Centi_30.jpg238

 

 

 

 

Szeptember 24 Csütörtök

Ma délutánra kiderült, hogy Gyuri kitalálta, mit tehet és meg is tette.
Felnyomott Szilasinál, aki délután hivatott is magához.

Délben ébresztettek, ebédeltem és mentem is Szilasi főtörzsőrmesterhez.
Leültetett.

markos2.jpgAzzal kezdte, hogy velem állandóan baj van, azt hallja, hogy nem akarok kutyás lenni. Meg hogy szerinte nem is vagyok alkalmas. Belefogott a magyarázatba. Elhűlve hallgattam, hogy majdnem szóról szóra idézi a Gyurival lefolytatott tegnapi beszélgetésünket. Azt mondja, nem tetszik neki, hogy nem haladok Lux-szal, hogy többet kellene vele foglalkoznom. Nem tetszik neki, hogy nem javítok a kutyák körülményein, pedig kis apró ötletekkel lehetne segíteni nekik.
Mivel nincs sok helyük, alig mozognak, például sétálhatnánk velük a kutyakonyhán. Aztán úgy tudja, hogy szar kaját főzök, figyelnem kellene, hogy rendesen elkészítsem, ha már soha nem esznek rendes ételt, húst, csontot. És ugyan egy kicsit lepukkant a kutyakonyha, de rendesen tisztán kell tartani, nem úgy, ahogy én csinálom, folyton mocskos, ha én vagyok ott, ki kell rendesen takarítani a kenneleket is, mert ezek az állatok nem rabszolgák, nem gépek.

Egy ideig türtőztettem magam, de itt kiborultam.

– Főtörzsőrmester elvtárs, ezek mind kitalációk, semmilyen ellenőrzés ezt még nem bizonyította, honnan tudni, hogy szar kaját adok...

– Dvorszky, ne beszéljen előttem így!

– az a kaja eleve szar…

– Dvorszky! Fegyelmezze magát!

– …nem is lenne szabad ilyen szart adni nekik, ez állatkínzás, én ebben nem akarok részt venni…

– Vigyázzon a nyelvére, mert ha így folytatja nem is fog!

– Tegnap én már szóltam is Knízner hadnagynak, hogy nem akarom csinálni.

– Dvorszky, arról nem maga dönt! Vegye már észre, hogy nem magáról szól a katonaság! Azt is hallom, hogy a kutyások sem kedvelik, hogy állandóan összetűzésbe kerül velük, hogy nem tiszteli még a rajparancsnokát sem!

Még akartam valamit erre mondani, de erős hangon mondta, hogy nem nyit vitát ezekről különben sem, hordjam ki az irhám az irodájából.

Igazából fals volt, amit mondtam neki. Az bosszantott, hogy szóról szóra idézte, amit tegnap Gyurinak mondtam, csak pont úgy, mintha minden az én felelősségem lenne, és ezzel be is talált, mert tényleg van abban igazság amit mondott, csak ő nem tudhatja. Ezt egyedül én tudom, mert a többiek sem tudják, mit művelek.
Azt csak a kutyák tudják.

És emiatt igazságtalannak éreztem az egész jelenetet és egyben teljesen jogosnak. De ezt nem Szilasi feladata az orromra dörgölni, ez az én feladatom. Nem ő kell szemrehányást tegyen, azt jól látom néha a kutyák tekintetéből.
Nem Szilasinak tartozom számadással, de ez mégis fals volt amit mondtam, majdnem hazugság.
És ne.
Hazudni nem kéne.

Nem mondhatnám, hogy nyugodt hangulatban telt az éjszakai szolgálat. Este nem tudtam Németh Gyurival beszélni, de szerencséje volt, mert úgy éreztem, a torkának ugrom. Mire a körletbe értem, letudtam az önrevíziót, vagyis félresöpörtem minden engem terhelőt, már csak Németh árulása bizsergett bennem. Tudni szerettem volna, honnan vette a bátorságot, hogy ilyen pontosan lejelentse, mit beszéltünk tegnap. És hogy ő ferdítette el a dolgokat vagy Szilasi tömpe agyába nem fért be csak így a dolog, nem tudom, de féltem, hogy előbb ütöm meg, mint megkérdezem.
De a beton hűs rezzenéstelen tengere lehűtötte a kedélyeket is, reggel már szartam arra, ki mit tett, ki mit mondott.

