29

1988. április 20.szerda

3. nap laktanyafogság

Ma úgy gondolom, a vezérkar azt érezte, tegnap kegyetlenül megbüntettek, hogy ma már vissza is helyeztek szolgálatba. Délutánra, Ferihegy 2-re.

Megint eszement jó idő volt, szinte perzselt a nyers tavaszi nap.
Olyan sokszor kegyetlen itt az idő, nem sok a nagyon hideg és a nagyon meleg közti zóna, élvezni kell a kifejezetten kellemes napokat.
Értékelni kell.
Ezért ma kigyalogoltam a beton legszélére, belefúrtam a tekintetem a távolba, széttártam a karom, hagytam, míg a ruhám elől összegyűjti a meleget és akkor csuktam be a szemem, amikor elkezdte a bensőmbe sugározni. Minden pontját érezni akartam a testemnek ahol a meleg áthalad, ezért nyújtózkodtam egyre mélyebben magamba, elkapni az üzenetet az agy felé, hogy itt és itt már jó, már jó meleg.
Milyen isteni adomány ez, milyen kegyetlen idők vannak nélküle, mennyire tud hiányozni.
Eszembe jutott a tél.
Kíméletlen volt.
Azt hittem majd beledöglöm. Egy csipetnyiért a mai melegből, ölni tudtam volna.
Be kell ezt ma szívni.
Hadd járjon át.
Tárolódjon önmaga is, az emléke is. Ezzel foglalkoztam ma egész nap, gyűjtögettem, háttal a reptérnek, háttal mindennek.

Ahogy így tevékenykedtem, egy fura kis genyó érzés bukkant fel bennem.
Hogy néznek.
Nem tudom, ezt hogyan érzi meg az ember, de valahogy mindig megérzi.
Oldalra pislantottam.
Látom ám, jön lökni Szilasi.
Tehát ő néz.
Látom, ahogy közelednek a kocsival. Konstatálom.
És vissza is fordulok a távolba vesző hullámos táj felé.

Becsuktam a szemem, és a karjaimat továbbra is tárva tartva álltam, és élveztem a meleg élményét, ameddig csak lehetett.

– Dvorszky!

De lehet, hogy egy kicsit azután is.

– Dvorszky határőr, magához beszélek!

Még megvártam, míg az elválás pillanata melegfoszlányainak utolsó pihéi is befutottak, aztán néztem rá mosolyogva.

– Dvorszky határőr jelentem, az általam őrzött kettes beton szolgálati helyen rendkívüli esemény nem történt!

– Na ne vakítson ezzel a szöveggel, észre se vette volna, ha történik.

– Jelentem, tudom mi van a hátam mögött.

– Tudja? Akkor hogy tudtam rajtakapni?

– Jelentem magát is láttam.

– Látott? Tudta, hogy jövök? Akkor meg mit kérette magát, hogy megszólaljon? Dvorszky, maga nagyon ki fogja húzni a gyufát! Tudja maga egyáltalán, hogy épp laktanyafogságon van?

– Jelentem tudom, épp azért vágyódóm el. – mutattam a selymesen hullámzó nyílt mező felé.

– Dvorszky, maga szórakozik velem! Ezért áll itt háttal mindennek?

– Jelentem nem. Ismerve a reptér felépítését, tudva, hogy az előteret a társaim őrzik, én itt a horizontot figyelem, mert érzésem szerint ott bukkan fel a határsértő, így a legkönnyebb észrevenni. Hunyorogva, a horizontot lesve.

Elhallgatott. Kicsit zavartan körbenézett, felmérte, hogy igazam van, leginkább innen jöhet határsértő.

– Khm...– mondta nem sok meggyőződéssel.

– Jelentem ezért állok itt, szúrós szemmel őrködve, katonásan.
Komolyan beszéltem végig. Szilasi se volt vicces kedvében, de a sofőr úgy röhögött, hogy erővel kellett befognia a száját, hogy hangot ne adjon ki. Szemrebbenés nélkül figyeltem ahogy Szilasi sziluettje mögött a motorház tetőre csuklik, de csúszik le róla, majd hirtelen felegyenesedik, még jobban röhög és nagyobb lendülettel hajtja a röhögés a motorháztetőre újra.

Szilasi közben a fogát csikorgatja.

– Jól van! – nyögte ki – Folytassa, de legyen éberebb.

