Centi_30.jpg238

 

 

 

 

Szeptember 24 Csütörtök

Ma délutánra kiderült, hogy Gyuri kitalálta, mit tehet és meg is tette.
Felnyomott Szilasinál, aki délután hivatott is magához.

Délben ébresztettek, ebédeltem és mentem is Szilasi főtörzsőrmesterhez.
Leültetett.

markos2.jpgAzzal kezdte, hogy velem állandóan baj van, azt hallja, hogy nem akarok kutyás lenni. Meg hogy szerinte nem is vagyok alkalmas. Belefogott a magyarázatba. Elhűlve hallgattam, hogy majdnem szóról szóra idézi a Gyurival lefolytatott tegnapi beszélgetésünket. Azt mondja, nem tetszik neki, hogy nem haladok Lux-szal, hogy többet kellene vele foglalkoznom. Nem tetszik neki, hogy nem javítok a kutyák körülményein, pedig kis apró ötletekkel lehetne segíteni nekik.
Mivel nincs sok helyük, alig mozognak, például sétálhatnánk velük a kutyakonyhán. Aztán úgy tudja, hogy szar kaját főzök, figyelnem kellene, hogy rendesen elkészítsem, ha már soha nem esznek rendes ételt, húst, csontot. És ugyan egy kicsit lepukkant a kutyakonyha, de rendesen tisztán kell tartani, nem úgy, ahogy én csinálom, folyton mocskos, ha én vagyok ott, ki kell rendesen takarítani a kenneleket is, mert ezek az állatok nem rabszolgák, nem gépek.

Egy ideig türtőztettem magam, de itt kiborultam.

– Főtörzsőrmester elvtárs, ezek mind kitalációk, semmilyen ellenőrzés ezt még nem bizonyította, honnan tudni, hogy szar kaját adok...

– Dvorszky, ne beszéljen előttem így!

– az a kaja eleve szar…

– Dvorszky! Fegyelmezze magát!

– …nem is lenne szabad ilyen szart adni nekik, ez állatkínzás, én ebben nem akarok részt venni…

– Vigyázzon a nyelvére, mert ha így folytatja nem is fog!

– Tegnap én már szóltam is Knízner hadnagynak, hogy nem akarom csinálni.

– Dvorszky, arról nem maga dönt! Vegye már észre, hogy nem magáról szól a katonaság! Azt is hallom, hogy a kutyások sem kedvelik, hogy állandóan összetűzésbe kerül velük, hogy nem tiszteli még a rajparancsnokát sem!

Még akartam valamit erre mondani, de erős hangon mondta, hogy nem nyit vitát ezekről különben sem, hordjam ki az irhám az irodájából.

Igazából fals volt, amit mondtam neki. Az bosszantott, hogy szóról szóra idézte, amit tegnap Gyurinak mondtam, csak pont úgy, mintha minden az én felelősségem lenne, és ezzel be is talált, mert tényleg van abban igazság amit mondott, csak ő nem tudhatja. Ezt egyedül én tudom, mert a többiek sem tudják, mit művelek.
Azt csak a kutyák tudják.

És emiatt igazságtalannak éreztem az egész jelenetet és egyben teljesen jogosnak. De ezt nem Szilasi feladata az orromra dörgölni, ez az én feladatom. Nem ő kell szemrehányást tegyen, azt jól látom néha a kutyák tekintetéből.
Nem Szilasinak tartozom számadással, de ez mégis fals volt amit mondtam, majdnem hazugság.
És ne.
Hazudni nem kéne.

Nem mondhatnám, hogy nyugodt hangulatban telt az éjszakai szolgálat. Este nem tudtam Németh Gyurival beszélni, de szerencséje volt, mert úgy éreztem, a torkának ugrom. Mire a körletbe értem, letudtam az önrevíziót, vagyis félresöpörtem minden engem terhelőt, már csak Németh árulása bizsergett bennem. Tudni szerettem volna, honnan vette a bátorságot, hogy ilyen pontosan lejelentse, mit beszéltünk tegnap. És hogy ő ferdítette el a dolgokat vagy Szilasi tömpe agyába nem fért be csak így a dolog, nem tudom, de féltem, hogy előbb ütöm meg, mint megkérdezem.
De a beton hűs rezzenéstelen tengere lehűtötte a kedélyeket is, reggel már szartam arra, ki mit tett, ki mit mondott.