Centi_30.jpg352

 

 

 

Június 2. Kedd

Balga Gyurival voltunk ma kutyakonyhán. Ma azt tanulom meg, hogyan kell ellátni az állatokat. A kutyakonyhás feladata tisztántartani a kenneleket, foglalkozni a kutyákkal, elkészíteni és kiosztani a kaját nekik.

Miután Gyuri megmutatja, hogy kell összeállítani, megfőzni az ételüket, nem akarom tudni, mit esznek.

Összeszorul a szívem.

Egy 20 literes fazékban kell feltenni vizet, beletenni a nagy 20 kilós sertészsírból nagyjából két kilót. Néhány kiló sárga és fehérrépát le kell reszelni, ezt belezúdítani, majd kagylótésztát tenni bele és összefőzni úgy, hogy híg leveses maradjon. A fém etetőtálakba HAMM nevű kutyatápot tenni és leönteni a löttyel. Ez a kaja. Mindig, minden nap. Örök életükig. Soha nem kapnak húst, soha nem kapnak csontot.

Most áll össze! Azért voltunk januárban kutyatápot lapátolni, mert ők látják el a határőrséget száraz eledellel.
De ez nagyon felbosszant.
Hogy-hogy nem kapnak szerencsétlenek húst, vagy legalább csontot? Azért van megrágcsálva mindegyik alumínium tál.
Azt rágják kínjukban.
Bassza meg, nem lehetne valami vágóhídi hulladékot szerezni nekik?
Jó, mondjuk, ha a legénységgel etetik fel a disznófogat, akkor mit várok? Ezt a szart kell megcsinálnom a kutyáknak, nem lehet mást. Ezért fossák össze folyton a kennelt. Nehezen térek napirendre, de aztán kihozzuk a ketrecből a kis kutyát, amit nekem szánnak, ő felvidít.

Mindennel játszana, fut az ember után, elkapja a csibészkart és vadul ráncigálja. Borzasztóan élvezi, ezt látva Gyuri úgy határoz, hogy valóban tanítsuk csibészelni, nem baj, ha jó korán beég neki. Én leszek a gazdája, tehát én nem lehetek a csibész. Gyuri jelképesen eltángálja a csibészkarral, addig én fogom, hergeljük, majd Gyuri futni kezd én meg „csibész” vezényszavakkal elengedem. Ráfeszült nagyon a pórázra, ficánkol, nagyon menne, már alig bír magával, amikor elengedem. Együtt futok vele egy darabon, de nem kell instruálni, szalad Gyuri után és elkapja a csibészkart. Én odaszaladok és „engedd” vezényszóval valahogy lehámozom a karról. És ez ismételgetjük vele.

csibészel.jpg(Kép forrása :http://gulacs.olx.hu/kutyakikepzes-a-beregben-orzo-vedo-csibeszeles-fegyelmezes-stb-iid-84152171)


Semmi eredménye nincs, mert az összefüggés a feladat és a vezényszavak közt nem jött létre. Gyuri elunja aztán és visszamegy a konyhába üldögélni én meg maradok a kiskutyával a terepen és pórázhoz igyekszem szoktatni, mászkálok vele, meg időnként igyekszem leültetni.
Nincs szívem nagyon egzecíroztatni, még ezerrel játszania kéne. Most nyílik neki a világ, én legyek az, aki becsukja előtte az ajtót?

LUX lesz a neve.

Centi_30.jpg427

 

 

 

Március 19. Csütörtök

 

Veszélyes ütemben élesednek a vitáink Nitróval. Attól félek, megütöm egyszer.

Sosem verekedtem.

Nem is nagyon akarok. Cselgáncsoztam ugyan 5-6 évet, de az sport volt, nem gondoltam azt komolyan soha, hogy önvédelemnél, de pláne támadásnál, egy vita megoldásaként bevethető a tudásom. Versenysportoló voltam, csakis az eredmény volt a fontos az edzőmnek meg az egyesületnek. Kemény edzéseink voltak, csak az maradt meg, akiben láttak valami reményt komolyabb eredményt elérni.