– Értettem. – válaszoltam és még be sem szállt a kocsiba én már a kedvenc őrszolgálati pózomban álltam, csukott szemmel, széttárt karral, a nappal szemben.

Sokáig semmi gondolat nem volt bennem, de azután egy kissé atyáskodó gesztus a felszínre bukkant.

Hülye ez, mit gondolt, mi a faszt nézek én arra?

Mi mást néznék, szemezek a világmindenséggel.

103

1988. február 6. szombat  

Csesztetett az a gondolat, hogy nem tudom ellopni a kormáynyt, hogy csak azon múlik a dolog, hogy nagyobb a kelleténél. Persze tudom én is, hogy minél nagyobb valami, annál nehezebb eldugni, de a tegnapi sikertelenség nagyon bosszantott.
Ha egészben akartam volna a vontatót elcsórni és nem jutok ki vele, akkor azt elfogadtam volna, de mégiscsak, önmagához képest egy igen elhanyagolható méretű részét szerettem volna elvinni.

A délutános szolgálat alatt úgy döntöttem, hogy elkezdem felderíteni a reptereket olyan szemszögből, hogy mely részéről tudok esetleg kiszökni. Vagyis a terv az az volt, hogy szolgálat közben kilógok a kerítésen túlra, valahol kinn elrejtem a kormányt és amikor kiengednek szabadnapra, egyszerűen előszedem és meg is van.

Ferihegy 1-re tettek ma, és a szolgálat alatti terepfelderítés eredménye az lett, hogy nincs olyan része a szolgálati helyeknek, ahonnan ez megvalósítható. Most jöttem rá, hogy nem is tudom, hol a reptér kiterjedésének a széle, fogalmam sincs, hol az a kerítés, melyik épület mögött, ahol egyszerűen már csak át kell másznom a civil világba.
Míg a kutatóügyletről kiértem a betonra - aztán ott kinn is - minden zugot megnéztem, hátha kivezet a való világba. Most esett le, hogy sosem akartam szolgálatból megszökni és hogy semmilyen képem nincs a reptérről magáról, csak azt a részét ismerem, amit a vaksi szememmel látok.
Gondolatban számba vettem azt is, amire Ferihegy 2-ről emlékszem, és rájöttem ott sincs egyáltalán olyan hely, ahonnan ki lehet szökni. Ami logikus, mert beszökni se lehet, és pont ez a lényeg, és hogy pont ez segíti nagyban a dolgunkat.
Azért a kerítés már eleve megszűri a határsértőket.

Esetleg közvetlenül a F2 kutató ügyelet ajtaja előtt, ahová a kutyát kötjük ki, ott lehetne a kerítésen átmászni. De ha bárki meglát, hogy egy lopott kormánnyal a kezemben mászom át épp ott, gyanítom, mindenki azt gondolja, meghibbantam.
És lehet, hogy igazuk lenne.
Éreztem már a szolgálat alatt, hogy elég nagy hülyeség az egész, teszem azt elkapnak kinn, vajon mi lenne belőle? Szolgálatból megszökni elég csúnya dolog, mert ilyenkor az ember fegyveres szökést valósít meg.
Persze mondhatnám, hogy nem is szököm, csak ezt akarom elrejteni.
– De mit, az Istenért? – kérdeznék.
– Hát ezt itt, ezt a kormányt.
– Aztán minek?
Nem, ez így nagyon hülyén nézne ki.
Mondjam azt, hogy elrejteni van nálam? Mert haza akarom vinni?
Mert én ugyan azt gondolom, hogy ez jó kis kormány, de ki tudja, hogy ő elhiszi-e? Én azt gondolom, hogy ez jó, mert jól mutatna a Zsigulimban, és ez jó.
Semmi rosszat nem csinálok, dehogy szököm én meg fegyveresen, ennél sokkal érettebb vagyok már, a szökdösős korszakomnak már vége. Most csak ezt lopom épp, semmi egyéb, megyek is vissza, dehogy szököm.
Mit mondana erre bárki is?
Azt, hogy ja az más, akkor minden rendben?
Nem basszus, ez az egész egy ostoba marhaság.
De azért még játszogattam a gondolattal. Fegyverrel nem szökhetem ki, vagyis akkor először el kell dugnom a fegyvert itt benn, aztán kilógni elrejteni a kormányt kinn és visszajönni.
Na de hová a picsába rejtsem a fegyvert?
Nézegettem a lehetséges helyeket, de nem találtam megnyugtató rejtekhelyet. Nagyon tetszik a vontató kormánya, de be kell látnom, hogy ez nem fog menni, kivitelezhetetlen. Persze ezt csak a szolgálat végén voltam hajlandó beismerni, merthogy legalább eltelt a tervezgetéssel a nap. Abban állapodtam meg magammal, hogy még azt megnézem, ha Ferihegy 2-re tesznek, hogy a kutyaház mellett a kerítésen ki tudom-e rakni, úgy, hogy bentről nem látszik és egy eltáv alkalmával meg össze tudom szedni.
Ez az egyetlen esélyem, bár ez is nagyon feltűnő lenne és nagyon is az lenne érte jönni kintről.

