181

November 20. Péntek

Matyinak köszönhetően nem voltam sokat kinn éjszaka, de reggel éreztem, hogy ehhez nekem inkább fáj a torkom és ezért reggeli után elmentem a dokihoz.
A torkom mindig piros.
Csak meg kell köszörülnöm és iszonyú betegnek látszom.
De a doki nincs meggyőzve, ingatja a fejét, majd szó nélkül elküld. Délután szemlét tartanak a tisztek a körletekben, rendet kell csinálni.
A természet rendje, hogy nekem nem kell.
Meg Lufinak sem.

Most lettem öreg, Lufi pedig leszerelő, alig három hónapja van hátra.

Így mi az ágyon fekve várjuk, hogy Petró Dezső megcsinálja. Minden alkalommal sikerült eddig valahogy ellógnia, most viszont nem volt szerencséje, hárman voltunk csak a körletben. Néha Lufi hanyatt fekve, mint valami karmester, széles mozdulatokkal instruálta, ezt ide, azt ott még egyszer, de aztán elfáradt és hagyta, hogy Dezső sunyi pillantásokkal fellesve, hogy figyeljük-e még, egyre lanyhuló intenzitással maszatoljon.

Aztán jöttek a tisztek és Lufitól, mint rangidőstől kérdezték, hogy ez mi?
– Ez miért nem ott van? Az meg? Mintha le se lenne törölve, le kellene még egyszer! Igen az lesz a legjobb. Az egész körletet takarítsák ki újból! De ragyogjon!

Lufit ilyennek még nem láttam, úgy indult meg Petró felé, hogy azt hittem egyben lenyeli.
Még bele is férne.

Ettől megijedtem én is, ugrottam oda, senkinek se lenne jó ez, de addigra Lufi már sziszegett, hogy ezt többet soha, érted, kisgyerek? Most megnézed, milyen a tiszta körlet, és bármikor mondom, hogy ilyen legyen, te megcsinálod, nem kell szólni, nem kell kérni, hogy mit kell még letörölni, letörlöd. Most megcsinálom én, te ülsz és nézed. És megjegyzed öcsém, értve vagyok?

Olyan tömeg tornyosult Petró fölé, hogy nem volt kérdés, hogy ezt nem akarja még egyszer átélni.
Lufi egyébként nem ilyen, nagyon is nyugodt és szarik a korosztályos különbségekre, ő se szeret senkit ugráltatni, de ugrálni sem akar már. Most lett leszerelő, jogos is az elvárása.
De én szarban voltam.

Úgy gondoltam, takarítson a faszom.
De ha Lufi takarít, én nem fekhetem.

Így mikor Lufi elismételte Dezsőnek, hogy most ő megcsinálja, jól figyeljen, én is bekapcsolódtam, hogy igen, most megcsináljuk, de jól figyelje meg, mert mindig ilyennek kell lennie a körletszemlén.

Lufi nem kímélte magát, nekem se lett volna illendő, és végül egész jól is esett ez a vad, elszánt, pörgős munkavégzés és mikor készen lettünk, egymás tenyerébe csaptunk Lufival, hogy ez jó volt.
Kemény volt, de jó volt.

Petróra se haragudtunk, Lufi barátságosan mondta neki, hogy ecsém, szaladj a tisztekért.