körözést. Annyira ragaszkodik ahhoz a teóriához, hogy én vétettem. A gondolatot, hogy hibázott, nyilván így könnyebb elengedni.

Nem szólok semmit.

Engem meg így könnyebb elengedni.

Le is léptet.

447

Február 27. Péntek

Nem nagyon értem, de két szabadnapot kaptam egybe. Tegnap mikor készülődtem, a körlettársak meg is jegyezték, hogy ilyenről még sose hallottak, vagy a rendes évi szabit adják ki, vagy csak a sima 24 órás szabadnapra engednek.

A szabadnap egy igen érdekes specialitása a Ferihegyi határőr helyőrségnek. A katona egy nap pihenőre jogosult hetente. Ez a szabadnap. Ez minden alkalommal a határőrizeti nappal egy időben kezdődik és akkor is ér véget. A határőrizeti nap délután öttől másnap ötig tart, ami semmilyen befolyással nincs a szolgálatok kezdetére, mert soha nem délután ötkor indulnak, és nem akkor érnek véget. A reptéri fegyveres szolgálat 6-14, 14-22 és 22-6 óra közt zajlik, nekem, mint szinte állandó délelőttös szakácsnak előttük kell a konyhára mennem, vagyis 5-től 13-ig.

Hazamenni szabadnapra viszont csak ebben a hihetetlen ostoba időpontban lehetett, öttől-ötig.

De hogy ebből valaki kettőt kapjon az példátlan. Találgatják a körlettársaim, hogy ez kinek köszönhető, mi az apám, hol szolgál? Akkora csókosnak tartanak hirtelen, hogy mire felveszem a kimenő utolsó darabját, lélegzet visszafojtva, szótlanul, megilletődve figyelnek.
Ha most toppantanék egyet a lábammal, és rájuk kiáltanék, hogy huhh, összeszarnák magukat.
Röhej.

Szerintem meg csak tévedés az egész.
Olyan szépen borotválkozom meg, olyan tökéletesre rendezgetek magamon mindent, hogy simán átsiklom az ellenőrzéseken, kinn vagyok a laktanyából, nehogy valaki másnak is ez jusson az eszébe.

Ma meg szinte egész nap csak aludtam, olyan hihetetlen fáradtság jött rám, de lehet, hogy csak az otthoni ágy ismerős közege bódított el, mindenesetre délután keltem fel. Anyuék nem zavartak, csöndben jártak, halkan végeztek mindent.

Edithez nem volt már kedvem átmenni, majd holnap.