Arról nem beszélve, mivel magyaráznám, hogy a szolgálati időm alatt valaki észrevétlenül el tud lopni egy kormányt egy kocsiból úgy, hogy semmit nem veszek észre. Felettébb gyanús lenne. Mert ugye azt fel fogják fedezni, hogy az egyik vontatónak nincs kormánya. Mert anélkül nem nagyon lehet vezetni, gyakorlatilag használhatatlan, ezt észre fogják venni.
Tutira észre fogják venni.
Nyilván megkérdeznek engem, aki ott őrködött, hogy nem láttam-e valamit.
És ha nem láttam, azt mivel magyarázom?
Bocs, nem figyeltem?
Valaki bemászott a reptérre, odajött mellém és az egyik vontató kormányát kiszerelve távozott, de pont nem néztem arra? Nem vettem észre? Akkor mi az Istent csináltam szolgálat alatt? Mit lehet egyáltalán rám bízni?

Amúgy meg nem lenne hihető sem, miért kockáztatna bárki egy ilyen kormányért? Mit kezdene vele? Van bárki is, aki börtönt kockáztatna ezért? Megtervez egy ilyen akciót ezért? Nem, ilyen hülye nincsen.
Illetve egyetlen egy ilyen hülye van.
Én.

A tisztek is hamar rájönnének, csak maga lophatta el Dvorszky, és nekünk meséli hogy valaki beszökött?
Maga hazudik Dvorszky, és lop. De inkább hazudik, mert a kormány ott van a kezében. Nehogy azt mondja, hogy kicsavarta a tolvaj kezéből!

Nem, ez nem vállalható. Még nekem sem, ebből csak szarul jöhetek ki. Hagynom kéne, nem kellene ellopnom.
Hagyom a faszba.

Még Ferihegy 2-n megnézem, hogy ki tudom-e tenni kerítésen kívülre, és aztán hagyom a faszba.

316

Július 8. Szerda

Tegnap este úgy tettek ki minket az IFÁ-ról Ferihegy 2-n, hogy a kutató ügyeletre be sem mentünk, csak felugrott a platóra az ügyeletes tiszt és találomra leváltottuk a kintieket. Normál esetben a kutató ügyeleten kapunk utasításokat, ki hova kerüljön, most a laktanyából rögtön a szolgálati helyekre tettek minket. Tárakat kinn kellett cseréltünk a délutános szolgálat katonáival.

– Aztán ne legyen hiány, mert mindenkit kollektíven büntetünk, ha eltűnik lőszer! – dörrent ránk a küti.

Jogos gondolat, mert most én vagyok a felelős azért a lőszerért, amit egy társam vett fel, de idő nem volt megszámolni, majd akkor derül ki van-e hiány, ha reggel kitárazok és ellenőrzöm.

Kidobtak hátra a beton legtávolabbi részébe, néhány lezárt MALÉV gép mellé.

Mikor az IFA elment, akkor döbbentem rá, miért is így váltottunk.

Teljes áramszünet van.

Olyan koromsötét, hogy az épületig el sem láttam, nem volt borús az ég, de a hold nem világított. A csillagok is szökésben voltak, mert semmi fény nem derengett sehonnan. Amikor gép érkezett, akkor felkapcsolták a leszállópálya mentén húzódó lámpákat, gondolom, valami gyorsan lemerülő akkumulátorról, mert amint leszállt a monstrum, rögtön le is kapcsolták. Az utasok kiszállítása a kocsik lámpafényénél zajlott, az útleveleket, ahogy az útlevélkezelők mesélték másnap, zseblámpák fénye mellett ellenőrizték.

Egész hajnalig nem oldódott meg a gond, éjjel végig áramszünet volt. Azt, hogy ettől miért fagyott le a kutató ügyeletes tiszt, illetve a váltás rendszere, nem tudom, de mindenesetre, 7 óra 50 percet álltam kinn.

