25

1988. április 24.vasárnap

7. nap laktanyafogság

Ma szabadnapot töltök benn, semmi dolgom nincs, kicsit gyúrtam, meg aztán olvastam fenn a körletben. B. Kozma adott nemrég egy könyvet és hát nem haladok vele könnyen.
Boris Vian, Tajtékos napok.

Olyan fura világot fest, amit nehezen tudok befogadni, illetve nehéz valóságnak, nehéz mesének képzelni, valahogy a kettő közt billeg. Azt látom, hogy csakis a hangulatomon múlik, hogy hogyan hat. Van amikor nagyon szórakoztat, van amikor idegesít, de talán csak amiatt idegesít, hogy egy ilyen világ elképzeléséhez nagyobb szabadság kell, el kell rugaszkodni a konvencióktól, de a sereg nem alkalmas erre.
25 nap múlva mindent másképp látok, nyilván ezt a könyvet is.

Délutánfele bejött B. Kozma és látta, hogy épp ezt a könyvet olvasom, kérdezte is, hogy na hogy tetszik. Neki az egyik meghatározó könyv volt az életében.
– Kicsit fura nekem, hogy ananászízű fogkrémmel kell kifogni a konyhai csapban élő angolnát.
– Miért, szerinted mivel kell?
– Láttál már angolnát előjönni a csapból?
– Nem, de ez nem bizonyítja, hogy nem ananászízű fogkrémmel kell megfogni.
– Lehet, hogy azzal lehet megfogni, mert azt szereti, de hol szokott rá? Tegnap szar napja lehetett amúgy!
– Ja, igen, hallottam, hogy valaki letaposta a szart a lefolyón.
– Nem is fogott angolnát!
– Na, azt nem tudni. Viszont kiderült, hogy miért nem volt lábnyom a folyosón visszafele.
– Miért nem volt?
– Mert az egyik felmosórongyba beletörölte a lábát. Tiszta szar volt, amikor ma a kopaszok fel akarták mosni a folyosót.
– ÁÁá, rossz hallgatni, egyre kacifántosabb a történet.
– Az.
– Este megint berúgunk! Tudod, mi kellene ide a Tajtékos napokból?
– Micsoda?
– Hát a koktélzongora, nem emlékszel?
– Régen olvastam.

B. K. Zs leült, én meg felolvastam neki ezt a részt a könyvből.

"– Parancsolsz étvágygerjesztőt? – érdeklődött Colin. – A koktélzongorám elkészült, kipróbálhatod.

– Működik? – kíváncsiskodott Chick.

– Pompásan. Nehezen készültem el vele, de az eredmény minden reményemet felülmúlja. A Black and Tan Fantasy-ból kiindulva valóban fantasztikus keveréket készítettem.

– Mi a szerkezet lényege? – kérdezte Chick.

– Úgy csináltam, hogy minden hangjegynek egy szeszfajta felel meg, valamilyen likőr vagy aroma.

Az erős pedál megfelel a felvert tojásnak, a gyenge pedál pedig a jégnek. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren. A mennyiség egyenesen arányos az idővel; a hatvannegyedeknek a tizenhatod egység felel meg, a negyedhangjegynek az egység, az egész hangnak a négyszeres egység. Ha lassú dallamot játszunk, működésbe lép egy regiszterrendszer, nehogy az legyen nagyobb – mert akkor túl bőséges koktélt kapnánk –, hanem a szesztartalom. És, a dallam tartamától függően, tetszés szerint lehet az egységértéket módosítani, például a századára csökkenteni, hogy olyan italt kapjunk, amely tekintetbe vesz minden összhangot az oldalsó szabályozó révén.
– Bonyolult – mondta Chick.

– Mindent elektromos kapcsolás és relé vezérel. Nem részletezem, hiszen érted. És különben is, a zongora valóban működik.

– Csodálatos! – csodálta Chick.

– Csak egy a feneség – vallotta meg Colin – , az, hogy az erős pedál taposása teszi bele a felvert tojást, úgyhogy külön kapcsolási rendszert kellett kidolgoznom, nehogy rántottarepeszek hulljanak a koktélba, ha nagyon hot dzsesszt játszunk, mert azt bizony nehéz lenyelni. Majd még barkácsolok rajta.