Centi_30.jpg333

 

 

 

Június 21. Vasárnap

333 nap!! Már csak ennyi van hátra!
Micsoda elképesztően gyönyörű szám!
Pontosan 111 napja volt egy ugyanilyen, a 444! Összesen négy ilyen fért bele a katonaidőmbe és megvan a második! Az előbbi merev, szögletes, komoly szám, ez a mai kicsit bohókás, tele görbülettel, kanyarral. A következő félkomoly, van benne egyenes is, meg hajlat is, és az utolsó az meg csak jelzés értékű, három darab csík.
Minden szám egyre kisebb, egyre kevesebb, egyre rövidebb idő jelzésére szolgál.
333!
Ünnep!!
Nem vagyok még a felénél, de haladok szépen.

 

 

333A.jpg

 

 

Persze nem úsztam meg, a tegnapi fáradtság után nem pihenhettem, jött egy újabb Rövid Ugrás.
Délelőtt kutyakonyhára tettek, utána megint Rövid Ugrással éjszakába F1-re kampósnak.

Elkészítettem a kaját a kutyáknak. Összeállítottam, ahogy kell, növekvő sorrendben a mennyiségeket. Elkezdtem kiosztani, és amikor Para ketrecéhez értem és egy pillanatra egymásra néztünk, úgy éreztem, be kell mennem hozzá. Nem volt barátságos a pillantása, de épp nem volt ellenséges sem. Nem nézett le engem és nem alázkodott meg.  Azt éreztem, most tekint partnernek. Szenvtelenül, de jó indulattal. Legalábbis nem ellenséges indulattal. És úgy egyáltalán indulat nélkül, tehát mondtam neki, hogy bemegyek, húzódjon be a házába.

– Az ételt viszem, nem csak úgy betolom a rács alatt, hanem eléd teszem.

Bement valóban és én benyitottam hozzá. Beléptem, lejjebb görnyedtem úgy, hogy az ajtót egy kézzel tartottam, a másikkal meg nyúltam befelé, hogy minél beljebb tudjam neki letenni a tálat és ereszkedtem lejjebb, mikor megéreztem a szájszagát. Ahogy ettől a silány ételtől az emésztés végterméke, úgy az emésztőcsatorna is meglehetősen bűzös, és mint ilyen, jellegzetes.

Megütötte az orromat.

Leheletnyit oldalra fordítottam a fejem és csak a sziluettjét láttam, de abból azt pontosan, hogy a fogai a torkom mellett feszülnek centikre.

vicsor2.jpg

– A kaját hoztam semmi mást nem akarok, csak behoztam neked. – mondom olyan kedvesen, ahogy csak tudom. Olyan bizalmat igyekszem árasztani, amit sose tudtam még. Lassan közben lehelyeztem a tálat és miközben húzom lassan vissza a karom gyorsuló ütemben érzem a leheletét. Fújtat.

– Figyú, én most kimegyek, oda tettem az ebéded, pont olyan, ahogy szereted, kimegyek és eheted is.

Nagyon óvatosan felemelkedtem és egy nagy hátralépéssel, kikerültem a kennelből, behúztam az ajtót és bezártam. Para nyílt tekintettel, rezzenéstelenül nézett.

Látni, hogy tudja, hogy tudom, hogy csak az ő jóindulatán múlott, azért léphettem ki, mert ő úgy döntött.

Pontosan tudtam ezt. Elbíztam magam, azt hittem annyi elég, hogy én azt gondolom, jóban vagyunk.

Hülye vagy fiam.

Ne tulajdoníts magadnak Isteni erőt.

Meg kell nyerni, ki kell érdemelni.

Egy pillantással ezt nem lehet.

Neked sem.

Centi_30.jpg357

 

 

 

Május 28. Csütörtök

Megint délelőttre mentem, újra Ferihegy 1-re kampós tanulószolgálatba. Nagyon jó lenne túl lenni a tanulósdin, minél kevesebb kopasz látja, hogy én is most tanulom a dolgokat, annál jobb. Ma például olyasmit tanultam, amit a korosztályom, akik eleve ide kerültek, már három hónapja tudnak.

