Centi_30.jpg28

 

 

 

 

1988. április 21.csütörtök


4. nap laktanyafogság

Ma megint büntetést érdemeltem, ezért újra nem keltettek hajnalban, hogy menjek le konyhamunkásnak. Amikor meg lementem, ugyanazt csináltam, amit két napja.
Semmit.
Ettem ezt azt, és Böröczcel beszélgettem. Öreg kisMamut,  jó srác, együtt cselgáncsoztunk a Dózsában. Nem nagyon barátkoztunk ott, de rosszban sem voltunk, és úgy látszott amikor ideérkezett, hogy ez többet számított, mint hogy Robi mit mondott rólam.
Jóban maradtunk.

Ma is ugyanezt csináltuk.
Egy idő után úgy gondoltam, meghívom estére a körletünkbe, mert a terv szerint ma majd megint berúgunk. Mondtam neki, hogy nyolc körül jöjjön át hozzánk, ha van kedve.
Nem húzódozott amikor megtudta, hogy Alex, Korita, Petró Dezső is a körletben lakik.
Ígérte, hogy ha mást nem is, de bort majd tud hozni.
Sőt, mondta, miután a reggeli munkafolyamatok elvégzése után elengedte a kopasz konyhamunkást, akit helyettem rendeltek le dolgozni, bort azt most is tud hozni, és a raktárból kihozott egy üveg Egri bikavért.
Leültünk a konyhában a főzőzsámolyokra.
Hát bort én nem sokszor ittam.
Amíg én is a konyhán voltam, mindenki sörözött, aztán inkább mindig pálinka, vagy vodka jött, bort nem nagyon ittunk.
Nem is ízlett ez se.
Savanyú szar.
És alig hatékonyabb a sörnél.
Egy keveset kipróbáltam teával összekeverve. Majdnem elhánytam magam.
Geci savanyú amúgy meg.

De azért csúszott.

Sztoriztunk, kibeszéltük Robit, Böröcz is kétszínűnek tartotta. Jól esett ezt hallani, talán mégsem én voltam akkoriban túl érzékeny.
Böröcz elmondta, hogy azoknak, akik ismerik egymást, össze kell tartaniuk. Az ismeretlenekkel szemben nagy előnyökkel indul egy bajtársi kapcsolat, amiben legalább minimálisan, de az előzetes ismeret is jelen van. Böröczcel nem sok kapcsolatunk volt a Dózsában, meg aztán itt sem, de, mint mondja, valahogy mindig megbízhatónak gondolt. Nyilván itt már sok jóval erősebb kötődése van, például a körlettársaival, de egy következő helyen, az életben, egy új hasonló közösségben engem és a körlettársainak a társaságát fogja keresni. Az ilyen véletlenszerűen összedobált társaságban hamarabb szót ért az ember olyannal, akit látott már.
Akiket ismer, azokat ismeri.
Ez a bajtársiasság.

Ekkor már én mindennel egyetértettem volna, szédültem is, ezért befeküdtem az öltözőbe.

Valahogy instabillá vált a talaj.
Böröcz bejött utánam és ott is tovább beszélt.
Na meg ez a bajtársiasság.

De nem lettem jobban, ezért felkacskáztam a körletbe.
Megártott a bor.

Még az esti részegeskedésnek is részegen álltam neki.

Mivel megint cseresznyepálinkát hozattam Bíróval, úgy mint múltkor, azt ittam, nem a bort.
Böröcznek mindenki örült, ez abban fejeződött ki, hogy közölték a társak, hogy nem nyomnak sípot neki.
Ez amolyan kedveskedés.
Már az, hogy nem nyomnak.

Mert a síp genyó egy dolog. Úgy kapja az ember, hogy ketten lefogják mind a két kezét, a harmadik, meg elől, mellkastájékon, a bordákon megropogtatja az öklét.
Roppant fájdalmas.
Én csak barátoktól kaptam eddig, lehet ennek egyfajta atyai dorgálás hangulata, de ellenségtől kapni ilyet, az bosszúért kiált.
Vadidegennek benyomni a sípot, meglehetős bárdolatlanság.
Böröcz mondja is, hogy nincs ehhez hozzászokva, nagyjából ezekkel a szavakkal, "menjetek a picsába, barmok, hoztam bort, de ha így van, megyek is".
Vigyorogva áll, majd a bentiek kiszólnak, hogy ne úgy tekintse, hogy nem kapott sípot, mintha lemondtunk volna erről, holott sípolhatónak gondoljuk, hanem hogy oly nagyra értékeljük, hogy soha semmilyen körülmények közt nem tennénk meg.
–  Az mindjárt más! –  szólt Böröcz engedékenyebben, és már húzta is ki a dugót a bikavérből. A többiek is nekiláttak alaposan, hamar zajos beszélgetés alakult, de valahogy mindig odakeveredtünk, hogy Koritát hallgattuk, ahogy a nőideáljait ecsetelte.

– Nők! – sóhajtoztunk.
Ettől aztán jól fogyott a pálinka is.

És fura volt.
Nem értettem.

Ha mondjuk előtte dühös vagyok, például arra a gondolatra, hogy valaki nekem sípot akarna benyomni és azt akarnám jelezni, hogy nekem ugyan nem lehet, akkor érteném.
De így rejtély.
Honnan jött az a gondolat, hogy miután kiittam az utolsó kortyot a literes cseresznyepálinkás üvegből, felállok, kinyitom az ajtót és a falhoz baszom, fogalmam sincs.

Nem tudom, nem értem.

Pedig felálltam, kinyitottam az ajtót, és az üveget a folyosó szemközti falának hajítottam. Hatalmas csörrenéssel robbant atomjaira, még a körletbe is bepattant jó sok üvegszilánk.
üveg.jpg
Aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszaültem. Hosszú csend következett, ezt se értettem, nem akartam én rosszat.
Kidobtam, igen.
De jóindulattal telve, ártó szándék nélkül.