Most elég, ha vigyáz az ember. Ha tejszínt akarsz, akkor a mély g hangot kell leütni.

– Csinálok egy koktélt a Loveless Love-ra – ajánlotta Chick. – Irtó erős lesz!"

B. K. Zs elgondolkodott kicsit aztán a merengésből lakonikusan jegyezte meg.
– Hát nemtom, milyen koktélt lehetne játszani fél liter kevertből, egy liter cseresznyepálinkából, meg Bonbon meggyből.
– Bonbon meggy? Azt meg ki hozta?
– Nem tudom, csak valaki ma azt mondta, az is lesz.
– Ehhez valami punk zene kellene!
– Zongorán punk zene?
– Koktélzongorán. Azon mehetne simán. Mondjuk a California über alles.
– Miért pont az?
– Mert 25 és aztán nekem Amerika! Kiskopasz!

B. Kozma tettetett felháborodással válaszolt.
– A nénikéd a kopasz, 248!
– Mennyi? Nem hallom! 248? Az meg milyen szám? A szénatom felezési ideje?
– Majd meglátod öcsém!
– Nem hiszem, 25 nap múlva semmit nem látok majd abból, ami itt van, nemhogy nem látom, emlékezni se fogok! Szabad leszek, mint a madár. California über alles! Nekem Amerika lesz! Te meg még mindig a dolgozó népet szolgálod.

– A MosOitól ismered azt a számot aminek az a refrénje, hogy a "dolgozó népet szolgálom"? Ha lesz lehetőséged, hallgasd meg, Rendőrdal a címe, tanulságos.
– Nem hallgatom, túl vagyok a dolgozó népen, már csak 25 napon kell túl lennem és vége.

És igen, alig hihető, hogy már csak ennyi nap van hátra, de hogy csökkenjen amit józanul töltök, este újra berúgtunk, Burján Kozmával a Tajtékos napokról beszélgettünk, arról, hogy mivel lehet még csapba lakó angolnát fogni.

Boris Vian Tajtékos napok, előszó.

("– Ez az angolnapástétom kitűnő – szólt Chick. -Kinek az ötlete volt?

– A Nicolas-é – felelte Colin. – Mindennap megjelent a mosdójában egy angolna, mely a hideg vízvezetéken át érkezett.

– Furcsa – mondta Chick. – Hogy lehet az?

– Kidugta fejét, és kiürítette a fogkrémes tubust, mégpedig úgy, hogy megnyomta a fogával. Mivel Nicolas csakis ananászos amerikai fogkrémet használ, a hal megkívánta.

– Hogy fogta meg? – kérdezte Chick.

– Egy egész ananászt tett oda a tubus helyett. Amikor a hal lenyelte a fogkrémet, lement a torkán, és aztán visszahúzhatta a fejét, de az ananász után ez már nem ment: minél jobban húzta, fogai annál jobban belevájódtak a gyümölcsbe. Nicolas...

Colin abbahagyta.

– Szóval, Nicolas? – kérdezte Chick.

– Habozom, hogy megmondjam-e neked. Lehet, hogy elmegy tőle az étvágyad.

– Rajta! – biztatta Chick. – Már nem vagyok nagyon éhes.

– Nicolas éppen abban a pillanatban lépett be, és borotvapengével levágta a fejét. Aztán kinyitotta a csapot, és utánajött az egész angolna.

– Ennyi az egész? – mondta Chick. – Adj még egy kis pástétomot. Remélem, hogy népes angolna família lakozik a csőben.")

28

1988. április 21.csütörtök

4. nap laktanyafogság

Ma megint büntetést érdemeltem, ezért újra nem keltettek hajnalban, hogy menjek le konyhamunkásnak. Amikor meg lementem, ugyanazt csináltam, amit két napja.
Semmit.
Ettem ezt azt, és Böröczcel beszélgettem. Öreg kisMamut,  jó srác, együtt cselgáncsoztunk a Dózsában. Nem nagyon barátkoztunk ott, de rosszban sem voltunk, és úgy látszott amikor ideérkezett, hogy ez többet számított, mint hogy Robi mit mondott rólam.
Jóban maradtunk.