Vagyis ciházni.

Ez az egyik járulékos juttatása a ferihegyi FEP-nek.
Vagyis étel, ital.
Esetleg újság.
Ciházás.

Két katona közt ez valahogy így hangzik,
Leciháztad az Air France-t?
Ja le, volt húsos meg rostos.
Ami annyit tesz: Leraboltad az Air-France járatát? Le, igen. Szereztem sonkás szendvicset meg kajszibaracklevet.

A ciházás kifejezést ösztönösen használja az ember a lerablás vagy inkább a vadászat szinonimájaként, mert ez talán ellensúlyozza a cselekedetet, ami az valójában.
Mert tulajdonképpen szimpla kéregetés.

A helyes ciházás elemei a következők:

Az ember informálódik váltáskor, attól, akit éppen vált, mely gépeket ciházta már le. Ha sikerült neki, nem maradt-e belőle valami? Ha nincs döglött zsákmány, fel kell kajtatni a frisset, vagyis az épp érkező géphez igyekezni és miután az utasok leszálltak, úgy helyezkedni a lépcső alján, hogy a munkáját végző stewardessek jól lássanak, minden pillanatban. Igyekezni kell szemkontaktust teremteni.
Ha rutinosak és nem néznek ránk, akkor esetleg integetéssel, ugrálással igyekezni felhívni a figyelmet. Csak végszükség esetén alkalmazható hangjelzés, az sem éles, türelmetlen hang legyen, hanem lágy, ha lehet.
Leginkább a bagzó pilóták hangját érdemes utánozni.

Ha sikerült valahogy magunkra irányítani a fókuszt, az már 70%-os siker, a legtöbb légiutas-kísérőben felébred az ajándékozási vágy, amit hálás tekintettel lehet erősíteni, ilyenkor egy mosollyal érdemes szorítani egyet a hálón. A stewardessek adják a fejedelmi ételeket, még néha az első osztályról is osztogatnak, és csak ők férnek hozzá a szeszes italokhoz. A szeszes ital momentán nem érdekel, nem volt olyan eszement élmény, de azért az oktatóm elmondja, hogy akkor is szerezzek, mert a váltásomnak biztos jól fog esni.

Néha egy-egy jól sikerült hajtóvadászattal, például amikor két katona együttes erővel támad, kapitális zsákmányra lehet szert tenni. Sült húsos, kaviáros szendvicsre, egy kis palack borra, sörre.

Ha a stewardessek kicsúsznak a markunkból, lehet ugyanezzel a taktikával próbálkozni a catering-es autónál. A catering szolgálat a MALÉV gépeket látja el élelemmel. Ferihegy 2 mellől, egy hatalmas konyháról szállítják ki ZIL-re hasonlító dobozos teherautókkal, aminek a dobozát hidraulika emeli a gép ajtajának magasságába és amibe áthordják a catering-esek az el nem fogyasztott, de melegen tartott készételeket vagy szendvicseket. Gurulós kis fémdobozokban tárolják a gépen az ételeket, a jó fej melós ilyenkor belenyúl és ledob nekünk ezt-azt. De nem annyira adakozók, mint amennyire a lehetőségeikből következne. Ha őket is elszalasztjuk, még a takarítónőket lehet megpróbálni becserkészni. Legtöbbször idősebb nők, mindnek van már gyereke, sokaknak tán unokája is, a fiaik már voltak katonák.
Őket lehet a legkönnyebben elejteni. Elég egy kicsit elkeseredettebb arckifejezés, elég egy bizonytalan mozdulat, azzal sebet ejtünk a szívükön és ha találnak valamit, biztosan adnak. Mogyorót, meg olyan italt, amit kikértek, de bontatlanul otthagyták az utasok.  De ez jár a legkisebb pontértékkel.

