181

November 20. Péntek

Matyinak köszönhetően nem voltam sokat kinn éjszaka, de reggel éreztem, hogy ehhez nekem inkább fáj a torkom és ezért reggeli után elmentem a dokihoz.
A torkom mindig piros.
Csak meg kell köszörülnöm és iszonyú betegnek látszom.
De a doki nincs meggyőzve, ingatja a fejét, majd szó nélkül elküld. Délután szemlét tartanak a tisztek a körletekben, rendet kell csinálni.
A természet rendje, hogy nekem nem kell.
Meg Lufinak sem.

Most lettem öreg, Lufi pedig leszerelő, alig három hónapja van hátra.

Így mi az ágyon fekve várjuk, hogy Petró Dezső megcsinálja. Minden alkalommal sikerült eddig valahogy ellógnia, most viszont nem volt szerencséje, hárman voltunk csak a körletben. Néha Lufi hanyatt fekve, mint valami karmester, széles mozdulatokkal instruálta, ezt ide, azt ott még egyszer, de aztán elfáradt és hagyta, hogy Dezső sunyi pillantásokkal fellesve, hogy figyeljük-e még, egyre lanyhuló intenzitással maszatoljon.

Aztán jöttek a tisztek és Lufitól, mint rangidőstől kérdezték, hogy ez mi?
– Ez miért nem ott van? Az meg? Mintha le se lenne törölve, le kellene még egyszer! Igen az lesz a legjobb. Az egész körletet takarítsák ki újból! De ragyogjon!

Lufit ilyennek még nem láttam, úgy indult meg Petró felé, hogy azt hittem egyben lenyeli.
Még bele is férne.

Ettől megijedtem én is, ugrottam oda, senkinek se lenne jó ez, de addigra Lufi már sziszegett, hogy ezt többet soha, érted, kisgyerek? Most megnézed, milyen a tiszta körlet, és bármikor mondom, hogy ilyen legyen, te megcsinálod, nem kell szólni, nem kell kérni, hogy mit kell még letörölni, letörlöd. Most megcsinálom én, te ülsz és nézed. És megjegyzed öcsém, értve vagyok?

Olyan tömeg tornyosult Petró fölé, hogy nem volt kérdés, hogy ezt nem akarja még egyszer átélni.
Lufi egyébként nem ilyen, nagyon is nyugodt és szarik a korosztályos különbségekre, ő se szeret senkit ugráltatni, de ugrálni sem akar már. Most lett leszerelő, jogos is az elvárása.
De én szarban voltam.

Úgy gondoltam, takarítson a faszom.
De ha Lufi takarít, én nem fekhetem.

Így mikor Lufi elismételte Dezsőnek, hogy most ő megcsinálja, jól figyeljen, én is bekapcsolódtam, hogy igen, most megcsináljuk, de jól figyelje meg, mert mindig ilyennek kell lennie a körletszemlén.

Lufi nem kímélte magát, nekem se lett volna illendő, és végül egész jól is esett ez a vad, elszánt, pörgős munkavégzés és mikor készen lettünk, egymás tenyerébe csaptunk Lufival, hogy ez jó volt.
Kemény volt, de jó volt.

Petróra se haragudtunk, Lufi barátságosan mondta neki, hogy ecsém, szaladj a tisztekért.

383

Május 2.  Szombat

Ma minket, kopaszokat nem osztottak be szolgálatba, hanem általános körletszemlét kellett csinálnunk.

Úgy véltem, hogy ez nekem nem dolgom.

Mivel az összes kopasz a századnál maradt, gyakorlatilag minden idősebb katonára szükség volt a FEP-en, ezért mindenki szolgálatba ment. A laktanya kiürült, csak a kopaszok maradtak takarítani. Vagyis nincs öreg katona, aki basztathatna. Ráadásul Nitró is szabadnapon van!