Ma is ugyanezt csináltuk.
Egy idő után úgy gondoltam, meghívom estére a körletünkbe, mert a terv szerint ma majd megint berúgunk. Mondtam neki, hogy nyolc körül jöjjön át hozzánk, ha van kedve.
Nem húzódozott amikor megtudta, hogy Alex, Korita, Petró Dezső is a körletben lakik.
Ígérte, hogy ha mást nem is, de bort majd tud hozni.
Sőt, mondta, miután a reggeli munkafolyamatok elvégzése után elengedte a kopasz konyhamunkást, akit helyettem rendeltek le dolgozni, bort azt most is tud hozni, és a raktárból kihozott egy üveg Egri bikavért.
Leültünk a konyhában a főzőzsámolyokra.
Hát bort én nem sokszor ittam.
Amíg én is a konyhán voltam, mindenki sörözött, aztán inkább mindig pálinka, vagy vodka jött, bort nem nagyon ittunk.
Nem is ízlett ez se.
Savanyú szar.
És alig hatékonyabb a sörnél.
Egy keveset kipróbáltam teával összekeverve. Majdnem elhánytam magam.
Geci savanyú amúgy meg.

De azért csúszott.

Sztoriztunk, kibeszéltük Robit, Böröcz is kétszínűnek tartotta. Jól esett ezt hallani, talán mégsem én voltam akkoriban túl érzékeny.
Böröcz elmondta, hogy azoknak, akik ismerik egymást, össze kell tartaniuk. Az ismeretlenekkel szemben nagy előnyökkel indul egy bajtársi kapcsolat, amiben legalább minimálisan, de az előzetes ismeret is jelen van. Böröczcel nem sok kapcsolatunk volt a Dózsában, meg aztán itt sem, de, mint mondja, valahogy mindig megbízhatónak gondolt. Nyilván itt már sok jóval erősebb kötődése van, például a körlettársaival, de egy következő helyen, az életben, egy új hasonló közösségben engem és a körlettársainak a társaságát fogja keresni. Az ilyen véletlenszerűen összedobált társaságban hamarabb szót ért az ember olyannal, akit látott már.
Akiket ismer, azokat ismeri.
Ez a bajtársiasság.

Ekkor már én mindennel egyetértettem volna, szédültem is, ezért befeküdtem az öltözőbe.

Valahogy instabillá vált a talaj.
Böröcz bejött utánam és ott is tovább beszélt.
Na meg ez a bajtársiasság.

De nem lettem jobban, ezért felkacskáztam a körletbe.
Megártott a bor.

Még az esti részegeskedésnek is részegen álltam neki.

Mivel megint cseresznyepálinkát hozattam Bíróval, úgy mint múltkor, azt ittam, nem a bort.
Böröcznek mindenki örült, ez abban fejeződött ki, hogy közölték a társak, hogy nem nyomnak sípot neki.
Ez amolyan kedveskedés.
Már az, hogy nem nyomnak.

Mert a síp genyó egy dolog. Úgy kapja az ember, hogy ketten lefogják mind a két kezét, a harmadik, meg elől, mellkastájékon, a bordákon megropogtatja az öklét.
Roppant fájdalmas.
Én csak barátoktól kaptam eddig, lehet ennek egyfajta atyai dorgálás hangulata, de ellenségtől kapni ilyet, az bosszúért kiált.
Vadidegennek benyomni a sípot, meglehetős bárdolatlanság.
Böröcz mondja is, hogy nincs ehhez hozzászokva, nagyjából ezekkel a szavakkal, "menjetek a picsába, barmok, hoztam bort, de ha így van, megyek is".
Vigyorogva áll, majd a bentiek kiszólnak, hogy ne úgy tekintse, hogy nem kapott sípot, mintha lemondtunk volna erről, holott sípolhatónak gondoljuk, hanem hogy oly nagyra értékeljük, hogy soha semmilyen körülmények közt nem tennénk meg.
–  Az mindjárt más! –  szólt Böröcz engedékenyebben, és már húzta is ki a dugót a bikavérből. A többiek is nekiláttak alaposan, hamar zajos beszélgetés alakult, de valahogy mindig odakeveredtünk, hogy Koritát hallgattuk, ahogy a nőideáljait ecsetelte.