hajtóvadászat.jpg

Ma egy catering-es ment lépre, és dobott le nekünk egy szendvicset. De nem kíméltük, üldöztük tovább. A társam, az oktatóm igyekezett elmagyarázni neki, hogy ketten vagyunk, de nem értette. Nem tudom, hogy ez hogy lehet, mert nem kellett érteni, fentről szerintem kiválóan látszott. Mindenesetre, nem adott többet. Az oktatóm mondta, hogy láttam, hogy kell, most már egyedül is csinálhatom, menjek, szerezzek magamnak valamit, de aztán mégis inkább megszánt és megfelezte a zsákmányt.
Fojtóan tapadós kenyérben hajszálvékony sonka, leheletnyi vaj, ízletesnek nem mondanám. Viszont majdnem megfulladtam tőle. A társam verte is a hátam, hogy nem kérhetünk a csütitől vizet azzal, hogy a torkomon akadt a csencselt sonka. Mindenesetre beavatott lettem, még egy-két életbevágó technikát végigmondott és úgy ítélte meg, a következő napokban elkezdhetem én is, önállóan.

A fokozatosságot szem előtt tartva először csak a takarítónőket baszogassam, mondta. A stewardess-szel az a baj, hogy némelyik képes és odaszól valamit idegenül.
Vagy ami még rosszabb, kérdez.
Na, az nehezített pálya, az még neki sem mindig sikerül, ott észnél kell lenni. Megígérem neki, hogy erre a tanításra életem végéig emlékezni fogok.
Ciha. Ciházni.

Visszaérve a laktanyába a csüti, Szilasi főtörzs sorba állította a szolgálatból érkezőket a csapat ügyeletes iroda előtt. Rövid beszédet intézet hozzánk valamiről, majd megállt előttem és megkérdezte, jót aludtam-e. Tényleg mintha álomból ébredtem volna, semmire nem emlékeztem, abból, amit mondott.

– Merthogy nyilván reggel elaludt, hogy nem volt ideje megborotválkozni!

Megtapogattam az állam, tényleg borostás. Annyira jó volt, amíg ez nem volt szempont, úgy vonultam be, hogy soha nem borotválkoztam előtte. Nem kellett egyáltalán. Talán volt egy két kósza szál, amit amúgy Anyu szemöldök csipeszével kicibáltam, még tetszett is, hogy úgy működöm, ahogy a dél-amerikai indiánokról olvastam, hogy nekik egész életükben nem kell, de itt benn muszáj volt elkezdenem borotválkozni és emiatt egyre gyorsabban nőtt és egyre erősebb lett.
És manapság már látszik, ha elhanyagolom. Persze még így is csak három-négynaponta kell, emiatt hajlamos vagyok elfelejteni. Ez a konyhán nem volt feltűnő, de itt állandóan vizslatják az állam. És hát basszus, tényleg szőrös voltam.

Szilasi értékén kezeli a dolgokat, és olyan főben járó bűnnek állítja be, hogy csodálom, nem kerülök statáriális bíróság elé.

– Nem gondolta, hogy ez olyan fegyelmi vétség, ami mindamellett, hogy büntetendő, esztétikai kérdéseket is felvet? El tudta egyáltalán látni ma a szolgálatát? Maga szerint lehet így védeni az országot? Gondoskodom a megfelelő büntetésről! Lelépni!

Kicsit ijedten vártam ma köteléken (napi eligazítás) a büntetést. Nem érzem olyan hihetetlen nagy hibának, amit csináltam, szerintem a harci készültségemen nem sokat rontott a borosta, az mondjuk igaz, hogy a ciházásból szerzett kenyér morzsalékos darabjai meg-meg akadtak rajta. Nem tudom, mire számítsak, Szilasi nagyon határozott volt, komoly büntetést kapok, az tuti.

És valóban!
Délután a köteléken kihirdették, hogy Élenjáró lettem.
Élenjáró!
Röhej.
Miért?
Ez a katonaság egy kurva nagy kupleráj. Most komolyan, miért én lettem élenjáró? Nehogy az legyen, hogy megint valami büdös nagy tévedés, mint amikor kiengedtek két nap szabira. Nehogy az legyen, hogy kiderüljön, megint hagytam magam sunyin élenjárónak nyilvánítani, holott büntetést kellett volna kapnom. De tényleg ez micsoda, mikor csak a gond volt velem és mindenki meg van győződve róla, hogy valami csúfos bukás eredményeként kerültem el a konyháról? A kutyások közt is érzek valami zavart, közülük senki nem kapott ilyen elismerést. Szerintem megint elkezd majd terjengeni, hogy csókos vagyok. De nem Apám miatt, hanem valami magasabb szintről, talán az lehet, hogy simán a szocialista Jóisten fia vagyok.