Úgy a hatodik óra körül döntöttem el.
Ha egy HT (hivatásos tiszt) ellenőrizni jön a sötétben, lelövöm. Azt mondom nem láttam, sötét volt, fenyegetve éreztem magam, ezen keresztül a repteret és végeredményben a szocialista hazát, amit az én kötelességem most védeni.
Nem állt meg, szóltam.
Nem hallotta, nem figyelt, nem tudtam, hogy tiszt, nem látszott, sötétben az ő csillagjai nem világítanak, miért nem szólt, miért közeledett megállíthatatlanul? Azt hittem támad, úgy látszott teljesen, döntenem kellett, ha határsértő és nem cselekszem, akkor megszegem az eskümet, ez még így a legkisebb veszteség. Baleset. Sokkal jobb, mintha valami kár érné a szocialista haza vívmányait. Azt védem.

És megtettem.

Csodálatos dolgokat képzelegtem, versengve jöttek elém, Gitti, Koltay, Korlát százados meg a többiek és én hazafias öntudattal lőttem őket halomra.

322

Július 2. Csütörtök

Valamiért 16 órát pihenek. Nem is az az érdekes, hogy ennyi pihenőt kaptam, hanem, hogy nem rendeltek kihallgatásra, hagytak aludni, pihenni.

Délután végre hetek óta először, Ferihegy 2-re rendeltek kampós szolgálatra.

Az okmányosra tettek ki. Ilyen poszt F1-en nincs is. Ferihegy 2-n viszont az összes be- és kijövő járművet ellenőrizni kell.

Csak igazolvánnyal lehet behajtani.

Igazolványból van sokféle. 

Fejes hadnagy löketet tartott. Kis nyegle, hivatásos. Mindig a reptéren teljesít szolgálatot, a laktanyában sose láttuk. Mert ő nem foglalkozik kölkökkel. Ő határőr.

Nem olyan szarkupac, mint én.

Aki, ha akarja, ha nem, határőr.

Akinek rabságban a személyisége, nem számít ki ő amúgy, most határőr. Aki itt áll a földeken, mint egy paraszt.

Egy gyalog.

Nem úgy, mint a hadnagy.

Ő igazi határőr.

Választotta ezt.

Találkozik külföldiekkel.

Úrként viselkedik velük.

Úrként viselkednek vele.

Mert Úr!

Úr. Persze.

Szabályosan belémkötött.

Hogy miért nem kutatom át a beérkező buszt? Itt bárki jöhet-mehet? Nem nekem kéne figyelnem arra, hogy ez ne valósuljon meg? Menjek ezentúl fel mindre és kutassam át!

Megpróbáltam.

Felesleges kardcsörtetés, ahogy végigkongatom a fegyver csövével, markolatával a kapaszkodókat.

Csak így tudom. Nem férek el máshogy az ülések közt.

De kintről a nagy részüknél látszik az ablakon keresztül, hogy nem rejtegetnek határsértőt.

A sofőrök alig leplezett idegességgel nézik végig a szereplésem, de nem teszik szóvá, lehet, hogy ez egy jóindulatú megbocsátás, de lehet, hogy csak sima ellenséges egykedvűség.

Mindenesetre azt ők is pontosan tudják, hogy semmi értelme nincs.

De persze nem is erre hivatkoztam, mikor érveltem a nagyfejű Fejes hadnagynak, hanem, hogy eddig ez nem szerepelt a parancsban.

Este mondja az alegység ügyeletes, hogy be vagyok írva kihallgatásra. A faszkalap Fejes, csak felnyomott.

Kérdezi az AEÜ, hogy mi a szart csinálok? Ez a héten a harmadik!

Hogy mit?

A dolgomat.

Itt vagyok.

Rendelkezésre állok.

Érkezett egy új kutya.

(Részletek az elméleti oktatáson készített jegyzeteimből)

Okmányellenőrző járőr feladata

Határ- illetve kivezető utak ellenőrzése igazolvánnyal nem rendelkező személyek és járművek feltartóztatása és jelentése.

Reptéri igazolványok és engedélyek

1. 1.       Állandó fényképes igazolvány
   
   Piros „S” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat területére, határterületre, telefonközpont, műszaki előtér, hangár területére, BM Kormányőrség, BM Légi rendészeti bázisára, iroda és raktár területre érvényes.
   
