238

Szeptember 24 Csütörtök

Ma délutánra kiderült, hogy Gyuri kitalálta, mit tehet és meg is tette.
Felnyomott Szilasinál, aki délután hivatott is magához.

Délben ébresztettek, ebédeltem és mentem is Szilasi főtörzsőrmesterhez.
Leültetett.

Azzal kezdte, hogy velem állandóan baj van, azt hallja, hogy nem akarok kutyás lenni. Meg hogy szerinte nem is vagyok alkalmas. Belefogott a magyarázatba. Elhűlve hallgattam, hogy majdnem szóról szóra idézi a Gyurival lefolytatott tegnapi beszélgetésünket. Azt mondja, nem tetszik neki, hogy nem haladok Lux-szal, hogy többet kellene vele foglalkoznom. Nem tetszik neki, hogy nem javítok a kutyák körülményein, pedig kis apró ötletekkel lehetne segíteni nekik.
Mivel nincs sok helyük, alig mozognak, például sétálhatnánk velük a kutyakonyhán. Aztán úgy tudja, hogy szar kaját főzök, figyelnem kellene, hogy rendesen elkészítsem, ha már soha nem esznek rendes ételt, húst, csontot. És ugyan egy kicsit lepukkant a kutyakonyha, de rendesen tisztán kell tartani, nem úgy, ahogy én csinálom, folyton mocskos, ha én vagyok ott, ki kell rendesen takarítani a kenneleket is, mert ezek az állatok nem rabszolgák, nem gépek.

Egy ideig türtőztettem magam, de itt kiborultam.

– Főtörzsőrmester elvtárs, ezek mind kitalációk, semmilyen ellenőrzés ezt még nem bizonyította, honnan tudni, hogy szar kaját adok...

– Dvorszky, ne beszéljen előttem így!

– az a kaja eleve szar…

– Dvorszky! Fegyelmezze magát!

– …nem is lenne szabad ilyen szart adni nekik, ez állatkínzás, én ebben nem akarok részt venni…

– Vigyázzon a nyelvére, mert ha így folytatja nem is fog!

– Tegnap én már szóltam is Knízner hadnagynak, hogy nem akarom csinálni.

– Dvorszky, arról nem maga dönt! Vegye már észre, hogy nem magáról szól a katonaság! Azt is hallom, hogy a kutyások sem kedvelik, hogy állandóan összetűzésbe kerül velük, hogy nem tiszteli még a rajparancsnokát sem!

Még akartam valamit erre mondani, de erős hangon mondta, hogy nem nyit vitát ezekről különben sem, hordjam ki az irhám az irodájából.

Igazából fals volt, amit mondtam neki. Az bosszantott, hogy szóról szóra idézte, amit tegnap Gyurinak mondtam, csak pont úgy, mintha minden az én felelősségem lenne, és ezzel be is talált, mert tényleg van abban igazság amit mondott, csak ő nem tudhatja. Ezt egyedül én tudom, mert a többiek sem tudják, mit művelek.
Azt csak a kutyák tudják.

És emiatt igazságtalannak éreztem az egész jelenetet és egyben teljesen jogosnak. De ezt nem Szilasi feladata az orromra dörgölni, ez az én feladatom. Nem ő kell szemrehányást tegyen, azt jól látom néha a kutyák tekintetéből.
Nem Szilasinak tartozom számadással, de ez mégis fals volt amit mondtam, majdnem hazugság.
És ne.
Hazudni nem kéne.

Nem mondhatnám, hogy nyugodt hangulatban telt az éjszakai szolgálat. Este nem tudtam Németh Gyurival beszélni, de szerencséje volt, mert úgy éreztem, a torkának ugrom. Mire a körletbe értem, letudtam az önrevíziót, vagyis félresöpörtem minden engem terhelőt, már csak Németh árulása bizsergett bennem. Tudni szerettem volna, honnan vette a bátorságot, hogy ilyen pontosan lejelentse, mit beszéltünk tegnap. És hogy ő ferdítette el a dolgokat vagy Szilasi tömpe agyába nem fért be csak így a dolog, nem tudom, de féltem, hogy előbb ütöm meg, mint megkérdezem.
De a beton hűs rezzenéstelen tengere lehűtötte a kedélyeket is, reggel már szartam arra, ki mit tett, ki mit mondott.