– Nők! – sóhajtoztunk.
Ettől aztán jól fogyott a pálinka is.

És fura volt.
Nem értettem.

Ha mondjuk előtte dühös vagyok, például arra a gondolatra, hogy valaki nekem sípot akarna benyomni és azt akarnám jelezni, hogy nekem ugyan nem lehet, akkor érteném.
De így rejtély.
Honnan jött az a gondolat, hogy miután kiittam az utolsó kortyot a literes cseresznyepálinkás üvegből, felállok, kinyitom az ajtót és a falhoz baszom, fogalmam sincs.

Nem tudom, nem értem.

Pedig felálltam, kinyitottam az ajtót, és az üveget a folyosó szemközti falának hajítottam. Hatalmas csörrenéssel robbant atomjaira, még a körletbe is bepattant jó sok üvegszilánk.

Aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszaültem. Hosszú csend következett, ezt se értettem, nem akartam én rosszat.
Kidobtam, igen.
De jóindulattal telve, ártó szándék nélkül.

Miután ez látszott az ábrázatomon, a többiek folytatták a beszélgetést, Korita fejezte be az előbb elharapott mondatát.

– ...szóval nekem nem az ilyen csaj az ideálom...

52

1988. március 28. hétfő

A zuhany alatt reggel lemostam magamról Edit új pasijának a szagát, új ember lettem kívül is, belül is.

Ma befelé jövet teljesen automatikusan mentem a KÖKI-n a kisközértbe, ott ocsúdtam fel, amikor a literes cseresznyepálinkát tettem épp a kosárba. Akkor is igazából csak amiatt, mert egy pillanatra megakasztott a gondolat, hogy ne tegyek-e el két üveggel?

De csak egy pillanatra akasztott meg: persze, tegyél csak.

Nem nagyon kerestem magyarázatot arra, mitől volt olyan természetes, hogy veszek italt, éreztem, hogy nehezen is találnék.

Benn nagy volt az öröm, és én meg arra gondoltam, hogy ha nem lenne ez a természetesség, nem tudnám behozni. Valószínűleg tudat alatt belém égett, hogy tudom mire való a táska, így most úgy érezhettem, hogy rendeltetésszerűen használom. Ezért nem izgulok a csapatügyeletes tiszt előtt, eszébe sem jut belenézni a táskámba.
Azt gondolom, hogy akit már láttak valaha részegen bejönni, annak a táskáját is megnézik, meg azét is, aki gyanúsan viselkedik.

A lépcsőn belefutottam, Nagy Feróba. Amióta vezettünk együtt ZIL-t, egész jóban lettünk, mondtam neki, hogy majd este nézzen be hozzánk, és a körletbeli korosztályunkbelieket hívja nyugodtan.

Valahogy persze többen tudomást szereztek róla, hogy van szesz, már-már azt hittük sokan is leszünk, de aztán állandósult a létszám és így nagyjából tízen, kellemesen, de derekasan berúgtunk.

Nekem nem sikerült a hányást elkerülnöm, de legalább nem estem hanyatt a húgyba, mint legutóbb.
Hogy pontosan miért rúgok be, nem is tudom. Valahogy szabadnak érzem magam tőle, civilnek. Attól, hogy az agyam ilyenkor eléggé tompa, hogy a testem a látott képpel együtt hullámzik és dülöngél, hogy a valóság egy torz tükörkép, olyan lesz ettől, mintha csak egy buta mese szereplője lennék. Olyan szereplő, aki az egyetemes jó, aki mindenen felül áll.
Egy igazi hős.
A kurva életbe egy igazi hős.

Hogy miért érzem magam hősnek, mindennek a legalján, mocskos részegen, görcsbe rántva okádva, nem tudom.

De minden jobb, mint tiszta tudattal katonának lenni 490 napja, tudni, hogy kurva régen az vagyok, közel van már, de mégsincs vége.

Új ember lettem kívül is, belül is.
Megszületett az iszákos.