Miután ez látszott az ábrázatomon, a többiek folytatták a beszélgetést, Korita fejezte be az előbb elharapott mondatát.

– ...szóval nekem nem az ilyen csaj az ideálom...

 

 

 

 

Centi_30.jpg234

 

 

 

 

Augusztus 29 Szombat


Ma megint Parával mentem szolgálatba F2-re. Répával összeálltunk, vagyis mind a ketten elhagytuk a szolgálati helyünket, én beljebb mentem a betonon, ő kijjebb a füves rész felé és középtájt találkoztunk.
Répa egy igen érdekes jelenség.
A második kerületben nőtt fel, az Ördögárok mellett egy kastélyban. Csak nagy fejesek, rendszerhű arisztokrata családok laktak a környéken az állítása szerint, de ők teljesen véletlenül kaptak itt lakást, egy műemlék kastélyban.
Ezt utalták ki nekik. Proliknak.
De az apja korán meghalt és ő egyedül élt a takarítóként dolgozó anyjával. A sok kádergyerek folyamatosan zrikálta, és csak úgy tudott ennek véget vetni, hogy mindegyiket elverte. Ezért a kerületben egy idő után, miután mindenkit egyenként elkalapált, már nem piszkálták.

Ő állt a betonon a hátsó gépállóhelyen. Mikor mentem ki én is, megálltam mellette, egészen pontosan behúzódtunk az egyik gép mögé takarásba, és beszélgetni kezdtünk. Korosztályom. Azokkal, akikkel együtt vonul az ember, könnyebben találja meg hangot.
Mesélt a gyerekkoráról, hogy kezdetben, az egyéni torzsalkodásokat kellett megszüntetnie,  ezért aki beszólt neki, annak nekiugrott. Nem mindig járt szerencsével az elején sokszor került szorult helyzetbe, de tudni lehetett róla, hogy semmit nem tűr szótlanul. Aztán erősíteni kezdett és végül szisztematikusan végigverte a környék, a suli vagányait, aztán azoknak a haverjait. Ebből az a helyzet alakult ki, hogy Répa iszonyúan hirtelen haragú lett, gyorsan elfutotta a pulykaméreg, és tanácsos volt nem feszíteni nála a húrt.


De mivel őszinte barátja nem sok volt, akit a bizalmába fogadott, annak szinte vértestvére lett. Karcsú gyerek volt, ha nem attól lett volna széles válla és keskeny csípője, hogy iszonyú izomzat takarta, még nőiesnek is lehetett volna nevezni. Amikor szóba került az anyja bármikor, nagyon oda kellett figyelni, hogyan ejti az ember ezt a szót: anya. Gyanakodva figyelt, mindig gúnyt keresett.
Akinél ezt már nem figyelte, az volt a barátja.

répa2.jpgMi valahogy nagyon gyorsan beszélni tudtuk a másik nyelvét, a kinn töltött öt óra első fél órájában kialakult ez az állapot. Mindenki szerint magasan Répa a legjóképűbb köztünk, de van mellé egy adag gyerekes komiszság és valami önelégült mosoly az arcán, amitől Rejtő regény szereplőnek tűnik, a vagány nők bálványa, talán Fülig Jimmy ilyen.
De igazából hazudni sose tudott, talán csak lódított, de úgy, hogy mikor mondta, már röhögött rajta mindenki. Mindenki igyekezett jóban lenni vele, nem amiatt, mert a testi ereje tekintélyt parancsolt, hanem mert áradt belőle a természetes, manír nélküli magabiztosság, abból adódóan, hogy gyakorlatilag nem volt természetes ellensége.

Kiderült, hogy én a Dózsában cselgáncsoztam, ő meg a Dózsában birkózott, a véletlenen múlt, hogy nem találkoztunk, de ez a tény azt eredményezte, hogy sosem mértük össze az erőnket. Pedig én igen jól fejlődök, sosem voltam ennyire erős, a napokban elkaptam a ritmust és már majdnem a legnagyobb kézi súlyzót használom bicepszezni.  Érzem, hogy formálódom, és szeretem, hogy hanyatt fekve, már belelóg a periférikus látásomba a mellkasom. Gyakorlatilag végig hülyéskedtünk egész szolgálat alatt, nagyon jóban lettünk, olyan vicceket engedhettem meg magamnak, amiért másnak a fejét venné. De ugye összeálltunk, vagyis én nem mentem ki a szolgálati helyre, ő meg nem zavart el, ahogy a szabályzatban benne van.
Nem beszélgethetnénk.
Olyan súlyos vétség ez, mint a szolgálati hely elhagyás.

De ennyi kockázatot megér egy új barátság

Centi_30.jpg 468

 

 

 

Február 6. Péntek

 

judo2.jpgMa egy főhadnagy embereket keresett a laktanya cselgáncs csapatába. Jelentkeztem.

Gyerekkoromban négy-öt évet cselgáncsoztam versenyszerűen a Dózsában, kamaszként hagytam abba. Nem is olyan régen.

Sokkal jobb lesz, mint a konyha, ha már úgy néz ki, igazi katona nem lehetek.

A főhadnagy lelkes volt, össze akart állítani egy ütős sportszázadot, cselgáncsosból nem sok van, ezért bejött haknizni a konyhára is.

Általános az értetlenség, mert nekik a sport az a foci, a foci az a Fradi, a Fradi az az Isten, de hogy bármit csináljanak ők maguk, a testükkel, az érezhetően nem jutott még sosem eszükbe. Ez a poshadás a konyhán, nekik való.

süti beállítások módosítása