Rejtély, hogy bennem hol látták ezt. Szerettem a cselgáncsot, tulajdonképpen jó voltam benne, de az igazi versenyszellem hiányzott belőlem. Mindenesetre a heti öt edzés, a hétvégi versenyek és az edzőtáborok egy elég összeszokott és folyamatos erőfitogtatásokkal jellemzett csoportot hoztak létre.
A különböző életkorú társaim sorra nyerték a különböző versenyeket. Én nem voltam valami jó sportoló, csak valamivel erősebb voltam országos szinten annál a súlycsoportnál, amiben indultam, vagyis az Ifi 49 kilóban. Tehát a legkisebb és legfiatalabb voltam ott is. Mindenki profi versenyző volt és én profik közt voltam a leggyengébb.
Egy olyan fiútársaságban, ahol az élet felkészültségről, állóképességről, versengésről és alapvetően a nyers erőről szól, nincs nagy kímélet. Napi rendszerességgel voltak kisebb atrocitások, mondjuk, hogy ki szagolja meg a Szűcs hányingert keltően bűzlő zokniját, hát nyilván én. Persze sosem akartam, de nehéz ellenállni négy-öt támadónak, ha mindegyik egyenként is nagyobb, idősebb és erősebb. Küzdöttem, hogy hátha feladják, ha nem megy nekik könnyen, de egyik se volt az a fajta, aki bármit könnyen felad.

Én sem.

Soha nem végződött úgy egy-egy ilyen összecsapás, hogy feladtam.

Általában az öltöző a helyszín, ahol az edző nem felügyel, és mindig kemény dulakodás alakult ki az ilyen szívatásokból és persze nem csak én, hanem a hierarchia alján lévő néhány fiatalabb gyerek szenvedte ezeket el. A legtöbbje persze gyerekcsíny volt, sokszor még az elszenvedő is nevetett a végén a kialakult helyzeten, de ettől még lenyomták, megalázták.

Nem verekedések voltak ezek, hiszen cselgáncsosok voltunk, ott az ütés-rúgás szabálytalan volt, így a tatamin kívül is. Elkeseredett dulakodás volt, földre, padra lenyomni, amíg a másik feladta és hagyta, hogy csináljanak vele, amit akarnak. Engem fogni, tartani kellett végig, sosem ernyedtem bele abba a gondolatba, hogy jó, legyen.

judo7.JPGAz állhatatos védekezésem egy idő után már nem okozott nekik örömet és így viszonylag hamar, 12-13 évesen megéreztem a szembenállás, a megtörhetetlen passzív ellenállás erejét és az önbecsülésemhez való konok ragaszkodás eredményességét.

Nem volt könnyű, hosszú idő ment el vele, de lassan még valamiféle tisztelet is ébredt a társakban. Akkor, amikor kiderült, hogy ugyanúgy szeretem az AC/DC-t, mint Coli, a legmagasabb és majdnem legidősebb, amúgy ezekben a dulakodásokban csak ímmel-ámmal résztvevő barna öves srác, a tortúrám abba maradt, Coli mindig a védelmemre kelt. És mivel senki más nem szerette a a kedvenc együttesét, csak én, így barátkozni kezdett, ami még sosem történt meg, hogy egy idősebb sportoló kezdeményezett volna a fiatalabbal szemben. Megnőtt az ázsióm, békém lett.

De ténylegesen verekednem ehhez sem kellett, nem ütöttem meg senkit.

Viszont most, hogy itt állok Nitróval szemben, ez az érzés, elvonási tünet erejével lep meg. De még tűrök.

A fafej fel akar nyomni mindenkinél, akinél lehet. Ma például a szekrényemet ellenőrizte, nem találta megfelelőnek a távolságot a behajtogatott ruha és a melléjük helyezett táska között. Közölte, hogy ezt jelentenie kell. Kapja be!

Este a vacsoránál, kicsit értetlenkedett, amikor elé hajítottam a tányérját, némileg csökkentett krumpli adaggal, egy – már jó előre kiválasztott-, zsíros, csontos mócsinggal, amit jó alaposan meglocsoltam színtiszta olvasztott zsírral. Ebből a zsírból a teájába is jutott, de előtte feloldottam benne egy kis pirospaprikát, hogy színe legyen.

Hülye hisztit csinált, hogy jelenti a csapatügyeletesnek, még idősebb katonákat is odahívott, hogy nézzék mire vetemedtem, de mivel nem népszerű, nem volt nagy támogatottsága, viszont nekem sokan kacsintottak be cinkosan.

Még jeleztem, hogy a kiabálással elveszített energiát pótolnia kell és biztosítottam, hogy én magam gondoskodom a jövőben magas kalóriájú, neki megfelelő étrendről.

– Olyanról, mint ez itt. – és ezzel rámutattam a cupákra a tányérján.

Azért egy köszönöm jól esett volna.

süti beállítások módosítása