   Piros „1” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, határterület, műszaki előtér, hangárok, iroda- és raktár.
   
   Piros „2” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, iroda és raktár.
   
   Sárga „1” igazolvány: határterületre, műszaki előtér, hangár, iroda és raktár.
   
   Sárga „2” igazolvány: műszaki előtér, hangár, iroda és raktár.
   
   Zöld igazolvány: telefonközpont, irodák és raktárak.
   
   Kék „1” igazolvány: BM Kormányőrség, irodák és raktárak.
   
   Kék „2” igazolvány: BM Légi rendészet bázisára, iroda, raktár.
   
   Fehér igazolvány: iroda, raktár.
   
   

Kiegészítő igazolványok

Temporelli igazolvány: időszakos, csak a munka elvégzésének idejére és csak megbízólevéllel együtt érvényes fényképes igazolvány, személyi igazolvánnyal együtt érvényes.

Bianco igazolvány: csak egy másik, fényképes igazolvánnyal érvényes.

Vizitor: bejelentett látogatók részére adják ki.

Képviselő igazolvány: személyhez kötött, arcképes, légitársaság képviselői kapják. Érvényes: tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, határterületre, irodai előtéren és arra a gépre, aminek a képviselője.

354

Május 31. Vasárnap

Dollár Tibivel voltam ma Ferihegy 1-en délelőtt tanulószolgálatban. Azt kell megtanulnom, hova kell menni a kutyás járőrnek. Hát messze hátra a gépek parkolóhelyeinek betonja mögé. Minél távolabb. A feladat a határsértő, illetve a tiltott külföldre szökés bűntettet megvalósító állampolgár elfogása, ártalmatlanítása. A kutya nagy hatótávolságú elfogó vadász, elsősorban azt kell rá küldeni. Ha ez nem segít és egyre nagyobb a baj, akkor engedélyezett a fegyverhasználat. Bár hogy hogyan szed le valaki egy kutyával tusakodó határsértőt, azt nem tudom.

Azért a kutya érték.

Merem azt gondolni.

Jól lőttem a kiképzésen, de azért ezt nem ártana gyakorolni.

Szóval elméletben ez a feladat. Kisebb hibákkal, de ezt viszonylag gyorsan megtanulom. Ezért Dollár Tibi kegyesen megengedi, sőt erősen javasolja, hogy menjek ki nyugodtan egyedül, ő majd pihen benn, ne aggódjak, minden rendben lesz, vigyem el a kutyát.

Elvittem.

Para. Ez a neve.

És tényleg.

Ha kihozzák a kennelből, állandóan szájkosárban van. Rendkívül kiszámíthatatlan. Viszont amikor rajta van a szájkosár, kezelhető. Illetve tudja a dolgát, feláll és eljön velem.

Csak Dollár Tibi és Szögi úr tudott a kegyeibe férkőzni. Őket nem támadja, nem harapja meg. De igazából Szögi úr a gazdája. És mivel csak ők tudnak bemenni hozzá a kennelbe, ők viszik mindig szolgálatba. Váltják egymást, így Para nagyon rövid pihenőkkel megy dolgozni újra és újra.

Csoda hogy Para?

A szájkosár rém kényelmetlen, nagy böhöm fémkeret, szerencsétlen állat egy percre nincs rácsozat nélkül, vagy benne van, vagy rajta. Hason fekszik, mikor mellé lépek. Van egy kis házikó a kutatóügyelethez építve, egy pici kutyaház. A kutya a mellmagasságban lévő ablak rácsához van kötve pórázon. Az álla a földön. Meg a szájkosár alja is. De a felső része Para homlokát nyomja. Nem is lát rendesen, összenyomja a szemeit.

Nagyon szívesen levenném róla.

De csak eloldom, addigra talpon van és kimegyünk hátra. Amikor már senki nem hall, elkezdek hozzá beszélni. Folyamatosan. Ami eszembe jut azt kimondom, mindegy mi az és úgy teszem, hogy érezze, neki mondom. Nem nagyon reagál, legalábbis úgy tesz, mintha figyelmen kívül hagyná, amit csinálok, de ha egy-egy kisebb szünet után szólalok meg, hátrarántja a fülét. Nem úgy, mint valami zajra, mert azt hamar megismerem rajta, olyankor kisebb rezdülésekkel fordítja a hang irányába a fülét, de csak a másodperc törtrészéig áll meg, rögtön pásztázza is tovább a környéket. A füle folyamatosan monitoroz. És ebbe rándul bele egy-egy nagyobbat a mondanivalóm. Hátrahúzza a fülét és hosszabban fülel, aztán az egyikkel újra munkába áll, majd követi a másik is.