Mivel általános gyakorlat, hogy a szakácsok a konyhán esznek, a reggelihez határozottan gyalogoltam ki az épületből, be a konyhára, mielőtt bárki hozzám szólhatott volna. Robinak elmondtam, hogy a századnál kell takarítanom, az alegységügyeletes a körletünket, meg a budit bízta rám. Csillogott a szeme, ahogy hallgatta, a budis résznél könnybe is lábadt neki, olyan szépnek találta. Örömmel engedett el:

Ja, menjek csak, ahova való vagyok, varacskoljak ott. Kár hogy tegnap nem szart alaposan mellé!

Mondtam, hogy a neveltetését figyelve az a csoda, hogy néha beletalál.
Na ebből megint lett feszülés, de aztán lenyugodott, ahogy a reggeli után magamhoz vettem egy vödröt, felmosófát, meg rongyot. Még azzal búcsúztatott, hogy úgy takarítsam ki a WC-t, hogy holnaptól ott eszem.

Anyád.

Elballagtam a csütihez, Mészáros törzsőrmesterhez. Tán ő a legszimpatikusabb altiszt, az idősebb katonákkal tegeződik, jó kedélyű és bár sosem józan, ettől nem válik rohadékká.
Ma kicsit feszültebb, mert még nem ihat.
Mondtam neki, hogy a klubhelyiséget bízták rám, aztán mennem kell vissza a konyhamunkásoknak segíteni a konyhára. Rábólintott, megkaptam a klubhelyiség kulcsát, előkészítettem mindent, bevittem az eszközök nagy részét, és szóltam a csütinek, hogy szerzek egy seprűt. Fenn az alegységügyeletesnek jelentettem, hogy a csüti a klubszobába rendelt takarítani. Ez az egész tök jól bevált. Lassan ugyanis általánosan elfogadottá vált, hogy a mindenkori csüti közvetlenül gecizik velem, még fel is sóhajtott az ügyeletes, hogy le van velem a gondja.
A klubban magamra zártam az ajtót, letöröltem a polcokat, felsöpörtem, kicsit felvizeztem, majd bekapcsoltam a tv-t, a videót és megnéztem a Rendőrakadémiát, meg a Római vakációt. Ez utóbbi kazetta szinte érintetlen volt, és nem hiszem, hogy valaha megtekintette volna bárki is utánam.

A klubszoba annak a folyosónak a közepén nyílik, aminek az egyik vége a csütihez vezet, a másik pedig az ebédlőbe. Mindkét vége opálüveges kétszárnyú ajtóba torkollt, az ajtókat szigorúan csukva tartottuk, így én benn a klubszobában szinte hermetikusan le voltam zárva. Halkan tévéztem, és szerencsére mindkét  üvegajtónak olyan a hangja, hogy amint kinyílik, pontosan tudni fogom, hogy jön valaki. Délben, amint az ajtó előtt ebédhez igyekvők hangja elült, kisettenkedtem az üres folyosóra, majd bementem az ebédlőbe.

A többiekkel ettem. jelezve ezzel Robinak azt, hogy olyan szopásban van részem, hogy nem kivételezik velem senki, még kajálni is a pórnéppel jöttem.

Kaja után elszaladtam vécére, ott kushadtam, amíg a folyosóm ki nem ürült, majd határozottan bementem a klubba ismét. Az ablakból, a függöny takarásában egész délután figyelhettem, ahogy a kis bokros zugomban, hátul pakolásznak, gazt irtanak a többiek. Idegesített, hogy eltüntetik a védelmet nyújtó apró bokraimat, ami ugyan tényleg megtörtént, de a kigazolt szárakból viszonylag magas gúlát építettek, ha az úgy marad, eszményi hely lesz napozni.

Délután a Másfél millió lépés ment a tévében, két rész adtak le, nagyon tetszett. Láttam már korábban, de sose volt rám hatással, legalábbis nem ilyen. Olyan szép, békésnek, kedvesnek látszott a külvilág, a természet.