253

Szeptember 9 Szerda

Ma Rövid Ugrással kutyakonyhára küldtek délelőtt, aztán egy Ultra Rövid Ugrással délutánra Ferihegy 1-re megint. A kutyakonyhán csakis aludtam, akkor kezdtem neki a kutyák eledelének elkészítésének, amikor a váltás megérkezett. Komolyan azt gondolja valaki, hogy egy háborítatlan helyen nem fog pihenni az, akit Rövid Ugrással tesznek ide? Jobban belegondolva a kutyák ellátásának rovására is mehet ez. Nem gondolkodnak a tisztjeink?

De délután nem éreztem magam kipihentnek, sőt iszonyatosan levert voltam. Jött szolgálatba néhány nálam öregebb katona, ők fognak ma többet pihenni. De nagyon jó lenne nekem is. Elvileg van ennek egy módja.

Mészáros kutató ügyeletes tiszt kávét főz. Behozott egy ütött-kopott kotyogós kávéfőzőt és amikor szolgálatban van, lefőz egy nagy adagot és eladja a kiskatonáknak. Nem iszom kávét, mert ugyan az ízét szeretem, de csakis tejeskávéban, meg soha semmilyen hatással nem volt rám. Viszont Mészáros azokat a katonákat szereti, akik veszik a kávéját. Azokat pihenteti, hátha még többet isznak. Tehát ha nem iszom kávét, ma halmozottan hátrányos helyzetben vagyok, Ultra Nagy Szopás kezd kirajzolódni. De pihennem kell. Nincs mese, kinn nem bírom a betonon.

Ezért az első két óra után, benn a pihenőben, jeleztem Mészárosnak, hogy ma kávéznék. Hümmögött, hogy sose szoktam, nem is biztos, hogy elég lesz, vagy akkor főznie kell még egyet, de akkor drágább lesz, mert több időt fordít rá. Aztán kérdezte, hogy mennyit kérek, én meg rávágtam, hogy egy bögrével. Azt gondoltam ennyi elég lesz, hogy ez gáláns ajánlat, ennyiért megvehetem a pihenésem.

Kikerekedett a szeme.

– Dvorszky, ne szórakozz! Komolyan, mennyit kérsz?

Én kötöttem az ebet a karóhoz és letettem elé az asztalra a nagy félliteres bögrét. Bizonytalanul nézett még akkor is, amikor töltötte bele a kávét. Ijedten kiáltott fel, hogy az még 8 forint, mikor látta, hogy a negyed befőttes üveg cukrot beleborítottam. Kurva szar volt így is, keserű, mint a cián, de közben ragacsosan szirupos.
Hányinger.
Mélyen a szemébe néztem, amíg ittam, hogy értse, nem szórakozásból teszem. Nagy kortyokkal nyeltem, hogy mielőbb elfogyjon. Majd lecsaptam a poharat az asztalra és nyomatékosan közöltem:

– Kávéztam.

Mészáros a fejét csóválva görnyedt a szolgálati beosztás fölé. Még maradsz egy órát, mondta a válla fölött, bólintottam, beültem az asztal mögé és ráhajtottam a fejem. Kicsit elszunyókáltam, és arra ébredtem, hogy iszonyú hányingerem van. Kivert a víz, patakokban ömlött rólam az izzadtság, rázott a hideg és azonnal le kellett feküdnöm a padlóra.
Nem is feküdtem, hanem zuhantam, Mészáros bejött a zajra és az ő arcán láttam, hogy baj van. Lesápadt, remegés rázta az alsó állkapcsát és földbe gyökerezett a lába. Kezdett távolodni a kép, Mészárosból kettő lett, egy nagy, meg egy picike, végül beszívta őket az éjszaka.

Amikor nappal lett, még a hátamon feküdtem, és Boda térdelt mellettem és a szutykos kávés pohárból locsolgatott vizet az arcomra és pofozgatott. Mészáros hátrébbról figyelte gondterhelten. Lassan összeállt előttem a környezet, a szoba sarkai a helyükre húzódtak, de felkelni nem bírtam. Boda és Mészáros miután kiderült, hogy túlélem, és észnél vagyok, áthúztak a fegyverszobába, mondván ott nem leszek útban. Ma már nem mentem ki egyáltalán, de nem is tudtam volna, a váltáskor ketten segítettek az IFÁ-ra. Mészáros még utánam szólt, hogyha netán most rákapnék a kávézásra, nézzek utána, hol kapok, mert tőle soha többet nem.

Valami hatása azért csak van rám mégis.