Ki is engednek rögtön szabadnapra 17-től.

Centi_30.jpg424

 

 

 

Március 22. Vasárnap

 

17-től szabadnapra mehettem ismét. A délelőttös szolgálat alatt volt egy kisebb fennakadás, Dinót valami városi fuvarra rendelték a dobozos UAZ-zal, emiatt az egyik kopasz sofőrt küldték el IFÁ-val a kajáért. Rosszul pakolták fel a platóra a reptéri konyhán azokat a nagy alumínium bödönöket, amiben az ételt hozták át hozzánk, és emiatt egy kanyarban összeborultak. Mikor ideértek és lenyitottuk a nagy deszkaajtót, akkor láttuk, hogy a csőtészta beborítja az egész platót, ázik a húslevesben és kis szigetekben felhalmozódva áll benne a sertéspörkölt.

vfd_max.jpgKét bödön tartalma volt menthető, de vészesen közelgett az ebéd ideje, a szolgálatba indulóknak enni kellett adni, de ez nem volt elég. Basa szabadnapon volt, Robi persze sehol és az az állat Koltay volt a csüti. A korosztályombeli sofőr, amúgy vagány, tuti, hogy ő vadult az IFÁ-val, de annyira beszart, hogy bár én is meg voltam ijedve, meg kellett ígérnem, hogy valamit kitalálok. Azt találtam, ki, hogy a balesetet tényként kezelem és inkább már a megoldással hívom fel a Koltayt.

Megnéztem, hogy a raktárban milyen hideg élelem van, lekvár, konzervek. Ebből mindig valamivel többet kapunk, meg Hortományi alhadnagy néha külön is rendel, hogy ha esetleg riadó van, akkor zökkenőmentes legyen a megnövekedett igény ellátása. Amikor valami baj volt mindig ehhez nyúltunk.

Azzal hívtam Koltayt, hogy a bödönök zárhatóságára ki kellene találni valamit, mert a lazán rátett fedő nem tartja meg a tartalmat, ha egy IFA platón csúszkálva kell elhozni. De ha már IFÁ-t küldünk, akkor biztosítani kellene a sofőr számára valami eszközt, amivel rögzíteni tudja ezeket a kör alakú vékony, magas edényeket.

Mert különben az történik, ami ma.

Hogy nincs ebéd.

Azonnal átjött, de már azzal fogadtam, mielőtt kinyithatta volna a száját, hogy kérek engedélyt a szolgálatba menőknek kiosztani a megmaradt ételt, csökkentett adaggal, de kenyeret és lekvárt adnék nekik mellé. A pihenősöknek később lenne ebéd, addig a sofőrt vissza kéne küldeni és amilyen maradékot csak lehet, össze kellene gyűjtetni a reptéri konyhán. Minden adag mellé tudok löncshúst adni, és ha többféle kaját kapunk, akkor szakaszonként vezényeljék az alegység ügyeletesek enni a katonákat és akkor nem lesz baj abból, hogy nem egyformát kapnak. Az IFÁ-ra meg rendeljenek a platóra néhány embert, akik arra felügyelnek, hogy ne boruljanak ki a bödönök.

Koltaynak nagyon tetszett a dolog, még azt is elfelejtette megkérdezni a sofőrtől, hogy mi is történt valójában, mert azért az a bödön nem borul könnyen.

Leereszkedőn mondta neki, hogy fiam, maga szedjen össze néhány embert, aztán induljon máris, én addigra odaszólok, hogy mire van szükségünk.

Délután szabadnapot kaptam, és kihirdették a köteléken, hogy ma kisebb zavar volt az élelmezésben, de szerencsére Koltay zászlós évtizedes határőrizeti tapasztalata kihúzta a bajból a laktanyát.

Vivát Herr Koltay!

1_1.jpg

süti beállítások módosítása