Amikor folyamatosan beszélek, azt nem reagálja le.

Ennek ellenére azt érzem, enyhül kicsit. Nagyon erős, magabiztos tartással mozog. Öt-hat éves lehet, duzzad benne az energia. De szépen csitítja, majdnem a nagymacskák lépteivel halad. Nem húz, nem marad le, de olyan öntudattal teszi, hogy tudnom kell, ő nem hozzám, hanem a helyes őrszolgálati menetsebességhez igazodik.

Nagyon tetszik.

A szeme világos, a tekintete jéghideg és ettől gyönyörű.

Rettentő büszke voltam, két órán keresztül járőröztünk együtt. Egészen messze, az Öregbeton végénél egy kis fém - a repülőgépek kerekének kiékelésére szolgáló - keretre le is ültem. Nem szabad, a járőrnek járőröznie kell. De közelebb akartam kerülni Parához. Óvatosan arrébb lökdöstem lábbal az éket, hogy a messzebb álló Malév gép eltakarjon, ráültem és magam elé irányítottam a kutyát. Nem ült le és nem nézett rám. Hosszan így maradtunk, én őt néztem, ő a környéket. De mindig mellettem el. Néha aprókat rántottam a pórázon. Csak toppantott ingerülten, de nem fordult felém. Addig cseszegettem finoman, míg végül megtette.

Csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk, én is elkaptam és ő is. Viszont érdekelni kezdte ez a játék. Huzigáltam, összenéztünk, elkaptuk a tekintetünket. De egyre hosszabban egymáson felejtettük. Nem volt bennem félelem, benne meg nem volt ellenségesség. Olvastam, hogy nem szabad az idegen állatok szemébe nézni. Kihívásnak, ha nem egyenesen támadásnak élik meg. De akartam Parával kontaktot és az most nehezen volt elképzelhető, hogy nekem ront. Azt gondoltam, amíg bírja, csinálom.

Azt nem éreztem, hogy barátkozunk, ez csak annak szólt, hogy viseljük el egymást. Illetve ő engem. Legyen köztünk bajtársiasság, tartozzunk össze, amíg kinn vagyunk. Bár végül kicsit közelebb jött, hamar megunta és aztán nagyon határozottan kettőt arrébb lépett, és nyakával olyan mozdulatot tett, mintha kicsit meghúzná a maga után vonszolt pórázt. Csakhogy a pórázt nem húzta, nem vonszolta, ernyedten lógott köztünk. De ezzel tökéletesen lekommunikálta, hogy ideje menni.

Sajnáltam, mert az egyik térdem már kicsit hozzáért. Amikor elkötöttem még az ügyeletnél, megvakartam a tarkóját. Idegesen megrándult, és a füleivel elhessegette a kezem. Utána nem piszkáltam. Csak a pórázon keresztül érintkeztünk. Talán ezért is akartam vele kicsit erősebb kapcsolatot. A pórázzal ugyan jól kommunikáltunk, sosem feszült meg. Rajta látszott, hogy tudja, hogy nem tudom ráerőszakolni az akaratomat, én meg nem akartam hatalmi harcokba kezdeni. De valamivel többet igenis akartam. Nem jutottam ugyan sokáig, de mégis megelégedve ballagtam vissza vele a kutügyre, vagyis a kutatóügyeletre. Két órát voltunk kinn ketten, egész eredményesnek gondoltam, nem változott ugyan a helyzet, de a remény meg van.

Persze nagyon hamar kiderült, hogy nem tudok majd minden kutyába ennyi időt és energiát belefektetni, mert amikor a kennelbe vitte vissza Dollár Tibi Parát, Balga Gyuri elújságolta, hogy volt egy kis kupaktanács, ahol felmerült, hogy valami régi, idősebb őrkutyát kapok inkább, de végül úgy döntött a csapat, hogy marad az enyém az új kutya. Vele kell majd foglalkoznom. Megnéztem a kennelben, bemenni nem volt időm hozzá. Nagyon aranyos, tán 5-6 hónapos lehet, nyurga lábú keverék német juhásznak látszott.
Kicsit más lesz a feladatom vele, mint Parával.