Az egész nap kurva jó volt, nem buktam le. Visszavittem este a szerszámokat a konyhára, a csütinek nem tűnt fel, hogy egyáltalán nem látott takarítani. Amikor leadtam a kulcsot, csak bólintott. Az alegységügyeletes sem szólt hozzám, azt hitte a csüti megkínzott ma, és mire felértem a századhoz minden készen volt, a szobánk is ragyogott.
Épp akkor nyitottam be, amikor a szolgálatból megjött néhány öregnek mesélte Basa, hogy Dinóval kilógtak napközben, végigjárták a várost a Latviával, állítása szerint minden csaj benne lett volna, akire ráfüttyentettek, csak nem volt idő megállni.
Basa a csőszerelmes.

390

Április 25. Szombat


BT, bent töltendő szabadnap, büntetés a tegnapi akcióm miatt. Délelőtt kilógtam a bokrosba és napoztam kb. egy órát. Délután, ahogy lejárt a szabadnapom, magához rendelt a csüti, vagyis Gitti. A rendes nevét nem is tudtuk, Gitti őrmester.

Nomen est omen.
Mindentől fosott. Ha megcsörrent a telefon, vagy valaki jelentést akart tenni, a várható rossz hír gondolatától abban a pillanatban berogyasztotta a térdét, könyörgő tartásba helyezkedett és csak akkor oldódott fel, ha a feladata elmúlt valahogy, vagy sikeresen elkerülte. Ma ő volt a csapatügyeletes Elmondta, hogy különleges felügyelet alatt állok, vagyis az övé alatt, és azonnal álljak neki körletszemlét vágni.

Na az fasza lesz, ha elkezdenek konkrétan a tisztek is szívatni. Hogy én micsoda tehetséggel utáltatom meg magam mindenhol. Gyönyörű!

De az méltatlan, hogy pont Gitti akar. De megkapja. Felmentem az emeleti alegység ügyeleteshez, elmondtam mi a helyzet és hogy találjon ki valami elfoglaltságot a körlettársaimnak, mert addig útban vannak. Bementem a körletbe és kiparancsoltam mindenkit. Basa szolgálatban volt, őt egyébként sem tettem volna ki, de Nitrót nehéz volt, hiába rugdostam az ágyát egy darabig, hogy kifelé a picsába innen, hadakozott, hogy így nem beszélhetek a felettesemmel, de azért sikerült kitennem, hogy takarodjon, beszélje meg Gittivel, nem én akarom szemlére vágni a körletet, ha tudni akarja.

Nem sok kedvem volt takarítani és ez látszott az eredményen. Tessék-lássék felsöpörtem felmostam, majd az ajtó elé tettem egy stokit meg a felmosó vödröt és lefeküdtem Basa ágyára. Ha valaki be akart nyitni, üvöltöttem, hogy épp szárad, ne jöjjön. Csak Nitró nem bírta ki, benyitott, de feldöntötte a vödröt. Felpattantam és a Robival begyakorolt káromkodásokkal úgy basztam ki, hogy csak úgy zörgött. Baszki, most kezdhetem elölről, majdnem kész volt, jelentse már legyen szíves Gittinek, hogy késem kicsit és tegye hozzá, ki miatt.

Majd feltöröltem és lementem a csütiért. Ő nem volt elégedett, azt mondta, hogy ennél azért szebben kéne ragyognia, jobban is meg tudom ezt csinálni, ott ázott porcicát lát, itt meg ez a hosszú hajszál, nem is érti, nőket is fogadunk néha? Na, csináljam csak meg még egyszer. Felfelé és lefelé is a lépcsőig kísértem és magyaráztam, hogy mindent megtettem, esetleg vételezhetek-e ultrát még, meg ilyenek, nehogy valamelyik tisztest, ne adj isten Nitrót mellém rendelje felügyelni.

Ugyanazt csináltam, mint az előbb, csak már nem is söpörtem fel. Ezt a kört még eljátszottuk kétszer, mindenki ideges volt, a körlettársak kintről kiabáltak, hogy most már, fejezzem be, igyekezzek. Gitti újból feljött, nyilván látta, hogy semmit nem csináltam, de olyan erélytelen fasz, hogy nem éreztem szükségesnek, megtenni, amit kér. Látta, hogy ezt a végtelenségig csinálhatnánk, ezért jelezte, hogy most már jó, úgyis mindjárt takarodó.

Szerintem is jó.

Kapjátok be mind.